Ugrás a tartalomhoz

Perklorát

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Perklorát

A perklorát váza kötéshosszokkal és -szögekkel

A perklorát pálcikamodellje
A perklorát kalottamodellje
Szabályos névperklorát;[1] klorát(VII)
Kémiai azonosítók
CAS-szám14797-73-0
PubChem123351
ChemSpider109953
EINECS-szám623-712-9
DrugBankDB03138
MeSH180053
ChEBI49706
SMILES
[O-][Cl+3]([O-])([O-])[O-]
InChIKeyVLTRZXGMWDSKGL-UHFFFAOYSA-M
Gmelin2136
UNIIVLA4NZX2P4
ChEMBL1161634
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képletClO4
Moláris tömeg99,45 g/mol
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A perklorát perklorátiont (ClO−4), a perklórsav konjugált bázisát tartalmazó vegyület (só). A kation lehet fémion, kvaterner ammóniumion vagy más ion, például NO+2.

A perklorát jelenthet ezenkívül perklórsavésztereket (kovalens perklorát).[2] Ezek a perklórsav alkil- vagy arilészterei. Itt az oxigén és a szerves csoport kötése kovalens.

A legtöbb ionos perklorátban a kation gyengén koordinál. Számos sót pirotechnikai eszközökben használnak oxidánsként és élelmiszer-csomagolásban a statikus elektromosság kontrollálására.[3] Ezenkívül használják rakéta-hajtóanyagként, trágyaként és a papír- és textiliparban fehérítőként.

Az étel és a víz perklorátszennyezése az egészségre káros és elsősorban a pajzsmirigyet érinti.

Az ionos perklorátok általában színtelen, vízoldékony szilárd anyagok. A perklorátion a vízben való oldódáskor keletkezik disszociáció során. Sok perklorát oldódik a vízen kívül más oldószerben is.[4] 4 perkloráttartalmú vegyület van forgalomban, az NH4ClO4, a HClO4, a KClO4 és a NaClO4.

Előállítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorátsókat általában elektrolízissel állítják elő a megfelelő klorátok vizes oldatai oxidációjával. Ezt gyakran használják a rakéta-hajtóanyag NaClO4 előállítására.[5] A perklorátok ezenkívül előállíthatók perklórsav bázisokkal, például ammónium- vagy nátrium-hidroxiddal való reakciójával. Az ammónium-perklorát szintén előállítható elektrokémiai folyamattal és magas értékű.[6]

A perklorátészterek nukleofil katalizátor jelenlétében állíthatók elő perklorátsó nukleofil szubsztitúciójával alkilezőszerre.[7]

Használat

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • A perklorátokat leginkább rakéták, tűzijátékok és villanó eszközök oxidánsaiként használják. Különösen értékes az ammónium-perklorát-kompozit hajtóanyag szilárd rakéta-hajtóanyag részeként. Hasonlóan, de kevésbé alkalmazzák pirotechnikai eszközökben, bizonyos lövedékekben és gyufákban.[5]
  • A perklorátok az élelmiszer-csomagolásokban lévő statikus elektromosság kontrollálására használhatók. A csomagolásokra fújva meggátolja a statikus töltéssel rendelkező élelmiszerek műanyagra, papírra vagy kartonra való ragadását.[8]
  • Kis mértékben használatos a lítium-perklorát, mely exoterm bomlással termel oxigént űrhajók, tengeralattjárók és más, megbízható oxigéntartalékot igénylő helyzetek kémiai oxigéngenerátoraihoz.[9]
  • A kálium-perklorátot korábban a Graves-kór kezelésére használták. A jódtartalmú pajzsmirigyhormonok termelését gátolja.[10]

Kémiai tulajdonságok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorátion reagál legkevésbé a klóroxoanionok közül. Benne a klór oxidációs száma a legmagasabb. Elektródpotenciáljaik alapján a perklorát közülük a leggyengébb oxidálószer vízben.[11]

IonSavas reakcióE° (V)Semleges/lúgos reakcióE° (V)
Hipoklorit1,630,89
Klorit1,640,78
Klorát1,470,63
Perklorát1,420,56

Ezek alapján a perklorát és a klorát savas körülmények közt erősebb oxidlószerek, mint lúgos körülmények közt.

A reakcióhők gázfázisú mérései (ez lehetővé teszi számítását) a trendnek megfelelnek – a Cl2O7 a legendotermebb (Értelmezés sikertelen (formai hiba): {\displaystyle \Delta_fH^circ\approx238{,}1mathrm{\�rac{kJ}{mol}}} ), a Cl2O a legkevésbé endoterm (Értelmezés sikertelen (ismeretlen „\circapprox” függvény): {\displaystyle Delta_fH^\circapprox80{,}3\mathrm{�rac{kJ}{mol}}} ).[12]

Oldatban a Ru(II) a ClO−4-ot ClO−3-tá, a V(II), a V(III), a Mo(III), a Cr(II) és a Ti(III) Cl−-dá tudja redukálni.[13]

Biológia

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több mint 40, filogenetikailag és metabolizmusukban eltérő, perklorátredukcióra képes élőlényt mutattak ki 1996-tól.[14] Ezek többségében a Pseudomonadota tagjai, de a Bacillota néhány faja, a Moorella perchloratireducens és a Sporomusa sp., valamint az archeák közül az Archaeoglobus fulgidus is ide tartoznak.[15][16] Az A. fulgidus kivételével minden ismert perklorátbontó faj a perklorát-reduktázt és a klorit-dizmutázt használja, melyek a perklorátot kloriddá redukálják szabad oxigén (O2) keletkezésével.[15]

A természetben

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földön

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorátot villámok hozzák létre klorid jelenlétében. Kimutatható floridai és lubbocki eső- és hómintákban.[17] Ezenkívül marsi eredetű talajban is jelen van.

A természetes perklorát legnagyobb gyakorisággal az észak-chilei Atacama-sivatagban nátrium-nitráttal együtt fordul elő. Ezeket nagy mennyiségben bányászták nitrátalapú trágyákhoz. A chilei nitrát mintegy 81 000 000 kg, az Amerikai Egyesült Államokba 1909–1997 közt importált perklorát forrása. A talajvíz, a jég és a viszonylag háborítatlan sivatagok felmérései alapján a Földön kb. 100 000 000–300 000 000 kg természetes perklorát van.[18]

A Marson

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009-ben 0,6 tömegszázalék perklorátot észleltek a marsi talajban.[19][20] A Phoenix landolási helyén ez mintegy 60% Ca(ClO4)2, 40% Mg(ClO4)2 volt.[21] E sók fagyállóként működve jelentősen csökkentik a víz olvadáspontját. A mai Mars hőmérsékleti és nyomáskörülményei alapján a perklorátoldat nyáron mindennap néhány óráig folyékony maradhat.[22]

A földi perklorátkontaminációt több bizonyíték is cáfolta. A Phoenix ultratiszta hidrazint és ammónium-perklorátból és ammónium-nitrátból álló hajtóanyagot használt, így a 3 talajmintában lévő nitrát a marsi talajra jellemző mennyiségben volt jelen. A perklorát a marsi talajban 0,5–1% közti koncentrációban sok helyütt van jelen. Ezért fontos oxigénforrás lehet, de súlyos kémiai veszély is.[23]

2006-ban a perklorátképződés egy lehetséges mechanizmusát fedezték fel, mely a Phoenix landolási helyén lévő perklorát felfedezésében különösen releváns. Kimutatták, hogy a magas kloridtartalmú talajok titán-dioxid és ultraibolya fény jelenlétében perkloráttá alakulnak. Ezt magas kloridtartalmú halál-völgyi talajokban laboratóriumban igazolták.[24] További kísérletekben kimutatták, hogy a perklorátképződés a széles tiltott sávú félvezető oxidokkal is összefügg.[25] 2014-ben kimutatták, hogy a perklorát és klorát előállítható marsi körülmények közt UV-fénnyel NaCl és szilikát felhasználásával.[26]

A további 2012–2013-as perklorát- és klorátészlelések a marsi EETA79001 meteoritban[27] és a Curiosity által alátámasztják, hogy a perklorát az egész Marson jelen van.[28][29][30] Mivel koncentrációi ott a 0,5%-ot is elérhetik, túllépve a toxikus szintet, a marsi perklorát az ember[31] és a mikroorganizmusok megjelenését megnehezítheti.[32] Ugyanakkor megfelelő oxigénforrást biztosíthat.

