Régizene

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Régi zene szócikkből átirányítva)

A régizene egy elsősorban nyugati zenére vonatkozó zenetörténeti fogalom, a középkor- (500-1400), a reneszánsz- (1400-1600) és a barokk kor (1600-1760) zenéjének összefoglaló neve. Egyes történészek az ókor zenéjét is idesorolják. Ez a kategorizálás elsősorban a maitól lényegesen eltérő hangszerek használatából, illetve előadói módszereknek különbségeiből következik.

A régizenébe került stílusok még azért alkotnak egy csoportot, mert általában az adott kor letűnésével ezek a stílusok feledésbe merültek.

Régizene mozgalmak[szerkesztés]

A 19. századot megelőzően[szerkesztés]

Nem minden korban volt jellemző a régizene iránti olyan mértékű érdeklődés, mint napjainkban, bár minden zenetörténeti korban volt arra példa, hogy korábban létrejött zeneművet adtak elő. A 18. századig viszont nem volt jellemző, hogy a régizenei műveket korhű módszerekkel és hangszerekkel adják elő, a zene visszatekintések pusztán a régi darab adott korra jellemző előadását jelentették.

Az 1720-as években Johann Pepusch angliában megalapította a „Régi Zene Akadémiáját”, melyet többek között a középkori Palestrina, Tomás Luis de Victoria, William Byrd és Thomas Morley zenéje kutatásának szentelt.[1] A 18. század vége felé Samuel Wesley nyomán újból felfedezték Bach zenéjét, és 1808-tól londoni koncerteken sorban mutatták be a műveit.[2]

Az 1700-as évek végén Bécsben Gottfried van Swieten báró házában tartott koncerteken Bach és Händel műveit mutatták be.[3]

A 19. században[szerkesztés]

Első jelentős példa a korábbi zene felkutatására az, hogy Felix Mendelssohn-Bartholdy 1829-ben (tehát a kora romantika időszakában) újra elővette Johann Sebastian Bach Máté passió című művét, melyre korábban nem volt sok példa. A bemutatóját 1829 március 11-én tartották, melyet a zenetörténet ma a régizene-kutatás egyik fontos állomásának tart még akkor is, ha az előadásmód és a hangszerek sem voltak korhűek.[4]

A 20. században[szerkesztés]

A 20. század elején egyre kiterjedtebb zenetörténeti kutatások indultak és a zenetörténészek figyelme a reneszánsz zenéje felé fordult. Korhű előadásokon mutattak be régizenei műveket például angol templomi kórusok, mely a mai tradicionális reneszánsz kóruszene műfajának alapját képezi. 1933-ban Paul Sacher megalapította a Schola Cantorum Basiliensis akadémiát,[5] ahol a mai napig reneszánsz és barokk művek korhű oktatása zajlik.

Arnold Dolmetsch 1915-ben kiadott „A 17. és a 18. századi zene előadása” című könyve[6] nagy hatással volt a régizenei előadásmód fejlődésére, így őt is az újkori régizene mozgalmak egyik kiemelkedő alakjaként tartják számon.

Napjainkban[szerkesztés]

Léteznek kifejezetten historikus együttesek, akik ezen időszak zenéjének bemutatására szakosodtak. Ők általában történetileg korrekt módon (historikus előadásmód) próbálják visszaadni a zenét, korabeli hangszereken és hangolási rendszerrel, illetve korabeli technikával játszva.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Haskell 1988, 14. o.
  2. Haskell 1988, 14-15. o.
  3. Haskell 1988, 15. o.
  4. Haskell 1988, 1. Fejezet.
  5. Schola Cantorum Basiliensis. www.scb-basel.ch. (Hozzáférés: 2016. március 6.)
  6. Dolmetsch, Arnold. The Interpretation of the Music of the 17th and 18th Centuries (Dover Books on Music) (angol nyelven). Dover Books. ISBN: 978-0486442754 [1915] (2005) 

Források[szerkesztés]

Haskell, Harry. The Early Music Revival: A History. Thames & Hudson (1988. május 10.). ISBN 0-500-01449-3 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Early music revival című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap