Rakovszky György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky György altábornagy
Született 1892. szeptember 10.
Miskolc,
Meghalt 1962. április 29. (69 évesen)
Kisoroszi,
Nemzetisége Flag of Hungary.svg magyar
Fegyvernem lovasság
Rendfokozata altábornagy
Egysége császári és királyi 7. huszárezred, 2. magyar hadsereg hadsereg-parancsnokság

Vitéz nemes nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky György (Miskolc, 1892. szeptember 10.Kisoroszi, 1962. április 29.) hivatásos katonatiszt, m. kir. honvéd altábornagy, vezérkari őrnagy. Apja: Rakovszky Endre ny. főispán, felsőházi háznagy, anyja Lichtenstein Malvin. Felesége: I: gyulai Gaal Stefánia (1924) II: Szathmáry Gizella (1942-1946) III: gyulai Gaal Stefánia (1948). Gyermekei: Lívia (1925), András (1929). Harcolt az I. és a II. világháborúban, 1943-ban nyugdíjazását kérte. A háborút követő béketárgyalásokon katonai szakértőként vett részt. 1951-ben a kommunisták kitelepítették Pusztaföldvárra.

Az I. világháború[szerkesztés]

A bécsújhelyi (Wiener-Neustadt) Theresianische Militärakademie elvégzése után az 1. lovas hadosztályhoz tartozó II. Vilmos nevét viselő császári és királyi 7. huszárezredhez került hadnagyként. 1914. július 30-án az ezred 1. és az általa vezetett 2. századot átvezényelték a 17. gyaloghadosztály kötelékébe. A gyaloghadosztály kötelékében felderítő, elővéd, utóvéd és összekötő feladatokat közel egy hónapig teljesített Pancsova vidékén.

Orosz fronton[szerkesztés]

1914. augusztus 25-én Temesvár–Arad–Szolnok–Debrecen–Ungváron át a gyaloghadosztály kötelékében Galíciába vonult, ahol a vonatból kiszállva 1914. augusztus 28-án Rohatynnál átesett a tűzkeresztségen. Részt vett a Knichinicze melletti ütközetben, a második lembergi csatában, majd a kárpáti hadak első és második galíciai offenzívájában. 1915. május 1-jén főhadnagynak nevezték ki. 1915 május 5-én a gorlicei áttörést követő előrenyomulásban felderítő és elővéd szerepet töltött be alakulatával. A 2. század járőr parancsnokaként Wola Wyznában két gyülekező orosz zászlóaljat szórt szét.

Olasz fronton[szerkesztés]

1915. május 18-án a 7. hadosztályt és a két huszárszázadot kivonták és a délnyugati frontra a Dráva völgyébe szállították át és Greifenburgban 1915 május 29-én csatlakoztak az ott felsorakozó erőkhöz. A 2. század a 2252 méter magas Jauken-nyergen keresztül Stranig-ra vonult és a doberdói fennsík északi részén biztosító, összekötő feladatot végzett századával. 1915. szeptember 8-án átvezényelték a 94. gyaloghadosztályhoz (Trieszt környéke), ahol a 3. görzi csata végéig teljesített szolgálatot.

Szerb fronton[szerkesztés]

A háború menetének megváltozása miatt százada bekerült a Bolla-csoportba, amely a szerb fronton 1915. november 3-ától 19-éig elővédként Zimonytól-Nova Varosig (kb 150 km.) az akkori török határig tört előre. A Bolla-csoport ezzel lépéssel az ellenség hátába került így biztosítva lehetőséget a 62. gyaloghadosztálynak Boszniából való előretöréséhez. A Bolla-csoportot felrendelték Wolhyniába (Lemberg környéke), ahol feloszlatták. Bár 1915 márciusában az 1. lovashadosztály parancsnokság kísérletet tett századának visszavételére, de a gyalogságnál végzett rendkívül hatékony támogatás miatt erre csak 1915 karácsonyán került sor.

A román fronton[szerkesztés]

1916. januárjában az ezred kötelékében minden század visszatér és Kovelben állomásoztak. A téli időszak rendkívül nagy pusztítást okozott a lovak számában, így az ezredet jelentősen átalakították. 1916. március 30-án az 1. és 2. lova századot feloszlatták és megalakult az ezred gyalogsági százada és gépfegyveres százada. A lóhiány miatt azonban további átszervezést kellett végrehajtani. 1916. június 20-án megalakult az ezred lövész osztálya 3 lövész századdal. A 3. lövész század parancsnokának Rakovszkyt nevezték ki.

