Peru történelme

Ez a cikk Peru történelmével foglalkozik.

Korszakai

A modern történetírás három fő korszakra osztja Peru történelmét:

• A spanyol hódítás előtti időszak, amely a régió első civilizációitól az Inka Birodalom meghódításáig tart.

Ez az időszak két szakaszra oszlik:

• • Az inkák előtti időszak: amely a caral-civilizációval kezdődő kultúrákat öleli fel, Kr. e. 3200 körül. Ezt követően különböző kultúrák fejlődtek ki, mint például a Chavín, Paracas, Mochica, Nazca, Tiahuanaco, Huari, Chancay, Chimú stb. Az inkák terjeszkedésével zárult, 1450-1500 körül.
  • Inka korszak: a 13. századtól a 16. század elejéig tart, ebben az időszakban fejlődött ki az inka kultúra, bár az inkák terjeszkedése az Andok területén 1438-ban kezdődött.
• A gyarmati időszak, amely a spanyol hódítástól a perui függetlenségi nyilatkozatig tart.
• A köztársasági időszak, amely a függetlenségi háborútól napjainkig tart.

A spanyolok előtti korszak

Előtörténet

Nem tudni, mikor érték el az Ázsiából a Bering-földhídon átkelő emberek Dél-Amerika északnyugati területeit. Az Ayacuchóban, a Pichimachay-barlangban talált állatcsontok és kőeszközök vizsgálata alapján ez időszámításunk előtt 18–14 000 körül lehetett.

Archaikus avagy prekeramikus korszak

Caral piramisai mintegy 4600-5000 évesek. A mai sivatag helyén egykor füves szavanna uralkodott

(kb. i. e. 10 000 – i. e. 1800)

A legutóbbi jégkorszak végén a mai sivatagos tengerpart helyén dús füvű rétek terültek el. Az észak felől érkező telepesek ehhez igazodva alakították ki vadász–gyűjtögető életmódjukat. A pleisztocén megafauna kipusztulása után kisebb állatokra vadásztak és csontból, illetve növényekből készített eszközeikkel a tengerből is szereztek táplálékot.

Időszámításunk előtt 6–4000 körül az Andok lakói megkezdték a láma, az alpaka, a tengerimalac és a pézsmakacsa háziasítását, valamint a növénytermesztést. Krumplit, babot, tökféléket, kukoricát, paprikát, paradicsomot, uborkát, avokádót, földimogyorót és dinnyét termesztettek. I. e. 2500 körül terjedt el a gyapot. Ez lett a szőttesek egyik legfontosabb alapanyaga, a szövés pedig a perui civilizációk egyik legfontosabb művészete.

A földművelés fejlődését és a lakosság számának növekedését i. e. 2700 és 2200 között követte az első szertartási és egyéb közösségi épületek megjelenése. Kőből és vályogtéglából építkeztek, főként a partvidéken.

Kezdeti korszak

(kb. i. e. 1800–800)

Az új korszak kezdetét az agyagművesség megjelenésétől számítjuk. A fazekasok az egyszerű, dísztelen agyagmunkáktól eljutottak a színes, minőségi kerámiákig. A partvidéki településközpontok szertartási központokká alakultak, ahol a papok áldozatokat mutattak be.

Ebben a korszakban kezdték meg az öntözőcsatorna-hálózat kiépítését, és ez a termesztett növényeket tette fő táplálékukká. A halászat és a szövés is sokat fejlődött. A hegyekbe húzódó csoportok i. e. 900 körül tértek át a teraszos földművelésre.

Korai horizont

(kb. i. e. 800–200)

A Chavin-kultúra elterjedése fénykorában

A kezdeti korszak és a spanyol hódítás közötti időt a régészek három horizontra és két úgynevezett átmeneti korszakra tagoljál. A horizontok a földrajzi terület – Középső-Andok – egységesülését, az átmeneti korszakok a kisebb, helyi kultúrákat taglalják.

A korai korszakot Chavín-horizontnak is nevezik, mert név i. e. 1200 táján Chavín de Huántarban volt az egész Andok vallási és hatalmi központja.

