Rózsák tere (Marosvásárhely)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Rózsák tere
(Piața Trandafirilor)
RO MS PtaTrandafirilor 1.jpg
Közigazgatás
Ország Románia
Település Marosvásárhely
Városrész Belváros
Létrejötte 14. század
Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság312 m
Elhelyezkedése
Rózsák tere (Marosvásárhely)
Rózsák tere
Rózsák tere
Pozíció Marosvásárhely térképén
é. sz. 46° 32′ 42″, k. h. 24° 33′ 42″Koordináták: é. sz. 46° 32′ 42″, k. h. 24° 33′ 42″
A Wikimédia Commons tartalmaz Rózsák tere
témájú médiaállományokat.

A Rózsák tere (románul: Piața Trandafirilor), közismert nevén Főtér, Marosvásárhely központi tere és fontos turisztikai látványossága. Délnyugati irányban a Győzelem térben (Piața Victoriei), északkelet felé a Szentgyörgy utcában (Strada Revoluției) folytatódik. Itt van a város több látnivalója, például a Kultúrpalota, a katolikus és az ortodox nagytemplom, vagy a Toldalagi-palota, és innen nyílik az 1970-es években létesített Színház tér (Piața Teatrului).

A teret a 14. században alakította ki a Maros egy mellékága. Marosvásárhely évszázadokon keresztül a székelység vásártartó központja volt, és a hely a középkortól egészen az 1950-es évekig piactérként szolgált, ahol a vidék legnagyobb és legfontosabb vásárait tartották, melyeket egész Erdélyből, sőt idegen országokból is felkerestek. A 18–19. században a tér szélei fokozatosan beépültek, északról dél felé terjeszkedve. Jelenlegi kinézetét és funkcióját viszonylag későn, a 20. század első évtizedeiben nyerte el. A 20. század második felében tömbházakat is emeltek, és egy 18. századi ferences kolostor lebontásával alakították ki az északnyugati oldalt megtörő Színház teret.

Elnevezése[szerkesztés]

1596-ban említik legelőször az Piacz néven. Egyéb nevei Piac-sor, Nagypiac, Piactér, Főpiac, Főtér. 1860. szeptember 12-én felvette a Széchenyi tér nevet, majd 1920 és 1940 között Piața Regele Ferdinand néven ismerték.[1] 1940–1944 között ismét Széchenyi, az 1950-es években Sztálin nevét viselte. 1964-től máig Piața Trandafirilor (Rózsák tere).[2]

Fekvése[szerkesztés]

A Rózsák tere délnyugat-északkelet irányban elnyúló, viszonylag keskeny tér; felső (délnyugati) határa a Kultúrpalota, alsó határa pedig a Kossuth utca (Strada Călărașilor) és a Petőfi Sándor tér. Hosszúsága 550 méter, szélessége 40–80 méter, tengerszint feletti magassága 312 méter.[3] Két oldala mentén kétsávos, egyirányú autóutak húzódnak; ezek középen egy sétányt fognak közre. A város autóbusz-hálózatának számos járata érinti a teret.

Története[szerkesztés]

A teret a Maros egyik ide-oda költöző mellékága formálta. Ezen a helyen haladt el az országút, mellette pedig egy árok volt, mely a Trébely és a Várdomb vizét gyűjtötte össze és szállította a Poklos-patakba.[4] Már a legkorábbi időktől a város fő piactereként szolgált, ahol évszázadokon keresztül napi, heti, és országos kirakodóvásárokat tartottak.[5] Magát a várost már a középkortól a székelység vásártartó központjaként említik; vásárjogát 1482-ben szerezte Mátyás királytól. A hetivásárokat csütörtökönként, az országos vásárokat Antal napján, Márton napján, és nagycsütörtökön tartották. A város lakói országszerte vámmentességet élveztek, a szász vándorkereskedők pedig nem árulhattak a vásárokon. A 19. században már évi hét országos vásár tartását engedélyezték; ezeket egész Erdélyből, sőt idegen országokból is felkeresték.[6]

Legkorábban a piactér északi része kezdett beépülni, ahogy a 18. század második felében a városközpont a marosvásárhelyi vár környékéről fokozatosan a Maros első terasza felé tolódott; ekkor épült fel a Plébánia, a ferences kolostor, a Lábas-ház, a Toldalagi-palota, és a barokk stílusú régi Tanácsház.[4] 1816-ban készült el Bodor Péter zenélő kútja, melyet 1836-ban egy hóvihar tönkretett; a régi Tanácsházat pedig 1849-ben lerombolta az osztrák hadsereg.[7] A sáros, poros teret 1875-ben lekövezték, északi részén felállították a Kossuth-, Petőfi-, és Bem-szobrokat, déli részét pedig parkosították és fákkal szegélyezett zöldövezetet hoztak létre (Allé).[8] A teret szegélyező házak boltíves földszintjein és pincéiben üzletek, boltok, italmérések kaptak helyet. Méretei ellenére a tér csak a vásárosok egy részét tudta befogadni, így a környező tereket is kinevezték vásártereknek.[7]

