Orientalizmus (könyv)
| Orientalizmus | |
| Szerző | Edward Said |
| Nyelv | angol |
| Műfaj |
|
| Kiadás | |
| Kiadó | Vintage Books |
| Kiadás dátuma | 1978 |
| Média típusa | könyv |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az Orientalizmus Edward Said palesztin származású amerikai író műve, amelyet először 1978-ban adtak ki. A könyvben Said újradefiniálja az "orientalizmus" fogalmát, amely nagy hatást gyakorolt az orientalista diskurzusra, és heves vitákat váltott ki, sokak szerint ez a mű szolgált alapötletéül a posztkolonializmus diszciplínájának. Számos nyelvre lefordították, köztük franciára, törökre, arabra, spanyolra, olaszra, japánra, katalánra. Magyarul 2000-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál.[1]
Az Orientalizmus alapgondolata[szerkesztés]
Az orientalizmus Said szerint, egy nagy múltra visszatekintő hagyomány, amely a keletiekről nyugaton kialakult képre alapozva a keletiekkel való bánásmódot foglalja rendszerbe. A Kelet szervesen beépült a Nyugat anyagi civilizációjába. Az orientalizmus ennek a kifejeződése, amely az idők során kialakította saját intézményi hátterét. Azonban az orientalizmus szó alatt Said több mindent ért, amely fogalmak szoros összefüggésben állnak.
A könyv lényeges elemei[szerkesztés]
Az Orientalizmus 1978-as megjelenése után az elkövetkezendő húsz-huszonöt évben mintegy hatvan recenzió jelent meg csak Angliában és az USA-ban.[2] A mű egy Bevezetőből és három hosszú fejeztből áll. A Bevezetőben fejti ki a munka vezérgondolatát: a Kelet nem "an inert fact of nature", ahogyan a Nyugat sem, hanem, idézi Vico gondolatát, földrajzilag, kulturálisan és történetileg valami "man-made". "Az orientalizmus tehát nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta."[3] Said alapvetően a Michel Foucaulttól és Antonio Gramscitól származó diskurzusról vallott vezérgondolatokból építkezik az "orientalizmus" kidolgozása során. E gondolat három alapvetésből tevődik össze:
1. a szorosan vett "tudományos" orientalisztika, a keleti stúdiumok – filológia, nyelvészeti, történeti stb. – művelése,
2. a költők, írók, filozófusok, politikai gondolkodók és a gyarmati tisztviselők Kelet-népe Aiszkhülosztól Marxig és tovább
3. a 18. sz. végétől a Keletről való gondolkodás számos intézményben művelt és terjesztett legtágabb módja[4]
Az orientalizmusnak ez a tág meghatározása teszi lehetővé az imperializmus/gyarmatosító kapitalista Nyugat és Kelet (alapvetően a muszlim Közel-Kelet) túlpolitizált, ideológiai kapcsolatát, amelyen belül a szorosan vett tudományos orientalisztika csak néhány (politikailag elkötelezett) szereplőre redukálódik. Nyilvánvaló, hogy ez az állítás adta a legnagyobb felületet a Said orientalizmus-felfogásának bírálataihoz.
A legfontosabb volt a posztstrukturalizmus vagy posztmodernizmus szálláscsinálójának, Foucault-nak a hatása, különösen annak a hatalom és tudás elválaszthatatlan összefüggéseire és a társadalmi diskurzusra vonatkozó elemzése. Az előbbit a Felügyelet és büntetés c. munkájában így jellemzi Michel Foucault:
„Ismerjük el, hogy a hatalom kitermeli a tudást (és nem egyszerűen azért részesíti előnyben, mivel a tudás kiszolgálja vagy mert hasznosságánál fogva alkalmazza), hogy hatalom és tudás közvetlenül feltételezi egymást, hogy nincs hatalmi viszony anélkül, hogy ne képződne a tudás korrektív területe, s nincs olyan tudás sem, amely ne feltételezne, egyszersmind ne képezne hatalmi viszonyokat)”[5]
1994 után Arafat indexre tette Edward Said Palesztinával kapcsolatos műveit, noha ő maga az Orientalizmus mellett a The Question of Palestine (1979) és a Covering Islam. How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (1981) munkáit tartotta fontosnak, utólag kiderült, hogy az Orientalizmus és a Culture and Imprerialism (1993) bizonyultak igazán hatásos és időtálló műveknek. Az előbbi a 20. század utolsó két évtizedének egyik emblematikus műve lett. Ahogy R. Irwin mondta: "Az Orientalizmus nem a keleti stúdiumok története, hanem a hatalom és a tudás viszonyának bizonyos vonatkozásairól szóló rendkívül szelektív polémia"[6] A lényeg tehát a polémia a kivételt nem ismerő negatív bírálat és nem az objektív elemzés, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy noha a könyvről megjelent alapos bírálatokban számos lényeges hibát mutattak ki, ennek ellenére a szerző a további kiadásokban egyetlen nyilvánvaló hibát sem javított ki, ám továbbra is fenntartotta minden ellenvetését.
