Petrik Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Petrik Lajos
Petrik Lajos.jpg
Született 1851. december 5.
Sopron
Elhunyt 1932. június 7.
(80 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Fischer Franciska
Foglalkozása vegyész, keramikus, tanár, műgyűjtő
Kitüntetései Ferenc József-rend tiszti keresztje

Petrik Lajos aláírása
Petrik Lajos aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Petrik Lajos témájú médiaállományokat.

Petrik Lajos (Sopron, 1851. december 5.Budapest, 1932. június 7.) vegyész, keramikus, a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola tanára, majd később igazgatója.

Életpályája[szerkesztés]

1851. december 5-én született Sopronban Petrik József kalaposmester és Krueg Amália második gyermekeként.[1] Középiskolai tanulmányait Sopronban és Pozsonyban végezte. Felsőfokú képesítését a grazi műegyetemen szerezte, majd 1874 és 1879 között ugyanott tanársegédként dolgozott Heinrich Schwarz[2] mellett. Az 1878-as boszniai hadjáratban kitüntetéssel vett részt. 1880-ban a Budapesti Állami Középipartanodába a kémiai technológia tanárává nevezte ki Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1907-től az iskola igazgatója volt. Az 1880-as években kezdett kerámiai kutatásokkal foglalkozni. Szakcikkei a Földtani Intézet kiadványaiban, a Művészi Iparban és más bel- és külföldi szaklapokban jelentek meg. A Pallas nagy lexikona és a Révai nagy lexikona 8. kötetének munkatársaként az agyag- és üvegipar körébe vágó cikkeket írta.

1891-ben kerül kapcsolatba a Magyar Turista Egyesülettel, amelynek gondozásában jelent meg a Turisták Lapja. Egészen 1910-ig volt a lap szerkesztője, egyleti munkájának első 10 éve volt olvasónaplók szempontjából a legaktívabb - elsősorban a Kárpát-medence magashegységeiről írt. Nem egyszer saját képeit is közölte, amely egyedinek számított a korban, hiszen az amatőr fényképészet ekkor kezdett elterjedni. Petrik ezen kívül számos más csúcsot is megmászott, többek között a Csorbai-csúcsot, a Karbunkulus-tornyot (elsőként mássza meg), a Vadorzó-hágót, a Fehér-tavi-csúcsot. Továbbá bejárta a Déli-Kárpátokat, az Alpokat és a Fogarasi-havasokat.

Petrik Lajos 1932. június 7-én halt meg Budapesten. Földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra. Haláláról a Turisták Lapjában Jász Géza írt, aki így emlékezett rá: „Hatalmas tölgy gyanánt dőlt ki abból az őserdőből, melynek egykor fődísze volt”.

Szakterülete[szerkesztés]

Az anyag-, üveg-, cement-, és ásványfesték iparnak szolgáló Magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa
Petrik Lajos a m. kir. Kereskedelemügyi Minisztérium felkérésére jelentette meg 1913-ban Az agyagiparos című tankönyvét az Iparosok Könyvtára sorozatban

Szakmai tudásán túl, mely nem csak a kémiára, mint általános jelenségre terjedt ki, fontos kutatásokat végzett a szilikátkémia terén. Ennek keretében saját maga végezte el azokat a kísérleteket, amelyeknek leírásai később megjelentek neves német folyóiratokban is. Éppen ezért számos európai keramikus fordult hozzá szakmai problémáival, valamint neki volt köszönhető az, hogy a nemzetközi ipari rendezvényeken a magyar képviselet külön megbecsült vendég volt. Első nagyobb közleményét 1885-ben – Mattyasovszky Jakab geológussal közösen – írta meg. Ennek címe: Az anyag-, üveg-, cement-, és ásványfesték iparnak szolgáló Magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa. Ebben összegezte a 176 különböző helyről származó kőzet- és anyagminta tulajdonságait. Emellett elsőként foglalkozott a porcelán gyártásának hazai nyersanyagaival, illetve megfejtette a lágy porcelán addig lehetetlennek tűnő rejtélyét, vagyis a kínai porcelánok lángálló festésének anyagát. Ez Európában egyedi felfedezés volt, amely után a magyar Segerként tartotta számon a szakma. A fazekas szakma veszélyességére hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium 34652/1889. számú rendelete, amelyben a forgalomba hozható kerámiaedények oldható ólom-oxid tartalmát 1%-os koncentrációban korlátozta. Petrik kidolgozott egy olyan frittelt mázat, majd javasolta a Minisztériumnak egy központi mázgyár felállítását, ahol minden iparos hozzáfér ehhez a frittelt mázhoz. A kormányzat elfogadta a javaslatot és megbízta Petriket a megvalósíthatóság tanulmányozásával.

