Párafarm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Páralecsapoló berendezés
  • 1 - nedvességérzékelő
  • 2 - távérzékelő kúp
  • 3 - levegőbeszívó
  • 4 - bináris agy
  • 5 - működés ellenőrzése
  • 6 - javító droid
  • 7 - légsűrűség érzékelő
  • 8 - túlnyomás-szelep
  • 9 - hűtőrudak
  • 10 - hűtőcsatlakozó
  • 11 - cseppfolyósító
  • 12 - vízszivattyú
Párafarm makett a mai Tunéziában, az előtérben két páralecsapoló

A párafarm (az eredetiben: „moisture farm”, a berendezés neve: „moisture vaporator”) a Csillagok háborúja elképzelt univerzumában egy életfontosságú építmény az olyan száraz bolygókon, mint például a Tatuin és az Ord Mantell.

Segítségével a párafarmerek a növénytermesztéshez vizet állítanak elő a viszonylag száraz légkörből.

A legismertebb párafarmer Luke Skywalker, aki Owen bácsijával és Beru nénijével él egy párafarmon a Tatuin bolygón. Nekik 63 páralecsapoló berendezésük van a farmjuk körül.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vizet a nagy meleg miatt a föld alatt elhelyezett növények locsolására használják, a fölösleget pedig tartályokban gyűjtik össze és vagy elcserélik valami használható berendezésre, vagy eladják a városokban. A növények egy részét a farmerek maguk használják fel, a többi részét eladják. A fő bevételi forrást az értékes víz eladása jelenti.

A párafarm növényei és az egész lakóterület (nappali, háló, konyha, ebédlő, raktárak, stb) a nagy meleg miatt a föld alatt helyezkedik el, amiből 10-20 méter átmérőjű, süllyesztett udvaron vagy egy kupolához csatlakozó kapun lehet kijutni a szabadba.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tatuin Judland Wastes nevű területétől északra és délre is lazán elszórt párafarmok helyezkednek el, amik jól szervezett lakóközösségeket alkotnak. A párafarmerek egymásra vannak utalva és ez erős köteléket hozott létre a látszólag elszigetelten élő családok között. A berendezéseket megosztják, cserélik, javítják egymás között, hiány esetén kisegítik egymást élelmiszerrel vagy gyógyszerrel is.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párakivonó berendezés a levegőben lévő párát hasznosítja ionizálás és hűtés alkalmazásával. A berendezés a levegő 1,3%-os páratartalma mellett is képes működni, a Tatuinon ez átlagosan 5,4%.

A működés elve valószínűleg az a fizikai jelenség, hogy a levegőben lévő nedvességtartalom a kellően lehűtött hideg felületek közelében telítetté válik és kicsapódik.

Vásárlás, eladás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párafarmerek ritkán vásárolnak új berendezést. Ennek egyrészt a különlegesség, és az ebből következő ritkaság az oka, másrészt a farmerek az idők folyamán megtanulták a berendezéseiket javítani, átalakítani saját műhelyeikben.

Ha mégis szükségük van olyan berendezésre vagy alkatrészre, amit nem tudnak előállítani (droidok, szivattyúk, teljesítmény-átalakítók), azokat vagy a városokban található használtalkatrész-piacokon szerzik be, vagy megvárják, amíg a dzsavák homokkúszója az otthonuk közelébe ér, és tőlük szerzik be az alkatrészt.

A dzsavák az igen lassan vánszorgó homokkúszók segítségével mozognak a sivatagban, és minden technikai berendezést összeszednek, amit hasznosítani tudnak. Járművük belsejében javítóműhelyük is van, ahol a talált tárgyakat működőképessé tudják tenni, vagy be tudják olvasztani őket nyersanyagnak.

