Nikobári füleskuvik
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Otus alius Rasmussen, 1998 | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Nikobári füleskuvik témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Nikobári füleskuvik témájú kategóriát. |
A nikobári füleskuvik (Otus alius) a madarak (Aves) osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe, ezen belül a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj.[1][2]
Rendszerezése[szerkesztés]
A fajt Pamela Cecile Rasmussen amerikai ornitológus írta le 1998-ban.[3]
Előfordulása[szerkesztés]
Az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken honos. A Nagy-Nikobár-sziget a fő elterjedési területe, de a Kis-Nikobár-szigeten is megtalálható. Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi síkvidéki esőerdők. Állandó, nem vonuló faj.[4]
Megjelenése[szerkesztés]
Testhossza 20 centiméter.[5]
Életmódja[szerkesztés]
Pókokkal, bogarakkal és gekkófélékkel táplálkozik.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
Az elterjedési területe kicsi, egyedszáma 2500-9999 példány közötti és csökken. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján mérsékelten fenyegetett fajként szerepel.[4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ Avibase. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ Oiseaux.net. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
További információk[szerkesztés]
- Képek az interneten a fajról
- Xeno-canto.org - a faj hangja és elterjedési területe
- Owlpages entry
- Bulletin of the British Ornithologists' Club 118 p. 143-151 pl.3
