Pap Gábor (művészettörténész)

Pap Gábor
Előadáson a Két Hollósban, 2019-ben
Született	1939. május 7. (83 éves) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	művészettörténész, pedagógus
A Wikimédia Commons tartalmaz Pap Gábor témájú médiaállományokat.

Pap Gábor (Budapest, 1939. május 7.) Magyar Örökség díjas művészettörténész, irodalomtörténész. Édesapja Pap László református lelkész, testvére, Pap László szintén lelkész.

Pap Gábor a negacionizmus, azaz a történelmi revizionizmus áltudományos változatát műveli, vagyis nem a tényekből indul ki, hanem az előzetes prekoncepcióihoz igyekszik a tényeket igazítani. Áltudományos, ezoterikus elméleteivel a magyarországi tudományos közösségen kívül áll, elméleteit a tudomány elutasítja.

Életútja

Székely ősökkel rendelkező családba született. Az Insurrectiora jött egyik felmenője a Székelyföldről, majd telepedett le az Alföldön. 1939-ben született Pap László és Antalffy Klára gyermekeként. 1945 és 1953 között általános iskolát összesen kilenc különféle helyen folytatja. Előbb Tahitótfaluban, Budapesten, Nagykőrösön, majd 1947-ben három és fél hónapot töltött harmadikosként egy svájci iskolában (Rüfenach, Rhein), végül Sárospatakon. 1953 és 1957 között végezte középiskolai tanulmányait a budapesti I. István Gimnáziumban. Egyetemre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–művészettörténet szakára járt 1957–1962 között.

1962–63-ban a Képzőművészeti Alapnál lebonyolítási előadó, majd 1963–1973 között az MTV képzőművészeti rovatvezetője, szerkesztő, riporter, forgatókönyvíró, filmrendező, műsorvezető, dramaturg, 1973. február 1-jétől a Művészet című folyóirat szerkesztője, 1974-től 1979. május 31-éig főszerkesztő-helyettese, 1979–1981-ben a Magyar Posta újságkihordója, 1982–1984 között a Kiskunhalasi Városi-Járási Könyvtár igazgatója, majd a városi tanács művelődési osztályának munkatársa, 1984–1987 között külső munkatársa, 1984–85-ben a budapesti Széchenyi Művelődési Központ kiadói részlegvezetője, 1987–88-ban a gödöllői Helytörténeti Gyűjtemény igazgató-helyettese, 1989-től a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely művészettörténeti főmunkatársa volt. 1973–1977 között nyaranta a zebegényi Szőnyi István Szabadiskola tanára, 1974-től tanított a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán, Pécsen, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Kaposváron, Győrben. 1984-től a BME Rózsa Ferenc Kollégiumában, a Bercsényi Klubban. 1994–95-ben a Képzőművészeti Főiskolán, 1994-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1995-től a Miskolci Bölcsész Egyesület meghívott előadója. 1993-tól a Csuvas Nemzeti Akadémia tagja.

1998-ban Hintalan Lászlóval és Molnár V. Józseffel létrehozta az Örökség Népfőiskolát.

Munkássága

A szkíta–hun–avar–magyar etnokulturális folyamatosságot hirdető áltudományos elmélet „kutatásának” művészettörténeti, vallástörténeti szempontú „vizsgálata” jellemzi.

Az 1970-es években kezdett előadásokat tartani. Ebben az időben, az 1970-es évek közepén találkozott Molnár V. Józseffel, aki akkoriban kezdte megalkotni elméleteit. Az ő ösztönzésére születtek meg Molnár V. József első terjedelmesebb publikációi is (Művészet 1977/3., 1978/6.) Első előadását is Pap Gábor szervezte neki az általa vezetett táborban Zebegényben. Az ő ösztönzésére írta meg, dolgozta ki elméleteit.