A Chavín-korszakban jelentősen fejlődött a kézműipar. A fazekasok díszes ábrákat véstek az edények felületére, a fémművesek feltalálták a forrasztást, a domborítást és elkezdték az aranyat ezüsttel ötvözni. E korszak végén készültek a spanyol hódítás előtti Dél-Amerika legpompásabb, milliónyi apró figurával és geometriai motívumokkal díszített szőttesei.

A Chavín-kultúra az északi Sechura-sivatagtól a déli Nazcáig, a hegyvidéken Pacopampától Huancavelicáig mutatható ki.

Ugyanebben a korszakban a Déli-Andokban, a Titicaca-tó medencéjének északi részén, Pucará központtal jött létre a Pucará-kulfftúra, amely északon Cuzcóig, dél felé a mai Bolíviáig éreztette hatását.

Pucarában hat monumentális épületcsoport áll, köztük lépcsős piramis lesüllyesztett, kicsi templomokkal. A nagy temetkezőhalmokat és tömbből faragott oltárokat falak veszik körül.

A Titicaca-tó déli medencéjében, a mai Bolívia területén a Chiripa-kultúra virágzott. Központjának négyszögletesen elrendezett építményei egy lesüllyesztett teret vesznek körül, előrevetítve egy új szertartási építészeti stílust.

Korai átmeneti korszak

A Huari- és a Tiahuanaco kultúra elterjedése (kb. 500–1200 között)

(kb. i. e. 200 – i. sz. 600)

A Chavín de Huántar vezette egység felbomlása után az ősi Peruban helyi kultúrák nyertek teret.

Északon Piura és Lambayeque között virágzott a Vicús-kultúra, amely elsősorban 15 méter mélységet is elérő sírjairól és a bennük talált negatív festésű, állatalakos kerámiákról, valamint rézből, arzénes bronzból, valamint réz–arany ötvözetű tárgyairól ismert.

A Chicama, Moche, Nepeña és Lambayeque folyók völgyében alakult ki a főképp ember-, állat- és épületmakett-kerámiáiról, valamint fémtárgyairól ismert Salinar-kultúra.

A Salinar-kultúra helyén idővel kialakult a Moche-kultúra (kb. i. e. 100 – i. sz. 800), amely tetszetős kerámiáiról és ötvösművészetéről ismert. Legfontosabb vallási épületeiket, a Naptemplomot és Holdtemplomot a mai Trujillo közelében emelték.

A déli tengerparton a Paracas-kultúra emelkedett ki. Ezt a legkifinomultabb technikával készült textíliái tették híressé. Paracasban szokás volt a halottak mumifikálása.

A Paracas-kultúrából i. e. 200 körül bontakozott ki a Nazca-kultúra, amelynek fénykora nagyjából egybeesett a Moche-kultúráéval. Kiváló szőttesek készültek, később a fazekasság vette át a vezetést; ebben több technológiai újítást is született. A kerámiákra már égetés után vitték fel a fehér, narancs, vörös, barna és fekete színeket. A Nazca-kultúra legismertebb hagyatéka a rejtélyes geoglifák vonalrendszere .

További jelentősebb kultúrkörök: Recuay-, Lima-, Pucará-, Huari- és Tiahuanaco-civilizáció.

Középső horizont

Az 1000–1400 közötti jelentősebb kultúrák elterjedése Peruban

(kb. i. sz. 600–1000)

A 6. század közepétől az addig virágzó kicsiny „főnökségek” kénytelenek voltak alávetni magukat két nagy, egységesítésre törekvő hatalomnak. A két hatalmi központ Huari (Wari) és Tiahuanaco (Tiwanaku) volt.

A Tiwanaku Birodalom a Titicaca-tó bolíviai oldalán az 1. századtól benépesülő, majd a 700-as évekig városias településsé növekedett. Kulturális és vallási hatása volt jelentős. Hatalmának a harcos ajmara vagy kolja csoportok vetettek véget.

A Wari Birodalom központja Tiwanakutól mintegy 700 km-rel északnyugatra helyezkedett el. Katonai erejéről volt híres. A birodalom túlzott növekedési üteme miatt időszámításunk szerint 1000 táján a városokat elhagyták lakóik.

