Petneházy Dávid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Petneházy alakja Benczúr Gyula híres festményén[1]

Petneházy Dávid (1645? – 1686 vége/1687 eleje) kuruc kapitány, majd ezredes Thököly Imre seregében, később pedig I. Lipót császár-király ezredese.

Élete[szerkesztés]

Szabolcs vármegyéből származó nemesember volt. Az 1670-es évek második felében tűnt fel az akkor bujdosóknak nevezett kurucok között. Az 1678-79-es harcokban Thököly seregének egyik legismertebb, merész lovaskapitányaként harcolt. Jelentős szerepe volt abban, hogy Thököly 1679. november 3-án, Újfalunál, az úgynevezett szikszói csatában nagy győzelmet aratott de la Borde tábornok, a sárospataki császári parancsnok serege felett. Részt vett Thököly felső-magyarországi hadjárataiban, továbbá a törökökkel szövetségben, Bécs 1683-as ostromában is.

A törökök Bécs alatt elszenvedett súlyos veresége után a császáriak megkezdték a a török kiűzését Magyarországról, és felszámolták Thököly felső-magyarországi fejedelemségét is. Ennek során igyekeztek minél több magyart Thököly oldaláról átcsábítani a császári oldalra. Az I. Lipót császár által 1685. június 19-én kibocsátott amnesztia mások mellett név szerint megemlítette Petneházyt is, „megtérése” esetére kegyelmet ígérve.

Thökölyt – a szövetségesi kapcsolat ellenére – a váradi pasa 1685. október 15-én árulóként elfogatta. Fogságából csak 1686. január 2-án bocsátották szabadon. Thököly elfogatásának hírére Petneházy – ezredével együtt – átállt I. Lipót császár oldalára. 1685-ben és 1686-ban császári szolgálatban sikeresen harcolt a törökök ellen (Szarvas és Arad visszafoglalása). Haditetteiért 1686. januárjában Lipót aranylánccal jutalmazta.

Buda visszafoglalása[szerkesztés]

Buda és Pest térképe 1686-ból
Benczúr Gyula: Budavár visszafoglalása. A lovon Lotaringiai Károly, az előtérben sebesült karral, karddal a kezében Petneházy Dávid huszárezredes

Petneházy ezredes 14–15 000 magyar[2] katonatársával együtt „oroszlánként” küzdött Buda 1686-os visszavételében, amikor a várost 145 évi török uralom után a német-római birodalmi haderő és szövetségesei visszafoglalták a Habsburg császár számára. A véres ostromot a magyar sereg mellett 22 nemzet 61 ezer szövetséges katonája vívta.[3] A Buda várának visszavétele és az ostrom utolsó eseményének – az utolsó rohamnak – egyik régi nagy kérdése, hogy vajon ki jutott be elsőként a törökök által védett várba. A magyar hagyomány három magyar katonát is említ, Fiáth Jánost, Ramocsaházy Endrét és Petneházy Dávidot.

A herceg utolsó ostromot akarván tétetni, három felől való irruptiót elrendel, és nagy készülettel az ostromhoz fognak, noha a városból is ugyan emberül forgódának és egynehány ízben visszavágták a németet. Azt meglátván Petneházi (ki azelőtt Thököly ezereskapitánya vala, de ezután a császár hűségére redeála, híres vitéz ember, a magyar hajdúsággal megindul, és a török nem resistálhatván ellene, legelsőbben is a magyarokkal együtt a kőfalakra felmegyen és a városba penetrál. Mely csudálatos vitézi bátorságát látván a német generálok, azt mondják vala egymásnak: – Ez a Petneházi nem ember, hanem oroszlány.
– Nagyajtai Cserei Mihály Históriája 1661-1711

A történetírás tudományos igénnyel próbálta megoldani azt a kérdést, hogy ki volt az az első keresztény katona, aki 1686. szeptember 2-án Buda várának ormára lépett, és kitűzte a keresztények győzelmét hirdető hadilobogót. A különféle történelmi legendák bizonytalanságot keltenek a kérdésben, mert a korabeli források meglehetősen ellentmondásosak. Eörményesi és káránsebesi Fiáth János, a győri hajdúk őrnagyának elsőségéről Galánthai gróf Esterházy Pál nádor igazoló oklevele tanúskodik. Petneházy Dávid huszárezredes és Ramocsaházy Endre százados elsőségéről egy kortárs, Cserei Mihály erdélyi történetíró írt,[4] habár Petneházy talán részt sem vett a végső rohamban, mert csapatai a pesti parton harcoltak, a bajor Pechmann Márton ezredeshelyettest I. Lipót császár adománylevele alapján tartják elsőnek, egy olasz báró, Michele D’Aste alezredes bátor haditettét - aki a végső roham alatt az elsők között áldozta életét - olasz forrásdokumentumok bizonyítják az utókornak.[5][6][7][8][9]

Ekkor végre egy magyar vezér, Petneházy Dávid (még egy év előtt Tökölinek legjobb alvezére) a maga hajdúi élén felhatol a várkastély legmagasabb tornyába, s lerántva onnan a török zászlót, kitűzi helyébe a magyar lobogót. A törökök utánarohannak, dühös küzdelem után elnyomják, kötelet kötnek a nyakára, s ugyanazon torony zászlófogó vaskampójára felakasztják. Ámde a hű hajdúk utánatörnek, szétverik kardjaikkal a törököket, s még élve lemetszik felakasztott vezérűket, s újra kitűzik a zászlót.
– Jókai Mór: Buda visszavívása[10]

Halála[szerkesztés]

Petneházy Dávid 1686 végén vagy 1687 elején váratlanul meghalt. Ekkor olyan híresztelések terjedtek el, hogy irigyei megmérgezték, de ezt konkrét adatok nem támasztják alá.

Emléke[szerkesztés]

Emlékét őrzi a budapesti Petneházyrét nevű városrész.

Irodalom[szerkesztés]

  • Jókai Mór: Az utolsó budai pasa, Korona kiadó, 2002, ISBN 9639376590
  • Michele D'Aste: Il Diario dell'assedio e liberazione di Buda del 1686 del barone romano Michele D'Aste (Michele D'Aste naplója Budavár 1686. évi ostromáról és felszabadításáról) , Corvina, Budapest, 2000, ISBN 9631349128
  • Hegedűs Géza: Várj, madár, várj.. (Szépirodalmi Kiadó, Budapest)

Jegyzetek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]