Portál:Uganda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Uganda-portál

Uganda (hivatalosan Ugandai Köztársaság) egy Kelet-Afrikában, az Egyenlítő mentén elhelyezkedő ország, Magyarországnál több mint két és félszer nagyobb. Északon Dél-Szudánnal, keleten Kenyával, délen Tanzániával, délnyugaton Ruandával, nyugaton pedig a Kongói Demokratikus Köztársasággal határos.

Az ország déli határa a egyben a Viktória-tó, amin Kenyával és Tanzániával osztozik. Az országot Kelet-Afrika gyöngyszemének is hívják; nem véletlenül, mert történelme már az ókorra is visszanyúlik. Nevét, területének déli részén elhelyezkedő egykori Bugandáról kapta.

Az állam 1962-ben lett tagja a Nemzetközösségnek, így elsőként bejutva a kelet-afrikai országokból. Az ENSZ tagja ugyanebben az évben lett. Az IMF-hez függetlenedése után 3 évvel 1965-ben csatlakozott. Az Iszlám Konferencia Szervezetéhez 1974-ben csatlakozott.

Legújabb cikkek

A listának mindig csak a három legújabb bejegyzést kell tartalmaznia, és a legújabb cikk legyen legfelül.

Kiemelt szócikk

Kampala Uganda fővárosa és egyben legnépesebb városa, mely az ország déli részén, a Viktória-tó közelében helyezkedik el. A várost öt részre osztják (égtájak szerint): Kampala Central Division (városmag), Kawempe Division (északnyugati-rész), Makindye Division (délkeleti-rész), Nakawa Division (északkeleti-rész) és Lubaga Division (délyugati-rész). Itt található Uganda gazdasági, közigazgatási, politikai és pénzügyi központja.

Amikor az angolok megérkeztek a vidékre elnevezték a területet az "Impalák Dombjának". Buganda hivatalos nyelve, a lugandai nyelv sok szót átvett az angol nyelv hatására. Ebben a formában a bugandaiak Akasozi ke'Empalaként fordították az angol Hills of Impalas (Impalák Dombja) szót. Az akasozi a dombot; a ke' a birtokos jelzőt és az empala pedig az impalákat. A lugandai nyelvben a ka'mpala szó jelentése: "az az impala" ami arra a bizonyos "Impalák Dombjára" utal. Ez a szó egybeírva (Kampala) pedig arra a településre utal, amelyik arról dombról terjeszkedett.

A gyarmatosítók saját közigazgatási intézményeiket az 1893-ban a Viktória-tó mellett alapított Entebbébe telepítették, de emellett Kampala politikai szerepe is megmaradt, sőt a századfordulótól az itt tömegesen megjelenő indiai munkásokkal, valamint a tengerpartra vezető Uganda-vasút megépítésével gazdasága is gyorsan bővült. 1962-ben Kampala a független Uganda fővárosa lett, mely a következő évtizedben gyors fejlődésnek indult.

A hét képe
A Viktória-tó műholdfelvétele
Tudtad-e?

  • ..., hogy ezt az országot Kelet-Afrika gyöngyszemének hívják?
Tennivalók
További portálokszerkesztés