A korszak legfontosabb újítása az igazi városok kialakítása volt. Ragyogó színű edények, kerámiaszobrok, tollakkal átszőtt textíliák, ötvösremekek és féldrágakő-faragások maradtak ránk ebből a korból.

Késői átmeneti korszak

(kb. i. sz. 1000–1450)

A Wari Birodalom hatalma jóval az ezredforduló előtt megroppant, és a Moche-kultúra helyére a Sicán- (Lambayeque)-kultúra lépett. Fővárosa Batán Grande volt. A Sicán-kultúra 900 táján jutott el fejlődésének csúcsára. Ekkor emelték monumentális épületeiket, ásták nagy sírkamráikat, használták széles körben az arzén-bronzot, teremtettek kereskedelmi kapcsolatokat az ecuadori partvidékkel. 1050 és 1100 között azonban Batán Grande elpusztult, és az új hatalmi központ Túcume lett. 1375 és 1400 között a sicán területeket a Chan-Chan székhelyű Chimu Királyság hódította meg. Chan-Chan kilenc, fallal körülvett városrészből állt; mindegyikben templomok, víztárolók és lakóházak sorakoztak egymás mellett. Ez a kultúra fémművességéről, réz, arzén-bronz, ezüst- és aranytárgyaiól híres. Az agyagművesség továbbvitte a Moche-kultúra gömbformáját és kengyel alakú kiöntőcsövét, a formák és színek változatossága azonban eltűnt.

A korszak további kultúrái: amazóniai csacsapoják, tengerparti csankajok és ika-csincsák, a Titicaca-tó mellett temetkezési tornyokat emelő kolják, illetve az andesi csankák és inkák.

Késői horizont

Az inkák által szent helyként tisztelt Urubamba völgye

(kb. i. sz. 1450–1532)

Az inkák néven közismertté vált népcsoportok a 14. században kezdtek meghatározó erővé válni Cuzco környékén.

Az inka címet viselő első hét király:

• Manco Cápac/Manko Kapak
• Sinchi Roca/Szincsi Roka
• Lloque Yupanqui/Ljoke Jupanki
• Mayta Cápac/Majta Kapak
• Cápac Yupanqui/Kapak Jupanki
• Inca Roca/Inka Roka
• Yahuar Huacac/Jauar Uakak

A 15. század elejéig az inkák elégedettek voltak területükkel, de a csankák szemet vetettek rá. A nyolcadik inka király, Viracocha Inca/Virakocsa Inka idején betörő ellenség közel állt a terület elfoglalásához. A hódítókat Pachacutec Inca Yupanqui/Pacsakutek Inka Jupanki (uralkodott: 1438–1471) verte végül vissza. Átszervezte az általa uralt területet, és elkezdte annak kiterjesztését. Hódításait fia és utóda, Túpac Inka Yupanqui (Tupak Inka Jupanki, uralkodott: 1471–1493) teljesítette ki és unokája, Huayna Cápac/Uajna Kapak (uralkodott: 1493–1525/7) zárta le.

A birodalom élén a Nap fiának tekintett, abszolút hatalmú Sapa Inka állt. Hatalma csúcsán a kb. 1 millió km² kiterjedésű, a minimum 3 millió lakosú Inka Birodalom (Tahuantinsuyu, a „Négy Világtáj”) országa volt minden idők leghatalmasabb indián birodalma; a mai kolumbiai-ecuadori határtól a chilei Santiagóig terjedt. Nyugati határa a Csendes-óceán volt, a keleti az Andok keleti oldalán, 1000 méter magasan húzódott. Négy nagy egysége a főváros, Cuzco főteréről kiinduló négy főútvonal alkotta cikkelyekben helyezkedett el:

• Északnyugaton Chinchaysuyu
• Északkeleten Antisuyu
• Délnyugaton Cuntisuyu
• Délkeleten Collasuyu

Az északi hódítások és felkelések miatt Huayna Capac Quitóba (ez a mai Ecuador fővárosa) helyezte át udvartartását. Ott született Atahualpa nevű fia — idősebb fia, Huáscar Cuzcóban maradt. Az apa felosztotta a birodalmat: az északi országrészt Atahualpának, a délit Huáscarnak hagyta örökül, mielőtt az európaiak által behurcolt himlőtől elhalálozott. A dühöngő járvány közben a hadsereg Atahualpát, a papság Huáscart támogatta. Huayna Cápac halála után a két fiú polgárháborúja kapóra jött a spanyol hódítóknak.