A 20. század elején, Bernády György polgármesteri szolgálata idején a város lendületes fejlődésnek indult. Az ekkor történt városrendezéskor építették fel a szecessziós stílusú Kultúrpalotát és Közigazgatási Palotát. 1911-ben lebontották a használaton kívüli zenélő kutat, azt tervezve, hogy színházat építenek ide, azonban a történelmi változások miatt ez már nem valósult meg.[8]

1918-ban Marosvásárhely Románia része lett. A téren felépítették az ortodox székesegyházat, a magyar jellegű szobrokat pedig eltávolították illetve lecserélték. 1940-től a város ismét Magyarország részét képezte (a téren ünnepelték a magyar hadsereg bevonulását), majd 1944-ben visszakerült Romániához. 1948-ban a kommunisták államosították az épületeket. 1955-ben a közigazgatási palota előtt Sztálin-szobrot avattak, a vásárokat elköltöztették, a tér déli részét tömbházakkal építették be.[4][9] 1971-ben lebontották a ferences kolostort a hozzá tartozó templommal és iskolával együtt (napjainkra csak a templom tornya maradt fenn), és létrehozták a Színház teret, ahova a Nemzeti Színházat és modern stílusú épületeket emeltek.[10]

A kommunista rendszer építkezései, rombolásai olyan mértékben változtatták meg a tér arculatát, hogy Kovács Levente szerint a tősgyökeres marosvásárhelyiek már nem érzik otthon magukat a központban. „A régi főtér szétzilálása (...) azt eredményezte, hogy a vásárhelyiek nem érzik otthonuknak azt a központot, ahol annak idején a korzó hullámzása, a Maros vendéglő, a Kultúrpalotában lévő színház, a Muskátli, a Piros Rózsa, a Lido, a Bukarest cukrászda megannyi intim tere volt a találkozásoknak, a civil együttlétnek.[11]

A Rózsák tere volt az 1989-es marosvásárhelyi tüntetés és az 1990-es fekete március fő színhelye. Napjainkban itt van a város látnivalóinak, üzleteinek, éttermeinek nagy része, bár a minőség, kifinomultság még nem érte el a többi, turisztikai szempontból jelentős erdélyi város központjainak kínálatáét.[12] A központi sétányon kézműves vásárokat rendeznek, télen itt állítanak karácsonyfát. Vasárnaponként a teret lezárják az autóforgalom elől, gyalogos zónává alakítva.

Leírása[szerkesztés]

Az épületek számozása az ortodox templomnál kezdődik, és az óra járásával ellentétes irányban halad. 25 egyedi épületet tartanak nyilván műemlékként, ezen felül a tér északi része külön műemlékvédelem alatt van MS-II-a-A-15451 kód alatt.[13]

Központi rész[szerkesztés]

A sétány a virágórával, háttérben az ortodox katedrális
  • Az ismeretlen katona szobra, mely a fasizmus elleni harcban elesett román katonáknak állít emléket. Izsák Márton és Csorvássy István alkotása, 1963-ban leplezték le.[14]
  • Virágóra, az 1960-as években hozták létre, napjainkra a város egyik szimbólumává vált.[15]
  • Avram Iancu lovasszobra. Az első Iancu-szobrot 1930-ban állították fel; ezt 1940-ben a románok Topánfalvára menekítették. 1978-ban egy újabb Avram Iancu-szobrot avattak, mely Florin Codre bukaresti szobrász alkotása.[14]
  • 1. Ortodox székesegyház. A 20. század elejéig a románoknak csak két kisméretű templomuk volt Marosvásárhelyen, és azok is a külvárosban. 1918 után több erdélyi város központjában ortodox templomokat emeltek; Marosvásárhely egyedülálló abból a szempontból, hogy központjában nem is egy, hanem két katedrálist létesítettek (a másik a Győzelem téri ún. Kiskatedrális). A székesegyház alapkövét 1925-ben tették le, 1934-ben szentelték fel, belső díszítését 1986-ban fejezték be.[16] Korábban ezen a helyen állt az 1849-ben lebontott régi Tanácsház, az 1911-ben lebontott zenélő kút, a Petőfi- és a Kossuth-szobor.
  • 2. Görög-ház. A 18. században földszintesnek építették, majd 1827–1838 között még két szintet építettek rá; egy időben a város egyik legmagasabb épülete volt. Itt szállt meg Petőfi Sándor 1849. július 29-én, mielőtt a segesvári csatába indult volna. 1852 nyarán I. Ferenc József szállt meg itt. 1868-tól a Marosvásárhelyi Takarékpénztár székhelye volt, jelenleg a Hadsereg Háza (Cercul Militar).[17]

