Phönix D.I

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Phönix D.I
Stephan Wollemann fregatthadnagy Phönix D.I-es repülőgépével a pólai flottabázison
Stephan Wollemann fregatthadnagy Phönix D.I-es repülőgépével a pólai flottabázison

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Phönix Flugzeugwerke
Tervező Leopold Kirste
Rendszeresítők Osztrák–Magyar Monarchia, Svédország

Személyzet 1 fő
Típusváltozatok D.II, D.IIa, D.III
Szolgálatba állítás 1917
Szolgálatból kivonva 1933
Hajtómű
Motor Hiero hathengeres, soros, vízhűtéses motor
Teljesítmény172 kW (230 Le) kW
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 2 db Schwarzlose MG M.07/12 géppuska
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Phönix D.I témájú médiaállományokat.

A Phönix D.I osztrák gyártmányú vadászrepülőgép volt az első világháború idején.

Története[szerkesztés]

1916-ban az osztrák Phönix Flugzeugwerke német licenc alapján elkezdte gyártani a Hansa-Brandenburg D.I vadászgépet és ennek a típusnak az alapján szinte azonnal elkezdték kifejleszteni saját modelljüket, a Phönix D.I-et. A munkát dr. Leopold Kirste vezette. A francia Nieuport-gépek mintájára megnövelték a felső szárny és csökkentették az alsó méretét. A jellegzetes csillag alakú szárnymerevítő helyett egy egyszerűbb, V-alakú merevítőt építettek be, megnövelték a függőleges vezérsíkot és a pilóta jobb kilátása érdekében magasabbra tették az ülést. Az új repülőt erősebb, 200 lóerős Hiero motor hajtotta és az addigi egy géppuska helyett két Schwarzlose-géppuskával szerelték fel, amelyeket a motor két oldalához erősítettek. A légcsavaron keresztül történő tüzelést megengedő szinkronizációs szerkezet gyártása lassan zajlott, előfordult, hogy ötven gép is várt a felfegyverzésre. A D.I három szériában készült (31, 55 és 34 db), amelyeknek azonosak voltak a paramétereik, csak a motor gyártója volt más.

A fronton való kipróbálás után gyorsabbnak és jobban emelkedőnek bizonyult, mint a Császári és Királyi Légierő által általánosan használt német Albatros D.III, de nem érte el az antant új vadászgépeinek teljesítményét. A gyár kifejlesztett egy új változatot, a D.II-t, amely 50 kg-mal könnyebb volt ugyan, de szerkezeti gyengeségek léptek fel, előfordult a motortartó bak és a szárnyak törése; emiatt ebből a szériából csak 48 db készült. A javított, D.IIa változat már 230 lóerős motort kapott, bár a szerkezeti gyengeség továbbra is fennállt. Ebből is 48 darabot gyártottak.

Az utolsó típusváltozat a Phönix D.III volt, amelyben a fordulékonyság javítására az alsó szárnyakat is csűrőlapátokkal látták el és a géppuskákat közelebb helyezték el a pilótához, aki így elérhette azokat és megpróbálhatta megjavítani ha beragadtak. Ebből 61 darab készült el, de a frontra nem jutottak el a parancsnoksággal való elszámolási vita miatt.

A háború után, 1920-ban húsz D.III-ast Svédország vásárolt meg. Mivel a 230 lóerős motorokat ekkor már nem gyártották, 200 lóerőset kaptak, így néhol D.II-ként hivatkoznak rájuk. 1925-ben a svédek a veszteségek pótlására újabb 10 darabot rendeltek, majd 1933-ban végképp kivonták a szolgálatból.

Műszaki paraméterei[szerkesztés]

Phönix D.III a svéd légierő múzeumában

A repülőgép törzse és szárnya favázas volt; a törzset rétegelt falemezzel, a szárnyakat vászonnal borították.

  • személyzet: 1 fő
  • szárnyfesztávolság: 9,8 m (felső), 9 m (alsó)
  • szárnyfelület: 25 m2
  • törzshossz: 6,75 m
  • magasság:2,65 m
  • üres súly: 660 kg
  • felszállósúly: 950 kg
  • maximális sebesség: 185 km/ó
  • emelkedés: 3 perc alatt 1000 méterre
  • hajtómű: 1 db 230 lóerős hathengeres, soros, vízhűtéses Hiero motor
  • fegyverzet: 2 db 8 mm-es 1907/12M Schwarzlose géppuska

Rendszeresítő országok[szerkesztés]

Források[szerkesztés]