Paul Reynaud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Paul Reynaud
Reynaud 1933-ban
Reynaud 1933-ban
Franciaország 86. miniszterelnöke és külügyminisztere
Hivatali idő
1940. március 20. 1940. június 16.
Előd Édouard Daladier
Utód Henri Philippe Pétain

Születéskori neve Jean Paul Reynaud
Született 1878. október 15.
Barcelonnette
Elhunyt1966. szeptember 21. (87 évesen)
Neuilly-sur-Seine
Sírhely Montparnasse-i temető
Párt Alliance démocratique

Házastársa Jeanne Henri-Robert (1912–1949)
Élettárs Hélène de Portes
Foglalkozás jogász
Iskolái

Díjak Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Reynaud témájú médiaállományokat.

Jean Paul Reynaud (Barcelonnette, 1878. október 15.Neuilly-sur-Seine, 1966. szeptember 21.) francia jogász, politikus, a Harmadik Francia Köztársaság 86. miniszterelnöke. Charles de Gaulle azt mondta róla, hogy „a rendkívüli események igazságtalanul sodorták el”.

Pályafutása[szerkesztés]

Kereskedő családban született. A HEC Paris-ban szerzett diplomát, majd jogot végzett és ügyvédként kezdett dolgozni. Érdekelte a politika, belépett az Alliance démocratique pártba. 1919 és 1924 között Basses-Alpes nemzetgyűlési képviselője volt. Nagy tehetsége volt a pénzügyekhez. 1930-ban André Tardieu kormányában pénzügyminiszter, Pierre Laval kormányában 1931/32-ben gyarmatügyi miniszter. Ő nyitotta meg Párizsban a Nemzetközi Gyarmati Kiállítást 1931-ben.

1934-ben egyedül Reynaud kérte a frank leértékelését, hogy enyhítsék a nagy gazdasági világválság hatását, ami 1931-ben érte el Franciaországot. Ehelyett Laval a deflációt elősegítő intézkedéseket hozatott, amelyek a gazdaság összeomlásához vezettek. A nagy munkabírású, tehetséges politikust merész elgondolásai elszigetelték mind a pártban, mind a parlamentben.

1938-ban pártjában szakított a Pierre-Étienne Flandin vezette ideológiai vonallal, mert a volt kormányfő helyeselte a müncheni egyezmény aláírását. Reynaud támogatta egyedül De Gaulle tábornoknak azt a javaslatát, hogy állítsanak fel a hadseregben páncélos hadosztályokat. Daladier kormányában igazságügyi miniszter volt 1938. április 10. és november 1. között, majd átvette a pénzügyminiszteri posztot. Kormányrendeletekkel kormányoztatott, hogy az országot harcképessé tegye. Leértékeltette a frankot. A 40 órás helyett 41,5 órás munkahetet vezettek be, annak ellenére, hogy a szakszervezetek tiltakoztak és a munkások sztrájkoltak. Visszatértek a beruházók, és felgyorsult termelés és fegyvergyártás. Az intézkedések azonban elkéstek.

1940. március 20-án Albert Lebrun köztársasági elnök kormányalakításra kérte fel Reynaud-t, a külügyi tárcát is rábízták, de meg kellett tartania Daladier-t a hadügyminisztérium élén, aki viszont ragaszkodott Maurice Gamelin tábornokhoz. Reynaud 1940. március 28-án már Londonban tárgyalt Churchillel, hogy megerősítse Franciaország szövetségét Nagy-Britanniával. Április 10. és 13. között francia csapatok is harcoltak a narviki csatában. Május 18-án, egy héttel a villámháború megindulása után visszavette Daladier-től a hadügyi tárcát, és katonatiszteket, többek között Charles de Gaulle tábornokot, vont be a kormányba. Philippe Pétain-nek felajánlotta a miniszterelnök helyettesi posztot. Elérte, hogy Lebrun elnök leváltotta Gamelin-t, és Maxime Weygand-t nevezte ki a helyére. Pétain és Weygand a népfrontot és a kommunistákat okolták a vereségért. Reynaud megkísérelte rávenni Rooseveltet, hogy lépjen be az USA a háborúba.

Június 16-án Reynaud benyújtotta lemondását, de Lebrun elnök elutasította azt a tervét, hogy a gyarmatokról folytassák a háborút. Pétain-t nevezték ki a kormány élére, aki fegyverszünetet kért. Reynaud nem fogadta el az USA-ba szóló nagyköveti kinevezést. Etsaut-ba húzódott vissza, hogy maga köré gyűjtse a fegyverszünet ellenzőit, akikkel folytathatná a harcot, esetleg Algírból, ahol ideiglenes kormányt akart alakítani.

1940 szeptemberében Pétain Riomban bíróság elé állíttatta Reynaud-t, mert felelősnek tartotta a vereségért. Egyetlen bíró sem volt hajlandó elítélni őt. Azután Loubeyrat-ban, a Chazeron kastélyban tartották fogva, nehogy kövesse de Gaulle-t Londonba. 1942 novemberében a németek a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték. Végül Itterben, Tirolban tartották fogva Daladier-vel Gamelinnel és Léon Jouhaux szakszervezeti aktivistával együtt, akit 1951-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki. 1945. május 7-én szabadították ki szövetségesek.

1946 novemberétől Nord megye nemzetgyűlési képviselője. 1948. július 26. és augusztus 28. között pénzügyminiszter André Marie kormányában. 1952-től az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésének volt a tagja.

Írásai[szerkesztés]

  • L'Angleterre avant et pendant la guerre (1919)
  • Le Problème militaire français (1937)
  • Finances de guerre (1940)
  • Carnets de captivité. 1941–1945
  • Mémoires (tome 1), (1960)
  • Envers et contre tous, Mémoires (tome 2) (1963)
  • Les Trois glorieuses (1927)
  • La France a sauvé l'Europe, tome I, (1947)
  • Au cœur de la mêlée (1930-1945) (1951)
  • S’unir ou périr (1951)

Források[szerkesztés]

  • Biographie: Reynaud Paul (francia nyelven). BS Encyclopedie. (Hozzáférés: 2018. február 21.)
  • Paul Reynaud (francia nyelven). universalis.fr. (Hozzáférés: 2018. február 21.)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]