Pécsi ókeresztény sírkamrák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pécsi ókeresztény sírkamrák
Világörökség
Hungary Pecs 2005 June 085.jpg
Adatok
Ország Magyarország
Világörökség-azonosító 853
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok III, IV
Felvétel éve 2000
Elhelyezkedése
Pécsi ókeresztény sírkamrák (Magyarország)
Pécsi ókeresztény sírkamrák
Pécsi ókeresztény sírkamrák
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 07′, k. h. 18° 23′Koordináták: é. sz. 46° 07′, k. h. 18° 23′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pécsi ókeresztény sírkamrák témájú médiaállományokat.

A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. 2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérmét bocsátott ki Pécsi ókeresztény sírkamrák körirattal.

A sírépítmények kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sopianae – a római kori Pécs – története a 2. századig nyúlik vissza, amikor a Mecsek hegység déli lábánál az itt haladó É–D irányú kereskedelmi utak találkozásánál egy kedvező fekvésű és éghajlati adottságú, de nem túlságosan városias jellegű település alakult ki. A korai kis település a 3. század végén már városiasabb külsőt öltött és időközben városi rangra is emelkedett. A 3. század legvégén már a négy részre osztott Pannonia provincia Valeria nevű tartományának központja, közigazgatási székhelye, ahonnan a helytartó, a praeses irányította a provincia ügyeit.

Az ókereszténység első korszaka – az illegalitás évei, amikor a császárok kegyétől függően hol gyakorolhatták vallásukat, hol pedig bujkálniuk kellett – Pannoniában nem hagyott erős nyomot. Az első két évszázadban legalábbis biztosan nem. A temetők képe valószínűleg a hagyományosan a birodalomszerte elterjedt szokásokat tükrözte: hamvasztás, sírkőállítás, pogány sírmellékletek. Sopianae e korai időszakból való temetőjét sajnos még nem sikerült megtalálni, a szórványos lelőhelyek alapján legfeljebb csak sejthetjük, hogy a Ferencesek utca környékén lehetett. Itt bukkantak fel ugyanis nagyobb számban sírkőtöredékek és néhány hamvasztásos sír.

A keresztényüldözések idején az életben maradottaknak valószínűleg sok mártír hamvait sikerült megszerezniük és hitüknek megfelelő módon eltemetniük. Úgy tűnik, hogy e maradványok néha fontosabbakká váltak, mint életükben maguk a leendő mártírok. A mártírsírokkal együtt jelenhettek meg tömegesen az egyszerű keresztény sírok is, amik a 3. századi, K-i eredetű rítusváltásnak köszönhetően immáron csontvázas (nem hamvasztásos), nyeregtetős téglasírok voltak. Bár a kereszténység eszméi szerint a halál után nem a test, hanem a lélek élt tovább, régi hagyományok nyomán a régészet szerencséjére az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé a sírba. E tárgyak főleg ruhatartozékok, személyes dolgok és pénzérmék voltak.

A leletegyüttes általános leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pécsi ókeresztény mennyezetkép (Henszlmann Imre könyvéből)

Sopianae városának 4. századi ókeresztény közössége jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt egykori temetőjében. Az ókeresztény temetői emlékegyüttes nagysága és gazdagsága a legjelentősebb az Olaszországon kívüli nekropoliszok emlékanyagában. A város és a temető területén is 200 éve folynak régészeti kutatások. A város nagy kiterjedésű temetője a Mecsek hegység déli lejtőin helyezkedik el a római kori lakott településtől északra. A negyedik századra jellemző, hogy a temetők gyakran a településeken kívül, de azokhoz nagyon közel alakulnak ki.

Az első sírkamrát a 18. század elején a mai Nagy Lajos Gimnázium udvarán találták, erről azonban csak feljegyzések tudósítanak. 1782-ben bukkant elő az első olyan ókeresztény emlék, a Péter-Pál sírkamra, amely mind a mai napig fennmaradt. 2000-ben kezdődött el a legújabb lelet, az alaprajzilag egyedülálló nyolcszögű sírkamra feltárása. A közben eltelt 218 év alatt 16 sírkamrát, több száz sírt és az azokban eltemetett több ezer késő római tárgyat hoztak felszínre a régészek.