Spanyol hódítás és uralom

Spanyol hódítás

A Machu Picchu, az Urubamba völgyet határoló hegyek egyikén

Kolumbusz Kristóf hajói 1492 és 1518 között vetettek horgonyt Hispaniola, Jamaica, Kuba, Santo Domingo és Puerto Rico partjain; ezeket vették először birtokba a spanyolok.

1519 és 1525 között elfoglalták a maják városait, Hernán Cortés pedig leigázza az aztékokat. Ezzel a szárazföldön is megnyílt az út Dél-Amerika felé.

1522-ben Pascual de Andagoya Panamából három hajóval expedíciót vezetett a mai Kolumbiában található San Juan-folyóig.

1524-ben Andagoya három hajójával kelt útra Panama kormányzója, Francisco Pizarro (1476–1541). Alvezére Diego de Almagro (1479–1538) volt; a csapat papja Hernando de Luque. Még 1524-ben meglátták Dél-Amerika csendes-óceáni partjait, de ez az útjuk gyakorlati sikert nem hozott.

1526 végén újra megpróbálkoztak, és ezúttal a San Juan-folyónál különváltak. Almagro visszatért Panamába erősítésért, Pizarro letáborozott, az expedíció kalauza, Bartolomé Ruiz pedig továbbhajózott dél felé. Ezzel ő lett az első olyan európai, aki a Csendes-óceánon keresztezte az Egyenlítőt, és ugyancsak ő került elsőként kapcsolatba az Inka Birodalommal. Visszafordult, felvette Pizarro csapatát, és az ecuadori partok előtti Gallo-szigeten táboroztak le. Több spanyol a visszatérés mellett döntött, de Pizarro tizenhárom társával továbbment a Guayaquili-öbölbe, ahonnan először pillantottak meg egy inka várost, Tumbest. A Santa-folyóig hajóztak, és onnan lámát, fémedényeket, szőtteseket és agyagedényeket vittek Panamába.

Pizarro 1528 nyarán Spanyolországba hajózott, hogy az uralkodó jóváhagyását kérje az Inka Birodalom leigázásához. 1529. július 26-án Toledoban szövegezték meg azt a szerződést, amellyel az uralkodó felhatalmazta Pizarrót Peru felfedezésére és meghódítására, egyúttal kinevezte Peru kormányzójává és főkapitányává.

Pizarro 1530. december 27-én Panamából indult harmadik útjára. Először mai Ecuador területén, a Guayaquili-öbölben található Puná-szigeten szállt partra katonáival. 1532 áprilisában Tumbesnél léptek Peru földjére, majd szeptemberben San Miguel de Piurában támaszpontot építettek. 1532. november 15-én érkeztek Cajamarcába, Atahualpa udvarába. Többszöri csellel és csalással elfogták Atahualpát, akit 1533. július 26-án Francisco Pizarro máglyahalálra ítélt. 1533. augusztus elején megkoronázták Túpac Huallpát, Huayna Capac harmadik fiát, de ő 1533 októberében meghalt. Ezután Pizarro a főváros, Cuzco felé indult, és azt 1533. november 15-én érte el. A trónra ültette Huáscar féltestvérét, Manko Inkát, de a hatalmat ő tartotta kézben.

A spanyol uralom kezdetei

1535. január 18-án Pizarro a tengerparton megalapította Limát az ország leendő új fővárosát.

Manko Inka, aki nem akart a spanyolok bábjaként uralkododni, sereget toborzott ellenük, de vereséget szenvedett a hódítóktól. Manko Inka először Ollantaytambóba, majd a Vilcabamba-hegységbe menekült; a hegyek közt hunyt el 1544-ben.

