Peshkopia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Peshkopi szócikkből átirányítva)
Peshkopia
Peshkopia from the air.jpg
Közigazgatás
Ország  Albánia
Megye Dibra
Község Dibra
Alközség Peshkopia
Polgármester Shukri Xhelili (PS)
Irányítószám 8301
Körzethívószám (0)218
Népesség
Teljes népesség 13 251 fő[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 651 m
Időzóna UTC+1
Elhelyezkedése
Peshkopia (Albánia)
Peshkopia
Peshkopia
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 41° 40′ 59″, k. h. 20° 25′ 44″Koordináták: é. sz. 41° 40′ 59″, k. h. 20° 25′ 44″
Peshkopia weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Peshkopia témájú médiaállományokat.

Peshkopia (macedón Пешкопеја / Peskopeja) kisváros Albánia északkeleti részén, a macedón határ közelében, Tiranától légvonalban 65 kilométerre északkeletre. Dibra megye székhelye, megyéjén belül Dibra község, valamint Peshkopia alközség központja, egyúttal ez utóbbi közigazgatási egység egyetlen települése is. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, vagyis Peshkopia népessége 13 251 fő.[2]

A magashegyek közé szorított városka környéke gazdag krómérclelőhely, de kéntartalmú hévízforrásokban is bővelkedik. A kadiri dervisrend albániai központja.

Fekvése[szerkesztés]

Peshkopia a Nyugat-Macedón-hegyvidék és a Közép-Albán-hegység közé ékelődő süllyedékmedencében, a Peshkopiai-medencében fekszik, 651 méteres tengerszint feletti magasságban, a Fekete-Drintől keleti irányban 5 kilométerre. Keletről a Korab-hegység észak–déli irányú vonulatai határolják; az ország legmagasabb pontja, a Korab-hegy (2764 m) a várostól északkeleti irányban 15 kilométerre emelkedik. A zömmel triászkori mészkő- és palatömeg geológiai érdekességei a Peshkopia északi szomszédságában sókőzetekből felboltosodó magaslatok: a Fehér-hegy (Mali i Bardhë, 1692 m) és a Burg-hegy (Mali i Burgit, 1426 m). Nyugatról a Lurai-hegy (Maja e Lurës, 2091 m) és a Dejai-hegy (Maja e Dejës, 2246 m) csúcsai szegélyezik a várost.[3] A városkát a közeli termálforrásból táplálkozó Fürdő-patak (Perroi i Llixhave) szeli át.

Közlekedési szempontból Peshkopia meglehetősen elszigetelt helyzetben van. Az ország központi részeivel az SH6-os jelű milotburrelbulqiza–peshkopiai főút köti össze.[4] Az út nyomvonalát azonban jól jellemzi, hogy a légvonalban mindössze 65 kilométerre lévő Tiranából ezen az úton 170 kilométert kell autózni, hogy Peshkopiába érjen az ember. Ezen kívül a délen, a Shkumbin völgyében fekvő Librazhddal egy nehezen járható, jelöletlen,[5] az északi Kukësszel pedig egy szintén jelöletlen út köti össze.

A város elszigeteltségét sajátosan orvosolták a második világháború előtt: az albán légi forgalom szervezésére koncessziót elnyerő olasz Ala Littoria 1935-től Tirana–Peshkopia belföldi járatot üzemeltetett.[6]

Történelme[szerkesztés]

Az ókor évszázadaiban a mai város tágabb környezete a penesztek (Πενέσται) törzsébe tartozó illírek szállásterülete volt, de az i. e. 3–2. században Peshkopia helyén is állt egy kisebb illír település.[7] A Peshkopia környéki hőforrásokat már a római korban is ismerték.[forrás?] A bizánci időkben, 1020-ban az ohridi érsekséghez tartozó püspöki székhely lett, amely 11. századi bolgár térképeken Preszolengrad néven jelent meg.[8] A peshkop/peshkopi szó jelentése az albánban ’püspök’.