Said láthatóan sietve és egyhuzamban vetette papírra[7]- ez magyarázza a sok ismétlést és azt, hogy számos adatának és állításának nem nézett utána, s így rengeteg hiba maradt a könyvben.[8] Egyes bírálatok kifogásolták a "hatásvadász módon írt zsargon"-t, ami a posztmodern subaltern szerzőkre, Said hű követőire, Gayatri Spivakra, Homi Bhabhára és másokra lesz később különösen jellemző.[9]
Kritikák[szerkesztés]
Bernard Lewis[szerkesztés]
A könyvnek szinte minden pontját rengeteg kritika érte, Said az orientalizmus diszciplínáját az imperialista politikával, a Nyugat hatalmi érdekeivel kapcsolat össze, Lewist tartva az orientalista kaszt szóvivőjének.[10] Lewis pontról pontra megcáfolta az általa "első számú antiorientalistának" nevezett Said állítsait. A vita – amelyben egyik fél sem volt mentes a felszínességtől és a kiragadott példák alapján történt általánosításoktól – Lewis és Said között az utóbbi 2003-ban bekövetkezett haláláig sem csitult. Lewis egy, az orientalizmus első kiadása után másfél évtizeddel megjelent könyve egy részét Said bírálatának szentelte,[11] Said pedig könyve két év múlva megjelent kiadásához írt utószavában sok oldalon át bírálta Lewist. A vita a szakértők táborít is rendkívüli módon megosztotta, egyesek kimondottan "pro-Said" és "pro-Lewis" táborokról beszélnek.[12]
Robert Irwin[szerkesztés]
Ibn Warraq[szerkesztés]
Ellenorientalizmus[szerkesztés]
Készült egyfajta ellenorientlizmus, amely Saidnál lényegesen objektívebben igyekszik az európai Kelet-kutatást számbavenni, fölmutatva a vitathatatlan értékeket, és finom iróniával próbálja közömbösíteni az orientalizmus inkább politikai és ideológiai, és kevésbé tudományos megközelítését.[13]
Magyarul[szerkesztés]
- Orientalizmus. Felsőoktatási tankönyv; ford. Péri Benedek; Európa, Bp., 2000
- Orientalizmus (részlet); in: Magyar Lettre Internationale. 37. szám, 2000. Nyár. Online: itt
Források[szerkesztés]
- Edward W. Said: Orientalizmus. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000
- A. Ahmad: Orientalism and After: Ambivalence and Metropolitan Location in the Work of Edward Said, in: In Theory, Verso, 1992
- W. Kennedy: Edward Said. A Critical Introduction. Cambridge, Routedge, 1999/2001
- R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007
- Ibn Warraq: Defending the West: A Critique of Edward Said's Orientalism, (2007) ISBN 1-59102-484-6
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Edward W. Said: Orientalizmus. Európa Könyvkiadó, Budapest 2000., fordította Péri Benedek.
- ↑ L. Mani-R. Frankenberg: "Orientalism", in: Economy and Society 14/2, 1985. 174-192. pp.
- ↑ Edward Said: Orientalizmus 12. o.
- ↑ Edward Said: Orientalizmus, 57sq
- ↑ Michel Foucault: Felügyelet és büntetés, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. 40. o.
- ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007, 281. sq
- ↑ Edward Said: Ortientalizmus, 2009, 577. o.
- ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007. 282. sq
- ↑ J. H. Plumb in The New York Times Review Books 1978 február 18.
- ↑ uo. 600. pp.
- ↑ Bernard Lewis: Islam and the West. Oxford University Press, 1993.
- ↑ Fred Halliday: Islam and the Myth of Confrontation. Religion and Politics in the Middle East. I. B. Tauris Publishers, 1996. 200. pp.
- ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007