Pozsgások

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A pozsgások, mint ez az aloe is, a vizet húsos leveleikben tárolják.

A pozsgások olyan növények, amelyek szárazságtűrőek, vagyis nem vízigényesek, másképpen szukkulensek. Ide tartoznak a kaktuszok és sok sivatagi növény is. A pozsgásokhoz tartoznak például a Magyarországon is élő kövirózsák és varjúhájak.

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pozsgás növények megvastagodott, húsos törzsében vagy leveleiben raktározó sejtekből álló szövetek vannak az esős időben felvett víz tárolására. Rendszerint olyan, többnyire meleg éghajlatú helyeken élnek, ahol hónapokig nincs eső. Úgy alkalmazkodtak ehhez, hogy szervezetük hosszabb idő alatt használja fel az egyszerre és gyorsan felvett, aránylag kevés vizet és a benne oldott tápanyagokat.

Aszerint, hogy szárukban vagy leveleikben tárolják-e a vizet, a pozsgás növényeket két nagy csoportra: törzsszukkulensekre és levélszukkulensekre osztják. Előbbiek közé tartoznak az Amerikából származó kaktuszfélék nagy többsége mellett az Afrikában honos Euphorbia-fajok. A másik csoportba, a levélszukkulensekhez soroljuk az amerikai agávé- és az afrikai aloéféléket és még sok más pozsgás növényt.

A pozsgások vízgazdálkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pozsgások életmódja lényegesen eltér a szárazságtűrő, de nem szukkulens (xerofil, xerofita) növényekétől. A pozsgások meglepő sajátossága, hogy sejtnedvük rendkívül híg, annak ozmotikus nyomása nagyon alacsony.

A kevés vizet tároló talajokból azt csak a nagy ozmotikus nyomású növények képesek felszívni – a kaktuszok tehát nem. A növények sejtfala, tehát a gyökérszőröké is átengedi a vizet (a benne oldott tápanyagokkal együtt). A sejtek szívó hatása, azaz ozmotikus értéke a sejtnedv töménységével arányos. A csapadékkal rendszeresen ellátott növények ozmotikus nyomása többnyire 10–20 bar közötti. Ez ugyanazon növény különféle típusú sejtjeiben is különbözik; a gyökérszőrökben például többnyire kisebb, mint a belső sejtekben. A sivatagi, félsivatagi tájak nem szukkulens szárazságtűrő növényeiben ez az érték akár 80 barra is megnőhet: azért képesek a nagy szárazságban is életben maradni, mert még az agyagásványok felületén megkötött kapilláris vizet is fel tudják szippantani.

A vízinövények ozmotikus nyomása ennél sokkal alacsonyabb, csak 5 bar körüli, és nagyjából ennyi a pozsgásoké is; ezek tehát csak akkor tudják felvenni a vizet, ha a talaj nagyon nedves. Ekkor azonban nagyon gyorsan megtöltik vele víztároló sejtjeiket, és az így elraktározott vízzel a következő bővizű időszakig rendkívül takarékosan gazdálkodnak, amit sejtnedvük vízmegkötő képessége is segít.

Pozsgások élettana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olyan helyeken élnek, ahol meleg van és vízhiány, ezért napközben zárva tartják a gázcsere nyílásaikat, hogy minél kevesebbet párologtassanak, így nem tudnak szén-dioxidot (CO2) sem felvenni nappal. Azokat éjjel nyitják ki, amikor hűvös van, ekkor veszik fel a CO2-t, amit a PEP-karboxiláz köt meg, és oxál-ecetsav (OA) keletkezik belőle, ami almasavvá alakul, és éjjel almasavként raktározódik ezért ilyenkor savas a pH-juk. Reggel becsukódnak a gázcsere nyílások, az almasavból bontásából CO2 szabadul fel, van fény, tehát keletkezik ATP és NADH, beindul a Calvin ciklus és ez az almasavból felszabaduló CO2-t köti meg. Időbeli elkülönülés van az elsődleges CO2 megkötés (PEP-karboxiláz) és a másodlagos (Calvin ciklus) CO2 megkötés között. Lehetséges, hogy van a pozsgás növényekben fotorespiráció, de nem érdekes, mert nappal zárva vannak a gázcsere nyílások, és csak nappal lehetne fotorespiráció, mert akkor tudna felszabadulni CO2, de zárva vannak és ezért a CO2 nem tud távozni.

Elterjedésük a Kárpát-medencében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medencében a pozsgás növények két nemzetsége található: a varjúhájfélék családjába tartozó kövirózsák (Sempervivum) és varjúhájak (Sedum) fajai között találunk pozsgásokat (főleg mészkőhegységekben).

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]