2015. szeptember 28-án a NASA bejelentette, hogy a Mars Reconnaissance Orbiteren a Compact Reconnaissance Imaging Spectrometer for Mars (CRISM) 4 különböző ismétlődő meredekségű vonalakkal rendelkező hely spektrometriai elemzései bizonyítékot mutattak ki hidratált sókra. A spektrometriai elemzéseknek legmegfelelőbb vegyületeknek a magnézium- és nátrium-perklorát és a magnézium-klorát bizonyultak. Ez alátámasztja a feltételezést, hogy e vonalak a marsi víz jelenkori aktivitásának eredményei.[33][34][35][36][37]

Környezeti kontamináció

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorátok az ivóvízben jelenlévő kis mennyiség toxicitása és egészségi hatásai, ökoszisztémákra való hatásaik és a növényekben való felhalmozódásuk miatti közvetett kitettség körüli bizonytalanságok miatt aggodalmak okai.[10] Vízoldékonyak, vizes rendszerekben különösen gyorsan elterjednek, és évtizedekig fennmaradnak az átlagos talaj- és felszíni vizekben.[38]

Ipari eredet

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorátokat leggyakrabban rakéta-hajtóanyagként használják, de megtalálhatók fertőtlenítőkben, fehérítőkben és herbicidekben. A perklorát emellett a rakéta-hajtóanyagok és a tűzijátékok termelésének mellékterméke.[4] A tűzijátékok emellett a tavi perklorát forrásai.[39] E vegyületek eltávolításának és visszaszerzésének módszerei közé tartozik a magas nyomású vizes kimosás, mely vízoldékony ammónium-perklorátot hoz létre.

Amerikai ivóvízben

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kaliforniai regionális vízminőség-ellenőrző igazgatóság és a Santa Clara-völgyi vízi kerület 2000-től egy 1200 kutat érintő kútellenőrzési programban működtek együtt. Nagy ioncserélő egységek működnek 3 víztisztító rendszerben, melyek része 7 városi kút perklorátkimutató rendszerekkel. A potenciális felelősök, az Olin Corporation és a Standard Fuse Incorporated palackozott vizet kezdtek adni mintegy 800, magánkúttal rendelkező háztartásnak a tesztelés kezdetétől, és a regionális vízminőség-ellenőrző igazgatóság ellenőrizte a tisztítási erőfeszítéseket.[40]

A kaliforniai perklorát forrása jelentős részben 2, a nevadai Las Vegas-völgyben működő gyártó, ahol ipari felhasználásra gyártottak perklorátot.[41] Ez a nevadai Mead-tóba és a Coloradóba való perklorát-felszabaduláshoz vezetett, mely ezután Nevada, Kalifornia és Arizona részeit érintette, ahol az innen származó vizet fogyasztásra, öntözésre és szabadidős tevékenységekre használta ez államok népességének mintegy 50%-a.[4] A Mead-tavat 2024-ben a dél-nevadai ivóvíz perklorátszennyezése mintegy 90%-a forrásának tartották. A mintavételek alapján a perklorát mintegy 20 000 000 embert érintett, a legnagyobb észlelt koncentrációkat Texas, Dél-Kalifornia, New Jersey és Massachusetts területén mutatták ki, de a Nagy-síkságban és más, középső államokban elterülő régiókban való mintavételek újabb becsléseket adhatnak további érintett régiókat figyelembe véve.[4] 1999-ig 18 μg/l intézkedési szintet vezetett be több érintett állam.[38]

2001-ben 5 μg/l-t elérő koncentrációban mutatták ki a Joint Base Cape Cod közelében, ami a Massachusettsben akkor megengedett 2 μg/l 2,5-szerese volt.[42][43]

2009-ben kis mennyiségű perklorátot 26 amerikai állam ivó- és talajvizében mutattak ki a Environmental Protection Agency (EPA) adatai szerint.[44]

Ételben

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2004-ben kaliforniai tehéntejben mutatták ki 1,3 μg/kg átlagos koncentrációban, mely a tehenekbe feltehetően perkloráttartalmú víznek kitett növényeken keresztül juthatott.[45] Egy 2005-ben megjelent tanulmány szerint az anyatejben átlagosan 10,5 μg/l perklorát van.[46]

Ásványokból és más természetes forrásokból

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes helyeken nincs egyértelmű perklorátforrás, és természetes eredetű lehet. A természetes földi perklorátot először az Atacama-sivatagban mutatták ki nitrátforrásokban és nitrátalapú trágyákban az 1880-as években,[47] és hosszú ideig egyedi perklorátforrásnak tartották. A Chiléből az Amerikai Egyesült Államokba a 19. század elején importált több száz tonna nitrátalapú trágya felhasználásából származó perklorát egyes talajvízforrásokban, például Long Islanden továbbra is megtalálható.[48] Az analitikai szenzitivitás ionkromatográfia-alapú technológiákkal történt későbbi javulása a természetes perklorát sokkal szélesebb körű előfordulását mutatta ki, különösen az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részének talajában,[49] Kalifornia és Nevada sóevaporitjaiban,[50] Új-Mexikó pleisztocén talajvizében[51] és olyan távoli helyeken is, mint az Antarktisz.[52] Az ezen és más tanulmányokból származó adatok alapján a természetes perklorát a Földön mindenhol megtalálható, az ezt követő felhalmozódását és mozgását a helyi hidrológiai feltételek határozzák meg.

