Pszeudo-Geber

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Geberi philosophi ac alchimistae maximi de alchimia libri tres, 1531, Chemical Heritage Foundation
Geberis philosophi perspicacissimi, summa perfectionis magisterii, 1542

Pszeudo-Geber („hamis Geber”) néven egy névtelen 13. századi születésű európai alkimista ismert (időnként tarantói Pállal azonosítják[1]), aki vegyészeti és kohászati témákban írt könyveket „Geber” álnéven.

A „Geber” eredetileg Dzsábir ibn Hajján 9. századi alkimista rövidített és latinizált neve volt. Európában a 14. századtól évszázadokon át úgy hitték, hogy „Geber” azonos volt Dzsábir ibn Hajjánnal, és hogy „Geber” könyveit arabról fordították. A 13. századi európai alkimisták nagyra tartották az arab vegyészetet, így Pszeudo-Geber felvette híres elődjének nevét, hogy több megbecsülést nyerjenek a munkái. Egy-egy nagy előd nevének felvételét pszeudoepigráfiának nevezik, és a középkorban gyakori jelenség volt. A középkori írásoknak széles palettáját terjesztették például Pszeudo-Arisztotelész szerzőségével.

Pszeudo-Geber igen nagy hatással volt a vegyészetre és a kohászatra a késő középkori Európában – alighanem nagyobb hatással, mint bármely más szerző.

A Pszeudo-Geber Gyűjtemény és a Geber-probléma[szerkesztés]

Az alábbi könyveket „Pseudo-Geber Corpus” (Pszeudo-Geber Gyűjtemény) néven ismerik. A 16. század első felében többféle nyomtatásban is kiadták őket.[2] ezt megelőzően pedig nagyjából kétszáz éven át voltak jelen a tudományos életben. A feltüntetett szerző „Geber” vagy „Gebri Arabis” (latinul „az arab Geber”) volt, és egyes változatokban bizonyos Rodogero Hispalensi-t (sevillai Rodogero) tüntették fel fordítóként.

  • Summa perfectionis magisterii
  • Liber fornacum („Kemencék könyve”)
  • De investigatione perfectionis („A tökély vizsgálatáról”)
  • De inventione veritatis („Az igazság felfedezéséről”).

Illetve:

  • Testamentum Geberi
  • Alchemia Geberi

Az alkímiai elmélet és laboratóriumi gyakorlat legvilágosabb addig megjelent kifejtése lévén Pszeudo-Geber munkásságát széles körben olvasták és használták fel az európai alkimisták, miután ezen a területen általában miszticizmus, titokzatosság és többértelműség uralkodtak.[3] A Summa Perfectionis a késő középkori Nyugat-Európa egyik leggyakrabban olvasott alkímiai könyve volt.[4] A következő három könyv rövidebb és jórészt a Summa Perfectionis anyagát tartalmazzák tömörebb változatban. A Testamentum Geberi és az Alchemia Geberi Marcellin Berthelot szerint „vitán felül hamisak, későbbről származnak [a másik négynél]”,[5] és általában nem tekintik őket a Pseudo-Geber Corpus részének. Szerzőjük nem azonos az első négy könyvével, habár az sem bizonyos, hogy azok ugyanattól a szerzőtől származnak.[6]

Az a feltevés, hogy a gyűjteményt arabból fordították volna, a késő 19. században bukott meg Kopp, Hoefer, Berthelot és Lippmann tanulmányai nyomán. A gyűjteményre egyértelműen hatást gyakoroltak a középkori arab írók (főleg Ar-Rázi, nem pedig a névadó Dzsábir). Az első négy könyv valószínűleg 1310-re készülhetett el; ennél nem lehetnek sokkal korábbiak, mert Summa Perfectionis-nak a világon sehol nincs nyoma a 13. század előtt. Nem említik például Albertus Magnus és Roger Bacon 13. századi munkái sem.[7] Egyetlen arab változat sem ismert.[8] Tartalmuk nagyjából az 1300-as évekbeli Európa tudását tükrözi. Ennek egyik legfontosabb bizonyítéka, hogy a benne szereplő új tudásanyag – többek közt a salétromsav, a királyvíz, a kénsav és az ezüst-nitrát – ismeretlen a korábbi arab művekben.[5]

Források[szerkesztés]

  1. William R. Newman. New Light on the Identity of Geber", Sudhoffs Archiv 69 (1985): 79-90
  2. Alchemy and Early Modern Chemistry, Allen G. Debus, Jeremy Mills Publishing, 2004. ISBN 978-0-9546484-1-1,
  3. The Works of Geber. Kessinger Publishing (1997. szeptember 1.). ISBN 978-0-7661-0015-2. Hozzáférés ideje: 2010. június 8. 
  4. The Summa perfectionis of Pseudo-Geber: A critical edition, translation, and study, by William R. Newman (1991)
  5. ^ a b Chapter VI: "The Pseudo-Geber" in A History of Chemistry from the Earliest Times (2nd ed., 1920), by J.C. Brown.
  6. Long, Pamela O.. Openness, secrecy, authorship: technical arts and the culture of knowledge from antiquity to the Renaissance. JHU Press, 146 147. o. (2001). ISBN 978-0-8018-6606-7. Hozzáférés ideje: 2010. június 14. 
  7. History of Analytical Chemistry, Szabadváry Ferenc (1960).
  8. Makers of Chemistry, by Eric John Holmyard (1931).

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pseudo-Geber című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.