A sírkamrák figurális és ornamentális falfestése csak Róma katakombafestészetéhez hasonlítható. A sírkamrák falain az ókeresztény szimbólumok (Krisztus-monogram, galamb, a korsó és a pohár) mellett található bibliai jelenetek (Péter és Pál apostolok, Ádám és Éva, Dániel próféta az oroszlánok barlangjában, a háromkirályok, Jónás jelenete, Mária és a gyermek Jézus) közeli analógiái Róma város katakombáiból ismertek. A kancsó és pohár a halotti tor vagy az eucharisztia (oltáriszentség) szimbóluma lehet, a több helyen is feltűnő Krisztus-monogram Krisztus személyes jelenlétére utal és gyakran a sírokból előkerült ékszereken, gyűrűkön, fülbevalókon is megjelenik. A pécsi emlékek építészetileg abban térnek el a Balkánon és más európai provinciákban talált hasonló épületektől, hogy a sopianaei temetőépületek között kétszinteseket is találunk, amelyeket kettős feladat ellátására emeltek: egyszerre voltak temetkezési helyek (sírkamra-cubiculum) és szertartások céljára szolgáló kápolnák (memoria). A sopianaei temető területén eddig feltárt sírkamrák, kápolnák, mauzóleum olyan együttest alkotnak tehát, amelynek egyedi építészeti megjelenése és ugyancsak egyedi, bibliai gyökerekből táplálkozó falfestészete egy napjainkra is kiható kultúráról és civilizációról tanúskodik.

Az ismert nagyobb temetői épületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. számú (Péter-Pál) sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cella Septichora bejárata.
Búzakalász ábrázolása a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának keleti fülkéjében

A sírkamrát 1782-ben fedezték fel a püspöki levéltár és reneszánsz palota elbontása során, jelentőségét felismerve még a XVIII. század folyamán a kor mércéjével korszerűnek számító tégla védőépülettel vették körbe, amellyel együtt a sírkamra napjainkban is megtekinthető. A sírkamrához a XIX. században folyosót alakítottak ki, ami 2003-ig, a Cella Septichora Látogatóközpont létrehozásáig működött, napjainkban a sírkamra a Látogatóközpont Sétatérre néző bejárata felől közelíthető meg a II, III, IV, XIX. és XX. számú sírkamrákkal, valamint a Nyolcszögletű- és a Cella Septichora sírkápolnákkal együtt.[1]

Formai jegyei, valamint festményeinek ikonográfiai részletei alapján az épületegyüttes a Kr. u. IV. században készült el. A sírkamra (cella) fölé eredetileg emelt sírkápolna (memoria) észak-déli tájolású volt, a bejárata a déli, apszisa az északi oldalon helyezkedett el, keleti és nyugati oldalain három-három külső támpillér erősítette az épületet. A memoria falai és padlózata nagyrészt elpusztultak a levéltár elbontása során, a megmaradt apszis és a támpillérek nyomai jelenleg a sírkamrát bemutató üvegpadlón keresztül tekinthetők meg.

A sírkamra jelentőségét az épen fennmaradt ókeresztény festmények adják, amelyek a cella oldalfalait és boltozatát fedik. A festményeket a már megszáradt vakolatra festették (al secco). A festmények alapját a Paradicsomkertet megjelenítő, sárga és vörös keretelésbe foglalt indadíszek alkotják.[2] A sírkamra északi oldalát az homlokzatba mélyített ablakocska (fenestella) felett koszorúba foglalt Krisztus-monogramm (krisztogram) dominálja, amire két oldalról két férfialak mutat. Ikonográfiai párhuzamok alapján a tunicás alakok Szt. Péterrel és Szt. Pállal azonosíthatók.[3] A sírkamra oldalain három-három jelenet látható: a keleti oldalon a Bűnbeesés, Dániel az oroszlánbarlangban (vagy az evangéliumi Jó Pásztor, ami szintén elterjedt ábrázolás volt a IV-V. századokban) és Jónás próféta története. Ez utóbbi az ún. elbeszélő stílusban került bemutatásra, ami folyamatszerűen, ugyanazt az alakot egymás mellett több jelentben ábrázolva mutat be egy-egy történetet.[4] A sírkamra nyugati oldalán a Háromkirályok, Mária az ölében ülő Gyermekkel és Noé alakjai láthatók.[5] A sírkamra dongaboltozatán egy további krisztogram látható, körülötte négy, medallionba foglalt mellképpel (tondófej). A négy mellkép értelmezése kérdéses, a sírkamrába temetett család tagjait, illetve a Pannoniából ismert négy kőfaragó mártír, Castorius, Claudius, Nicostratus és Simpronianus.[6]

