Pozsonyi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pozsonyi csata
A Honfoglalás fontos eseménye
Peter Johann Nepomuk Geiger: Schlacht bei Pressburg (1850)
Peter Johann Nepomuk Geiger: Schlacht bei Pressburg (1850)
Dátum 907. július 4-7.
Helyszín A mai Pozsony területe
Eredmény Magyar győzelem
Harcoló felek
Keleti Frank Királyság Magyar Nagyfejedelemség
Parancsnokok
IV. Lajos keleti frank király
Luitpold bajor őrgróf 
valószínűleg Árpád [1]
Haderő
nem ismert[2] nem ismert[2]
Veszteségek
A sereg nagy része megsemmisült, 3 püspök és 35 gróf is életét vesztette Nem jelentős

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközete. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Fejedelemség és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett.[3] A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború. A csatát sokáig nem értékelte jelentőségéhez mérten a hazai történetírás.

Előzmények[szerkesztés]

Frank Birodalom[szerkesztés]

A Frank Birodalom kiterjedése 900 körül

899-ben meghalt a magyarok korábbi szövetségese, Arnulf keleti frank király és a magyarok hamarosan Berengár itáliai király szövetségesei lettek. A Keleti Frank Királyságban Arnulf fia, Gyermek Lajos uralkodott, aki helyett valójában Hatto mainzi érsek kormányozta a birodalmat. A birodalom magyarokkal határos részén, a Bajor Hercegségben Liutpold bajor herceg kormányzott. [3] 904 nyarán Gyermek Lajos keleti frank király meghívására Kurszán a magyarok egyik legfőbb fejedelme a Fischa melletti tárgyalásokon vett részt kíséretével. Ekkor a király parancsára Kurszánt és kíséretét orvul megtámadták és a küldöttség minden tagját legyilkolták.

Pannónia[szerkesztés]

A honfoglalás keretében a Kárpát-medencében tartózkodó magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, amelyet korábban, a római kortól kezdődően Pannóniának neveztek. Ez a támadás Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek visszavonulásra késztették a magyar hadat. Az új határt a Fischa folyó jelölte ki.

Déli irányban elfoglalták a Bánság, Bácska, a Temesköz és a Szerémség területét, 906-ra a DrávaSzáva közét is.

Morávia[szerkesztés]

Északon 902–906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva Fejedelemséget és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól.

A felvonuló haderők[szerkesztés]

A Keleti Frank Királyság határvidéke a 9. században. A Mosaburg központú terület nem terjedt ki a Dunáig és a Dráva torkolatáig
IV, XXI 18: Ugri duos reges Dursacum et Bugothum créant [ca. 900]. Pannonias ante in vastam solitudinem Danubio tenus redactus occupant, eas Boiis auferunt, ubi colonias Ugrorum deducunt.

IV, XXI 19: Ludovicus [...] Annasiburgium [...] se confert [...]. Ibi decretum omnium sentencia Ugros Boiariae regno eliminandos esse [...].

Johannes Aventinus: Annales Boiorum[4]

Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult meg Ennsburgból (Enns) Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével. [5] [6] [7] Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat. Az a forrásokkal alá nem támasztható legenda, hogy a bajor sereg százezres lett volna, teljesen valószerűtlen, ekkora sereg elképzelhetetlen ebben a korban.[8]

A csata[szerkesztés]

Frank lovagok csatája a magyarokkal

A csata leírása a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben. [9]

Aventinus forrásértékű leírása szerint[10] a bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését és az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányadmagával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök (Utto freisingi püspök és Zakariás brixeni püspök), három apát és tizenkilenc gróf. [3] [megj 1]

Az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve megfutamodást színlelt. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A magyar lovasság visszafordulván megsemmisítette az 'üldözőket'. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig. [11]

Következmények[szerkesztés]

A győzelem megerősítette a Magyar Nagyfejedelemség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád nagyfejedelem halálával kapcsolatban a történészek között különféle, forrásokkal nem teljesen megalapozott álláspont létezik. Az egyik szerint, Árpád és három idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg egy másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zolta) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. [12] A pozsonyi győzelmet követően egészen II. Konrád német-római császár 1030-as támadásáig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre.

