Páfrányfenyők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
Ginkgo biloba
Ginkgo biloba
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Csoport: Szövetes növények (Tracheophyta)
Főtörzs: Virágos növények (Spermatophyta)
Törzs: Páfrányfenyők (Ginkgophyta)
Osztály: Ginkgopsida
Rend: Ginkgoales
Családok
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Páfrányfenyők (Ginkgophyta) témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Páfrányfenyők (Ginkgophyta) témájú kategóriát.

A páfrányfenyők (Ginkgophyta) a növényvilág (Plantae) egyik törzse. A páfrányfenyők kialakulása párhuzamosan zajlott a többi nyitvatermő-törzs evolúciójával, közelebbi kapcsolatuk egyikkel sincsen. Megtévesztő a sok hasonlóság a cikászok törzsével (Cycadophyta). Hangsúlyozni kell, hogy ez csupán az ősi magvas növények pleziomorf sajátosságai, és nem bizonyítanak közelebbi rokonságot.

Kihalt alakok[szerkesztés]

A páfrányfenyőknek ma mintegy 20 kihalt faját ismerjük, elsősorban levél- és virágmaradványokból. A legkorábbi páfrányfenyők levele még osztottabb volt, mint a Ginkgo bilobáé, emellett az egy tengelyen ülő magkezdemények száma is több volt (akár 7–10 db), és ezek mind maggá is fejlődtek. Ismertebb kihalt nemek és fajok: Trichopitys heterophylla (a legkorábbi fosszilis lelet, villás hajtásrendszer jellemzi, valódi lemezes levelek még nincsenek), Baiera (perm–alsó-ktéta, erősen osztott levelű), Ginkgoites (már kevésbé osztott a levél, széles karéjok), Arctobaiera (levele alig osztott, nincs levélnyél), Windwardia croocalli (5–6 keskeny karéj, levélnyél nincs), Ginkgo adianthoides (harmadkori, levele 2–3 karéjú, középen erősen mély hasítékkal).

Jellemzőik[szerkesztés]

A vegetatív szervek[szerkesztés]

30 m magasságot is elérő, elágazó, igen nagy kort is elérő, lombhullató fák. A levelek tipikus legyező alakúak, 2 vagy 3 bevágással is, a levelek alakja egyedenként is nagy változatosságot mutat. A levél erezete villás elágazású, mely a páfrányfenyők igen ősi mivoltára utal. A törzs szerkezete a tűlevelűekére emlékeztet, ezért is sorolták őket sokáig a tobozos nyitvatermők (Coniferophytina) közé.

A szaporítószervek[szerkesztés]

Kétlaki növények, azaz külön termős és porzós példányok vannak, melyek között igen erőteljes különbségek vannak, morfológiailag és sejttanilag is. A porzós virágzat barkaszerű, a pollenzsákok nyelesek, és egy hosszabb tengelyen ülnek. A pollen alakja a cikászokéra (Cycadophyta) emlékeztet (elliptikus, szinte gömbös), rajta légzsákok nincsenek. A páfrányfenyők szélbeporzású növények. A termős virágzatra jellemző stachiospermia (stachiosporia), azaz a magkezdemények tengelyek végén ülnek (számuk 2, de csak az egyik fejlődik maggá). A termőlevél (macrosporophyllum) erősen redukálódott, nem más, mint a magkezdemény alapjánál lévő duzzadmány, mely a megporzást követően elhúsosodik és beburkolja a magkezdeményt. Éréskor kellemetlen szagú, a benne lévő vajsav (butánsav) miatt. Megtermékenyítési folyamatuk hasonló, mint a cikászoké. A mikropile alatt pollenkamra fejlődik a nucelluszban, mely a cukortartalmú folyadékot választ ki. Ennek hatására a virágpor (már a pollenkamrában) tömlőt (sipho) hajt. Ennek feladata nem a spermatozoidok elvezetése a petesejthez, hanem a hím gametofiton rögzítése és táplálása. A spermatozoidok a cikászokéhoz hasonlóak, csavarvonalban található rajtuk csillókoszorú. A megtermékenyítés csak akkor következik be, ha termős virág lehullik az anyanövényről (ez emlékeztet arra, hogy még a harasztoknál a női előtelep független gametofiton nemzedék). Ezt követi az embrióképzés. A sziklevelek száma 2 vagy 3. Érdekes sajátosságuk az ivari kromoszómák jelenléte (női, termős példány: XX kromoszómapár; hím, porzós példány: XY kromoszómapár).

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Urania Növényvilág – Magasabbrendű Növények I.
  • Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana
  • Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan
  • Andreánszky Gábor: Ősnövénytan