A festmények restaurálása során tett megfigyelésekből levonható, hogy azok két-három festő keze munkái, akik technikai tudásban nem maradtak el a IV. században Italiában és a Balkánon tevékenykedő kollégáiktól. A festményeken egyaránt megjelenik az italiai katakombák és a balkáni sírkamrák ábrázolás világa. Ennek magyarázatát az ókeresztény művészet kutatói a IV. század végi római egyházpolitikában látják, így a pápai primátust megszemélyesítő Péter és Pál tiszteletének képi ábrázolása a Pannoniában tért nyert ariánus kereszténység visszaszorítására tett tudatos egyházpolitikai lépésként értelmezhető.[7][8]

Színházi maszk a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának szarkofágján
Márványutánzatos festés a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának déli falán
Állatábrázolás töredéke a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának déli boltozatvállán
Életfa ábrázolás a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán
A sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának keleti fala
Dániel próféta az oroszlánok között, a mártíromság koszorúival a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán
A bűnbeesés jelenete a sopianaei Ókeresztény Mauzóleum sírkamrájának északi falán

II. számú (Korsós) sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sírkamrát 1939-ben tárta fel Gosztonyi Gyula, a Pécsi Püspökség építésze, az ásatás lezárultát követően rövidesen bemutatásra került. A sírkamra fölé szabálytalan alaprajzú, oldalain három-három támpillérrel megerősített épületet (memoria) emeltek, amelynek falai részlegesen maradtak fent. Hasonlóan az I. számú (Péter-Pál) sírkamrához, az épület bejárata dél felől nyílt. 1964-ben a sírépítményben Fülep Ferenc újabb ásatást végzett, ekkor annak északnyugati sarkában tüzelőhely nyomait figyelte meg, ami arra utal, hogy a római időket követően a sírépítményt lakóhelyként használták.[9]

A sírkamra bejáratát a déli oldalon alakították ki. A sírkamra falait mészkővel borították, illetve téglákból készített dongaboltozattal fedték le, majd habarccsal levakolták, amit hagytak megszáradni, majd festményekkel díszítettek (al secco).[10] A sírkamrába eredetileg egyetlen, kőlapokkal fedett és kettős padlózattal ellátott sírládát helyeztek el, ami a kamra északi oldalán kialakított íves záródású fülke alatt helyezkedett el. Idővel egy második sírt is építettek a sírkamra déli oldalán, ezzel teljesen befedték a kamra belterületét.

A dongaboltozat kivételével a sírkamra festményei rekonstruálhatóan fennmaradtak. A falakat vörös és kék sávokkal egy alsó és egy felső részre tagolták. A sírkamra északi felében a falak alsó részén négyszögletes, márványburkolatot utánzó (inkrusztációs) mezők látszanak, a déli felében az előzőkhöz kapcsolódó rácsszerű kerítés figyelhető meg sematikus, nyílszerűen ábrázolt virágokkal, ami a festmények megrendelőjének keresztény voltát feltételezve a Sopianae-i késő római temető más sírépítményeiben (Apáca utca 8. alatti sírépület, XX. sírkamra) megjelenített Paradicsomkertként azonosítható.[11] A falak felső részét szőlőindák és fürtök töltik ki.[12] Az északi fülkében füles korsó és pohár ábrázolása látható – innen a Korsós sírkamra elnevezés – ami az antik gyökerekre visszavezethető halotti lakomák (epulum), valamint a halottról való immár keresztény megemlékezés (refrigerium) szimbolikájaként értelmezhető.[13] A sírkamra déli oldalán a bejárat két oldalán egy-egy okkersárga, vörös keretelésű üres medallion díszíti, amelyekben sem arc, sem egyéb ábrázolás nem fedezhető fel.

