Papagájfélék

Papagájfélék
	Zöldszárnyú ara (Ara chloroptera)
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Papagájalakúak (Psittaciformes);
Öregcsalád:	Papagájszerűek (Psittacoidea);
Család:	Psittacidae; (Illiger, 1811)
Alcsaládok
	Jákópapagáj-formák (Psittacinae); Araformák (Arinae);
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Papagájfélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Papagájfélék témájú médiaállományokat és Papagájfélék témájú kategóriát.

A papagájfélék (Psittacidae) a madarak (Aves) osztályának papagájalakúak (Psittaciformes) rendjének egyik családja.^[1]

A család mérete nem minden rendszertani felfogás szerint azonos, egyesek alcsaládként ide sorolják a lórikat és a kakadukat is, mások ezeket külön családoknak tekintik.

A papagájok az állatvilág legintelligensebbjei közé tartoznak. 2008-ban például egy tokiói arapapagáj tett szert hírnévre azzal, hogy fél perc alatt szétszed egy ördöglakatot.^[2] Jól fejlett hangképző képességüknek köszönhetően rendkívül sokféle hangot képesek utánozni, így az emberi beszédet is. Beszédtevékenységük azonban messze túlmutat a puszta ismétlésen: a fogékonyabb példányok több száz szót jegyeznek meg, melyek segítségével összetett kérdések megválaszolására is képesek, valamint szóbeli kéréseket, parancsokat teljesítenek, illetve fogalmaznak meg.^[3] Díszállatként minden fajból szívesen tartják őket, kétségkívül az egyik legnépszerűbb és legismertebb madárcsalád a világon. Ez színes tollazatuknak, intelligenciájuknak, játékosságuknak és az ember felé tanúsított barátságosságuknak köszönhető.

A papagáj név[szerkesztés]

A "papagáj" név az arab babbagá szóból származik, annak őse pedig egy afrikai nyelv, valószínűleg a Sierra Leonéban beszélt temne (timneh) nyelv pampakaj szava, ami „fecsegőt” jelent, és az ott honos jákópapagáj neve.^[4] Az arab kereskedők közvetítésével kerülhetett a madárral együtt neve is számos európai nyelvbe, így az olaszba (papagallo), görögbe (papagasz), németbe (Papagei), oroszba (попугай) és a magyarba is.^[5] Franciául a papagáj neve perroquet (a Pierre személynév becézett formája, tehát „Peti”), ami talán egy hajdani híres példány neve után terjedt el. Innen származik a madár angol parrot neve is.

Származásuk, elterjedésük[szerkesztés]

Megtalálhatók a legtöbb kontinensen, kivéve:

az antarktiszi faunabirodalmat és
az óvilági faunabirodalomban pedig:
- a holarktikus faunaterületet és
- az afrotropikus faunaterület dél-afrikai faunatartományát.

A legtöbb faj a trópusokon él, de egyesek felmerészkednek a magashegységekbe, a hóhatár közelébe is. Régebben a holarktikus faunaterületen is jelen voltak, de valamennyi itt élt fajuk kipusztult.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Számos fajuk feltűnő, élénk színekben pompázó tollruhájáról ismert, de vannak szerény megjelenésűek is. Bár tollazatukban bármilyen szín előfordulhat, messze a legjellemzőbb színük a zöld.

Nyakuk rövid és a lábuk is meglehetősen rövid. Külső lábujjaik hátrafelé nyúlnak, és sok fajnál (az egészen fiatal fiókák kivételével) vetélhetőek is. A legtöbb papagáj nemcsak arra képes, hogy egyik lábával megragadja táplálékát, de azt lábával a csőréhez is tudja (és szokta) emelni, ami más madaraknál nagy ritkaság. Csőrkampójuk belső oldalán kemény reszelőlécek futnak, alsó csőrkávájuk durva, tompa. Nyelvük húsos. A nagyobb testű fajok csőre annyira erős, hogy még a dióéhoz hasonlóan csonthéjas termések héját is fel tudják törni. Az ennyire erős izmoknak azonban nagyobb csontokra kell tapadniuk, ezért a papagájok feje testükhöz viszonyítva meglehetősen nagy.

Testhosszuk fajonként igen különböző: a legkisebb mintegy 9 cm, a legnagyobb 1 m körüli.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

Kizárólagosan növényevők. Főleg gyümölcsön és magvakon élnek. Közismert alakú, erős csőrükkel feltörik, szétzúzzák és szétforgácsolják a magvakat, így készítve elő azokat az emésztésre. Ennek érdekében az alsó csőrkávára kampósan ráboruló felső kávát az orrnyílások mögött található ízülettel képesek koponyájuk irányába is mozgatni. Alsó csőrkávájukkal és nyelvükkel a felső káva reszelőléceire tolják, szorítják a szétzúzni kívánt magvakat.

Többségük a fák lombkoronájában élnek, de más madaraktól eltérően az ágakon nem ugrálnak, hanem kúsznak-másznak, nagyobb távolságokra repülnek. Ennek érdekében mászás közben sok faj nemcsak a lábaival, de a csőrével is kapaszkodik – általánosságban elmondható, hogy a papagájok csőrüket és lábukat nemcsak ügyesen, de összehangoltan használják.

Az óvilági faunabirodalomban egyes szavannalakó fajok megtanultak a föld felszínéről táplálkozni és a talajon futni, sőt, a földön is fészkelnek, de szinte valamennyi ilyen faj termeszdombokban, sziklák vagy lejtők odvaiban és gödreiben költ; igazi fészket nem rak – az általános szokástól eltérően egy fajuk, a barátpapagáj nagy, társas fészkeket épít.

Fehér tojásaikból a fészeklakó fiókák többnyire csupaszon bújnak ki, és amíg fel nem cseperednek, a két szülő közösen gondozza őket.

Sok faj nagy, lármás csapatokban él, ami igen feltűnővé teszi őket. Ennek ellenére kevés ragadozó zsákmányolja őket, mert rendkívül éberek.