Az 1970-es évek második felétől rendszeresen járt Szamoshátra, Gyügyére, a fény járását tanulmányozni az ottani református templomban. Ekkor kezdte vizsgálni a Kárpát-medencében egyedülálló módon fennmaradt festett kazettás templomi mennyezetek jelképrendszerét és az azokban szerinte megnyilvánuló magyar ősvallási elemeket. Erről Az ég mennyezeti. Festett kazettás mennyezeteinkről címmel jelent meg összefoglaló és a további kutatásokat megalapozó munkája.

Három év munkanélküliség után 1982-ben Kiskunhalasra került, ahol könyvtárosként dolgozott. Ott közreműködött a Halasi Téka előadássorozatban, majd a Gózon István Művelődési Központban elindította a Csontváry Stúdiót. 1985. október 22-én megszervezett lakitelki összejövetel után, központi utasításra megindult Pap Gábor elbocsájtása. Ezek után az ÁMK-ban Falvay Károllyal közösen elindították a „halasi kísérletet”, amelyet – szintén központi utasításra – 1987-ben leállítottak.

Pap Gábor annak a művészeti csoportosulásnak megalapozója és irányítója is egyben, amelynek tagjai olyan, az 1960-as években a „művészet zsákutcáit” érző alkotók, akik keresték a kifejezés új lehetőségeit. Ez a folyamat 1974-től a népművészet és a „magyar ősműveltség” talaján alapuló zománcozó művészeti ág kialakulásához vezetett. 1975-ben indult Kecskeméten a Zománcművészeti Alkotótelep, ami az 1984-es Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely megalapításához vezetett.

A népmesék tanulmányozása révén jutott el a bábszínház műfajáig, mivel szerinte ez az egyik legalkalmasabb műfaj népmeséink vizuális megjelenítéséhez. A Vojtina bábegyüttes mutatta be Szépen zengő pelikánmadár magyar népmese bábjátékra átdolgozott művét 1987-ben, amely színpadi szerzővé avatta Pap Gábort. Ebben a legújabbkori magyar bábjáték számára olyan új lehetőségeket jelölt ki darabjának dramaturgiájával - mely „időszíneket” vezetett be -, ami szemléletváltást hozott a népmesék feldolgozásában.

Őt kérte fel Kassai Lajos, hogy dolgozza ki a lovasíjász fokozatok jelrendszerének elméleti alapjait.

Pap Gábor a „kitalált középkorról” szóló konteó híve és hirdetője. Szerinte a kora középkor nem létezett, és minden erre a korszakra datált esemény máskor történt meg, vagy egyáltalán nem, az ekkori személyek pedig úgyszintén máskor éltek, vagy kitalált alakok. A Rubicon folyóirat 2003/5-ös száma részletesen foglalkozott az elmélettel, melyben történész, jogász, csillagász és régész szerzők cáfolták a teóriát. Fodor István régészprofesszor szintén cáfolta a „kitalált középkor” elméletét.

A „szerves műveltség”

A „természetes társadalom” és a „szerves műveltség” mint szlogenek már az 1980-as évek közepén feltűntek a Falvay Károllyal közösen elindított „halasi kísérletben”, majd később, az 1990-es évek második felétől a keszthelyi Japán-Magyar Életfa Iskola pedagógiai programjában. Közben pedig működött a Hintalan László és Molnár V. József által indított Örökség Népfőiskola, amelynek folytatása a Magyar Hagyomány Műhelye lett.

Elmélete szerint az általa hangoztatott „szerves műveltség” az a műveltség-típus, amely minden egyes részében az egész szervezet működésére vonatkozó összes információt tartalmazza. Szerinte jellegadó tulajdonságánál fogva, ha egy ilyen műveltség lepusztul, és egy része marad csak meg, abból újra lehet alkotni az egészet. Teóriája szerint társadalmi szinten vizsgálva a „szerves műveltség” lényege „az ember egész életének a természet ritmusával való mindenre kiterjedő összhangja”. Ez alapján szerinte a „szerves társadalom”, vagyis a nép alapegysége a hagyományos nagycsalád, amely a kétgenerációs tudásörökítési láncolat (nagyapa-unoka) révén a kultúra „bővített újratermelésének” záloga. Elmélete szerint a szerves társadalom ellentéte a szervetlen, amelynek a tömeg a jellemzője, alapegysége pedig az egyén.

