Poggiomarino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Poggiomarino
Parrocchia di sant'Antonio da Padova.jpg
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Campania
Megye Nápoly (NA)
Frazionék Flocco, Fornillo
Irányítószám 80040
Körzethívószám 081
Forgalmi rendszám NA
Népesség
Teljes népesség 20 516 fő (2004) +/-
Népsűrűség 1545 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 26 m
Terület 13,3 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Poggiomarino (Olaszország)
Poggiomarino
Poggiomarino
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′Koordináták: é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′
Elhelyezkedése Nápoly megyében
Elhelyezkedése Nápoly megyében
Poggiomarino weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Poggiomarino témájú médiaállományokat.

Poggiomarino község (comune) Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Nápolytól 25 km-re keletre fekszik. Határai: Boscoreale, Palma Campania, San Giuseppe Vesuviano, Scafati, Striano és Terzigno.

Története[szerkesztés]

Poggiomarinót a Vezúv 1631-es kitörése után alapították a környező településekről ide, a Sarno folyó partjára menekülő lakosok. Ekkora folyómeder már ki volt építve és a folyó is szabályozva volt, az egykori mocsaras területek pedig eltűntek. Kezdetben egyszerű faházakban éltek és csak évekkel később épültek fel az első kőépületek és jöttek létre az első utcák. A 18. század első felében a település De Marinis márki tulajdonába került, aki palotát is építettett Poggiomarinóban. Neve a latin Podio (padka, amely segített a nemeseknek lóra ülni) és Marino (De Marinis család) szavakból alakult ki. 1742-ben épült fel a város első temploma Páduai Szent Antal tiszteletére. 1810-ben vált önállóvá Joachim Murat adminisztrációs reformjainak köszönhetően. A 20. század elején épült a ki a várost Nápollyal összekötő vasút, amely ma a Circumvesuviana hálózat része.

Népessége[szerkesztés]

A népesség számának alakulása:

Fő látnivalói[szerkesztés]

  • Régészeti emlékek – a 20. század második felében végzett ásatások a felszínre hozták egy görög eredetű település romjait. Az egykori telepesek jól vízmérnökök voltak, ugyanis az általuk kiépített zsiliprendszer segítségével sikerült szabályozniuk a Sarno folyót, emiatt a történészek gyakran „kis Velencének” nevezik.
  • Palazzo Cristallo – 1738-ban épült Don Cristoforo Nunziata nápolyi nemes számára, aki szenvedélyes porcelán és kristálygyűjtő volt. 1831-ben egy földrengés súlyosan megrongálta a palotát és elpuszította a gyűjtemény nagy részét. Az épület akkori tulajdonosa Don Giacinto Nunziata úgy döntött, hogy a cserepeket és porcelándarabokat beépítteti a felújított palota falaiba, ami által egyedi kinézetet kölcsönzött az épületnek. Innen származik megnevezése is: Kristálypalota.
  • Palazzo Carotenuto – a 19. század végén épült a De Marinis hercegek helytartói számára.
  • Palazzo Giugliano – szintén a 19. században épült
  • Trulli Vezuviani – falusi házak sora a település határában. Négyszögletesek, kupolatetővel, amelyeket a Vezúv kitörései elleni védelem figyelembevételével építettek.
  • Ss. Rosario di Flocco-templom – a 18. században épült
  • San Antonio da Padova-templom – 1753-ban épült
  • Santa Maria del Carmelo-templom – a Nunziata család építette a 18. században.

Források[szerkesztés]