Chevalier de Lorraine

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Philippe de Lorraine szócikkből átirányítva)
Philippe de Lorraine
"Chevalier de Lorraine"
Lorraine lovag
Lorraine lovag
Született 1643.
nem ismert
Elhunyt 1702. december 8. (59 évesen)
Párizs
Nemzetisége francia
Gyermekei Alexandre bâtard de Lorraine
Szülei Marguerite-Philippe of Cambout
Henri de Lorraine
Foglalkozása arisztokrata
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Philippe de Lorraine
"Chevalier de Lorraine"
témájú médiaállományokat.

Philippe de Lorraine, az úgynevezett Lotaringiai lovag vagy Lotaringia lovagja (franciául Chevalier de Lorraine), (1643. – Párizs, 1702. december 8.) francia arisztokrata, a Guise és a Lotaringiai család tagja. Ő volt Fülöp orléans-i hercegnek, XIV. Lajos francia király öccsének, a Monsieur-nek szeretője.

Származása, családja[szerkesztés]

Philippe de Lorraine Harcourt gróf és grófné második fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja, Henri de Lorraine, volt a Harcourt grófi cím első viselője 1605-ben. Henri a királyi udvar főistállómestere volt, ő felelt a király és kíséretének ünnepélyes szállításáért. Monsieur le Grand-ként emlegették, fia volt a Monsieur le Petit'. Harcourt grófné az egyik legrégebbi francia arisztokrata család, a Cambout-k tagja volt, vissza tudta vezetni a családfájukat egészen a XI. századig. Bátyja, Louis, Armagnac grófja, Catherine de Neufville férje volt, aki XIV. Lajos francia király kormányzójának, Nicolas de Neufville de Villeroynak a fiatalabb lánya volt.

A Lotaringiai lovag négy apátságnak volt címzetes apátja: Saint-Père de Chartres, Tiron, Saint-Benoit-sur-Loire és Saint-Jean-des-Vignes de Soissons.

Az udvarban[szerkesztés]

Lotaringia lovagja, akit úgy írtak le, hogy olyan szép mint egy angyal, hamar a pompakedvelő udvarba került, az orléans-i herceg udvaroncaként, aki köztudott homoszexuális hajlamaiból adódóan viszonyt folytatott nem eggyel közülük. Philippe nem sokkal később a Monsieur legnagyobb hatalommal bíró kegyeltje lett.

1661-ben az orléáns-i herceg, bátyja, a király parancsára házasságot kötött a Stuart-házból való Henrietta Anna angol királyi hercegnővel, ám a házasság nem volt boldog, a Monsieur ugyanúgy folytatta viszonyait, kicsapongásait, és nem sikerült háttérbe szorítania a szép Lotaringiai lovagot. Mivel egy fedél alatt éltek a párizsi Palais-Royalban és Saint-Cloudban, a lovagnak bőven volt lehetősége intrikálni az ifjú feleség ellen, ami végképp elnyerte az udvar és még a király ellenszenvét is, aki gyengéd érzelmeket táplált a Madame iránt, akinek sikerült rávennie XIV. Lajost, hogy börtönözzék be a lovagot, először Lyon közelében, majd a földközi-tengeri szigeten lévő Iff várába akarták vitetni, de végül pedig Rómába száműzték.

Henrietta Anna 1670-ben bekövetkezett halála után azonnal felröppentek a pletykák miszerint a lovag keze van a dologban, ugyanis mindenki tudott a köztük lévő kölcsönös ellenszenvről, így az udvar arra gyanakodott, hogy Lotaringia lovagja mérgeztette meg a hercegnét. Azonban, a boncolások szerint a halál egy hashártyagyulladás nyomán kialakult fekély, majd hasfali perforáció miatt következett be. A mérgezési üggyel kapcsolatban a Monsieur több udvaroncának neve is szóba került, ám senkit nem fogtak perbe. Lotaringia lovagja azzal védekezett, hogy a Madame halálának idején Rómában tartózkodott.

Philippe de Lorraine-t kortársai illetlennek, brutálisnak, kicsapongónak és hiúnak írták le. Nem volt kétsége afelől, hogy ő a Monsieur életének nagy szerelme, s teljesen jogosnak tartotta elfogadni azt a rengetek értéket, amivel emez elhalmozta. A királyt zavarta, hogy öccsét orránál fogva vezetik, ezért az igazságszolgáltatás segítségével próbálta eltávolítani Lotaringia lovagját és a többi kegyencet öccse környezetéből, ám bizonyítékok hiánya és a lovag egyre nagyobb befolyásának köszönhetően mindez nem sikerült.

1671-ben a Monsieur kénytelen volt újból megnősülni. Ezúttal Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnőt vette feleségül, aki szintén a lovag legújabb céltáblája lett, megkeserítve a német hercegnő amúgy sem túl boldog házasságát, hisz továbbra is el kellett viselnie a kegyencek uralmát.

1682-ben, Lotaringia lovagját ismételten száműzték azzal a váddal, miszerint elcsábította és homoszexuális viszonyt létesített az ifjú Vermandois gróffal, XIV. Lajos és Louise de La Vallière kegyencnő törvénytelen fiával. Ám a Monsieur tiltakozására és könyörgésére Philippe újra hazatérhetett.

Lotaringia lovagja Fülöp herceg kegyence maradt a Monsieur élete végéig.

Halála[szerkesztés]

A Monsieur 1701-ben bekövetkezett halála után Lotaringia lovagja Párizsba költözött, sok értékét azonban nem vihette magával a Palais-Royal-ból. Az apátságából bejövő hasznokból élt. Körülbelül 59 éves korában, 1702-ben halt meg, szélhűdési roham következtében, egy nőkkel töltött éjszaka után.

Forrás[szerkesztés]

  • Juliette Benzoni: Gyilkosság Versailles-ban, Mérgezések kora, I. kötet, Geopen, Debrecen, 2011, ISBN 9789639973497
  • Christian Bouyer: Le Duc d’Orléans, frère de Louis XIV, Pygmalion, ISBN 2857048289 (franciául)