Peshkopia hagyományosan a lumjan törzsbeli albánok szállásterülete volt,[9] a történeti Dibra vidék (ma nagyrészt Macedónia) nyugati piachelye, ahol a hegyvonulatokon túli síkság terményeit szerezhették be a pásztorkodással foglalkozó hegylakók, illetve tehették pénzzé a maguk termékeit.[10] 1864-ben az Alsó-dibrai kaza (járás) székhelye lett, 1873-ban pedig nyolcezer katonát befogadó helyőrséget létesítettek a mintegy kétezres népességszámú településen.[11]

Az 1912-es albán felkelés során, augusztus 14-én az oszmán tisztviselőket kikergették, s a felkelők kezére került a város.[12] Albánia függetlenné válását (1912. november 28.) követően a londoni nagyköveti konferencia 1913. május 30-ai döntése értelmében az államhatárt Peshkopiától keletre húzták meg, ezzel a város elszakadt hagyományos dibrai hátországától.[13] 1913 augusztus–szeptemberében a szerb hadsereg lerohanta Albániát. Bár szeptember 25-én fegyvert fogó albánok rövid időre visszaszerezték Peshkopiát, a város október 25-éig, a szerb csapatoknak a nagyhatalmak által kikényszerített evakuálásáig szerb megszállás alatt állt.[14] A világháború és az ország közjogi helyzetét rendező lushnjai kongresszus után, 1920. augusztus 17-én az akkor megalakult Dibrai prefektúra székhelye lett.[15]

Az 1924-es polgári demokratikus júniusi forradalomban megbukott és külföldre szökött Amet Zogu még az év decemberében jugoszláv katonai segítséggel szerezte vissza a hatalmát. December 13-án maga Zogu a legnagyobb csapattest, Leon Ghilardi pedig egy kisebb alakulat élén átlépte az albán országhatárt, és két irányból megtámadta Peshkopiát. A várost emberei élén Elez Isufi törzsfő védte – kiegészülve egy Ali Riza Topalli vezette kisebb kormánycsapattal – és hősies küzdelem árán négy napig tartották Peshkopiát, mígnem az december 17-én végül Zogu kezére jutott. Isufi életét vesztette a harcokban; emlékezetéül ma a nevét viseli a városka központi sétálóutcája. A peshkopiaiak helytállására árnyékot vetett, hogy ezt követően Isufi veje, Murad Koloshi kilencszáz emberével átállt Zoguhoz.[16]

Albánia olasz megszállása idején, 1939 áprilisában az albán kormány tisztviselői, a hadsereg katonatisztjei a peshkopiai útvonalat választották, hogy jugoszláv területre meneküljenek.[17] 1941 nyarán az olasz megszállók visszahódították és Albániához csatolták az 1913-as döntés következtében a határokon kívül rekedt albán lakta területeket, így a történeti Dibra vidékét is.[18] 1943. november 16-án az olasz megszállókat felváltó német katonák elfoglalták Peshkopiát, visszavonulásra késztetve az ellenük harcoló albán gerillákat és az őket támogató szövetségeseket.[19] A kommunista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg egyre több katonai sikert könyvelhetett el a megszállók ellen folyó háborúban. 1944 júliusában Peshkopia környékén dúltak a váltakozó sikerű harcok, hol a kommunisták, hol a náci kollaboránsok kezén volt a város. A kommunistákat támogató helyi törzsfők egyike, Faik Shehu és a helyi partizáncsoport vezetője, Esat Ndreu embereik élén július 6-án foglalták el első ízben Peshkopia városát.[20] Innen támadták a németekkel kollaboráló Halil Alia kezén lévő közeli Fushë-Aliját (ma Fushë-Çidhën), de július 9-én megsemmisítő vereséget szenvedtek tőle, és visszahúzódtak a Gramai-hegységbe. Peshkopia tehát ismét a kollaboránsok kezén volt, két nappal később, július 11-én azonban Haxhi Lleshi és Esat Ndreu partizáncsapata ismét átvette a város feletti ellenőrzést.[21] Július 13-án a kollaboránsok még egyszer sikerre vitték Peshkopia ostromát,[22] mígnem július 29-én az 5. partizánbrigád végső, megsemmisítő csapást mért az ellenségre, és végleg elfoglalta Peshkopiát és Fushë-Aliját.[23] A második világháború hátralévő hónapjaiban Peshkopia szolgált a dibrai területek felszabadításáért küzdő, Dali Ndreu irányította partizánalakulat főhadiszállásául.[24]

