Peneszták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A peneszták (ógörög Πενέσται / Penesztai, latin Penestae) az illírek közé tartozó ókori törzs, a dasszaréták mellett az illírek legdélkeletibb csoportja volt. Hagyományos szállásterületük, Penesztia a mai Macedónia északnyugati részén, a Vardar és a Fekete-Drin által közrezárt területen feküdt. Székhelyük az i. e. 2. században 10 ezres lakosságú Hüszkana volt. A peneszták a harmadik római–makedón háború időszakában (i. e. 171–168) játszottak fontos szerepet a történelemben.

Területük és településeik[szerkesztés]

A peneszták által lakott vidék az illír szállásterületek délkeleti végpontja volt a Szkardosz-hegységtől (ma Šar-hegység) délre, a Drilón (Fekete-Drin) és az Axiosz (Vardar) völgyei közötti területen. Földjük délen csaknem a Lünkésztiszi-tavakig húzódott, de Lükhnisz városa már nem tartozott a penesztákhoz. Északi–északkeleti szomszédaik a dardánok voltak, keletről és délkeletről paion(wd) és makedón, délnyugatról pedig dasszaréta vidékekkel voltak határosak. Ez a terület ma Északnyugat-Macedóniában található, illetve keskeny nyugati sávja Albánia Peshkopia környéki határvidéke.[1]

Az i. e. 2. századra a koinonba szerveződött peneszták székhelye a 10 ezres népességű Hüszkana (latin Uscana) városa volt, amely a mai Debarral vagy Kicsevóval azonosítható.[2] További jelentős településeik Oaineon/Oaeneum (Tetovo) és Draudakon/Draudachus (Gosztivar) voltak.[3]

Történetük[szerkesztés]

Az ókori szerzők közül Titus Livius említette először a penesztákat az i. e. 171–168. évi harmadik római–makedón háború kapcsán, de a munkájában kibontakozó peneszta területek nagyságára tekintettel feltételezhető, hogy már korábban megjelentek a területen.[4] A jóval később élt Diodórosz történeti munkájában már arról írt, hogy az i. e. 4. század közepén, amikor a makedón II. Philipposz az Erigón-völgyi csatában legyőzte Bardülisz illír királyt, és országához csatolta többek között ezt a vidéket is, ott már akkor peneszták éltek.[5] Karl Julius Beloch(wd) német ókortörténész a Bardüliszt az Illír Királyság(wd) uralkodójaként követő Grabosz királyt dardán vagy peneszta származásúnak tartotta.[6] Az Erigón-völgyi csatát követő másfél évszázadban Penesztia makedón megszállás alatt állt, és csak a második római–makedón háború (i. e. 200–197) következtében került vissza III. Pleuratosz illír király országához.[7] Utóda, az i. e. 180-as évektől uralkodó Genthiosz király idejében Penesztia már ismét makedón kézen volt.[8]

A harmadik római–makedón háborúban (i. e. 171–168) Penesztia a szemben álló hadak egyik fontos hadszíntere volt, és gyakorta cserélt gazdát. A háború első évében, i. e. 171 tavaszán Appius Claudius vezetésével egy 4 ezer római harcosból és ugyanannyi illír zsoldosból álló had indult Penesztia elfoglalására, hogy éket verjenek a szövetséges makedónok és illírek közé. A hadjárat a peneszták székhelye, Hüszkana ostromával indult, de a rómaiak csúfos vereséget szenvedtek, kétezren estek el a városfalak alatt.[9] A következő év, i. e. 170 nyarán végül sikerült elfoglalniuk Penesztiát, Hüszkana védelmét 4000 római katonával erősítették meg, és további 1500 harcost állomásoztattak más peneszta településeken.[10] Perszeusz makedón király még az év vége előtt, i. e. 170/169 telén megindult 14 ezres serege élén, hogy visszahódítsa a peneszta területeket. Hüszkana és Oaineon mellett tíz további településre vagy erődítésre tette rá a kezét, amelynek következtében a peneszták százával kerültek rabszolgasorba. Perszeusz ezt követően egy 1000 gyalogos és 200 lovas penesztából toborzott seregre bízta a vidék védelmét, akik később, i. e. 169-ben a makedóniai Kasszandreia(wd) védelmében is kitűntek.[11] A római győzelemmel i. e. 168 júniusában véget érő makedóniai háborút követően a peneszták is a Római Köztársaság fennhatósága alá kerültek, de a források nem említik többé őket. Egyes nézetek szerint az elkövetkező évszázadban más illír törzsekhez hasonlóan atrocitások érték a penesztákat is, akik lassan eltűntek a történelem színpadáról.[12] Területükön a görög nyelv használata azonban még évszázadokig tovább élt, még az i. sz. 3. századból is kerültek elő régészeti ásatásokból görög nyelvű, illír neveket feltüntető sírfeliratok.[13]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Cabanes 1988 :65.; Ceka 2013 :279., 285.
  2. Cabanes 1988 :65., 85., 192., 333.; Wilkes 1992 :136., 172.; Ceka 2013 :213., 216., 382.
  3. Ceka 2013 :285.
  4. Cabanes 1988 :65.
  5. Cabanes 1988 :98.
  6. Cabanes 1988 :174.
  7. Cabanes 1988 :307.; Wilkes 1992 :170–171.; Ceka 2013 :210., 213.
  8. Ceka 2013 :285.
  9. Cabanes 1988 :318.; Wilkes 1992 :172.; Ceka 2013 :216–217.
  10. Cabanes 1988 :318.; Wilkes 1992 :172.; Ceka 2013 :217.
  11. Cabanes 1988 :318–320.; Wilkes 1992 :172–173.; Ceka 2013 :217–218.
  12. Wilkes 1992 :209.
  13. Ceka 2013 :293., 336.

Források[szerkesztés]

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap