Ophélie Bretnacher eltűnése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ophélie Bretnacher szócikkből átirányítva)
Ophélie Bretnacher

Ophélie Aurelia Bretnacher (Verdun,[1] 1986. június 8.[2]Budapest, 2008. december 4.?) francia egyetemista lány volt, akinek 2008-ban történt eltűnése bűnügyi és diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett Franciaország és Magyarország között.

Eltűnése[szerkesztés]

A 22 éves Ophélie Bretnacher az Erasmus-program résztvevője volt a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE).[3] 2008. december 4-én tűnt el Budapesten. Utoljára egy térfigyelő kamera felvételén volt látható, amint elhagyja a Dohány utcai „Portside of Cuba” nevű éjszakai klubot, ahol korábban egy társasággal italozott. Táskáját és mobiltelefonját a Lánchídon találta meg két olasz fiatalember, akik azt nem a rendőrségre, hanem a lány barátaihoz vitték. Ezután nem sokkal főbérlője tett bejelentést a rendőrségen.

Barátai és családja többféleképpen próbált rátalálni,[4][5] és hivatalos felhívást tettek közzé mind Magyarországon, mind Franciaországban.

Politikai és diplomáciai következmények[szerkesztés]

10 kilométeres félmaraton

A francia elnök egy online írásbeli nyilatkozatot küldött, amit tízezren írtak alá.[6]

2009. január 11-én több száz ember menetelt Párizsban a francia állam közbelépéséért.[7]

Catherine Vautrin, a francia Nemzetgyűlés alelnöke megemlékezett Ophélie eltűnéséről, és Franciaország beavatkozását kérte.[8][9][10] Ezt követően francia nyomozók érkeztek Magyarországra.[11] Nicolas Sarkozy a blogjában is foglalkozott Ophélie eltűnésével.

2009 októberéig Magyarország nem válaszolt Franciaország kéréseire az ügyben.[12]

Az Európai Unió tagországai közötti jogi és bűnügyi együttműködést a 2009. december elsejétől hatályos lisszaboni szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartája szabályozza.

A nyomozás[szerkesztés]

Holttestét 2009. február 12-én[13] találták meg a Dunában, a csepeli Mahart-kikötőraktár egyik öblében. A lány valószínűleg a Dunába fulladt. A rendőrség nem valószínűsített bűnügyet: balesetről vagy öngyilkosságról lehet szó.[14] A lány korábban többször veszekedett szüleivel, több jel mutat arra, hogy depressziós volt. A gyilkosságot azonban nem lehet teljesen kizárni,[15] mert vérömlenyt találtak a testen.[16] A nyomozók nem találták meg a lány ujjlenyomatát sem a Lánchídon, sem más nyomát annak, hogy a hídról ugrott volna be a Dunába.[17]

2009 júliusában Ophélie apja egy orvos-szakértői véleményre hivatkozva azt állította, hogy 10 óra eltérés van az eltűnés időpontja és a halál beállta között, vagyis lánya hajnali kettőtől délig ismeretlen helyen tartózkodott.[18]

Annak ellenére, hogy a francia nyomozók kétszer is Magyarországon jártak, a nyomozás egy éven át nem haladt előre.[16] Egy évvel később barátai új keresést indítottak, hogy megoldják ezt az ügyet a második évben.

2010 februárjában családja új felhívást tett közzé a gyilkos kinyomozására. A család jogi képviseletét William Bourdon látta el.[19][20][21]

2010 márciusában Párizsban törvényszéki vizsgálat indult emberrablás, fogvatartás és gyilkosság gyanújával.[22]

Ezután a lány barátja keveredett gyanúba. 2010 augusztusában kiderült, hogy az olasz hatóságok nem találják a lány egykori olasz szerelmét, Pierre Paolót, és azt a két ugyancsak olasz férfit, akik megtalálták a táskáját.[23] A barátot 2011 áprilisában sikerült kihallgatni, de elengedték, noha vallomása és a magyar szakértői vélemények között állítólag ellentmondások voltak. A táskát megtaláló két olaszt 2012 márciusában érte utol az olasz rendőrség. Kiderült, hogy nem igaz, hogy nem ismerték Pierre Paolót.[24]

2014. április 8-án a magyar rendőrség megszüntette a nyomozást, „mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”.[25]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Disparition d'une jeune étudiante française à Budapest (francia nyelven). [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 27.)
  2. OBJEKTÍV Hírügynökség – Hétfős nyomozócsoport alakult az eltűnt francia lány ügyében
  3. Budapest police investigate the case of a missing French girl (angol nyelven). [2009. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 12.),
  4. Ophélie Bretnacher missing (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 13.) Hír Televízió, december 2008
  5. Le web mobilisé pour retrouver Ophélie Bretnacher. (Hozzáférés: 2009. október 6.), L’Express on December 11th, 2008
  6. Pétition pour une implication de l'Etat français.
  7. Ils refusent qu'on oublie Ophélie, Le Parisien January 12 th 2009.
  8. Catherine Vautrin Questions au gouvernement 13 janvier 2009. [2011. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 4.)
  9. Vidéo de l'intervention de Catherine Vautrin à l'Assemblée nationale. [2010. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 4.)
  10. Disparition d'Ophélie Bretnacher le 13-15 le mag,
  11. (angolul)Hungarian authorities investigate possible kidnap Hungarian authorities investigate possible kidnap[halott link],The Budapest Times Saturday, 24 January 2009
  12. Point sur l'enquête au 17/10/2009. [2010. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 4.)
  13. Ophélie-ügy: elkészült a DNS-vizsgálat
  14. (angolul)Ophélie Bretnacher mystery nears end as body recovered. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 13.), Caboodle.hu february 13th, 2009
  15. EXCLUSIF Ophélie Bretnacher l'homicide ne doit pas être écarté. [2011. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 4.), L’Est Républicain 4 th december 2009
  16. a b Disparition d'Ophélie Bretnacher — Mort probable d'Ophélie : un hématome qui interpelle, L’Union february 14 th 2009
  17. Súlyos depresszióban szenvedett Ophélie Bretnacher Archiválva 2010. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben – Kisalföld, 2009. február 23.
  18. Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg – Népszabadság, 2009. július 21.
  19. Meuse :Ophélie, nouvelle plainte des parents, l'Est Républicain, 3 February 2010. [2011. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 4.)
  20. Ophélie Bretnacher, plainte pour meurtre, le Figaro 2 February 2010
  21. [1] Elle, La famille relance l'enquête 2 February 2010 ; [2] Archiválva 2010. február 23-i dátummal a Wayback Machine-ben "Justice, ces familles qui s'impliquent", Jean-Pierre Thiollet, France-Soir, 18 February 2010
  22. Mort d'Ophélie Bretnacher en Hongrie, une information judiciaire Archiválva 2010. március 23-i dátummal a Wayback Machine-ben – le Point, 2010. március 17. (franciául)
  23. Körözik Ophélie olasz barátját a zsaruk Archiválva 2010. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben – Blikk, 2010. augusztus 23.
  24. Váratlan fordulat: megoldódhat az Ophélie-rejtély Archiválva 2012. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben – Bors, 2012. március 13.
  25. Nem nyomoznak tovább Ophélie Bretnacher ügyében – Ma.hu, 2014. április 9.

Külső hivatkozások[szerkesztés]