Pizarro 1538 nyarán megölette alvezérét Almagrót, ezután Almagro hívei 3 évvel később, 1541 nyarán Pizarrót ölték meg.

A 16. század közepén, 1542-ben vagy 1543-ban hozták létre a Perui Alkirályságot ; kezdetben ez szinte valamennyi dél-amerikai spanyol birtokot magába foglalta, így a mai Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Chile, Paraguay, Uruguay és Argentína, de Panama, sőt Brazília egy részét is, így Spanyol-Amerika legnagyobb alkirálysága lett.

Az alkirályt Európából küldték egy-egy és 4–6 éves időszakra.

Az Inka Birodalom spanyol meghódítása alapvető változásokat hozott az andoki társadalmi, politikai és kulturális környezetben. A spanyolok magas adókvótákat vetettek ki az őslakosokra, és előírták nekik a fáradságos közmunkákban és a nemesfémek bányászatában való kötelező részvételt.

Az inka vallás megsemmisítése a spanyol katolikus hittérítők célpontjává vált, akik a hagyományos vallási gyakorlatot a bálványimádással és ördögimádással hozták összefüggésbe.

A kor három alapvető társadalmi osztálya:

1. a „félszigetiek” – az alkirályságban élő spanyolok;
2. a kreolok – azok a spanyolok, akik már a gyarmaton születtek;
3. az indiánok és a meszticek — előbbiek saját vezetőikkel, a gyarmatosítók által meghagyott curacákkal.

A meszticek a spanyolok–indián félvérek.

Ebben a korban a perui gazdaság alapja az ezüstbányászat volt. A perui ezüst nagyon fontos jövedelemforrása volt a spanyol királyoknak.

A spanyol gyarmati uralom, amely 1534-től az 1820-as évekig tartott, mélyreható és romboló hatást gyakorolt Peru őslakosainak életére. Az Andok spanyol meghódítása és gyarmatosítása azonban nem eredményezte az őslakos népek vagy az őslakos szokások teljes felszámolását.

18. század

A 18. században csökkent az ezüstbányászat jelentősége és vele a király bevétele is. A perui alkirályság mérete is drámaian csökkent, az 1717-es új-granadai alkirályság és az 1776-os Río de la Plata-i alkirályság létrehozásával.

A spanyol udvar reformokat vezetett be, de az adókat jelentősen megemelték. Az adóreformok miatti elégedetlenség és az indián–mesztic lakosság elnyomása vezetett a gyarmati korszak legnagyobb indiánfelkeléséhez II. Tupac Amaru vezetésével. A felkelés 1780-ban tört ki. Az indiánok 1780. november 18-án a sangararái csatában legyőzték a spanyol sereget, Cuzcót azonban sikertelenül ostromolták meg 1781 januárjában. április 6-án a spanyolok megsemmisítő vereséget mértek a felkelőkre és 1781. július 18-án Cuzco főterén kivégezték II. Tupac Amarut és családját.

Az indiánok még próbálkoztak néhány kisebb felkeléssel, de a spanyolok ezeket 1783-ra teljesen felszámolták.

19. század

A függetlenség kivívása

José de San Martín

Az 1820-ban kirobbant függetlenségi háború a dél-amerikai gyarmatbirodalom más részein kezdődött, de gyorsan átterjedt Perura is.

Dél felől érkezett José de San Martín, Argentína és Chile felszabadítója. Az ő serege 1820. szeptember 8-án szállt partra Paracasnál. 1821. július 12-én bevonultak Limába, és két héttel később, július 28-án kikiáltották Peru függetlenségét. San Martín ezután átadta a hatalmat az 1822. szeptember 20-án alakult alkotmányozó nemzetgyűlésnek, és Franciaországban telepedett le.

Észak felől érkezett Venezuela és Kolumbia hőse, Simón Bolívar, aki Ecuador felé vonult tovább. Ő 1823. szeptember 1-én érkezett Callao kikötőjébe, de vissza kellett vonulnia, mert a királyi hadsereg erősebbnek bizonyult. Bolívar újjászervezte seregét, és tábornoka, Antonio José de Sucre december 9-én ismét összecsapott az utolsó perui alkirály, José de la Serna csapataival és ezúttal a felkelők győztek. Ezután királyi hadsereg kezében már csak Felső-Peru maradt.