1997-től tanított a keszthelyi Japán-Magyar Életfa Iskola pedagógiai programjában, ezen kívül három főiskolán és egyetemen tanította egyidejűleg a „szerves műveltséget”. Arra törekedett, hogy az ilyen irányú képzést minden szinten oktassák, az óvodától a felsőoktatásig.

A Szent Koronáról alkotott áltudományos elméletei

A Szent Korona 1978-as hazaérkezése után Pap Gábor vezetésével a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen a Korona zománcképeit vizsgálták (többek között Csathó Pál grafikusművésszel). Szvetnik Joachim és Turi Endre dokumentációi erről a Zománc 1978. évi számában jelent meg. 1979-ben a kutatásba bevonta Beöthy Mihály és Ferencz Csaba mérnököket és Ferencziné Árkos Ilona matematikust.

A mérnökcsoporttól elválva, szintén Pap Gábor kezdeményezésére aranyművesekből álló kutatócsoportot szerveztek a Szent Korona ötvösművészeti szempontú vizsgálatára. Köpeczi Béla kulturális miniszternek írtak kérelmet ez ügyben, majd 1983-ban megkapták az engedélyt a Szent Korona közvetlen „vizsgálatára”. Így még ebben az évben két alkalommal (március 7. és június 27.) közvetlenül is megvizsgálhatták a Szent Koronát. A kutatócsoport tagjai: Lantos Béla (ő feladata volt a hátsó három kép megvizsgálása), Poór Magdolna, Csomor Lajos és Ludvig Rezső, Kocsi Márta népi iparművész, valamint Pap Gábor mint a „kutatás” vezetője.

Lovag Zsuzsa a múzeum képviselőjeként vett részt a vizsgálaton és tartotta az ötvösöknek a koronát. Az ő visszaemlékezése szerint már a helyszínen nyilvánvaló volt, hogy az ötvösök határozott prekoncepciókkal érkeztek, vagyis nem a tények megismerése mozgatta őket, hanem az előzetes prekoncepciójukhoz igyekeztek igazítani a tényeket. Az ötvösök 1981 tavaszán részt vettek Pap Gábor előzetes szemináriumán, és a Pap Gábor sugallta kérdéseket „tették fel” a koronának, és a „vizsgálattal” Pap Gábornak az áltudományos teóriáit próbálták igazolni. A kutatócsoport az „eredményeiről” részletes beszámolót adott a vizsgálatokat engedélyező Koronabizottságnak, majd azokat az alábbi fórumokon publikálták: Fizikai Szemle 1984. 1. sz., Művészet folyóirat 1984. 6. sz., Életünk 1985. 8. sz. Összefoglaló tanulmányuk a Kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelep 1985. évi katalógusában jelent meg. Az MTA Művészettörténeti Bizottsága azonban már 1984-ben tudománytalannak minősítette az ötvösök eredményeit.

Pap Gábor a Szent Koronáról azóta több előadássorozatot tartott, elméleteit Angyali korona, Szent csillag. A magyar Szent Korona című művében foglalta össze. Pap Gábor nevéhez fűződik a „Szent Korona szertartás” megszervezése.

