Perényi Imre (kancellár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Perényi Imre
Elhunyt 1418
Állampolgársága magyar
Foglalkozása diplomata

Perényi Imre († 1418), a Perényi család nádori ágának tagja, Zsigmond király bizalmasa, diplomata, titkos kancellár, abaúji és borsodi ispán[1][2]

Élete[szerkesztés]

A nemesi címet szerző Dobos Orbán dédunokája, Perényi István unokája, Perényi Péter fia. Nagy Iván munkájában hibásan Jánost (1316-ban főpohárnokmester volt) szerepelteti nagyapjának. Erre a hibára Puki Andor is felhívja a figyelmet munkájában,[3] amit megerősít és vele azonos leszármazást közöl Feld István - Juan Cabello munkájában.[4]

Perényi Imre 1384-ben a prágai egyetemen tanult és kezdetben, 1386-88-tól[5] a királyné hadapródja volt, 1388-ban pedig diósgyőri várnagy.[1] Testvéreivel együtt vett részt a nikápolyi csatában, ahol két bátyja elesett, így ő lett a család feje. Kezdetben ő is főpohárnokmester (1396[6]-1404),[7] amely jogot biztosított számára a királyi tanácsban való rész vételre. 1399-ben a Liptó megyei Nagyvárt vívta vissza Prokop morva örgróftól, melynek során egy nyíl megsebesítette lábán, ami hátralévő életére megnyomorította.[8][9][10]

1403-ban az elégedetlen országnagyok (élükön Kanizsai János esztergomi érsekkel) Nápolyi Lászlót hívták meg a trónra.[11] Az északkeleti országrész fő lázítója Ludányi Tamás egri püspök volt, akik mellett felsorakoztak a Bebek, Debrői Vadászy, Drugeth családok. Perényi Imre segítő jobbot nyújtott a királynak és a Patak környékén lázadozó csapatokat, mint Diósgyőri várnagya verte szét, az összecsapásban lováról leesve ő maga is sebeket szerzett.[12] Zsigmond király a szolgálataiért a lázadó Vadászy Imre birtokaiból (az abaúji Vadász és Jánosd, a borsodi Balázsháza, Ormós, Nyárád, Tövises, Kelece és a hevesi Németmező) jutalmazta Perényit.[13] Ezek mellett engedély adott neki a leromlott állapotban lévő Csorbakői vár újjáépítésére. A megújított vár később fő tartózkodási helye lett, melynek oka két dologban keresendő, egyrészt közelebb volt Budához, ahol gyakran kellett megjelennie, illetve a közelben alapította a később nyughelyéül is szolgáló kurityáni kolostort.[14]

1405-ben titkos kancellárnak nevezték ki.[15] Zsigmond kormányzati reformjának részeként két kancellár volt ekkor az országban. Az egyik a főkancellár volt, aki az ország hétköznapi ügyeit intézte (ő használta a nagypecsétet, a sigillium maius-t), a másik a titkos kancellár volt, aki a király személyes akaratának szerzett érvényt, ő a kis pecsét (sigillium secretum) kezelője volt, amit a király mindig magánál tartott, és ez azzal is járt, hogy Perényinek gyakran a király mellett kellett tartózkodott.[14] 1408-ban bekerült a Zsigmond király hűséges híveit tömörítő Sárkányos rendbe. A király egyik legfontosabb diplomatájává lett. Kihasználta a török birodalomban trónviszály miatt fennálló zavart, és 1408-ban egy Kis-Ázsiába vezetett diplomácia út során kapcsolatot teremtett a szultán keleti ellenségeivel (Bajazid szultán trónkövetelő fiához, Csalapia Szulejmán szultánhoz utazott több hónapos követségbe).[8][16][17]

1410-ben megkapta a Sáros megyei Újvárt, azzal a kikötéssel, hogy a szebenieknek a fekete-erdőbeli részt köteles volt kimutatni, illetve Sztropkót.[18] A Lengyel–litván–lovagrendi háborúban Zsigmond a lovagrend oldalára állt. A háború után Perényi is tagja volt a küldöttségnek, melynek feladata a magyar és lengyel fél közötti béke megkötése és a vitás kérdések rendezése volt. Perényit a hosszan elhúzódó tárgyalások azon szakaszában említik, melyet 1411. novemberében Ófaluban és a lengyelországi Szramovice (Sromowce) faluban tartottak és ahol a lengyel és magyar fél közötti fegyverszünetben állapodtak meg. Zsigmond a lengyel lovagrenden kívül más okok miatt is háborúba bonyolódott, többek között Dalmáciáért. Mivel viszont egy ilyen vállalkozás költséges volt, kénytelen volt 16 szepességi várost, 2 várat és további tizenhárom települést[19] Ulászlónak elzálogosítani. Az előzetes tárgyalásokon Kanizsai János esztergomi érsek, Perényi Péter mellett maga Perényi is részt vett, 1412. november 8-án pedig a zálogszerződés aláírói között is szerepelt.[20][21]

Részt vett Zsigmond aacheni koronázásán és 1415-ben elkísérte királyát a Konstanzi zsinatra.[22]