1824: Ayacuchói csata: döntő katonai összecsapás volt a perui függetlenségi háború során. A spanyol hadsereg vereséget szenvedett, ezzel véget ért a spanyol uralom.

1826. augusztus 6-án függetlenségi nyilatkozatot fogadtak el, majd augusztus 10-én az újonnan megszületett országot Republica de Bolívar névre keresztelték, fővárosának nevét Chuquisacáról Sucréra változtatták.

A függetlenség kivívása után

Bolívar 1826-ban a függetlenné vált országokat egy latin-amerikai államszövetség megalakítására hívta össze, de a konferencián csak Kolumbia, Peru, Közép-Amerika és Mexikó vett részt. Bolívar kudarcot vallott. 1830-ban bukott vezérként Európába indult, de útközben életét vesztette.

A függetlenné vált államok határai erősen vitatottak voltak. Peru három rövid háborút vívott Bolíviával, Kolumbiával és Chilével. 1836-ban a bolíviai hadsereg bevonulásával született meg a Peru-Bolíviai Konföderáció, amelyben az országot Észak- és Dél-Perura osztották fel). A formációt három év múlva a chilei csapatok bevonulása szüntette meg.

1845-ben Ramón Castilla tábornok elnökségével kezdődött a béke. A tábornok két elnöki ciklusában 1845–1851 és 1855–1862 között rengeteg fontos reformot hajtott végre. Eltörölte a bennszülöttek adóit, vasút- és távíróvonalakat létesített, megszüntette a rabszolgaságot. 1860-ban elfogadták az ország első alkotmányát, kezdett kialakulni az oktatási rendszer. Elkezdték két nagy hatású hozamjavító, guanó és a salétrom kitermelését.

1863-ban Peru még háborúba is keveredett a Spanyol Királysággal a guanót biztosító Chincha-szigetekért. 1866-ban Casto Méndez Núñez admirális parancsnoksága alatt álló spanyol flotta ostrom alá vette Callao kikötővárosát.

1873-ban Peru kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Bolíviával. Szerződéses kötelezettségét teljesítve 1879-ben hadba szállt Bolívia oldalán az Atacama-sivatag északi, nitrátban gazdag sávját megkaparintani akaró Chile ellen (ún. salétromháború). A Csendes-óceánon próbált Bolíviának segíteni, de chileiek elsüllyesztették a perui flottát. 1881-ben a chilei csapatok bevonultak Limába.

1883. október 30-án az ancóni szerződéssel Chile megkapta Bolívia összes tengerparti területét. Bolívia elveszítette tengeri kijáratát, Peru pedig három déli tartományát: Aricát, Tacnát és Tarapacát.

1896 és 1922 között az északkeleti Loreto megyében felkelések zajlottak le, amelyek keretében kétszer is kinyilvánították az autonóm Loretói Szövetségi Állam, egyszer pedig a Loreóti Köztársaság létrejöttét, ám Peru minden ilyen próbálkozást elfojtott.

20. század

A Casa de Pizarro, Peru parlamentje Limában

1902-ben Peru és Bolívia az Osma-Villazón-szerződésben rögzítette a két ország határát.

1911-ben Hiram Bingham amerikai archeológus megtalálta Machu Picchut. Cuzco forgalmas turistaközponttá vált.

Ezután a határviták miatt fegyveres konfliktusba keveredett Kolumbiával a mai Amazonas megye birtoklásáért. A kb. egy évig tartó háborút Kolumbia nyerte.

1920-ban új alkotmányt fogadtak el. Először ebben ismerték el az őslakó közösségeket és jogaikat.

1929-ben Chile az 1883-ban elfoglalt sivatagi területből visszaadta Tacna környékét.

A sok háborúzás kimerítette Peru pénzügyi tartalékait; az országot 1930-tól 25 éven át diktátorok irányították.