1991 februárjában a demokratizálódási folyamat elleni tiltakozásul több más északkelet-albániai város mellett Peshkopiában is tiltakozások folytak, és a helyiek bekapcsolódtak az Enver Önkéntesei (Vullnetarët e Enverit) nevű szövetség szervezésébe.[25]

Nevezetességei[szerkesztés]

A városközpontban, az Öregmecset (Xhamia e vjetër) és a kadiri dervisek Mensur Shehu-tekkéje (Teqeja e Mensur Shehut) mögötti területen fennmaradt néhány oszmán kori lakóház.[26] A Korabi hotel éttermében egy dibrai esküvői jelenetet ábrázoló, monumentális szocialista realista murália látható.[27] A 2010-ben újranyitott Dibrai Néprajzi Múzeumban (Muzeu Etnografik i Dibrës) néprajzi és régészeti kiállítás tekinthető meg.[28] A városka határában magas kéntartalmú hévízes gyógyfürdő (llixhat) épült, amelynek vize reumapanaszok és ízületi gyulladások gyógykezelésére alkalmas.[29]

Peshkopia tágabb környezete számos lehetőséget nyújt a természetjárásra. A Fekete-Drin vadregényes, sziklaszirtektől övezett szurdokvölgyei mellett a várostól északkeletre Albánia legmagasabb csúcsa, a Korab-hegy (2764 m) védett övezete, délnyugatra az Arapi-hegyen (Mali i Arapit, 1413 m) elterülő Luzni-Bulaç természetvédelmi terület található. Peshkopiától északnyugati irányban 20 kilométerre terül el a Lurai nemzeti park, amely a jégkori eredetű Lurai-tavak füzérének védelmére jött létre 1966-ban.[30]

Minden év októberében Peshkopiában rendezik meg az Oda Dibrane néven ismert összalbán népzenei fesztivált.[31]

Vallási jelentősége[szerkesztés]

A halveti szúfi szerzetesrendnek Peshkopiában és környékén a 18. századtól több tekkéje (derviskolostora) is működött.[32] Ennél jelentősebb szerepet tölt be a város egy másik, Albániában népszerű szúfi dervisrend történetében és életében. A kadiri dervisrend öt országos központja közül az 1900-as évek óta Peshkopia a legjelentősebb. Már akkor itt tevékenykedett a rend vezetője (sejkje, albán sheh), s a rend 1945. évi állami elismerését, majd 1990-es évekbeli újjászervezését követően is Peshkopia maradt az albániai kadirik szervezeti és spirituális központja, a sejk székhelye.[33]

1944. április 4-én a Legfelső Régenstanács (Këshilli i Lartë i Regjencës) jóváhagyásával az albán ortodox egyház kebelén belül megalakították a később megszűnt peshkopiai püspökséget.[34]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 9789632841762  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012.  
  • Horváth 2010: Horváth Gergely: Albánia természeti képe. In Albánok. Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. 33–42. o. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • Murra 2010: Moisi Murra: Qyteti i Peshkopisë nga lashtësia në ditët tona. Rruga Arbërit, 1. sz. (2010. jan.) 8–9. o.
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • NYT 1991: Albania’s hard-liners and democracy backers battle for control. New York Times, (1991. feb. 21.)
  • Pap 2010: Pap Norbert: Az albán szállásterület geopolitikai viszonyrendszere. In Albánok. Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. 72–86. o. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London;New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London;New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671