A Szent Koronával kapcsolatban olyan teóriákat hirdet, melyek a tudománnyal, a fizika törvényeivel és a józan ésszel összeegyeztethetetlenek. Szerinte a korona ténylegesen „működik”, valamifajta készülék, amit az „átprogramozással” megkíséreltek tönkretenni. Pap Gábor szerint a koronázás során a királyt valós „fizikai behatás érte”. A „műszer” a használat előtt a közszemlére helyezés során „feltöltődött fénnyel”, akár egy napelem, a felkenés pedig egyfajta „negatív előjelű elektroenkefalográf-vizsgálat”. Szerinte a koronán lévő kereszt „a beérkező égi hullámok antennájaként” működik, „a csüngők vezetik le az energiahullámokat”, a zománcképek pedig „állatövi jegyeknek és egy asztrológiai naptár elemeinek feleltethetők meg”. Ezekről úgy véli, hogy „közvetlenül hatnak a képek alatti agyi kéregterületek működésére is, fizikailag átadva a szentek által megjelenített asztrológiai programot”. Emellett szerinte a drágaköveknek „szűrő és sűrítő funkciójuk van”, az aranylemezek pedig „zárt pályát képeznek”. Az eredeti sarukról és kesztyűkről úgy véli, hogy ezek alkották a „védőöltözetet”.

Hogy áltudományos, ezoterikus „vizsgálati modelleket” követett, azt az is mutatja, hogy Pap „látókat” kért fel a korona eredeti kinézetének rekonstrukciójára, illetve radiesztétákkal ingáztatta ki a korona „energiamezőit”. Pap Gábor szerint „a nemzet ellenségei megpróbálták feketemágiával hatástalanítani a korona működését, azonban az még ma is lesugározza a magyarok Égi Királynőjétől, vagyis Szűz Máriától származó védőenergiákat”.

Pap Gábor emellett úgy gondolja, hogy a Szent Korona nem tárgy, hanem „személy, élőlény, élő minőség”.

Pap Gábor szerint a Szent Koronával koronázták meg Szent Istvánt. Ezt az elméletet a tudományos kutatások cáfolják. A Szent Korona alsó, bizánci része az 1070-es évekből származik, míg a felső, latin koronapántot pedig a 12-13. században illesztették rá a koronára. Ebből következik, hogy Szent István 1000-ben vagy 1001-ben bekövetkezett koronázásakor nem a Szent Koronát használták. Pauler Gyula, a 19. század végének nagy történésze szerint a ménfői csata után III. Henrik német-római császár az addig létező koronát és a lándzsát visszaküldte Rómába, ahol az nyomtalanul eltűnt. Amellett foglalt állást, hogy a Szent Korona az 1074-ben megkoronázott I. Géza királynak a bizánci udvarból érkezett koronájával azonos, illetve ezt az eredetileg nyílt koronát később a latin koronapántokkal lezárták. Az 1896-os millenniumi ünnepségek alatt három napig a nagyközönség is láthatta a koronát. Czobor Béla ez alkalommal közelről is megvizsgálhatta, és úgy foglalt állást, hogy a latin korona aranypántjainak kidolgozása a 13. századra utal.

A Szent Korona azért sem használhatták Szent István megkoronázásakor, mert a koronán Dukász Mihály bizánci császár arcképe látható, aki jóval Szent István megkoronázása után, 1059-ben született és 1071-től uralkodott. Azonban a Szent Koronáról szóló, Pap Gábor által is vallott áltudományos konteó szerint a koronát a Habsburgok „meghamisították”, ami a teória hívei szerint azért nagy probléma, mert „az ép korona egy asztrális programot futtató rádió”, ami „Szűz Máriától származó védőenergiákat sugároz a nemzet felé”. Pap Gábor szerint Dukász Mihály arcképe eredetileg nem szerepelt a Szent Koronán, melynek helyén állítása szerint eredetileg Szűz Mária képe volt, amit a Habsburgok az 1780-as években cseréltek le Dukász Mihályra. Állítását Révay Péter néhai koronaőrre hivatkozva igyekszik igazolni, azonban éppen Révay Péternek a De monarchia et Sacra Corona regni Hungariae centuriae septem című, 1659-ben megjelent írása cáfolja ezt a teóriát; az írásból kiderül, hogy már ekkor is szerepelt a Szent Koronán a Dukász Mihály arcát ábrázoló zománckép.