A környezeti kontaminációban játszott fontos szerep ellenére a természetes perkloráttermelésben érintett források és folyamatok kevéssé ismertek. Laborkísérletek és izotóptanulmányok[53] alapján a perklorátot klórszármazékok oxidációja állítja elő a Földön az ózont vagy annak fotokémiai termékeit tartalmazó utakon keresztül.[54][55] További tanulmányok szerint a perklorátot a kloridaeroszolok (például tengerisó-spray-k kloridtartalma) villámok aktiválta oxidációja[56] és a vízben lévő klór (például medencékben használt fehérítőoldatok) termikus oxidációja is előállíthatja.[57][58][59]

Trágyákból

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a perklorátot mint környezeti szennyezőanyagot általában a szilárdhajtóanyagúrakéta-motorokkal hozzák összefüggésbe,[60] a perklorátkontamináció jelentős a trágyahasználat és az általa a talajvízbe való perklorátfelszabadulás miatt is. A trágya perklorátionokat hagy maga után, mely a talajvízbe szivárogva számos amerikai régió vizét károsítja.[60]

A trágyából származó perklorátszennyezés egyik fő forrása a chilei calichéből származó trágya, mivel Chilében nagy mennyiségben van természetes perklorátion.[61] A perklorátszint a chilei nitrátban a legmagasabb: 3,3–3,98%.[38] Szilárd trágyákban mennyisége 0,7–2,0‰, ami kevesebb mint 3-szoros különbség, és a chilei calichéből származó nátrium-nitrátos trágyák becslések szerint 0,5–2‰ perklorátot tartalmaznak.[61] A perklorát közvetlen ökológiai hatása nem ismert: hatását az eső, az öntözés, a koncentrációcsökkentés, a természetes attenuáció, a talajadszorpció és a biológiai felszívódás befolyásolhatják.[61] A trágyaösszetevők perklorátszintjének ionkromatográfiás mérése alapján a kertben használt trágyaösszetevők 1–4,6‰ perklorátot tartalmaztak.[38]

Környezeti tisztítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos kísérlet volt a perklorátszennyezés eltávolítására. A 2010-es évektől megjelent remediációs technológiák hátránya a magas költség és a nehéz működtetés.[62] Így a gazdaságos és zöld alternatívákat biztosító rendszerek fejlesztését kutatják.[62]

Ex situ és in situ kezelés

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több technológia képes eltávolítani a perklorátot ex situ (távoli) és in situ (helyi) kezeléssel.

Ex situ kezelés például a perklorát- vagy nitrátspecifikus gyantával történő ioncsere, a csomagolt vagy fluidizált ágyas bioreaktorral történő bioremediáció és az elektrodialízissel és fordított ozmózissal történő membrántechnológia.[63] Ioncserés ex situ kezeléskor a szennyezőanyagok vonzódnak és tapadnak az ioncserélő gyantához ellentétes töltésük miatt.[64] Mivel a szennyező ion a gyantához tapad, másik ion kerül a kezelt vízbe a szennyező ion helyébe.[64] Ennek előnye a perkloráttal szennyezett víz nagymértékű kezeléséhez való megfelelősége, de hátránya, hogy a klórtartalmú oldószereket nem kezeli megfelelően. Ezenkívül használatos ex situ technológia a folyékony fázisú szénadszorpció, ahol szemcsés aktív szén (GAC) használatos az alacsony koncentrációjú perklorát eltávolítására, de ehhez előkezelés lehet szükséges.[63]

Az in situ kezelések, például a perklorátszelektív mikrobákkal történő bioremediáció és a permeábilis reaktív kapu is használhatók a perkloráttartalmú víz kezelésére.[63] Ennek előnye a csekély föld feletti infrastruktúra és a klórtartalmú oldószerek, a perklorát, a nitrát és az RDX egyidejű kezelésére való képesség. Hátránya azonban, hogy ronthatja a szekunder vízminőséget. Használható továbbá in situ fitoremediáció, de a perklorát-fitoremediáció még nem teljesen megalapozott.[63]

A perklorátot ártalmatlan kloriddá redukáló baktériumokkal történő bioremediáció is megoldás lehet.[65]

Egészségi hatások

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pajzsmirigygátlás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorát a nátrium–jodid-szimporter erős kompetitív inhibitora.[66] Ezért a hipertiroidizmus kezelésére használták az 1950-es évektől.[67] Magas dózisú (70–300 ppm) kálium-perklorátot használtak erre az Amerikai Egyesült Államokban, és több országban továbbra is használják.

Nagy mennyiségben a perklorát a pajzsmirigy jódfelvételét gátolja. Felnőttekben a pajzsmirigy az anyagcserét szabályozza hormonok felszabadításával, míg gyermekekben a megfelelő fejlődést is segíti. Az amerikai akadémia 2005-ös Health Implications of Perchlorate Ingestion című jelentésében arról írt még, hogy ez a jódfelvételgátlás (IUI) nem káros egészségi hatás. Azonban 2008 januárjában Kalifornia Mérgezőanyagkontroll-minisztériuma a perklorátot az emberi egészséget és az ivóvizet súlyosan veszélyeztető anyagnak nevezte.[68] 2010-ben az EPA országos főellenőrzői hivatala kimutatta, hogy a perklorát 24,5 ppb referenciadózisa véd a kitettség humán biológiai hatásaitól, mivel a kormányzat felel az amerikai katonai bázisok talajvízszennyezéséért. Ennek oka az EPA nem káros hatásokon (például IUI) alapuló kockázatelemzésének bevezetése. Kiemelte továbbá, hogy mivel az EPA referenciadózisa konzervatív, és védi az emberi egészséget, a kitettség referenciadózis alá csökkentése nem csökkenti jelentősen a kockázatot.[69]

Az ammónium-perklorát káros hatásai miatt Massachusetts a maximális megengedett mennyiségét 2 μg/l-ben határozta meg.[70]

A perklorát csak a pajzsmirigyhormont érinti. Mivel nem tárolja vagy metabolizálja az ember, hatásai a pajzsmirigyre visszafordíthatók, de a magzatok, újszülöttek, gyermekek agyi fejlődésre gyakorolt hatások általában nem.[71]

A perklorát toxikus hatásait perklorátnak kitett ipari munkásokban is vizsgálták annak nem kitett kontrollcsoporttal összehasonlítva. Több teszt után jelentős szisztolés vérnyomás-emelkedést és pajzsmirigyfunkció-csökkenést mutattak ki a perklorátnak kitett munkásokban a kontrollcsoporthoz képest.[72]

Egy egészséges felnőtt önkéntesek részvételével készült kutatás kimutatta, hogy 0,007 mg/kg/nap feletti perklorátszint ideiglenesen inhibeálhatja a pajzsmirigy jódfelvevő képességét, így a perklorát ismert goitrogén.[73] Az EPA 2006-ban ezt 0,7 μg/kg/nap referenciadózisként számította a tanulmányban megadott értéket fajon belüli standard bizonytalansági tényezővel (10) osztva. Ez alapján az ivóvíz-ekvivalensszintet 24,5 ppb-ben állapította meg 70 kg tömegű, naponta átlagosan 2 l vizet fogyasztó felnőtt emberre számítva.[74] 2016-ban egy újabb kutatás még kisebb, 0,6 μg/kg napi küszöbértéket állapított meg terhesség alatt.[75]

Egy 2006-os tanulmány korrelációt mutatott ki a környezeti perklorátszint és az alacsony jódszintű nők pajzsmirigyhormonszintje közt normál hormonszint mellett is. Eredetileg nem normalizálták az eredményt kreatininre, ami magyarázhatta volna a tanulmányban használthoz hasonló egyszeri vizeletmintákban megfigyelt koncentrációváltozásokat.[76] A Blount-tanulmányt megismételve kreatininra nézett normalizációval és reprodukcióra képes korra korlátozva megszűntek az elemzésben mutatott kapcsolatok.[77] Ezután Robert Utiger, a Harvard Orvosi Intézet doktora az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának kijelentette: „Továbbra is feltételezhető, hogy a 0,007 mg/kg-os (24,5 ppb) referenciadózis, mely 10-es tényezőt is tartalmaz a sérülékenyebbek védelme végett, adekvát”.[78]