Bár a városokba való elutazás a hatalmas sivatagokon keresztül a párafarmerek számára nem veszélytelen, sokszor mégis inkább ezt a módszert választják a dzsavákkal való üzletelés helyett. A használt alkatrészek ugyanis, amit a városokban meg tudnak venni, rendelkeznek a működésükre vonatkozó némi garanciával, lehet tudni róluk, kik voltak az előző tulajdonosaik és milyen javításokat végeztek rajtuk. A dzsavák által kínált holmi ezzel szemben semmiféle garanciával nem rendelkezik, nincs története (ha droid, a dzsavák kitörlik a memóriáját), és gyakran lopott.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a Tatuinon gyakorlatilag nincsenek utak, a párafarmerek ún. terepsiklót használnak közlekedésre. A terepsikló (melynek több fajtája létezik) a talaj fölött lebeg antigravitációs berendezése segítségével, a homokos, sziklás talajt sohasem érinti. Meghajtása légturbinákkal történik, ami nagy sebesség elérését teszi lehetővé. Rendszerint kettő vagy négy utas szállítására alkalmasak, és arra használják őket, hogy a farm körül nagy távolságban elhelyezkedő berendezéseket közelítsék meg velük.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A filmekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elvileg több filmben is megjelenik, ahol a Tatuin bolygó felszíne közelről látható.

Videojátékokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képregényekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Qui-Gon and Obi-Wan: Last Stand on Ord Mantell (2001) - szöveg: Ryder Windham, rajz: Ramón F. Bachs
  • Oh!! Jawajawa (Tokyopop kiadó)

Könyvekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Elizabeth Hand: Boba Fett: Hunted (2003)
  • Troy Denning: Tatooine Ghost (Del Rey kiadó, 2003)
  • Christie Golden: Omen (2009)

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egyes magyar nyelvű online oldalak hibásan „párologtató”-farmnak nevezik - a párolgás és a páralecsapódás ugyanis egymással ellentétes folyamatok: párolgásról akkor beszélünk, ha egy folyadék halmazállapota légneművé válik, a páralecsapódás pedig az, amikor a légneműből folyadék lesz. Az elnevezés azonban a hivatalos magyar fordításokban is megtalálható (pl. a New Hope A csillagok háborúja c. megjelent regényváltozatában).
  • Nincs információ a párafarm és a páralecsapolók energiaellátásáról.
  • Nem lehet tudni, hogy a páralecsapolónál keletkező víz hogyan jut el a párafarmig, valószínűleg egy kisebb zárt tartályba kerül, amit robotok szállítanak a farmig.
  • Nincs információ róla, hogy a párafarmokon van-e valamilyen riasztó- vagy védelmi rendszer, pedig a víz értékességét tekintve valószínűleg létezik ilyen rendszer.

Párafarm a Földön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Műszakilag teljesen eltérő a tatuini berendezésektől az a földi technológia, mivel 2006 óta Peru és Chile egyes igen száraz területein a levegőből nyert párát hasznosítják növények termesztésére. A terület a Csendes-óceán és az Andok nyugati oldala között helyezkedik el. Az éves csapadékmennyiség ezen a területen 15 mm. (Magyarországon ez legalább 500 mm)

A part menti sivatagok klímájának hármas sajátossága van:

  • a Csendes-óceán felől állandóan száraz levegő áramlik be
  • az Andok megállítja a kelet felől érkező nedvességet
  • a hideg Humboldt-áramlat lehűti a levegőt az óceán felszíne fölött, így felhők képződnek, amik a szárazföldön egészen 1000 méteres magasságig felemelkednek

Az így keletkező párát már az ókorban is hasznosították, így zöld oázisok alakultak ki (növényekkel, állatokkal), később azonban a túllegeltetés miatt a nedvességet „megfogó” fák eltűntek. Ezek helyett manapság hálókat alkalmaznak.

A levegőben lévő nedvesség (ami júniustól novemberig sűrű köd formájában jelenik meg reggelenként) a 8 méter széles és 4 m magas hálókon kicsapódik és föld alatti tartályokba folyik. Egy ilyen hálóval legalább napi 60 liter víz nyerhető, ami más napokon akár 500 liter is lehet. A háló felső széle a föld fölött 5,5 méterre van, oldalai facölöpökhöz vannak rögzítve. A háló sűrű szövésű műanyagból készül, amit máshol gyümölcsfák nap elleni oltalmára használnak. Az ilyen háló Peruban sok helyen beszerezhető és viszonylag olcsó.

Az Atiquipa Rural Community Association által szervezett mintegy 80 család 1 év alatt összesen 12 millió liter vizet állít így elő.[1]

A helyszínen évek óta tevékenykedő szakemberek hangsúlyozzák, hogy az általuk alkalmazott technika csak a különleges klimatikus viszonyok miatt működőképes, és csak kis területre korlátozódik.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]