Elmélete szerint a Szent Korona mindig is egységes szerkezetű volt, a latin koronarész szerinte kezdetektől rajta van a koronán. Elméletét a Lovag Zsuzsa, Kovács Éva, Péri József és Papp László ötvösművészek részvételével létrejött Korona Bizottság kutatásai cáfolják. A Szent Korona ötvösszakmai vizsgálata jelentős eredményeket hozott, amelyeket 1994-ben publikáltak. A szakértők egyértelműen megállapították, hogy a korona nem egységes tervezés alapján készült és nincs egységes szerkezete, az ékítmények stílusa sem egységes. A korona két, markánsan elkülönülő részből áll. A szembetűnően kezdetleges szegecselés, a felesleges furatok, a latin korona csonka pántjai, a latin Pantokrátor utólagos átfúrása mind ellene szól az egységes tervezésnek.

A katolikus egyház álláspontja Pap Gáborral kapcsolatban

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a magyar katolikus egyház nevében, a 2009. szeptember 20-án kelt körlevelében elítélt egyes, újpogánynak és ősmagyar szinkretizmusnak minősülő, keresztényellenes és történelemhamisító nézeteket: „Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. [...] a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“ [...] kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék.”

A körlevél megjelenését követően a katolikus klérus több tagja név szerint említette meg Pap Gábort, mint ilyen, a katolikus felfogás szerint keresztényellenes és történelemhamisító nézetek képviselőjét.

Elismerései

• Fitz József-díj 1993 - a könyvtárosok által legjobbnak ítélt könyvért (A Napút festője)
• a Kassai Lajos által alapított lovasíjász-öv bronzfokozatával díjazott 1996-ban
• Magyar Örökség díj 1997
• Magyar Művészeti Akadémia Életműdíj 2016

Művei

A Szent Koronáról írt művei:

• „Angyali korona, szent csillag”. Jászsági Művésztelep-Tőtevény, 1996, 2013 (újradolgozott) és 2017 (fakszimile kiadás), Két Hollós kiadó, 2013
• Fejezetek a Szent Korona és a koronakutatás történetéből. Debrecen, 2004

A magyar irodalom gyöngyszemei csillagmítoszi foglalatban-sorozat:

• Az ember tragédiája a nagy és kis Nap-évben, (Szabó Gyulával), első kiadás, 1999
• Bánk Bán a világdráma színpadán. Két Hollós kiadó, 2011
• Lúdas Matyi avagy a magyar nemes megigazulása. Két Hollós kiadó, 2011
• János vitéz és a Nagy Titok. Két Hollós kiadó, 2011
• Tündérszép Ilona vár. Barangolás a Napúton Árgyélus királyfival és Csongor úrfival. Két Hollós kiadó, 2014
• Ember küzdj és bízva bízzál, Az ember tragédiája a nagy és kis Nap-évben, (Szabó Gyula társszerzővel), második kiadás, Két Hollós kiadó, 2017

Attiláról:

• Jött éve csodáknak. A magyar csillagmítoszi hagyomány élő Atillája. Szabad Tér Kiadó, 1993
• Nézz egy kicsit a fejembe. A hagyományörökítés útjai a szkítautód népeknél. Főnix Könyvműhely, 2003
• Az Atilla-kincs vallomása. Szemelvények a nagyszentmiklósi aranyedények képírásba foglalt üzeneteiből. Hatodik Elem Kiadó, 2010
• Atilla ébresztése. Két Hollós kiadó, 2010

Magyar népmesékről:

