Pocsolyacsiga

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Pocsolyacsiga
Pocsolyacsiga-héjak
Pocsolyacsiga-héjak
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Puhatestűek (Mollusca)
Altörzs: Héjasok (Conchifera)
Osztály: Csigák (Gastropoda)
Alosztály: Valódi csigák (Orthogastropoda)
Öregrend: Heterobranchia
Rend: Tüdőscsigák (Pulmonata)
Család: Mocsári csigák (Lymnaeidae)
Nem: Radix
Faj: R. peregra
Tudományos név
Radix peregra
(O. F. Müller, 1774)
Szinonimák
  • Radix labiata (Rossmässler, 1835)
  • Lymnaea peregra
  • Lymnaea pereger
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Pocsolyacsiga témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pocsolyacsiga témájú kategóriát.

A pocsolyacsiga (Radix peregra korábban, Lymnaea peregra) a csigák (Gastropoda) osztályának a tüdőscsigák (Pulmonata) rendjébe, ezen belül a mocsári csigák (Lymnaeidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pocsolyacsiga Európában, Ázsia északi részén mindenfelé megtalálható, még a szigeteken is. Új-Fundlandon is van állománya.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pocsolyacsiga háza hegyes tojás alakú, 15 - 29 milliméter magas és 12 - 28 milliméter széles. A szájadék felül nem hegyes, valamivel magasabb, mint a tekercs. Héja sárgás- vagy sötétbarna színű, viszonylag vastag falú, kanyarulatai lépcsőzetesek.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pocsolyacsiga kisebb álló- és lassan folyó vizek lakója. Főleg a holtágak, tavak és mocsarak növényekkel benőtt részeiben él. Radulájukkal (a szájüregben található, apró fogacskákkal ellátott, reszelőszerű lemez) lekaparják az algabevonatot a vízinövényekről és a kövekről.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pocsolyacsiga petéit kocsonyás fonatokban kövekre vagy vízinövényekre rakja.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.