Rózsás János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rózsás János
Rózsás.jpg
Élete
Született 1926. augusztus 6.
Budapest
Elhunyt 2012. november 2. (86 évesen)
Nagykanizsa
Nemzetiség magyar magyar
Pályafutása
Első műve Keserű ifjúság
Fontosabb művei Gulag Lexikon
Kiadói Püski
Rózsás János aláírása
Rózsás János aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rózsás János témájú médiaállományokat.

Rózsás János (Budapest, 1926. augusztus 6.Nagykanizsa, 2012. november 2.) magyar író, nyugalmazott könyvelő, német-orosz műszaki tolmács. 1944–53 között kilenc éven át ártatlanul politikai fogoly volt a Gulágon. Könyvei a rendszerváltás előtt csak külföldön jelenhettek meg, 1997-től lett a Magyar Írószövetség tagja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budapesten született vidékről származó munkáscsaládba. Apja szobafestő, anyja háztartásbeli. Családja 1918-ban a szerb megszállás elől me­nekülve került átmenetileg Bu­da­pestre. Nagy szegénységben éltek, hároméves korában nagy­szü­leihez került egy göcseji kis faluba. Hatéves korában került vissza a szüleihez Újpestre. Az első elemi után a másodikat Bu­dán, a Krisztina téri iskolában járta, majd harmadikos korában Nagykanizsára költöztek és ott fejezte be az iskolát. A négy polgári elvégzése után, 1940-ben, tizennégy éve­s korától dolgoznia kellett. A nagykanizsai áramszolgáltató vállalatnál volt segédtisztviselő. A munkához esti tanfolyamon gyors- és gép­írói képesítést szerezett és németül tudását is fejlesztette. 1942. július elsejétől a bánokszentgyörgyi majd később a borsfai körjegyzőségen dolgozott. Amikor apját besorozták katonának és frontszolgálatra vitték, akkor hazaköltözött anyjához. 1944 júniusától Nagykanizsán, a MAORT Központi Javítóműhelyének vezető főmérnöke mellett lett tit­kár és magyar-német levelező.[1]

1944 szeptemberében őt is besorozták és novemberben, mint már katonai előképzésben részesült leventét mozgósították. Minden kü­lönösebb további kiképzés nélkül, harci feladattal bízták meg alakulatát Marcali térségében. A harcok során 1944. decem­ber 22-én többekkel együtt hadifogságba esett.[1] 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen, mint magyar levente.[2] Letartóztatása után az odesszai börtönbe szállították, majd Ukrajnában a nyikolajevi és később a herszoni munkatáborba hurcolták. 1946 őszétől az észak-uráli Szolikamszk lágerkörzetébe került, ahol fakitermelésen dolgoztatták.[1] 19441953 között összesen kilenc évig a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban sínylődött. Rabsága idején egy ideig kazak lágerben is volt, ahol találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt.[2]

Hazatérte után 1954 januárjától könyvelőként dolgozott a nagykanizsai járási tanács pénzügyi osztályán. Mindenkitől eltit­koltan esténként a szovjet rabsága történetét el kezdte írni, melynek a Decembertől decemberig címet adta és 1955 novemberére készült el vele. 1954 decemberében megnősült. Felesége Magyar Magdolna, akivel gyerekkora óta jól ismerték egymást, hiszen egy házban nőttek fel. Három gyer­mekük született: Antal (1955), László (1957) és Magdolna (1959). A munka és család mellett folytatta a tanulást, közgazdasági techni­kumban leérettségizett és oroszból felsőfokú állami nyelvvizsgát, majd tolmácsvizsgát tett. Dolgozott a Nagykanizsai Bútorgyárban és a Kanizsa Sörgyárban is.[1]

1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 1983 júniusától megromlott az egészségi állapota és rokkant nyugdíjas let­t. 1978-ban készült el a teljes, kilenc esztendős rabsága emlékeinek irodalmi feldolgozásával. Akkoriban ez nem jelenhetett meg Magyarországon, ezért Borbándi Gyula irodalomtörténész kiadásában Münchenben jelent meg magyar nyelven. Az első kötet Keserű ifjúság címmel 1986-ban, a má­sodik Éltető reménység címmel 1987-ben. Budapesten 1989 decem­berében Koltay Gábor, a Szabad Tér Kiadó igazgatója adta ki, Keserű ifjúság címmel.[1]

A Magyar Írószö­vetség 1997-ben vette fel tagjai közé.[1] 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki.[3]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Keserű ifjúság (München, 1986)
  • Éltető reménység (München, 1987)
  • Duszja nővér (Nagykanizsa, 1995)
  • GULAG-lexikon (Budapest, 2000; Nagykanizsa, 2008)
  • Leventesors (Nagykanizsa, 2005)
  • Válogatott írások (Nagykanizsa, 2005)

Kitüntetései és díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Elhunyt Rózsás János - életrajz. kanizsahir.hu, 2012. november 2. (Hozzáférés: 2015. június 17.)
  2. ^ a b Rózsás János, Szolzsenyicin rabtársa. Erdélyi Napló, 2008. augusztus 6. (Hozzáférés: 2010. március 26.)
  3. Rózsás János bemutatása. gulag.hu. (Hozzáférés: 2010. március 26.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]