A 3. század parancsnokaként vett részt 1916. szeptember 13. és október 7. között a Hortobágyfalva irányába kitörni szándékozó román csapatok feltartóztatásában. A lovas osztállyal együtt az ezred előre tört a Csík hegységbe és az Úz völgyébe. Itt 1916. október 14-én az Úz völgyi vámházi csatában vett részt. Ezt követően a bereckei hegységben szervezett hadműveletekben vett részt. Sósmező-Baile Slanic közötti ütközet (1916. október 20-25.), az itt tanúsított magatartásáért kitüntették a 3. oszt. Vaskorona-renddel. 1917 telén a Fetisoara hegyén elfoglalt kiszögellést védte alakulatával, amelyben kimagasló hősiességről tett tanúbizonyságot. 1917. júliusában megbetegedett és gyógyulásra a hátországba került. 1918-ban elvégezte a belgrádi hadiiskola tanfolyamát.

Tirol[szerkesztés]

1918-ban a 20. hadtestparancsnokság vezérkari tisztje lett és a háború végéig Tirol déli részén állomásozott.

Két világháború között[szerkesztés]

1919. szeptember 1-jei hatállyal századosi rangot kapott. 1922-ben 191. iktatás alatt felvették a Vitézi Rendbe. 1922-24-ig a budapesti Hadiakadémia hallgatója. 1929. május 1-jétől őrnagy, 1934. május 1-jétől alezredes. 1934-től 1938-ig katonai attasé Párizsban. 1937. november 1-jétől ezredes. Kinevezik az 1. vegyes dandár parancsnokának illetve az I. hadtest vezérkari főnökének.

II. világháború[szerkesztés]

1941-ben a munkácsi 8. határvadász dandár parancsnoka lesz. 1942. június 20-án kinevezik a 2. magyar hadsereg vezérkari főnökének és a keleti frontra kerül. 1942. július 20-án Domanitzky Ödön tábornok felmentésével egyidejűleg ideiglenesen átveszi a 2. magyar hadsereg a III. hadtest ideiglenes parancsnoki feladatkörét. 1942. július 20-án III. hadtest parancsnokságot átadta vitéz Dömötör Jánosnak és 1942. szeptember 6-ig a 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke volt. 1942. október 1-jétől a Honvédelmi Minisztérium I. csoport főnöke majd átszervezés után (1942.11.01) nyugdíjba vonulásáig (1943.06.30) a Honvédelmi Minisztérium földi főcsoport főnöke volt.

A II. világháború után[szerkesztés]

1945. február 20-án ismételten a Honvédelmi Minisztérium állományában volt, 1946. február 10-ig. Szolgálat alól felmentették és 1946. március 1-jétől ismételten nyugállományba helyezték. 1946 és 1947 között katonai szakértőként vett részt a párizsi béketárgyalásokon. 1951-ben a kommunista kormányzat kitelepítette Pusztaföldvárra. 1962. április 29-én Kisorosziban hunyt el.

Rakovszky György és neje sírja a kisoroszi római katolikus temetőben.

Rendfokozatai, kinevezései[szerkesztés]

  • hadnagy: 1913. augusztus 18.;
  • főhadnagy: 1915. május 1.;
  • százados.: 1920. szeptember 1. (1929-ben 1919. szeptember 1-jére javítva);
  • őrnagy: 1929. május 1.;
  • alezredes: 1934. május 1.;
  • ezredes: 1937. november 1.;
  • tábornok: 1941. május 1.;
  • altábornagy: 1943. május 1.

Kitüntetései[szerkesztés]

  • Magyar Érdemrend Középkeresztje a hadiszalagon a csillaggal a kardokkal (1942),
  • Magyar Érdemrend Középkeresztje a hadiszalagon a kardokkal (1941),
  • Magyar érdemrend Középkeresztje (1938),
  • Kormányzói dicsérő elismerés (1930),
  • 3. osztályú Vaskoronarend a hadidíszítménnyel és a kardokkal,
  • 3. osztályú Katonai Érdemkereszt a hadidíszítménnyel és a kardokkal,
  • Ezüst katonai érdemérem a Katonai érdemkereszt szalagján a kardokkal,
  • Bronz katonai érdemérem a Katonai érdemkereszt szalagján a kardokkal,
  • Károly csapatkereszt,
  • Háborús emlékérem karddal és sisakkal,
  • 2. osztályú német Vaskereszthez a pánt (1942. szeptember 22.)

Források[szerkesztés]

  • http://www.rakovszky.eu/
  • A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve. Budapest., Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 1923.

További információk[szerkesztés]

  • Bene János-Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2003.
  • Bene János-Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Bp., Heraldika Kiadó, 2006.
  • Szakály Sándor: A magyar katonai elit. Bp., Magvető Könyvkiadó, 1987.
  • Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Lexikon és adattár. Bp., Ister, 2001.