A sírkamra késő római temetőn belüli elhelyezése, valamint az ábrázolások stilizált volta a Kr. u. IV. század végére, V. század elejére keltezi építését, amit megerősít a sírkamrában talált egyetlen, 367-375 közé keltezhető érem.[14]

III. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sírkamrát 1913-ban fedezte fel Szőnyi Ottó régész és Möller István építész. A festetlen sírkamra északi falán kis fülke található – hasonlóan a II. számú (Korsós) sírkamrához –, az elhunytat az ez előtt álló szarkofágban helyezték nyugalomra. A sírkamra és a töredékeiből összeillesztett szarkofág jelenleg a Cella Septichora Látogatóközpontban, az I. számú (Péter-Pál) sírkamrához vezető folyosóról lepillantva tekinthetők meg.[15][16]

IV. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház délkeleti oldalánál található. 19131914-ben került elő. Festetlen. Hiányzik a sír fölötti kis fülke is.

V. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház délkeleti tornya előtt található. 1913–14-ben került elő, teljes feltárása 1999-ben kezdődött. Eredetileg felszíni, nyolcszögletes épület, melynek egyik kő ablakkerete megmaradt. 4. századi átépítése során sírt helyeztek el benne és bejáratát befalazták. Alatta további sírkamra már nincs. Festetlen.

VI. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyháztól délre, a Dóm téren (Szent István tér felső része) található. 1922-ben került elő. Festetlen. Jelenleg méltatlanul a székesegyház előtti föld alatti vízelvezető csatorna ejtő aknájaként működik. Nagy mélysége miatt bemutatása nincs megoldva, nem látogatható.

VII. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház nyugati oldalánál található. 1957-ben került elő. Kutatása nem teljes. Jelenleg nem látogatható, föld alatt van.

VIII. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Káptalani Levéltár és Plébánia épületétől keletre található, a Szent István tér keleti oldalán (felső-sétatér). 1940-ben került elő. Festetlen.

IX. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Káptalani Levéltár és Plébánia épületétől keletre található, a Szent István tér keleti oldalán (felső-sétatér). 1940-ben került elő. Festetlen

X. számú sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Káptalani Levéltár és Plébánia épületétől keletre található, a Szent István tér keleti oldalán (felső-sétatér), a Káptalan utca 6. előtt. Pontosabb helye ismeretlen. 1927-ben került elő. Kutatása még nem történt meg. Jelenleg föld alatt van, nem található.

Cella Trichora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház nyugati oldalánál található. 1922-ben került elő. Részben feltárták. Használatának kora és jellege nem tisztázott. Nevét háromkaréjos alaprajzáról kapta. Függönymintás falfestményrészletek maradtak fenn benne, melyek állapota a vizesedés okán folyamatosan romlik. Nem látogatható.

Cella Septichora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közvetlenül a Káptalani Levéltár és Plébánia épületének keleti oldalánál található, a föld alatt. Használatának jellege még nem tisztázott. Nevét hétkaréjos alaprajzáról kapta. 1938-ban tárták fel, majd visszatemették.

Ókeresztény Mauzóleum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szent István tér alsó részén (alsó-sétatér) a szökőkút mellett található. 1978 és 1984 között feltárták és rekonstrukciója is elkészült. Felszíni építményének maradványai egy nagyobb temetői templom alakját adják. A sírkamra teteje beomlott. Megmaradt falrészein a legjobb állapotú pécsi ókeresztény freskók láthatók: Bűnbeesés-jelenet, Dániel-jelenet, Ülő alak.

Apáca u. 14.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1962-ben tárták fel. Temetői templom, mely alá és köré temetkeztek. Jelenleg látogatható. Apszisa (félköríves záródása) északkelet felé néz. Külön sírkamra itt nem volt.

Apáca u. 8. (Baranya Megyei Könyvtár udvara)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1958-ban tárták fel a temetőrészletet. Több sír mellett egy festett ikersír, egy festetlen sírkamra és egy csoportos temetkezési hely (kripta) található itt.

XVII–XVIII. temetői építmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma udvarán (Széchenyi tér) találhatók. 2002-ben tárták fel őket. A felszíni kápolnák alapfalai maradtak meg. Alattuk egy jelképes és egy hamvasztásos sír volt, sírkamra nem. Föléjük épült a gimnázium fedett sportcsarnoka, ami alatt az ókeresztény építmények homokkal feltöltve megmaradtak. Jelenleg nem láthatók, de a sportcsarnok alatti jövőbeni bemutatásukra nyitva maradt a lehetőség.