A csatáról szóló korabeli források[szerkesztés]

Sváb évkönyv:

  • 907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. [13]
  • 907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok. [14]

Salzburgi évkönyv:

  • 907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) [15]

Johannes Aventinus (Johannes Turmair) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről. Munkáját egyesek hiteltelennek tartották, főleg időben távollévő volta miatt, míg végül Veszprémy László filológiai és hadelméleti szinten bebizonyította az Aventinus-i szöveg hitelességét, s kimutatta, hogy ez a késő középkori munka a benne megőrzött– ismert és mára már ismeretlen eredetű – egykorú értesülések révén értékes kútfő 907 hadi eseményeire vonatkozólag.[16] Aventinus munkájának értéke mellett foglal állást Szabados György[17] is.[18] Veszprémy érvei, röviden összefoglalva:[19]

  • Aventinus a bajor történelem felkészült, szakavatott ismerője volt.[20]
  • Nem tüntette föl, milyen forrásokat használt, de ettől még lehet hiteles, amit mond; számos újkorban először fölbukant forrás hitelesíti, amit írt.[21]
  • Aventinus magyar forrásokat is használt.[22]
  • Aventinus történészi munkamódszere az idő távlatában is állja a kritikát.[23]

Aventinus leírása (kivonatolva a fontosabb részek)[24] a következőképpen szól:

