Portál:Közlekedés/Cikkek/2010-22

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 2-es terminál állásai
A 2-es terminál állásai

A Ferihegy nemzetközi repülőtér (IATA: BUDICAO: LHBP) Budapest legnagyobb nemzetközi repülőtere, Magyarország öt nemzetközi repülőterének egyike. A repülőtérről jelentős számú nemzetközi járat indul, főleg Európa városaiba, de Ázsiába, Észak-Amerikába és a Közel-Kelet országaiba is. Neve Budapest XVIII. kerületének egyik városrészére, Ferihegyre utal.

Az I. világháborút követően a magyar polgári repülés nehezen és korlátozások közepette alakulhatott ki. Ennek során Mátyásföld után Budaörs lett a 30-as évek végén a belföldi és egyben az ország nemzetközi repülőtere is.

1938-ban újra napirendre került egy új fővárosi repülőtér létesítése. Ehhez hozzájárultak a rövid ideje működő budaörsi repülőtér problémái is. A három település, Pestszentlőrinc-Rákoshegy-Vecsés határában lévő területet jelölték ki a leendő új repülőtérnek. A Budapest-Szolnok vasútvonal melletti lapos, keleti felén dombos terület 1723-tól a Grassalkovich család tulajdonában volt és a század végén itt bérelt mintegy 650 holdat egy gazdag budai serfőző, Mayerffy Xavér Ferenc. Róla nevezték el a múlt században Ferihegynek a környéket, ami előbb Szontagh, majd Podmaniczky, végül pedig Vigyázó birtok volt. 1928 után a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, de a környékbeli gazdáknak is voltak itt földjeik. (Tovább a cikkhez…)