2014-ben megjelent egy tanulmány, mely a környezeti perklorátnak való kitettség a gyermekben megjelenő alacsony IQ kockázatával jelentősen összefügg.[79]

Tüdőtoxicitás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perklorát tüdőtoxicitást is mutathat. Több tanulmány folyt nyulakon, akiknek intratracheális perklorátot adtak. Ezután tüdőszövetet távolítottak el belőlük elemzés végett, és kimutatták, hogy a perklorátinjekció utáni tüdőszövet több káros hatást mutatott az intratracheális NaCl-oldatot kapott kontrollcsoportnál. Ily káros hatás például: gyulladásos infiltráció, alveoláris kollapszus, subpleuralis vastagodás és limfocitaproliferáció.[80]

Aplasztikus anémia

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek elején az aplasztikus anémia – elégtelen vérképzés – kezelésére kálium-perklorátot ajánlottak 13 betegnek, ebből 7 elhunyt.[81] Későbbi vizsgálat a kálium-perklorát és az aplasztikus anémia előrehaladása kapcsolatát „legjobb esetben vitatottként” írta le, vagyis a kezelés előnye, ha az az egyetlen ismert kezelés, a kockázatoknál nagyobb, és a 13 beteget szennyeződés mérgezte.[82]

Kapcsolat más ionokkal

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezenkívül egyes tanulmányok korrelációt mutattak ki a perklorát és más anyagok, például a nitrát és klorát koncentrációja közt.[83]

Szabályozás az Amerikai Egyesült Államokban

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Víz

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1998-ban a perklorát – elsősorban a kaliforniai ivóvízben történt kimutatása miatt – felkerült az EPA szennyezőanyagjelölt-listájára.[84][4]

2002-ben az EPA befejezte a perklorát toxikológiai elemzését, és 0,000 03 mg/kg/nap referenciadózist állapított meg elsősorban patkányokban idegrendszeri fejlődési zavarokat kimutató tanulmányok alapján, ahol a zavarok az anya perklorátnak való kitettségével függtek össze.[85]

2003-ban a kaliforniai Központi körzet bírósága kimutatta, hogy a Comprehensive Environmental Response, Compensation and Liability Act érvényes a perklorátra, mert gyúlékony, ezért az EPA alapján veszélyes hulladék.[86]

Később a National Academy of Sciences elemezte a perklorát egészségi hatásait, és 2005-ben egy magasabb referenciadózist, (NAS) reviewed the health implications of perchlorate, and in 2005 proposed a much higher reference dose of 0.0007 mg/kg/day based primarily on a 2002 study by Greer et al.[85] A tanulmány során 37 felnőttet 4 csoportra osztottak, akik napi 0,007 (7 fő), 0,02, 0,1, illetve 0,5 mg/kg/nap (10 fő) perklorátnak voltak kitéve. A 3 legnagyobb kitettségű csoportban jelentős jódfelvétel-csökkenést mutattak ki. A jódfelvétel nem csökkent jelentősen a legalacsonyabb kitettségű csoportban, de 7-ből 4 alany csökkent jódfelvételt mutatott. 2005-ben e vázlatot elfogadta az EPA, és az integrált kockázati tájékoztató rendszerhez (IRIS) hozzáadta.

  1. The NAS report described the level of lowest exposure from Greer et al as a NOEL. However, there was actually an effect at that level although not statistically significant largely due to small size of study population (four of seven subjects showed a slight decrease in iodide uptake).
  2. Reduced iodide uptake was not considered to be an adverse effect, even though it is a precursor to an adverse effect, hypothyroidism. Therefore, additional safety factors, would be necessary when extrapolating from the point of departure to the RfD.
  3. Consideration of data uncertainty was insufficient because the Greer, et al. study reflected only a 14-day exposure (=acute) to healthy adults and no additional safety factors were considered to protect sensitive subpopulations like for example, breastfeeding newborns.

Although there has generally been consensus with the Greer et al study, there has been no consensus with regard to developing a perchlorate RfD. One of the key differences results from how the point of departure is viewed (i.e., NOEL or LOAEL), or whether a benchmark dose should be used to derive the RfD. Defining the point of departure as a NOEL or LOAEL has implications when it comes to applying appropriate safety factors to the point of departure to derive the RfD.[87]

2006 elején az EPA tisztítási útmutatót adott ki, melyben a maximális ajánlott ivóvíz-egyenértékszintet (DWEL) 24,5 μg/l-ben határozta meg.[88] Mind a DWEL, mind a tisztítási útmutató a meglévő kutatások NAS által 2005-ben kiadott elemzésén alapultak.[89]

Országos ivóvízszabvány híján több állam – például Massachusetts (2006)[90] és Kalifornia (2007)[91] – saját szabványt dolgozott ki a perklorátkoncentrációra. Más államok, például Arizona, Maryland, Nevada, Új-Mexikó, New York és Texas nem betartatandó, tájékoztatási szinteket vezetett be.

2008-ban az EPA átmeneti ivóvízegészségi tanácsadót nevezett ki a perklorát vizsgálatára, ezzel együtt környezeti és ivóvízre gyakorolt hatásokat bemutató elemzést és irányelvet adott ki.[92] Kalifornia is kiadott 2012-ben ezzel kapcsolatos útmutatót.[93] Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériuma és néhány környezetvédő csoport megkérdőjelezte a jelentést, de nem keletkezett megbízható elemzés, mely vitatta volna az akadémiai eredményeket.[94]

2008 februárjában a Food and Drug Administration (FDA) beszámolt arról, hogy az átlagos amerikai kisgyermekek csak ételből az EPA által megállapított biztonságos dózis több mint felét kapják.[95] 2009 márciusában egy Centers for Disease Control-tanulmány 15 bébiételben mutatott ki perklorátot, mely a meglévő perklorátszennyezéssel együtt az EPA által biztonságosnak tekintett szint feletti perklorátkitettség kockázatával járhat.

2010-ben a Massachusetts Department of Environmental Protection 10-szer kisebb referenciadózist (0,07 μg/kg/nap) határozott meg a NAS-nél 100-as bizonytalansági tényező alapján, továbbá a CalEPA-val és az EPA-val szemben meghatározott referenciadózist kisgyermekeknek szánt ivóvízhez is.[96]

2011. február 11-én az EPA kimutatta, hogy a perklorát megfelel a Safe Drinking Water Act kritériumainak a szennyezőkénti szabályozáshoz.[92][97] Kimutatta, hogy a perklorát káros hatással lehet az emberi egészségre, és a közegészségügyi szintet elérő mennyiségben és gyakoriságban van a víziközmű-szolgáltatásokban. Azóta az EPA folytatta a megfelelőnek tartott kontaminációs szint meghatározását, továbbá részletes válaszokat ad a beküldött nyilvános hozzászólásokra.[98]

2016-ban a Natural Resources Defense Council (NRDC) pert indított az EPA perklorátszabályzásának gyorsítására.[99]

2019-ben az EPA 56 μg/l maximális szennyezési szintet adott meg a víziközmű-szolgáltatásokhoz.[100]

2018. június 18-án az EPA bejelentette, hogy visszavonja 2011-es szabályzását és 2019-es tervezetét az állami és helyi vezetésekkel perklorátszennyezés megoldása végett megtett „proaktív lépésekre” hivatkozva.[101] 2020 szeptemberében az NRDC pert indított az EPA ellen a perklorátszabályzás hiánya miatt, mert 26 millió embert érinthet az ivóvízben lévő perklorát.[102]

2022. március 31-én az EPA bejelentette, hogy egy elemzés megerősítette 2020-as döntését.[103]

Kovalens perklorátok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár általában gyengén koordinálónak tekintik, ismertek fémkomplexei. A hexa- és tetraperklorátoaluminát erős oxidánsok.

Számos perklorátészter ismert.[2] Például a metil-perklorát nagy energiájú erős alkilezőszer. A klór-perklorát kovalens szervetlen analóg.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "Perchlorate – PubChem Public Chemical Database". The PubChem Project. USA: National Center for Biotechnology Information.
  2. 1 2 Markov, P. O.; Yashin, N. V.; Averina, E. B. (2022). "Covalent Organic Perchlorates: Synthesis and Properties". Reviews and Advances in Chemistry (angol nyelven). 12 (3): 178–193. doi:10.1134/S2634827622600153. ISSN 2634-8276. S2CID 257355136.
  3. ↑ "Draft Toxicological Profile for Perchlorates" (PDF). Agency for Toxic Substances and Disease Registry, U.S. Department of Health and Human Services. 2005. {{cite web}}: Unknown parameter |month= ignored (súgó)
  4. 1 2 3 4 5 Kucharzyk, Katarzyna (2009). "Development of drinking water standards for perchlorate in the United States". Journal of Environmental Management. 91 (2): 303–310. doi:10.1016/j.jenvman.2009.09.023. PMID 19850401.
  5. 1 2 Helmut Vogt, Jan Balej, John E. Bennett, Peter Wintzer, Saeed Akbar Sheikh, Patrizio Gallone (2002). "Chlorine Oxides and Chlorine Oxygen Acids". Ullmann's Encyclopedia of Industrial Chemistry. Wiley-VCH. doi:10.1002/14356007.a06_483.{{cite encyclopedia}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  6. ↑ Dotson R. L. (1993). "A novel electrochemical process for the production of ammonium perchlorate". Journal of Applied Electrochemistry. 23 (9): 897–904. doi:10.1007/BF00251024. S2CID 96020879.
  7. ↑ Zefirov, N. S.; Zedankin, V. V.; Koz'min, A. S. (1988). "The synthesis and properties of covalent organic perchlorates". Russian Chemical Reviews. 57 (11). Turpion: 1042. Bibcode:1988RuCRv..57.1041Z. doi:10.1070/RC1988v057n11ABEH003410. S2CID 250838799. {{cite journal}}: no-break space character in |first2= at position 3 (súgó); no-break space character in |first= at position 3 (súgó) Fordítva innen: Uspekhi Khimii, 57. évfolyam (1988) p. 1815–1839.
  8. ↑ McMullen Jenica, Ghassabian Akhgar, Kohn Brenda, Trasande Leonardo (2017). "Identifying Subpopulations Vulnerable to the Thyroid-Blocking Effects of Perchlorate and Thiocyanate". The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism. 102 (7): 2637–2645. doi:10.1210/jc.2017-00046. PMID 28430972.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  9. ↑ Markowitz, M. M.; Boryta, D. A.; Stewart, Harvey (1964). "Lithium Perchlorate Oxygen Candle. Pyrochemical Source of Pure Oxygen". Industrial & Engineering Chemistry Product Research and Development. 3 (4): 321–330. doi:10.1021/i360012a016.
  10. 1 2 Susarla Sridhar; Collette C. W.; Garrison A. W.; Wolfe N. L.; McCutcheon S. C. (1999). "Perchlorate Identification in Fertilizers". Environmental Science and Technology. 33 (19): 3469–3472. Bibcode:1999EnST...33.3469S. doi:10.1021/es990577k.
  11. ↑ Sablon:Cotton&Wilkinson5th
  12. ↑ Wagman, D. D.; Evans, W. H.; Parker, V. P.; Schumm, R. H.; Halow, I.; Bailey, S. M.; Churney, K. L.; Nuttall, R. L. J. Phys. Chem. Ref. Data Vol. 11(2); 1982, American Chemical Society and the American Institute of Physics.
  13. ↑ Edward T. Urbansky. Perchlorate Chemistry: Implications for Analysis and Remediation Archiválva 2022. január 29-i dátummal a Wayback Machine-ben., 1998
  14. ↑ Thrash JC, Pollock J, Torok T, Coates JD (2010). "Description of the novel perchlorate-reducing bacteria Dechlorobacter hydrogenophilus gen. nov., sp. nov. and Propionivibrio militaris, sp. nov". Appl Microbiol Biotechnol. 86 (1): 335–43. doi:10.1007/s00253-009-2336-6. PMC 2822220. PMID 19921177.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  15. 1 2 John D. Coates; Laurie A. Achenbach (2004). "Microbial perchlorate reduction: rocket-fuelled metabolism". Nature Reviews Microbiology. 2 (7): 569–580. doi:10.1038/nrmicro926. PMID 15197392. S2CID 21600794.
  16. ↑ Martin G. Liebensteiner, Martijn W. H. Pinkse, Peter J. Schaap, Alfons J. M. Stams, Bart P. Lomans (2013. április 5.). "Archaeal (Per)Chlorate Reduction at High Temperature: An Interplay of Biotic and Abiotic Reactions". Science. 340 (6128): 85–87. Bibcode:2013Sci...340...85L. doi:10.1126/science.1233957. PMID 23559251. S2CID 32634949.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  17. ↑ Kathleen Sellers, Katherine Weeks, William R. Alsop, Stephen R. Clough, Marilyn Hoyt, Barbara Pugh, Joseph Robb. Perchlorate: Environmental Problems and Solutions, 2007, p 9. Taylor & Francis Group, LLC.
  18. ↑ DuBois, Jennifer L.; Ojha, Sunil (2015). "Chapter 3, Section 2.2: Natural Abundance of Perchlorate on Earth". In Peter M.H. Kroneck, Martha E. Sosa Torres (ed.). Sustaining Life on Planet Earth: Metalloenzymes Mastering Dioxygen and Other Chewy Gases. Metal Ions in Life Sciences. Vol. 15. Springer. 45–87. o. doi:10.1007/978-3-319-12415-5_3. ISBN 978-3-319-12414-8. PMC 5012666. PMID 25707466.
  19. ↑ Hecht, M. H., S. P. Kounaves, R. Quinn (2009). "Detection of Perchlorate & the Soluble Chemistry of Martian Soil at the Phoenix Mars Lander Site". Science. 325 (5936): 64–67. Bibcode:2009Sci...325...64H. doi:10.1126/science.1172466. PMID 19574385. S2CID 24299495.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  20. ↑ Kounaves S. P.; et al. (2010). "Wet Chemistry Experiments on the 2007 Phoenix Mars Scout Lander: Data Analysis and Results". J. Geophys. Res. 115 (E3): E00E10. Bibcode:2009JGRE..114.0A19K. doi:10.1029/2008JE003084.
  21. ↑ Kounaves S. P.; et al. (2014). "Identification of the Perchlorate Parent Salts at the Phoenix Mars Landing Site and Possible Implications". Icarus. 232: 226–231. Bibcode:2014Icar..232..226K. doi:10.1016/j.icarus.2014.01.016.
  22. ↑ Chevrier, V. C., Hanley, J., and Altheide, T.S. (2009). "Stability of perchlorate hydrates and their liquid solutions at the Phoenix landing site, Mars". Geophysical Research Letters. 36 (10): L10202. Bibcode:2009GeoRL..3610202C. doi:10.1029/2009GL037497. S2CID 42150205.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  23. ↑ Davila, Alfonso F.; Willson, David; Coates, John D.; McKay, Christopher P. (2013). "Perchlorate on Mars: a chemical hazard and a resource for humans". International Journal of Astrobiology. 12 (4): 321–325. Bibcode:2013IJAsB..12..321D. doi:10.1017/S1473550413000189. ISSN 1473-5504. S2CID 123983003.
