Ostia Antica
| Museo Ostia Antica | |
 | |
| Az ókori városi színház | |
| A múzeum adatai | |
| Elhelyezkedés | Róma Olaszország |
| Cím | Ostia Antica |
| Tömegközlekedés | Róma-Ostia vasút |
| Elhelyezkedése | |
 Museo Ostia Antica
Pozíció Lazio térképén
| |
 é. sz. 41° 45′ 21″, k. h. 12° 17′ 30″Koordináták: é. sz. 41° 45′ 21″, k. h. 12° 17′ 30″ | |
 | |
| A Museo Ostia Antica weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Museo Ostia Antica témájú médiaállományokat. | |
Ostia Antica az ókori Róma kikötővárosa volt, ami a Tiberis (olaszul Tevere) folyásának megváltozása miatt idővel elvesztette jelentőségét, a középkorban elnéptelenedett, majd a 20. században nagyszabású szabadtéri múzeumot alakítottak itt ki. Közigazgatásilag ma Rómához tartozik.
Etimológiája[szerkesztés]
Az ókori település neve a „szájat” jelentő latin os szóból ered és a folyó torkolatára utal.
Története[szerkesztés]
A várost a legenda szerint Ancus Martius, Róma mitikus negyedik királya alapította az i. e. 7. században, amint ezt egy később felirat is megörökíti.[1] A legrégebbi régészeti lelet azonban csak az i. e. 4. századból származik, a legrégibb fennmaradt épületmaradványok pedig az i. e. 3. századból valók. (A Castrum, azaz a katonai tábor épülete, valamint a kissé későbbi Capitolium azaz (Iuppiter, Iuno Regina és Minerva temploma).
Ostia a köztársaság korában Róma legfontosabb tengeri kereskedelmi kikötője és haditengerészeti támaszpontja volt a Tiberis torkolatában. A város fontos szerepet kapott a római polgárháborúban is, amikor Caius Marius i. e. 87-ben elfoglalta és felégette, hogy Rómát kiéheztesse. A polgárháború győztese, Lucius Cornelius Sulla a várost erődítményszerű tervek alapján építtette újjá, mintegy 68 hektár területen. A 2,8 kilométeres fal két végpontján a folyóra támaszkodott, rajta három kapu nyílt.
I. sz. 68-ban azonban kalózok rabolták ki és gyújtották fel.[2] A támadók elpusztították a római hadiflottát és két neves szenátort is elraboltak. A kalóztámadás Rómában is pánikot váltott ki, és ennek nyomán a szenátus elfogadta a fiatal Aulus Gabinius törvényjavaslatát, a lex Gabiniát, ami lehetővé tette Cnaeus Pompeius Magnus számára, hogy hadat gyűjtsön és leverje a kalózokat. A várost újjáépítették és védőfalakkal látták el Marcus Tullius Cicero kezdeményezésére.[3]
A kikötő a császárság idején is nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Augustus uralkodásától kezdve a császárok középületekkel, szobrokkal gazdagították a várost. Az 1. században Tiberius római császár felépíttetett egy fórumot. Claudius, majd Traianus pedig újabb kikötőket, mivel a régit az elhomokosodás használhatatlanná tette. Ugyanakkor világítótornyot is emeltek. A 2. századra azonban a várostól északnyugatra felfejlődött Portus kikötője hosszabb távon megindította Ostia gazdasági hanyatlását.
A város fejlődésének csúcspontját Septimius Severus római császár uralkodása alatt érte el. Ekkor már 60–80 ezer ember élt itt, egyes források szerint lakossága megközelítette a 100 ezer főt,[4] és a város messze túllépett a régi falakon, körülbelül 80 hektárnyi területet foglalt el. Ostiát ekkor közigazgatásilag négy, később öt kerületre (regio) osztották.[5]
Ostiában épült az európai kontinens első zsinagógája is, aminek maradványait 1960–61-ben tárták fel.[6] A városban a legtöbb követője Mithrász vallásának volt, ami különösen a kikötői munkások között volt népszerű. 1954-re 18 mithraeumot, Mithrász-templomot tártak fel. Nagy színház, fürdők, kocsmák, tűzoltó-szolgálat és nagy nyilvános latrinák is voltak a városban.