XIX. sírkamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház délkeleti sarkától délre található. 2003-ban került elő. Ásatása jelenleg folyik. A felszíni, félkör alakú épület falainak csonkjai maradtak meg. Alatta a sírkamra festetlen, dongaboltozata majdnem teljesen ép.

XX. épület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház délkeleti sarkától délre található. 2004 novemberében került elő. Ásatása jelenleg folyik. Felszíni épületének csonkjai maradtak meg, alaprajza még nem ismert. Sírkamra is feltételezhető alatta.

A székesegyház előtti sírkamrák bemutatása a felszínen kialakult műemléki épületegyüttes, ill. műemléki környezet megbontásával nem lehetséges, ezért föld alatti védőépületeket kellett tervezni köréjük. A tervek alapján a jövőben az egymáshoz közel levő sírkamrákat a látogatók számára értelmezhetően, egységes módon, egybekötve mutatják be, mégpedig úgy, hogy a modern kori föld alatti bemutatóhely ne keltse ókori katakombák hatását. A 2004-ben megnyert ROP-pályázat pénzeit erre fordította a város. A 2007-től látogatható emlékek a következők: I–II–III–IV–V. sírkamrák, Cella Septichora, a VIII–IX. és XIX.-XX. sírkamrák.

A műemlékegyüttes jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világörökségi listára nevezett emlékanyag olyan eszmékhez kötődik, amelyek történelmi jelentősége kiemelkedően fontos. A viszonylag kis területen feltárt, dokumentált építmények műemlékegyüttese a késő római temető hangulatát idézi. Az ókeresztény emlékcsoport különleges, egyedi bizonyítékát jelenti egy sajátos történelmi kontinuitásnak, amely átível a Kr. u. 4. századtól a népvándorláskor mozgalmas évszázadain egészen a magyar honfoglalásig. Pécs, mint folyamatos keresztény kegyhely – és mint ez a püspökség megalapításában is kifejeződik – szorosan kapcsolódik a keresztény gondolatisághoz és az államalapításhoz.

A római ókeresztény épületegyüttes szellemi üzenetének különös ritkaságú diszkontinuus fennmaradása és meghatározó szerepe a magyarság Kr. u. 10. századi európai integrációját jelentő kereszténység egyházszervezetének kiépítésében kiemelkedő jelentőségű. Olyan hagyomány, amely a magyarságnak a keresztény Európa államai közé, a középkori európai kultúrába való beilleszkedését segítette elő. Az ókeresztény temetők épületegyüttesében megtestesülő spirituális kontinuitásnak köszönhetően a középkori alapítású, ma is élő egyházmegyei központ nem az antik város, hanem a hozzá tartozó temető területén fejlődött ki és erősödött meg.

A pécsi ókeresztény emlékek egyetemes és helyi, de mindenképpen kiemelkedő értékű tanúi az első évezred keresztény halotti kultuszának, egy új vallás ébredésének és a változó körülmények közötti utóéletének. Ilyen nagyszámú és változatos arculatú ókeresztény emlék – amelynek nagyobb része ma is látogatható – az európai provinciákban máshol nem került elő. A bibliai és más vallási tárgyú jelenetekkel, ókeresztény szimbólumokkal ékes falfestmények a késő római ókeresztény művészet kiemelkedő alkotásai.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozott források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 39.
  2. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 40-41.
  3. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 41-44.
  4. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 44-48.
  5. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 48-52.
  6. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 53-56, 79-87.
  7. Kádár Z., Pannonia ókeresztény emlékeinek ikonográfiája (Budapest, 1939), 9
  8. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 58-61
  9. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 30.
  10. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 31.
  11. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 36.
  12. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 31-32.
  13. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 32.
  14. Nagy L. – Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 35-36.
  15. Nagy L. - Hudák K., Megfestett mennyország (Pécs, 2009), 61.
  16. Fülep F., Sopianae. The history of Pécs during Roman era and the problem of the continuity of the late Roman population. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 50 (1984), 49-50.