  24. ↑ Miller, Glen. "Photooxidation of chloride to perchlorate in the presence of desert soils and titanium dioxide Archiválva 2016. szeptember 7-i dátummal a Wayback Machine-ben.". American Chemical Society. March 29, 2006
  25. ↑ Schuttlefield Jennifer D.; Sambur Justin B.; Gelwicks Melissa; Eggleston Carrick M.; Parkinson B. A. (2011). "Photooxidation of Chloride by Oxide Minerals: Implications for Perchlorate on Mars". J. Am. Chem. Soc. 133 (44): 17521–17523. doi:10.1021/ja2064878. PMID 21961793.
  26. ↑ Carrier B. L.; Kounaves S. P. (2015). "The Origin of Perchlorates in the Martian Soil". Geophys. Res. Lett. 42 (10): 3746–3754. Bibcode:2015GeoRL..42.3739C. doi:10.1002/2015GL064290. hdl:10044/1/53915. S2CID 97694189.
  27. ↑ Kounaves S. P.; Carrier B. L.; O'Neil G. D.; Stroble S. T. & Clair M. W. (2014). "Evidence of Martian Perchlorate, Chlorate, and Nitrate in Mars Meteorite EETA79001: Implications for Oxidants and Organics". Icarus. 229: 206–213. Bibcode:2014Icar..229..206K. doi:10.1016/j.icarus.2013.11.012.
  28. ↑ Adam Mann. "Look What We Found on Mars – Curiosity Rover Serves Up Awesome Science". Slate (magazine). 26 September 2013.
  29. ↑ Chang, Kenneth (2013. október 1.). "Hitting Pay Dirt on Mars". New York Times. Hozzáférés: 2013. október 2..
  30. ↑ Kerr Richard A (2013). "Pesky Perchlorates All Over Mars". Science. 340 (6129): 138. Bibcode:2013Sci...340R.138K. doi:10.1126/science.340.6129.138-b. PMID 23580505.
  31. ↑ David, Leonard (2013. június 13.). "Toxic Mars: Astronauts Must Deal with Perchlorate on the Red Planet". Space.com. Hozzáférés: 2017. május 9..
  32. ↑ Mars covered in toxic chemicals that can wipe out living organisms, tests reveal. Ian Sample, The Guardian. 6 July 2017.
  33. ↑ Webster, Guy; Agle, DC; Brown, Dwayne; Cantillo, Laurie (2015. szeptember 28.). "NASA Confirms Evidence That Liquid Water Flows on Today's Mars". Jet Propulsion Laboratory. Hozzáférés: 2015. szeptember 28..
  34. ↑ Chang, Kenneth (2015. szeptember 28.). "NASA Says Signs of Liquid Water Flowing on Mars". New York Times. Hozzáférés: 2015. szeptember 28..
  35. ↑ Ojha, Lujendra; Wilhelm, Mary Beth; Murchie, scortt L.; McEwen, Alfred S.; Wray, James J.; Hanley, Jennifer; Massé, Marion; Chojnacki, Matt (2015. szeptember 28.). "Spectral evidence for hydrated salts in recurring slope lineae on Mars". Nature Geoscience. 8 (11): 829–832. Bibcode:2015NatGe...8..829O. doi:10.1038/ngeo2546.
  36. ↑ Staff (2015. szeptember 28.). "Video Highlight (02:58) - NASA News Conference - Evidence of Liquid Water on Today's Mars". NASA. 2021. december 21. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2015. szeptember 30..
  37. ↑ Staff (2015. szeptember 28.). "Video Complete (58:18) – NASA News Conference – Water Flowing on Present-Day Mars". NASA. 2021. december 21. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2015. szeptember 30..
  38. 1 2 3 4 Susarla Sridhar; Collette T. W.; Garrison A. W.; Wolfe N. L.; McCutcheon S. C. (1999). "Perchlorate Identification in Fertilizers". Environmental Science and Technology. 33 (19): 3469–3472. Bibcode:1999EnST...33.3469S. doi:10.1021/es990577k.
  39. ↑ "Fireworks Displays Linked To Perchlorate Contamination In Lakes". Science Daily. Rockville, MD. 2007. május 28.
  40. ↑ "Perchlorate in the Pacific Southwest: California". EPA – Region 9. San Francisco, CA: EPA.
  41. ↑ "Perchlorate". Las Vegas Valley Water District. Las Vegas, NV. 2016. november 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. július 6..
  42. ↑ Clausen, Jay (2001. november). "Perchlorate, Source and Distribution in Groundwater at Massachusetts Military Reservation" (PDF). Presentation at U.S. EPA Technical Support Project Semi-Annual Meeting, Cambridge, MA.
  43. ↑ "Inorganic Chemical Maximum Contaminant Levels, Monitoring Requirements and Analytical Methods" (PDF). Massachusetts Office of Energy and Environmental Affairs. Code of Massachusetts Regulations (CMR), 310 CMR 22.06. 2017. február 28. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2017. július 5..
  44. ↑ Brandhuber, Philip; Clark, Sarah; Morley, Kevin (2009. november). "A review of perchlorate occurrence in public drinking water systems" (PDF). Journal of the American Water Works Association. 101 (11): 63–73. Bibcode:2009JAWWA.101k..63B. doi:10.1002/j.1551-8833.2009.tb09991.x. S2CID 17523940.
  45. ↑ Associated Press. "Toxic chemical found in California milk". NBC News. June 22, 2004.
  46. ↑ McKee, Maggie. "Perchlorate found in breast milk across US Archiválva 2008. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.". New Scientist. February 23, 2005
  47. ↑ Ericksen, G. E. "Geology and origin of the Chilean nitrate deposits"; U.S. Geological Survey Prof. Paper 1188; USGS: Reston, VA, 1981, 37 pp.
  48. ↑ Böhlke J. K.; Hatzinger P. B.; Sturchio N. C.; Gu B.; Abbene I.; Mroczkowski S. J. (2009). "Atacama perchlorate as an agricultural contaminant in groundwater: Isotopic and chronologic evidence from Long Island, New York". Environmental Science & Technology. 43 (15): 5619–5625. Bibcode:2009EnST...43.5619B. doi:10.1021/es9006433. PMID 19731653.
  49. ↑ Rao B.; Anderson T. A.; Orris G. J.; Rainwater K. A.; Rajagopalan S.; Sandvig R. M.; Scanlon B. R.; Stonestrom S. A.; Walvoord M. A.; Jackson W. A. (2007). "Widespread NaturalPerchlorate in Unsaturated zones of the Southwest United States". Environ. Sci. Technol. 41 (13): 4522–4528. Bibcode:2007EnST...41.4522R. doi:10.1021/es062853i. PMID 17695891.
  50. ↑ Orris, G. J.; Harvey, G. J.; Tsui, D. T.; Eldridge, J. E. Preliminaryanalyses for perchlorate in selected natural materials and theirderivative products; USGS Open File Report 03-314; USGS, U.S.Government Printing Office: Washington, DC, 2003.
  51. ↑ Plummer L. N.; Bohlke J. K.; Doughten M. W. (2005). "Perchlorate in Pleistocene and Holocene groundwater in North-Central New Mexico". Environ. Sci. Technol. 40 (6): 1757–1763. Bibcode:2006EnST...40.1757P. doi:10.1021/es051739h. PMID 16570594.
