Pacta sunt servanda
A pacta sunt servanda (latin, körülbelüli magyar jelentése „a megállapodásokat teljesíteni kell”) a kötelmi jog egyik hagyományos alapelve. Lényege az, hogy a megállapodások a felekre kötelező erővel bírnak, függetlenül a megállapodás formájától, illetve attól, hogy beleillik-e az adott megállapodás valamely szerződéstípusba.
A bécsi egyezmény a szerződések jogáról megerősíti mind a „pacta sunt servanda” elv, mind a szerződéseken belül a felmondásra vonatkozó rendelkezések tisztázásának fontosságát.[1]
Az alapelvet a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv a 6:34.§.-ban tartalmazza akként, hogy "a szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni".
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az ókori római jogban ismeretlen volt a pacta sunt servanda elve, mert csak bizonyos, szűken meghatározott szerződéstípusok voltak bírói úton peresíthetők. A pacta sunt servanda elvét először a középkorban fogalmazták meg 1190 körül.[2] A természetjog hatására a kontinentális jogban általános elismerést nyert a pacta sunt servanda elve. (A pacta sunt servanda elvének általános elismerése előtt a szerződési típuskényszer (Typenzwang) volt uralkodó.) Az angol jog csak 1602-től (Slade's Case 4 Co. Rep. 91a) ismerte el a pacta sunt servanda elvét.[forrás?]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Dictionary of International Relations: Evans, Graham (1998). Dictionary of International Relations (angol nyelven). London: Penguin Books. 415. o. ISBN 0140513973.
{{cite book}}: Unknown parameter|coauthors=ignored (|author=suggested) (súgó) - ↑ Bónis Péter 2012: Bónis Péter (2012). "A pacta sunt servanda elvének kialakítása a középkorban" (PDF). Jura (18/2): 205-210. Hozzáférés: 2014. augusztus 15.
 |
Ez a jogtudománnyal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |