Ragtime (zene)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Scott Joplin Maple Leaf Rag kottája

A ragtime (angol.: szaggatott ütem) amerikából indult zenei stílus, mely népszerűsége csúcsát az 1895 és az 1918 közötti időszakban érte el. A ragtime-zene egyik legfőbb jellegzetessége a szinkópás ritmusa.[1] Egyik legismertebb alakja Scott Joplin volt, akit korában The King of The Ragtime-nak, azaz „A Ragtime Királyának” is nevezték.

Története[szerkesztés]

Scott Joplin 1907-ben

A ragtime eredete az USA afroamerikai közösségeinek népzenéjéhez kapcsolható,[2][3] közvetlen elődje a cake walk, azaz a kalácstánc, valamint a néger jigg táncok szinkópált ritmusú hangszerkíséretes zenéje volt. A kocsmákban, honky-tonk-ban, szalonokban, sporting house-okban vándorzenészek által terjedő stílust színes és fehér zenészek közösen fejlesztették ki.[4]

A stílus egyik úttörője Ernest Hogan (1865–1909) volt, az első szerző, aki zongoradarabjait, „rag”jeit kottában is kiadatta, elsőként 1895-ben, a kottafüzetben is megjelent La Pas Ma La című ragje hatalmas siker volt, az "All Coons Look Alike to Me" címűt pedig már egymillió példányban vették.[5] A műfaj másik népszerűsítője, Ben Harney 1896-ban adta ki saját ragtime-ját, a You've Been a Good Old Wagon But You Done Broke Down c. rag-et.[6][7] Az igazi áttörést az 1897-es év hozta, ekkor már több népszerű ragtime-kotta jelent meg, Scott Joplin az 1899-ben kiadott Maple Leaf Rag-gel robbant be, majd számos sikersorozata volt, köztük az 1902-ben született The Entertainer. Scott Joplint ebben az időszakban a „Ragtime Királyának” is nevezték, viszont később, a ragtime-korszak elmúlásával neve feledésbe merült egészen a ragtime újraéledéséig.[8][9] További híres ragtime-zenészek között érdemes megemlíteni James Scott, Joseph Lamb, George Botsford, Eubie Blake, Euday L. Bowman és Winifred Atwell nevét.

A ragtime a klasszikus zenéhez hasonlóan a kiadott kották segítségével terjedt, népszerűsége csúcsát pedig még a gramofon megjelenése előtt érte el, bár gyors elterjedésében szerepe volt a már megszületett gépzongoráknak, ill. az ezekre nagyszámban gyártott gépzongoratekercseknek is. A 20. század elejére egész Észak-Amerikában rendkívül népszerű lett az új stílus.

A ragtime-ot a blues zenével együtt általában a dzsessz előfutárának szokták tartani, ugyanakkor a ragtime sikereit elhomályosította az 1918 körülre megszületett dzsessz, bár a stílus több újraéledése során - először az 1940-es években - építettek be dzsessz-zenészek repertoárjukba ragtime-okat is.

Jelenleg hangzását tekintve a szalonok, némafilmek (pl.:Charlie Chaplin filmek), illetve a főleg gyermekek által ismert Tom és Jerry, illetve egyéb, régebbi rajzfilmekből lehetnek ismertek. A Csillagok háborújában a híres Cantina Band zeneszám is ragtime stílusban íródott. A ragtime újraéledésével új magyar ragtime együttesek is születtek, pl.: Budapest Ragtime Band, Bohém Ragtime Jazz Band.

Zenei forma[szerkesztés]

Scott Joplin "The Easy Winners" c. ragtime-ának első oldala

A ragtime-zene eredetileg zongorára komponált darab volt. A népszerű páros ütemmutatójú (2/4 vagy 4/4-es) indulók és az afroamerikai zene poliritmikus hatásai szólalnak meg a ragtime-okban. Ugyanakkor a ragtime a nyugati zene hangszertechnikai, összhangzattani rendjének egyszerűbb adaptációja is, a zongorán elsődlegesen bal kézzel játszott, hangsúlyozott basszus és az akkordok felett a jobb kézzel megszólaltatott csúsztatott, szinkópás dallamával. Három vagy négy fő részből áll, melyek mindegyike általában 16 ütemes, mindegyik szinkópás témával, a páros ütemű ragtime első és harmadik ütése hangsúlyos.

A tipikusan 16 ütemes témákat - mindegyike 4-4 ütemes periódusokra osztva - ismétlődő szakaszokba fűzték, melyek jellegzetes struktúrája AABBACCC, AABBACCDD vagy AABBCCA volt. Az első két szakasz a tonika hangnemében, a továbbiak gyakran a szubdomináns hangnemben szólalnak meg. Sok rag-et megelőz egy bevezető rész, illetve a témák közötti is átvezető szakaszokat tartalmazhatott, a bevezetők általában 4 – 24 ütemesek.[1]

Hatása a komolyzenére[szerkesztés]

Az Európába is eljutott ragtime valószínűleg az 1900. évi párizsi világkiállítás során lett igen népszerű, a francia zeneszerzőkre is hatással volt a ragtime-zene. Számos komolyzenei műben jelenik meg az amerikai új stílus. Többek között Claude Debussy az 1908-ban megszületett zongoraszvitjében, a Gyermekkuckó VI. tételében a ragtime előzményét, egy cake walk-ot szólaltat meg, Erik Satie 1917-ben komponált balettjében, a Parade-ban hallható ragtime-zene, a Ragtime Parade. Stravinsky 1911-ben komponált műve, a Ragtime 11 hangszerre c. kamarazenekarra írt darabja is ragtime, itt a hangszerek között cimbalom is van, a Rácz Aladárt megismerő Stravinsky számára írta.