1408-ban Csorbakői székhelye közelében, Nyárád és Kurityán között (Újház) pálos kolostort alapított Szent János tiszteletére.[23] 1418. március 18-án kelt levelében búcsúengedélyt kért V. Márton pápától a kolostor részére. Szintén ekkor folyamodott bűnbocsánatért saját és felesége részére, illetve kérte a pápát, hogy oldja fel a Szentföldre történő zarándoklatra tett fogadalma alól.[24] Még az év nyarán elhunyt,[25] mert egy 1418. július 25-én kelt oklevélben már néhaiként említik.[26] Holttestét az általa emelt kolostorba helyezték örök nyugalomra. Sírkövének töredékei 1960-as években kerültek elő - a templom sekrestyéjéből.[27] A vörösmárványból készült kőlapnak a fej felőli felső része maradt meg a jobb felső sarok nélkül, valamint egy kisebb töredék a keretből,[7] mely a miskolci Hermann Ottó Múzeum gyűjteményében található.[22]

Családja[szerkesztés]

Fiai:

  • István († 1437)
    Zsigmond király főasztalnokmestere volt 1431 és 1437 között. Egy bátyja részére kiállított 1438-as oklevél információt nyújt halálának körülményeiről: elkísérte Zsigmondot Itáliai útjára, ahol megfázott és haza érve elhunyt.[28] Végső nyugalomra a Kurityán közelében lévő Pálos kolostorba helyezték.[7][29] Vörös márvány sírköve a rudabányai református templomban található.[30][31] Sírkövérén megtalálható az aragóniai mértékletességi- Kanna-rend jelképe is (váza, benne három szál liliom), melyből arra lehet következtetni, hogy Zsigmonddal tartott Aragóniába is. Ezenkívül a sárkányos rend jelképét (farkát nyaka köré tekerő sárkány) is ábrázolták a sírkövén.[32]
    Sírkövének felirata: Hic oby(t) magnific(us) d(omi)n(u)s stephanus filius emerici de peren serenissimi Principis domini sig(ismundi)... regis dapiferoru(m) magi(ster) Anno domini MCCCCXXXVII[33]
  • János († 1458), tárnokmester

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b A nikápolyi csata magyar résztvevői, 170. oldal
  2. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Második rész (1407–1410) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 4. Budapest, 1958), 575. oldal név-és tárgymutató.
  3. Történelmi közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából. I. évfolyam, 4. szám. 1910 december: ”Perényiek ezen úgynevezett nádori ágának leszármazását mégis közlöm, mert … és több tévedést helyreigazít, melyet Nagy Iván s itt-ott mások is közöltek, részben tévesen
  4. Feld István - Juan Cabello - A füzéri vár (Borsodi Kismonográfiák 11. Miskolc, 1980)
  5. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár I. (1387–1399) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 1. Budapest, 1951), 47. oldal
  6. Mások 1397-re teszik főpohárnokságának kezdetet, lásd Szörényi
  7. a b c Czeglédy Ilona: A kurityáni pálos kolostor Miskolc 1988 (219-221. oldal)
  8. a b A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003) - Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig, 183-184 oldal
  9. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme
  10. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Második rész (1407–1410) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 4. Budapest, 1958), 150. oldal
  11. Magyarország uralkodói, szerkesztette Szvák Gyula, Pannonica 2003 (161. old)
  12. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956), 499. oldal
  13. Történelmi közlemények - Abauj-Tornavármegye és Kassa múltjából. II. évfolyam, 1. szám. 1911 május 89-90. old.
  14. a b A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003) - Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig, 185-186. oldal
  15. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956), 499. oldal
  16. Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437. Bp. 1984, 81.
  17. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Második rész (1407–1410) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 4. Budapest, 1958), 359. oldal
  18. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Második rész (1407–1410) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 4. Budapest, 1958), 359, 376. oldal
  19. A 16 szepesi város 1412-1876 között
  20. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 22. Budapest, 1993), 321, 626-627. oldal
  21. A velenczei háború. Hervoja bukása
  22. a b Attila (Debrecen): A fejedelmi lovagrendek hatása a magyar bárói társadalomban a 15. században, 19. oldal
  23. Kurityán[halott link]
  24. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VI. (1417–18) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 32. Budapest, 1999), 440. oldal
  25. Czeglédy Ilona: A kurityáni pálos kolostor Miskolc 1988 (214. oldal)
  26. Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VI. (1417–18) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 32. Budapest, 1999), 547. oldal
  27. Horler Miklós - Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988) 199. oldal[halott link]
  28. DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Kincstári levéltárból (E) • MKA, Neo-regestrata acta (Q 311) DL-DF:38655, DL-DF:13410 és DL-DF:14627 jelzet alatt
  29. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003) - Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig (189. old.[halott link]
  30. Rudabánya honlapja. [2008. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 8.)
  31. Perényi István főétekhordó mester 1437-es rudabányai sírköve
  32. A fejedelmi lovagrendek hatása a magyar bárói társadalomban a 15. században, In: A magyar arisztokrácia társadalmi sokszínűsége, változó értékek és életviszonyok, Szerk. Papp Klára, Püski Levente. Debrecen, 2013. 11-43., 19. oldal
  33. Lővei, Pál (2009) Posuit hoc monumentum pro aeterna memoria: Bevezető fejezetek a középkori Magyarország síremlékeinek katalógusához. Akadémiai nagydoktori thesis, 70. oldal

Források[szerkesztés]