Északnyugati oldal[szerkesztés]

Az északnyugati oldal a még álló ferences templommal
  • A Rózsák tere és a Kossuth utca sarkán van a Lábas-ház. Eredetileg a 15. századból származik; 1732–1905 között itt működött a Római Katolikus Gimnázium. 1772-ben kibővítették. 1873-ban egy nagy tűzvész után újjáépítették, földszinti árkádjait befalazták, és még egy emelettel bővítették.[18]
  • 5. Apolló-palota. 1820–1822 között építtette Teleki Sámuel gróf, hogy bevételét könyvtárának bővítésére használják fel. Az eredetileg háromszintes épület földszintjén üzletek, első emeletén lakások voltak, második emeletén vendégfogadó működött. 1923-ban a második emelet kettéosztásával egy negyedik szintet is létrehoztak.[14]
  • A 6–8. és 10. számú épületek között nyílik a Színház tér.
  • 10. A Ferenc-rendiek tornya, mely a 18. században épített és 1971-ben lebontott ferences templomból maradt meg.[14]
  • 11. Toldalagi-palota, Erdély egyik legszebb barokk épülete, melyet gróf Toldalagi László építtetett a 18. század közepén. Jelenleg a Megyei Múzeum néprajzi részlegének ad helyet.[19]
  • 12. Bányai-ház; a 20. század elején épült neobarokk stílusban Bányai Béla mészárosmester számára. 1936–1937 között itt lakott Bernády György.[19]
  • 13. Mészárosok székháza, 1888-ban épült neoklasszikus stílusban.[19]
  • 17. Az egykori Hargita szálloda, jelenleg irodaház.[14]
  • 18. Vámos-ház, szecessziós stílusú, 1910-ből származó épület. Korábban, a 16. század közepétől ezen a helyen állt a Rosnyay, majd a Szabó család kúriája.[14]
  • A Rózsák tere és a Bartók utca sarkán áll a Bissingen-ház, melyet 1880 körül építettek eklektikus stílusban (korábban itt állt a Barcsay-ház). A földszinten üzletek majd a Corso kávéház, az emeleten a Bissingen család lakosztályai voltak. A kommunizmus idején itt volt a Merkur üzlet.[19]
  • 21. Az egykori zsidó kaszinó; a 20. század elején épült szecessziós stílusban. Az 1948-as államosítás után a Romgaz székhelye lett, jelenleg iroda- és üzletház.[14]
  • 24. A szecessziós jegyeket viselő, háromszintes polgárházat 2019-ben lebontották. Az épület nem volt műemlék, de a városiak attól tartanak, hogy ez precedenst teremt a további bontásokhoz és a tér régi arculatának tönkretételéhez.[20]
  • 26. Az egykori Agrár Takarékpénztár székhelye; 1903-ban épült, mint a város legelső banképülete. Jelenleg a Román Kereskedelmi Bank (BCR) székhelye.[19]
  • 28–30. A „régi Gulliverként” ismert tömbház helyén volt az 1829-ben épült evangélikus templom, melyet 1960-ban lebontottak.[14]
  • A tér délkeleti határa a Kultúrpalota, a város leglátogatottabb turisztikai látványossága. 1911–1913 között emelték szecessziós stílusban; célja a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítése és Marosvásárhely kulturális életének fellendítése volt. Belsejében előadótermek, kiállítótermek, és könyvtár található.[21]

Délkeleti oldal[szerkesztés]