Ragtime az Osztrák-Magyar Monarchiában[szerkesztés]

A ragtime magyarországi megjelenésében az 1896-os millenniumi kiállítás volt a mérföldkő. Számos szórakozóhely világszínvonalú produkciókat szerződtetett, legtöbben az Orpheumban (későbbi nevén az Első Fővárosi Orpheum) léptek fel, az amerikai zenei produkciók másik ismert színhelye az Ős-Budavára mulató volt. A többség varietészámokat adott elő, kísérőzenéjüket a helyi zenekarok kottából, lapról olvasva játszották, ebből ismerték meg a ragtime-ot.[10]

Az itthon játszott ragtime-ok leginkább az amerikai kottakiadás darabjai voltak. Szinte csak ezekből ismerhették a magyarországi előadóik, mivel az amerikai ragtime-okat játszó gépzongorák és gépzongoratekercsek nem jutottak el Magyarországra, valamint - a Rózsavölgyi cég levéltári anyaga szerint - a gramofonlemez-behozatal is gyakorlatilag nulla volt e téren az USA forgalmazóinak lehetetlenül magas darabszámelvárásai miatt.[10] Ugyanakkor a ragtime bizonyos fajtái, ill. közvetlen zenei előzményei már a kezdeti időben ismertek voltak a monarchiában is, mint a korai cake walk, azaz kalácstánc darabok, az ún. indián dalok, a novelty, azaz sláger ragtime és mindenekelőtt a popular, azaz népszerű ragtime. Ez utóbbiból a legismertebb Irving Berlin Alexander's Ragtime Band c. rag-je.[10]

Az 1900-as évek elejétől cake walkot, majd később ragtime-okat játszó ismertebb magyar zongoristák Hetényi-Heidlberg Albert, Székely Aladár, majd később Rozsnyai Sándor voltak, de szalonzenekarok is előadtak ragtime-okat, köztük a Geiger fivérek Geigerbuben zenekara.[10] Az 1910-es évekre a ragtime magyarországi gramofonfelvételei is megszülettek. Ifj. Berkes Béla 1912-ben készítette el a Medvetánc, azaz Irving Berlin 1911-es sikerszámának, eredeti címén az Alexander's Ragtime Band tölcséres gramofonlemez-felvételét a budapesti Beka gyárnál. Szintén az ő nevéhez fűződik a Hitchy Koo, magyarra Kicsi tyúknak fordított ragtime 1912-es felvétele, melyet az angol és az amerikai piac részére készítettek.[10]

Média[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Berlin, Edward: Ragtime. The Grove Music Dictionary. Oxford University Press. (Hozzáférés: 2009. június 29.)
  2. The Globalization of Music in History by Richard Wetzel, Routledge, 2013, page 58.
  3. Jazz: A Regional Exploration by Scott Yanow, Greenwood Publishing Group, 2005, page 2
  4. Szabolcsi BenceTóth AladárZenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965. 177. o.
  5. White, Loring. Ragging It: Getting Ragtime into History (and Some History into Ragtime), iUniverse, 2005. xiv, 419 pp. ISBN 0-595-34042-3, p.99.
  6. Blesh, Rudi. Scott Joplin: Black-American Classicist, Introduction to Scott Joplin Complete Piano Works, New York Public Library, 1981, p. xvii.
  7. Brogan, Hugh. The Penguin History of the USA, 2nd Edition, 1999, ISBN 978-0-14-025255-2, p.415.
  8. Scott Joplin: Black-American Classicist, p. xiii
  9. Scott Joplin: Black-American Classicist, p. xviii
  10. ^ a b c d e Simon, Géza Gábor. Zenetudományi Dolgozatok 1995-1996 - Ragtime az Osztrák-Magyar Monarchiában. MTA Zenetudományi Intézete Budapest, 336. o. (1997). ISBN 0139-0732. Hozzáférés ideje: 2018. május 4. 

További irodalom[szerkesztés]

  • Rudi Blesh, Harriet Janis: They All Played Ragtime. The True Story of an American Music. 1950. 4. Auflage: Oak Publ., New York 1971, ISBN 0-8256-0091-X.
  • David Jansen, Trebor Tichenor: Rags and Ragtime, a Musical History. New York 1978.
  • Jürgen Hunkemöller: Ragtime. In: Handwörterbuch der musikalischen Terminologie. Bd. 5, hrsg. von Hans Heinrich Eggebrecht und Albrecht Riethmüller, Schriftleitung Markus Bandur, Steiner, Stuttgart 1984 (Digitalisat).
  • John Edward Hasse (Hrsg.): Ragtime: Its History, Composers and Music. Schirmer, New York 1985.
  • Jürgen Hunkemöller: Was ist Ragtime? In: Archiv für Musikwissenschaft. Band 42, Heft 2, 1985, S. 69–86.
  • Ingeborg Harer: Ragtime. Versuch einer Typologie. Schneider, Tutzing 1989, ISBN 978-3-7952-0593-5.
  • H. Loring White: Ragging It: Getting Ragtime Into History (and Some History Into Ragtime). Lincoln NE, 2005.
  • Gildo De Stefano: Ragtime, jazz & dintorni. Preface by Amiri Baraka. Sugarco, Mailand 2007, ISBN 978-88-7198-532-9.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ragtime képek témájú médiaállományokat.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ragtime audiofájlok témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]