• Csodakút. Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria. Pontifex Kiadó, 1994 (szerkesztő)
• János vitéz és a Tarot. (Lőrincz Ibolyával), Örökség Könyvműhely, 1998
• A fehér ló és a fekete bárány fiai. Kis és dekanátusi rend a magyar népmesék egy csoportjában. Főnix Könyvműhely, 1998
• Nefelejts. Örökség Könyvműhely, 2000
• Dunaisten keresztfia. (Makoldi Sándorral), Főnix Könyvműhely, 2002
• Emberséget járunk tanulni. Mesék tanulságokkal. Két Hollós kiadó, 2009

Egyéb, a magyar „szerves műveltség” témakörében írt művei:

• Nagy István. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1965
• Nagy István–Nagy Balogh–Tornyai. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Az én múzeumom sorozatban, 1965
• Csak tiszta forrásból. Adalékok Bartók Cantata profanájának értelmezéséhez. Mandátum, 1990
• A Napút festője, Csontváry Kosztka Tivadar. Pódium Műhely Egyesület, 1992/ Uropath Kiadó, 2011
• Jó pásztorok hagyatéka. Magyar népművészet. Pódium Műhely Egyesület-Magányos Kiadó, 1993/ Két Hollós kiadó, 2006. Uropath Kiadó, 2011
• A képíró bölcs, Tóth Menyhért. [Turai G. Kamillal], Sztélé, 1995
• Asztrálmítoszi keretek - mai sorsok. Főnix Könyvek, 1999
• A Táltos és a Szűz-Bobály Attila szobrászművészről. Főnix Könyvműhely, 2003
• A fénytől élünk s a fény vagyunk... Turi Endre. Kecskemét, 2006
• "A bölcsesség házat épít magának". (Kovács Józseffel), Két Hollós kiadó, 2008
• Fényre éledő üdvtörténet. Ünnepváró elmélkedés középkori finnországi templomokban. Polar Könyvek, 2009
• Nem múló szent összhang - Tóth Menyhértről magunk közt. Két Hollós kiadó, 2010.
• Manitól Rasdiig - a fő-fő eretnek elő- és utóéletéről. 2013.
• "A bölcsesség házat épít magának". Két Hollós kiadó, 2013.
• Üdvtörténet - magyarul. Két Hollós kiadó, 2015.
• A mindenség képe egy aranykancsón. Két Hollós kiadó, 2016.
• Az ég mennyezeti. Uropath kiadó, 2012. Két Hollós kiadó 2016.
• Munkácsy és a Napút. Világdráma az életkép színpadán. Két Hollós kiadó, 2016.

Tanulmánykötet-trilógiája:

• Hazatalálás. (I. Tanulmánykötet) Püski Kiadó, 1996
• Mag hó alatt-Télúton. (II. Tanulmánykötet) Püski Kiadó, 2003
• Az igazat mondd! Művelődéstörténeti írások. (III. Tanulmánykötet) Két Hollós kiadó, 2015

Színpadi művei:

• Száll az Isten házadra. Magyar Művelődési Intézet, 1987 és Főnix Könyvműhely, 2007
• Csillag esik, föld reng... Atilla-színművek. 2002
• Sors, nyiss nekem tért... Misztériumdráma 1848-49 emlékére. Főnix Könyvek, 1998, 2004
• Hazatalálás. Hatodik Elem Kiadó, 2007

Egyéb:

• A Pilis-szindróma. Országépítő, 1990/2.
• Hunor-Magyar nyomában (társasjáték, Hintalan Lászlóval közösen) 2008.

Források

• „Kiálts telyes torokal”. Képek és írások Pap Gábor művészettörténész 60. születésnapjára. Polar Alapítvány, Budapest, 2000
• Kiálts (még) telyes torokal! Tanulmányok és köszöntők Pap Gábor művészettörténész 70. születésnapjára. Két Hollós Kiadó, Budapest, 2010
• Művészettörténészek\Pap Gábor

Külső hivatkozások

• Bibliográfia Pap Gábor művészettörténész munkásságáról Összeállította: Kósa Károly