Együttműködés a Zsolnay Manufaktúrával[szerkesztés]

Petrik 1885-ben jelentette meg nyersanyagipari katalógusát Mattyasovszky Jakabbal, aki 1881-ben vette el az akkori gyártulajdonos Zsolnay Vilmos lányát, Terézt.[3] Mattyasovszky geológiai kutatásait apósa, Vilmos is szívesen felhasználta. 1890-1892 között Zsolnay Vilmos aktív kutatómunkát végzett Petrikkel és Wartha Vincével, melynek eredménye a ma is méltán közismert Zsolnay-féle eozintermékek impozáns mázának összetételének megalkotása.[4] A termékek világhírűket az 1900. évi párizsi világkiállításon érdemelték ki, Zsolnay azonban még ebben az évben meghalt.

Kitüntetései, elismerései[szerkesztés]

Kerámiákkal kapcsolatos művei[szerkesztés]

  • Az agyag-, üveg-, cement- és ásványfestékiparnak szolgáló magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa (Mattyasovszky Jakabbal, Bp., 1885)
  • Hivatalos jelentés a budapesti 1885-ik Országos Általános Kiállításról (szerk: Hegedűs Károly, Edvi Illés Aladár, Kirner József, Neuschlosz Marczell, Riesz Sándor; 1886)
  • A magyarországi porczellánföldekről, különös tekintettel a riolit-kaolinra (A m. kir. Földtani Intézet Kiadványai, 1887)
  • A riolitos kőzetek agyagipari czélokra való alkalmazhatósága (A m. kir. Földtani Intézet Kiadványai, 1888)
  • A seger pocellán összetétele (Művészi Ipar, 1888)
  • A hollóházi (radványi) riolit-kaolin (A m. kir. Földtani Intézet Kiadványai, 1889)[6]
  • Adatok a magyar anyagipar történetéhez (Művészi Ipar, 1889)
  • A vaszománcokról (Technikai Lapok, 1890)
  • Az erdélyi kék sgraffitos edények (Művészi Ipar, 1890)
  • A keramika az 1889. évi Párisi tárlaton (Művészi Ipar, 1890)
  • Cserépgyártásunk az agyagipari kiállításon (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1891)[7]
  • Az 1891. évi agyagipari tárlat (Művészi Ipar, 1891)
  • A szombatfalvi templomrom (Magyar Iparművészet, 1897)
  • A batizi kőedény-gyár (Magyar Iparművészet, 1898. 6-7. szám)[8]
  • A pink-colour lényeges alkotórésze (Magyar Chemiai Folyóirat, 1906)
  • A zinkoxydos mázak (Magyar Iparoktatás, 1907)
  • Az agyagiparos (Iparosok Könyvtára, 1913)

Publikációi a Turisták Lapjában[szerkesztés]

A Tátra-Kriván (Turisták Lapja, 1898. 11-12. szám)
  • Karbunkulus-torony (1892. 1-2. szám)
  • A Fehér-tavi-csúcs (1892. 5-6. szám)
  • A Csorbai-csúcs (1893. 7-8. szám)
  • A Nefcerka-völgy átjárói (1893. 3-4. szám és 1895. 10-12. szám)
  • A Vadorzó-hágó (1894. 3-5. szám)
  • A felkavölgyi menedékház felavatása (1895. 5-6. szám)
  • Kilenc nap a Retyezát hegységben (1896. 3-6. szám)
  • A köd (1896. 11-12. szám)
  • A Tengerszem-csúcs (1897. 6-8. szám)
  • A Tátra-Kriván (1898. 11-12. szám)
  • A Jégár-nyomok az Öt-tó katlanában (1899. 1-4. szám)

Emlékezete[szerkesztés]

Sírja a Nemzeti Sírkert 46. parcellájában

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Bokor József (szerk.). Petrik, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28. 
  • Déry József: Petrik Lajos (Turisták Lapja, 1927. 7-8. szám)
  • Jász Géza: Petrik Lajos (Turisták Lapja, 1932. 7-8. szám);
  • Dr. Grofcsik János: Petrik Lajos (Építőanyag, 1963. 2-3. szám)
  • Hiller István: Nemzeti bibliográfiánk megteremtőjének és családjának soproni kapcsolatai (Soproni Szemle, 1966. 4. szám)
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Dr. Grofcsik János, Dr. Richard Ernő: A magyar finomkerámiaipar története (Műszaki Könyvkiadó, 1973)
  • Zsolnay Teréz és Margit, Sikota Győző: Zsolnay (Corvina Könyvkiadó, 1974)
  • Petrik szelleme és magas vegyértékeink története (Természet Világa, 2013. 8. szám)
  • Dr. Polgárdy Géza: Petrik Lajos hegymászó és turista, aki szerkesztő és fényképész is volt (Magyar Turista, 2015. 12. szám)
  • Kistarcsai Kalendárium 2016 - Petrik szelleme él (Kistarcsai Kulturális Egyesület, 2016)
  • Az agyagiparos szelleme még mindig él (Természet Világa, 2017. 4. szám)