„Germánia és a bajorok királya, Lajos az egész Bajorországra kiterjedt újoncozás után a bajorok új városába, Ennsvárba megy... hadat üzennek a magyaroknak, a Duna mindkét partján megindulnak a bajor előkelők harcra kész és támadó sereggel. Lajos Burchard passaui püspökkel, Aribo prefektussal Ennsburgban marad vissza. A hadvezérek a csapatokat három részre tagolják. Luitpold, az osztrák határ parancsnoka az északi parton, Theotmar salzburgi érsek pedig a délin halad... a Dunán pedig hajókon a király rokona, a semnonok vezére Sighard és a bajor urak, Rathold, Hatto, Meginward és Isangrim vezetik a csapatokat. De a magyarok sem maradnak tétlenek és gondatlanok, komolyan felkészülve tűnnek fel, mindent, ami hasznukra lehet, fegyvereket, katonákat, lovakat jó előre készenlétbe helyeztek... Mintha csak fürge lovaikkal akarnák áttörni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. A bajorokat a szaruíjaikból kilőtt nyílvesszőkkel borítják el, majd ismét hátrálnak. Gyorsabbak nehéz fegyverzettel felszerelt seregünknél, amikor még azt hisszük, hogy távol vannak, már ott is teremnek, s amilyen gyorsan jönnek, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Amikor már azt hiszed, hogy győztél, a legnagyobb veszélyben találod magad... elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letámadják, fölébük kerekednek, eltiporják és legyilkolják őket... a magyarok éjjel a Dunán titkon átúsztatnak, Lajos legátusát Luitpoldot... egész csapatával együtt a táborban megölik. A rákövetkező napon azokkalvégeznek, akik a hajókon tartózkodtak. Három napon át folyamatosan folyik a harc az égiek haragvásának közepette: a bajor nemesség legnagyobb része elpusztul, a köznépet számolás nélkül vágják le.” Johannes Aventinus: Annales Boiorum (Torma és Veszprémy, 2008. 214–215. Veszprémy László fordítása.) [25]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Liutpold őrgróf halálát július 5-én említi a Freisingi nekrológium.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Veszprémy László: A kalandozások kora. http://www.tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3534&id=329362
  2. ^ a b Veszprémy László: A kalandozások kora. http://www.tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3534&id=329778
  3. ^ a b c Csorba
  4. UNGARN - JAHRBUCH Zeitschrift für die Kunde Ungarns und verwandte Gebiete
  5. Aventinus
  6. Torma Gyermek Lajos ajándékozó levele
  7. Santosuosso, Antonio. Barbarians, Marauders, and Infidels: The Ways of Medieval Warfare. New York, NY: MJF Books, 148. o (2004). ISBN 978-1-56731-891-3 
  8. Veszprémy László: A kalandozások kora - A pozsonyi csatában a bajor sereg százezer fős, a magyar negyvenezer fős volt? http://www.tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3534&id=329778
  9. Torma
  10. Aventinusról lásd alább.
  11. Szabó 148-154. o.
  12. Szabó
  13. Torma Sváb évkönyv
  14. Torma Sváb évkönyv
  15. Torma Salzburgi évkönyv
  16. Veszprémy László (2008): Lovagvilág Magyarországon. Lovagok, keresztesek, hadmérnökök a középkori Magyarországon. Válogatott tanulmányok. Argumentum Kiadó, Budapest, 20-42.old.
  17. MTA Történettudományi Intézet; MTA–HIM–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatárs.
  18. Szabados György: Mítoszok és történetek Álmosról és Árpádról. In: MÁR A MÚLT SEM A RÉGI... Az új magyar mitológia multidiszciplináris elemzése. Szerk: HUBBES László – POVEDÁK István. MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, Szeged, 2015. 84-97.old (Továbbiakban: Szabados 2015.) http://real.mtak.hu/32753/1/Szabados_2015_Semeistos_Almos_Arpad_u.pdf
  19. Veszprémy László: A csata utóélete a történetírásban. In:EGY ELFELEDETT DIADAL - A 907. ÉVI POZSONYI CSATA. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum BUDAPEST, 2008 (Továbbiakban: Torma és Veszprémy 2008.) http://mek.oszk.hu/14600/14671/14671.pdf
  20. "Aventinus a bajor történelem egyik legjobb ismerője volt. Hét esztendőn át járta Bajorország városait és kolostorait, s rengeteg feljegyzést készített. Kutatásai eredményeként számos középkori munkát ő adott ki elsőként, továbbá számos város, egyház és kolostor történetét külön is összefoglalt a (Scheyern, Passau, Alt-Ötting stb.). (...) a numizmatikusok rendkívül nagyra értékelik az érmék iránti érdeklődését, miként nevezték már az első diplomatikusnak (oklevélszakértőnek) is. 1517–1519. évi utazását – amikor majdnem száz helyszínt keresett fel források után kutatva –, csak „Iter bavaricum”-ként emlegetik, de voltak „kedvenc” levéltárai, ahová többször is visszatért. A mű bevezetőjében maga is rendkívül büszkén vallja, hogy „szó szerint leírtam minden fennmaradt kéziratot, oklevelet, privilégiumot, levelet, krónikát, verset, mondást, történetet, mise- és imádságoskönyvet, kalendáriumot, nekrológiumot, szentek életét, [...] követ, érmet, sírkövet, feliratot ...” Torma és Veszprémy 2008. 201.old
  21. "(...)forrásai konkrét lelőhelyét sohasem adta meg, jelentős bizonytalanságot és kényelmetlenséget okozva ezzel a későbbi kutatásnak. Másrészt azonban az is bizonyított, hogy olyan források is kezébe kerültek, amelyek – időlegesen – „elvesztek”, és csak a 19-20. században kerültek ismét elő, mint például a csata helyéről egyedül tudósító Salzburgi Évkönyvek 1921-ben. Egyébként Aventinus nagyon helyesen, elsőrangú forrásoknak az okleveleket, hivatalos iratokat, törvényeket, utasításokat, leveleket, a mindennapok írásbeliségének műfajait tekintette, s az elbeszélő forrásokat mellékes, kiegészítő forrásnak tartotta. Bizonyosnak tűnik, hogy Aventinus még talált más forrásokat is, legalábbis nekrológiumokat, s segítségül hívva Nagy Károly avarok elleni hadjáratának leírását, a 907. évi eseményeket hitelt érdemlően rekonstruálta. " Torma és Veszprémy 2008. 202.old
  22. "A magyar középkori krónikákat is hasznosította Aventinus, ám arról nem tehet, hogy éppen a kalandozások vonatkozásában azok nem tudtak igazán a segítségére lenni, s egyéb információikban is inkább félrevezették, mint segítették. Annyit megengedhetünk, hogy több mindent találhatott, még ha azok terjedelmükben és jellegükben inkább az évkönyvszerű rövid híradásokhoz lehettek hasonlóak." Torma és Veszprémy 2008. 204-205.old.
  23. "Aventinus a mai őstörténészeket megszégyenítő eredményeséggel és jó érzékkel dolgozott, sőt hadtörténeti vénája is jelesre vizsgázott ez esetben. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy benne tisztelhetjük a korai magyar hadtörténelem első igényes, tudós feldolgozóját, még ha csak egy részfejezet erejéig is. Torma és Veszprémy 2008. 205.old.
  24. Szabados 2015. nyomán
  25. UNGARN - JAHRBUCH Zeitschrift für die Kunde Ungarns und verwandte Gebiete

Források[szerkesztés]

További tudnivalók[szerkesztés]