  52. ↑ S. P. Kounaves; et al. (2010). "Natural Perchlorate in the Antarctic Dry Valleys and Implications for its Global Distribution and History". Environmental Science & Technology. 44 (7): 2360–2364. Bibcode:2010EnST...44.2360K. doi:10.1021/es9033606. PMID 20155929.
  53. ↑ Böhlke, Karl John, Sturchio Neil C., Gu Baohua, Horita Juske, Brown Gilbert M., Jackson W. Andrew, Batista Jacimaria, Hatzinger Paul B. (2005). "Perchlorate isotope forensics". Analytical Chemistry. 77 (23): 7838–7842. doi:10.1021/ac051360d. PMID 16316196.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  54. ↑ Rao B., Anderson T. A., Redder A., Jackson W. A. (2010). "Perchlorate Formation by Ozone Oxidation of AqueousChlorine/Oxy-Chlorine Species: Role of ClxOy Radicals". Environ. Sci. Technol. 44 (8): 2961–2967. Bibcode:2010EnST...44.2961R. doi:10.1021/es903065f. PMID 20345093.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  55. ↑ Catling, D. C., M. W. Claire, K. J. Zahnle, R. C. Quinn, B. C. Clark, M. H. Hecht, and S. Kounaves (2010). "Atmospheric origins of perchlorate on Mars and in the Atacama". J. Geophys. Res. 115 (E1): E00E11. Bibcode:2010JGRE..115.0E11C. doi:10.1029/2009JE003425. PMC 7265485. PMID 32487988.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  56. ↑ Dasgupta P. K.; Martinelango P. K.; Jackson W. A.; Anderson T. A.; Tian K.; Tock R.W.; Rajagopalan S. (2005). "The origin of naturally occurring perchlorate: the role ofatmospheric processes". Environmental Science & Technology. 39 (6): 1569–1575. Bibcode:2005EnST...39.1569D. doi:10.1021/es048612x. PMID 15819211.
  57. ↑ Rao B.; Estrada N; Mangold J.; Shelly M.; Gu B.; Jackson W. A. (2012). "Perchlorate production byphotodecomposition of aqueous chlorine". Environ. Sci. Technol. 46 (21): 11635–11643. Bibcode:2012EnST...4611635R. doi:10.1021/es3015277. PMID 22962844.
  58. ↑ Stanford B. D.; Pisarenko A. N.; Snyder S. A.; Gordon G. (2011). "Perchlorate, bromate, and chlorate in hypochlorite solutions: Guidelines for utilities". Journal of the American Water Works Association. 103 (6): 71. Bibcode:2011JAWWA.103f..71S. doi:10.1002/j.1551-8833.2011.tb11474.x. S2CID 21620375.
  59. ↑ William E. Motzer (2001). "Perchlorate: Problems, Detection, and Solutions". Environmental Forensics. 2 (4): 301–311. Bibcode:2001EnvFo...2..301M. doi:10.1006/enfo.2001.0059. S2CID 95709844.
  60. 1 2 Magnuson Matthew L.; Urbansky Edward T.; Kelty Catherine A. (2000). "Determination of Perchlorate at Trace Levels in Drinking Water by Ion-Pair Extraction with Electrospray Ionization Mass Spectrometry". Analytical Chemistry. 72 (1): 25–29. doi:10.1021/ac9909204. PMID 10655630.
  61. 1 2 3 Urbansky T, Brown SK, Magnuson ML, Kelty CA (2001). "Perchlorate levels in samples of sodium nitrate fertilizer derived from Chilean caliche". Environmental Pollution. 112 (3): 299–302. doi:10.1016/s0269-7491(00)00132-9. PMID 11291435.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  62. 1 2 "Eliminating Water Contamination by Inorganic Disinfection Byproducts". Hazen and Sawyer. 2012. július 19. 2021. április 29. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2014. március 28..
  63. 1 2 3 4 "Technical Fact Sheet – Perchlorate" (PDF). US EPA. 2013. április 23. 2013. június 7. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva.
  64. 1 2 "ARA Perchlorate Contamination Solutions". Applied Research Associates, Inc. 2014. április 29. dátummal az eredeti címről archiválva.
  65. ↑ Bardiya, Nirmala; Bae, Jae-Ho (2011). "Dissimilatory perchlorate reduction: A review". Microbiological Research. 166 (4): 237–254. doi:10.1016/j.micres.2010.11.005. PMID 21242067.
  66. ↑ Braverman, L. E.; He X.; Pino S.; et al. (2005). "The effect of perchlorate, thiocyanate, and nitrate on thyroid function in workers exposed to perchlorate long-term". J Clin Endocrinol Metab. 90 (2): 700–706. doi:10.1210/jc.2004-1821. PMID 15572417.
  67. ↑ Godley, A. F.; Stanbury, J. B. (1954). "Preliminary experience in the treatment of hyperthyroidism with potassium perchlorate". J Clin Endocrinol Metab. 14 (1): 70–78. doi:10.1210/jcem-14-1-70. PMID 13130654.
  68. ↑ "Perchlorate". California Department of Toxic Substances Control. 2008. január 26. 2009. augusztus 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. január 27..
  69. ↑ Scientific Analysis of Perchlorate: What We Found (Report). Office of the Inspector General, Environmental Protection Agency. 2010. április 19.
  70. ↑ "Perchlorate Frequently Asked Questions | Mass.gov". www.mass.gov. Hozzáférés: 2025. március 22..
  71. ↑ J. Wolff (1998). "Perchlorate and the Thyroid Gland". Pharmacological Reviews. 50 (1): 89–105. PMID 9549759.
  72. ↑ Chen HX, Shao YP, Wu FH, Li YP, Peng KL (2013. január). "[original title not given]" [Health survey of plant workers for an occupational exposure to ammonium perchlorate]. Zhonghua Lao Dong Wei Sheng Zhi Ye Bing Za Zhi. 31 (1): 45–7. PMID 23433158.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  73. ↑ Greer, M. A.; Goodman, G.; Pleuss, R. C.; Greer, S. E. (2002). "Health effect assessment for environmental perchlorate contamination: The dose response for inhibition of thyroidal radioiodide uptake in humans" (free online). Environmental Health Perspectives. 110 (9): 927–937. doi:10.1289/ehp.02110927. PMC 1240994. PMID 12204829.
  74. ↑ "Perchlorate Guidance (Memorandum)" (PDF). EPA. 2006. január 26.
  75. ↑ Mortensen ME, Birch R, Wong LY, Valentin-Blasini L, Boyle EB, Caldwell KL, Merrill LS, Moye J Jr, Blount BC (2016. május 19.). "Thyroid antagonists and thyroid indicators in U.S. pregnant women in the Vanguard Study of the National Children's Study". Environ Res. 149: 179–188. doi:10.1016/j.envres.2016.05.017. PMC 4907850. PMID 27208469.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  76. ↑ Benjamin C. Blount; James L. Pirkle; John D. Osterloh; Liza Valentin-Blasini & Kathleen L. Caldwell (2006). "Urinary Perchlorate and Thyroid Hormone Levels in Adolescent and Adult Men and Women Living in the United States". Environmental Health Perspectives. 114 (12): 1865–71. doi:10.1289/ehp.9466. PMC 1764147. PMID 17185277.
