Portál:Közlekedés/Cikkek/2010-10

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Miskolc tömegközlekedéséről a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.; korábban Miskolci Közlekedési Vállalat, MKV) gondoskodik, amely – több más város közlekedési szolgáltatójával ellentétben – nem osztozik a helyi Volán-társasággal a város közlekedésében, hanem egymaga látja el Miskolc és a közeli Felsőzsolca tömegközlekedését, míg a Borsod Volán kizárólag a helyközi közlekedésért felelős (leszámítva Felsőzsolca átmenő forgalmát). A város járműparkja buszokból és villamosokból áll, 38 busz- és 2 villamosvonal van. A villamosközlekedés jelenleg egy vonalon halad, kelet-nyugati irányban szelve át a várost. A járművek jellemzően flottaszínt kaptak: a buszoknál ennek fő színe a sötétkék, és ezt egészítik ki citromsárga és zöld elemek; a villamosok sárgák. Ez alól kivétel két Tatra villamos és az egykori bécsi villamosok, amelyek a származási helyükre jellemző színűek (piros-fehér), valamint a 200-as sorozatú Ikarusok, amelyek szürke-kékek.

Miskolcon a tömegközlekedés nagy múltra tekint vissza. A villamosközlekedés 1897-ben indult meg, menetrend szerinti buszjáratok először 1903-ban indultak (az országban elsőként.) Ma Miskolc egyike annak a hat magyar városnak, melyeknek saját közlekedési vállalata van. A városnak két pályaudvara (Tiszai, Gömöri) és egy kisebb repülőtere van (ez utóbbi a nyilvánosság számára jelenleg nem nyitott, tehát a közforgalmú közlekedésben nem játszik szerepet). Miskolc és Lillafüred között kisvasút közlekedik, amely elsősorban turisztikai szempontból jelentős. (Tovább a cikkhez…)