A kikötői forgalom súlypontjának áthelyeződése, valamint magának Rómának a lakosság-csökkenése miatt a Ostia lassú hanyatlásnak indult. Nagy Konstantin ugyan még teljes önkormányzatot engedélyezett a városnak, de néhány év múlva, 387-ben, amint azt Hippói Szent Ágoston Vallomásaiban megírta, Ostia már csendes vidéki kisváros lett a lüktető forgalmú korábbi kikötőből. Az elnéptelenedés folytatódott, az elhagyott épületekkel senki nem törődött, a romok nagy részét homok fedte be.[5]
Ostia Antica módszeres, tudományos feltárása a 20. században kezdődött meg. Ennek nyomán hatalmas szabadtéri múzeum alakult ki, amelyben jól megfigyelhetők a lakóházak különböző típusai, a közösségi épületek, a raktárak. A város területének 57%-át lakóépületek, 15%-át áruraktárak, 12%-át fürdők foglalták el.[7]
A romváros ma is viszonylag könnyen áttekinthető. A kelet-nyugati irányú, másfél kilométer hosszú főutca, a Decumanus Maximus a Tiberis egykori medrével párhuzamosan halad.[7] Erről az útról nyílt a színház bejárata is. Az épületnek csak az alsó, két félkörívű üléssora eredeti, a többi modern helyreállítás, kiegészítés. A színház 2700 nézőt fogadhatott be, és oszlopok, színész-maszkokat ábrázoló díszek ékesítették.[8] A színházzal szemben, az út másik oldalán találhatók a keresztény kápolnának (Oratorio Cristiano) a császárkor végéről származó maradványai. A hagyomány szerint maguk az apostolok alapították az egyik legrégebbi itáliai püspökséget, az ostiait. Az itt elhelyezett felirat szerint Hippói Szent Ágoston anyja, Szent Mónika 387. május 4-én Ostia egyik vendégfogadójában hunyt el, útban hazafelé, Africa tartományba.[9]
Az utca felől, a színház mögött található a ma olaszul Piazzale delle Corporazioninak nevezett tér, ahol a Mediterráneum minden részéről 70 kereskedelmi vállalkozásnak volt irodája. A padlójukat díszítő mozaikok mutatják a cégek kapcsolatainak kiterjedtségét, szerepel rajtuk többek között Alexandria, Sabratha, Karthágó, a gallai Narbó (ma Narbonne), Szardínia. Felismerhetők ezen kívül a gabona mérésére szolgáló mérő, kereskedelmi hajók, tengeri halak, valamint a négyszintes világítótorony, Ostia jelképe.[9]
Museo Ostiense[szerkesztés]
A romváros közepén, a mai folyóparthoz is közel található a fedett kiállító csarnok, ahol a feltárások során talált értékes szobrokat és más emlékeket mutatják be. Ezt a múzeumot 1865-66-ban hozta létre IX. Piusz pápa a Casale delle Saline nevű 15. századi épületben, ami ekkor neoklasszikus homlokzatot kapott.[10]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Anco Marcio regi quarto a Romulo qui ab urbe condita primum coloniam --- deduxit
- ↑ Robert Harris, "Pirates of the Mediterranean" New York Times, 30 September 2006
- ↑ [1], Ostia Antica, A guide to Excavations, Pellegrino, 2000
- ↑ Archivált másolat. [2014. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 23.)
- ↑ a b Ürögdy 305. o.
- ↑ L. Michael White, "Synagogue and Society in Imperial Ostia: Archaeological and Epigraphic Evidence" The Harvard Theological Review 90.1 (January 1997), pp 23-58; Anders Runesson, "The Oldest Original Synagogue Building in the Diaspora: A Response to L. Michael White" HTR 92.4 (October 1999), pp 409-433; L. Michael White "Reading the Ostia Synagogue: A Reply to A. Runesson", HTR 92.4 (October 1999), pp 435-464.
- ↑ a b Ürögdy 306. o.
- ↑ Ürögdy 307. o.
- ↑ a b Ürögdy 308. o.
- ↑ Guidi 47. o.
Források[szerkesztés]
- ↑ Ürögdy: Ürögdy, György. Róma. Budapest: Panoráma – Külföldi városkalauzok. 963 243 261 4 (1983)
- ↑ Guidi: Cestelli Guidi, Benedetta. Museums of Rome. Róma: Scala/ATS Italia Editrice (2007)
További információk[szerkesztés]
A Wikimédia Commons tartalmaz Ostia Antica témájú kategóriát.- A Museo Ostia Antica honlapja
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ostia Antica című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