  77. ↑ Tarone; et al. (2010). "The Epidemiology of Environmental Perchlorate Exposure and Thyroid Function: A Comprehensive Review". Journal of Occupational and Environmental Medicine. 52 (June): 653–660. doi:10.1097/JOM.0b013e3181e31955. PMID 20523234. S2CID 2090190.
  78. ↑ "Perchlorate: Health and Environmental Impacts of Unregulated Exposure". United States Congress. Hozzáférés: 2012. április 15..
  79. ↑ Taylor, Peter N.; Okosieme, Onyebuchi E.; Murphy, Rhian; Hales, Charlotte; Chiusano, Elisabetta; Maina, Aldo; Joomun, Mohamed; Bestwick, Jonathan P.; Smyth, Peter; Paradice, Ruth; Channon, Sue; Braverman, Lewis E.; Dayan, Colin M.; Lazarus, John H.; Pearce, Elizabeth N. (2014. november). "Maternal Perchlorate Levels in Women With Borderline Thyroid Function During Pregnancy and the Cognitive Development of Their Offspring: Data From the Controlled Antenatal Thyroid Study". The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism (angol nyelven). 99 (11): 4291–4298. doi:10.1210/jc.2014-1901. ISSN 0021-972X. PMID 23706508. S2CID 32482599.
  80. ↑ Wu F, Chen H, Zhou X, Zhang R, Ding M, Liu Q, Peng KL (2013). "Pulmonary fibrosis effect of ammonium perchlorate exposure in rabbit". Arch Environ Occup Health. 68 (3): 161–165. Bibcode:2013ArEOH..68..161W. doi:10.1080/19338244.2012.676105. PMID 23566323. S2CID 205941484.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  81. ↑ National Research Council (2005). "Perchlorate and the thyroid". Health implications of perchlorate ingestion. Washington, D.C: National Academies Press. 7. o. ISBN 978-0-309-09568-6. Hozzáférés: 2009. április 3.. {{cite book}}: External link in |chapterurl= (súgó); Unknown parameter |chapterurl= ignored (|chapter-url= suggested) (súgó) a Google Könyvkeresővel.
  82. ↑ Clark, J. J. J. (2000). "Toxicology of perchlorate". In Urbansky ET (ed.). Perchlorate in the environment. New York: Kluwer Academic/Plenum Publishers. 19–20. o. ISBN 978-0-306-46389-1. Hozzáférés: 2009. április 3.. Google Könyvkeresővel.
  83. ↑ Wu Q.; Zhang T.; Sun H.; Kannan K. (2010. április). "Perchlorate in tap water, groundwater, surface waters, and bottled water from China and its association with other inorganic anions and with disinfection byproducts". Archives of Environmental Contamination and Toxicology. 58 (3): 543–50. doi:10.1007/s00244-010-9485-6. PMID 20162260.
  84. ↑ EPA (1998-03-02). "Announcement of the Drinking Water Contaminant Candidate List." Federal Register, Sablon:Usfr
  85. 1 2 Greer MA, Goodman G, Pleus RC, Greer SE (2002. szeptember). "Health effects assessment for environmental perchlorate contamination: the dose response for inhibition of thyroidal radioiodine uptake in humans". Environmental Health Perspectives. 110 (9): 927–937. doi:10.1289/ehp.02110927. PMC 1240994. PMID 12204829.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  86. ↑ Castaic Lake Water Agency v. Whittaker, 272 F. Supp. 2d 1053, 1059–61 (C.D. Cal. 2003).
  87. ↑ "EPA's Perchlorate Drinking Water Preliminary Remediation Goal (Prg)" (PDF). Office of Environmental Health Assessments. Washington State Department of Health. 2007. július 13. 2017. március 3. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva.
  88. ↑ Brandhuber P, Clark S, Morley K (2009. november 1.). "A review of perchlorate occurrence in public drinking water systems" (PDF). J AWWA. 101 (11). doi:10.1002/j.1551-8833.2009.tb09991.x. Hozzáférés: 2026. május 5..{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  89. ↑ Committee to Assess the Health Implications of Perchlorate Ingestion, National Research Council (2005). Health Implications of Perchlorate Ingestion. Washington, DC: The National Academies Press. doi:10.17226/11202. ISBN 978-0-309-09568-6.
  90. ↑ Massachusetts Department of Environmental Protection: Office of Research and Standards (2006). "Update to "Perchlorate toxicological profile and health assessment"". Boston. Hozzáférés: 2026. május 5.. {{cite web}}: Unknown parameter |month= ignored (súgó)
  91. ↑ Division of Drinking Water and Environmental Management (2007. október 12.). "State adoption of a perchlorate standard" (PDF). Hozzáférés: 2026. május 5..
  92. 1 2 "Perchlorate in Drinking Water". Drinking Water Contaminants—Standards and Regulations. EPA. 2017. március 31.
  93. ↑ "Perchlorate in Drinking Water". Drinking Water Systems. Sacramento, CA: California Department of Public Health. 2012. december 7. 2013. február 6. dátummal az eredeti címről archiválva.
  94. ↑ Goldhaber SB (2019. szeptember 3.). "Perchlorate: The Two-Decade Journey to a Proposed Rule" (PDF). Int J Sci Res Env Sci Toxicol. Symbiosis. Hozzáférés: 2026. május 5..
  95. ↑ Renner, Rebecca (2008. március 15.). "Perchlorate In Food". Environ. Sci. Technol. 42 (6): 1817. Bibcode:2008EnST...42.1817R. doi:10.1021/es0870552. PMID 18409597.
  96. ↑ Zewdie T, Smith CM, Hutcheson M, West CR (2010. január). "Basis of the Massachusetts reference dose and drinking water standard for perchlorate". Environmental Health Perspectives. 118 (1): 42–48. doi:10.1289/ehp.0900635. PMC 2831965. PMID 20056583.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  97. ↑ EPA (2011-02-11). "Drinking Water: Regulatory Determination on Perchlorate" Sablon:Usfr
  98. ↑ EPA-HQ-OW-2009-0297 "Docket ID" for EPA
  99. ↑ "Regulatory Update At-A-Glance". Washington, DC: Association of Metropolitan Water Agencies. 2019. április 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. április 4..
  100. ↑ EPA (2019-06-26). "National Primary Drinking Water Regulations: Perchlorate" Proposed Rule. Federal Register. Sablon:Usfr.
  101. ↑ "Perchlorate in Drinking Water; Final Action". EPA. 2020. június 18.
  102. ↑ Slisco, Aila (2020. szeptember 4.). "EPA Sued For Not Regulating Rocket Fuel Chemical in Drinking Water". Newsweek.
  103. ↑ "EPA Announces Plan to Protect the Public from Perchlorate in Drinking Water". U.S. Environmental Protection Agency. 2022. március 31. Hozzáférés: 2022. április 18..

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Perklorát&oldid=28992493”