A délkeleti oldal napjainkban
  • 34–35. Itt állt Kohn Márton háza híres borpincéjével. 1946-ban lebontották, hogy ide építsék a Telefonpalotát, azonban erre nem került sor. Az 1960-as években tömbházat építettek, melynek falát kommunista témájú sgraffito díszíti. Itt van a 800 férőhelyes Arta mozi, melynek előcsarnokában a románok történelmét ábrázoló freskó látható.[14]
  • Szabadtéri színpad (a tömbházak mögött); az 1960-as években építették, 3000 személy befogadására alkalmas.[14]
  • 43. Feigenbaum-ház, szecessziós stílusú, nagyméretű palota, a tér egyik legdíszesebb épülete. A 19. század végén épült Feigenbaum Vilmos ügyvéd számára, a második emeletet 1909-ben húzták rá. Az 1950-es évektől több évtizeden keresztül a román rendőrség használta, jelenleg irodáknak ad helyet.[22]
  • 44. László-ház, a 20. század elején épült szállodának és kávéháznak. Itt működött a New York, majd Mureșul étterem. 2000 után pénzintézet lett, belső díszítéseit eltávolították.[22]
  • 45. Papp-palota, 1898-ban építtette Papp Zsigmond kereskedő díszes klasszicizáló stílusban. 1918-ban a Bányai család tulajdonába került, ezért Bányai-palotaként is ismerik. Az 1930-as években az Országos Magyar Párt székhelye. 1948–1954 között kereskedelmi szakmai iskola működött benne, jelenleg szállodának (Concordia), irodának, üzleteknek ad helyet.[22]
  • A 45. és 46–47. számú épületek között indul a Bolyai Farkas utca.
  • 46–47. Itt állt a 19. század közepén emelt „régi” Transzilvánia Szálló, ahol színházi előadásokat és filmvetítéseket is tartottak. 1915-ben itt szállt meg Ady Endre. Később lebontották, és 1959-ben itt húzták fel az „új” Hotel Transilvania épületét. 1988-ban átépítették. Jelenlegi neve Hotel Plaza.[14]
  • 49. Csizmadiák székháza, 1896-ban épült neobarokk stílusban.[14]
  • 51, 52, 53. Péterffy-ház, Gáspár-ház, Waghner-ház; a 19. század közepén épültek neobarokk stílusban.[14]
  • 54. Dudutz-ház. A 18. század végén épült; eredetileg a Bucher családé volt, házasság révén jutott a Dudutzokhoz. 1827-ig itt és a szomszédos Steibel-házban működött az erdélyi Királyi Tábla (Tabula Regia), ez később a Kendeffy-házba költözött. A kommunizmus idején itt volt a Gostat vásárcsarnok.[14]
  • 55. Steibel-ház, itt nyílt meg 1782-ben az Arany Szarvas gyógyszertár, melyet a 19. század végén Bernády György vezetett. A gyógyszertár ma is létezik (bár többször nevet változtatott), berendezése őrzi a Bernády-korabeli küllemet.[22]
  • 59. Itt állt a Lugosi-ház, ahol a 18. század elején a jezsuita iskola, a Római Katolikus Gimnázium elődje működött. A telek jelenlegi házát 1877-ben építették.[14]
  • 61. Keresztelő Szent János plébániatemplom, 1728–1750 között épült barokk stílusban, előtte egy fából készült kápolna állt itt. Többször felújították, belső festése 1900-ban készült el.[23]
  • 61. Nagy Szabó Ferenc-ház, a város egyik legrégebbi fennmaradt háza. 1623-ban épült Nagy Szabó Ferenc céhmester kívánságára, barokk stílusban. 1702-től a jezsuita elemi iskola használta, 1707-ben itt adott fogadást II. Rákóczi Ferenc beiktatása alkalmából. Jelenleg a plébánia épülete.[17]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Vigh 164–165. o.
  2. Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára. adatbank.transindex.ro. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  3. Balás 7. o.
  4. a b c Fodor 18. o.
  5. Keresztes 12–16. o.
  6. Keresztes 25–26. o.
  7. a b Keresztes 41–43. o.
  8. a b Fodor 31. o.
  9. Gagyi József: Sztálin szobra Marosvásárhelyen. vasarhely.ro, 2013. december 21. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  10. Balás 53–55. o.
  11. Kovács Levente: Miénk itt a tér?. vasarhely.ro, 2012. szeptember 14. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  12. Antal Erika: Marosvásárhely minőségileg egyelőre nem versenyképes a civil aktivista szerint. Székelyhon, 2017. szeptember 5. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  13. Lista monumentelor istorice: Județul Mureș. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  14. a b c d e f g h i j k l m n o Fodor 23–33. o.
  15. Pál-Antal Sándor: Ismét ketyeg a virágóra a főtéren. vasarhely.ro, 2015. május 20. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  16. Bota 86–90. o.
  17. a b Bota 136. o.
  18. Bota 121–122. o.
  19. a b c d e Balás 55–59. o.
  20. Antal Erika: Lebontottak egy főtéri házat Marosvásárhelyen. Székelyhon, 2019. február 27. (Hozzáférés: 2019. március 1.)
  21. Balás 20–29. o.
  22. a b c d Balás 41–44. o.
  23. Bota 67–68. o.

Források[szerkesztés]

  • Balás: Balás Árpád. Zsebre szabott Marosvásárhely. Marosvásárhely: Mentor (2016). ISBN 9786069385272 
  • Bota: Bota, Sorina. City Tales - Târgu Mureș. Nagyszeben: InfoArt Media (2011). ISBN 9786069280386 
  • Fodor: Fodor Sándor (S.); Balás Árpád. Marosvásárhelyi útikalauz. Marosvásárhely: Impress (1996). ISBN 9739687512 
  • Keresztes: Keresztes Gyula. Vásárhelyen vásár tartatik. Bukarest: Kriterion (1996). ISBN 9732604565 
  • Vigh: Vigh Károly. Marosvásárhelyi helynevek és földrajzi közszavak. Csíkszereda: Pallas-Akadémia (1996). ISBN 9789739755443