1941–1942-ben újabb határvita robbant ki Ecuadorral. A háborúval fenyegető konfliktust a Rio de Janeiróban kötött békeszerződés formálisan lezárta ugyan, de a két ország viszonya még évtizedekig feszült maradt.

1964. május 24-én Peruban, Limában történt a történelem legnagyobb, sporttal kapcsolatos tömegszerencsétlensége, több száz halottal.

1968-ban a fegyveres erők Juan Velasco Alvarado vezetésével puccsal megdöntötték Fernando Belaunde elnök hatalmát. Az új rezsim radikális reformokba kezdett a fejlődés gyorsítása érdekében, de a szélesebb közvélemény nem támogatta.

1970. május 31.-én rázta meg az országot minden idők legpusztítóbb újvilági földrengése. A Richter-skála szerint 7,7-es földrengés Közép-Peruban 80 000 ember életét oltotta ki.

1975-ben az elnöki székben Velascót ugyancsak erővel Francisco Morales Bermúdez tábornok váltotta fel. Visszavonta elődje reformjait és kilátásba helyezte a demokráciába visszatérést.

Az 1980-as években Peru jelentős külföldi adósságot halmozott fel, folyamatos volt az infláció, kiterjedt a kábítószer-kereskedelem, a politikai életben tömegessé vált az erőszak.

1996-ban a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom (MRTA) terrorszervezet több száz magas rangú diplomatát, kormány- és katonai tisztviselőt, valamint üzleti vezetőt ejtett túszul, akik egy partin vettek részt Japán perui nagykövetének hivatalos rezidenciáján. A következő év (1997) áprilisában a perui hadsereg rajtaütést hajtott végre a rezidencia ellen. Az MRTA tizennégy tagját megölték, megbénítva a szervezetet, a túszokat pedig kiszabadították.

Alberto Fujimori elnöksége (1990–2000) alatt megindult az ország gazdasági helyreállítása, de Fujimorinak autoritárius tendenciái, a korrupció és az emberi jogok megsértése miatt a vitatott 2000-es választás után le kellett mondania.

21. század

2001-ben Alejandro Toledo, 2008-ban Alan García, majd 2011-ben Ollanta Humala Tasso lett az elnök.

2007 augusztusában 7,9-es erősségű földrengés rázta meg Pisco tartományt.

Alberto Fujimori elnöksége alatt hozott döntései (súlyos emberi jogi jogsértéseket követett el Peru nagyrészt őslakos vidéki lakossága ellen) végül börtönbe juttatták, ahol a 2000-es évek elején kiszabott börtönbüntetését tölti. 2017 decemberében azonban Pablo Pedro Kuczynski akkori elnök kegyelmet adott Fujimorinak.

2018-ban egy politikai válság közepette Pedro Pablo Kuczynski lemondott elnöki posztjáról, mivel korrupció és vesztegetés miatti felelősségre vonás fenyegette. Martin Vizcarra alelnök vette át az elnöki posztot.

• Peru elnökeinek listája#21. század

Többszöri elnökcserét követően, a 2021. júniusi választáson Pedro Castillót, a szélsőbaloldali Szabad Peru párt jelöltjét választották elnökké, aki július végén foglalta el hivatalát.

2022 december elején, az aktuális perui politikai válság idején Pedro Castillo – az ellene indított vádemelési eljárást (impeachment) megelőzve – megpróbálta feloszlatni a Perui Köztársaság Kongresszusát (a perui parlament hivatalos neve). A parlamenti képviselők azonban rendkívüli ülésen az elnök elleni vádemelésről döntöttek, és helyette Dina Boluarte addigi alelnököt választották az ország elnökévé (2022. december 7.). Dina Boluarte, az ország első női vezetője politikai megbékélésre hívott fel a politikai és gazdasági válság leküzdése érdekében. A leváltott elnök hívei azonban a következő héten tiltakozásul tüntetésekbe kezdtek és úttorlaszokat emeltek, egy időre a vonatközlekedés is leállt.

Kapcsolódó cikkek

• Peru elnökeinek listája

Források

• Képes történelem sorozat – Erdődi János: Küzdelem a tengerekért (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1970)
• The Viceroyalty of Peru – smarthistory.org