Olmützi alkotmány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az olmützi alkotmányt (más néven oktrojált alkotmányt) I. Ferenc József császár adta ki császári pátenssel 1849. március 4-én. Két alkotmányos dokumentum alkotja: a Császári alkotmány az osztrák császári birodalom számára[1] és az alapjogi pátens. A morvaországi Kroměřížben ülésező osztrák alkotmányozó birodalmi gyűlés e két tervezetén alapuló alkotmányos jogforrást nevezik együttesen olmützi oktrojált alkotmánynak (németül: Oktroyierte Märzverfassung). A dokumentum, szakítva a népszuverenitással, visszatért a monarchikus legitimitáshoz. A közjogi művet megalkotó birodalmi gyűlést azonban március 7-én feloszlatták, azzal az indokkal, hogy nem készített használható alkotmánytervezetet.[2]

Előzményei[szerkesztés]

V. Ferdinánd király 1848. december 2-án[3] Olmütz (magyarosan Alamóc) városában mondott le unokaöccse, Ferenc József főherceg javára, mivel a Habsburgoknak nem volt érdeke, hogy V. Ferdinánd legyen a király. Mivel ő szentesítette az áprilisi törvényeket, a keze "meg volt kötve", ezzel ellentétben unokaöccsének, Ferenc Józsefnek, nem volt érdeke megkötni a törvényeket.

Főbb rendelkezései[szerkesztés]

Az olmützi oktrojált (azaz uralkodói rendelettel, "engedményként" kiadott) alkotmány számos egyéni szabadságjogot – így a törvény előtti egyenlőséget, a nyelvi és nemzeti egyenlőséget - biztosított, eltörölt minden hűbéri alárendeltséget. Alapjában véve azonban az ölmützi alkotmány életbelépése esetén egy ugyancsak centralizált és abszolutista állam megteremtését jelentette volna.

Rendelkezéseinek éle különösen a „lázadó” magyarok ellen irányult: az alkotmány szerint az ausztriai császárság koronatartományokból állt, a Szent Korona országait ezért felosztotta Magyar Királyságra, Erdélyi Fejedelemségre – az uniót Erdéllyel semmisnek nyilvánítva, – Katonai határőrvidékre és Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságra. A császári házhoz lojális Horvátország Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is.

Az alkotmány szerint a császárt abszolút vétójog illette meg és ő gyakorolta a kizárólagos törvényhozó- és végrehajtó hatalmat, de utóbbinál megmaradt a miniszteri ellenjegyzés- és felelősség (politikailag a birodalmi gyűlés, jogilag a birodalmi bíróság előtt). A császár által kinevezett birodalmi tanács (Reichsrat) pusztán az ő tanácsadó testülete lett. A birodalmi gyűlés a dokumentum szerint kétkamarás volt (ld. "kremsieri terv"). Továbbá az alkotmány rögzítette: abban az esetben, ha épp nem ülésezik a Reichstag, fenyegető veszély esetén a császár törvényerejű rendeletet bocsáthat ki, de csak valamennyi miniszter ellenjegyzésével együttesen, s erről be kell számolniuk a birodalmi gyűlés előtt. Ez is a tartományok föderalizmusára épülő, a közösségi kormányzatot fenntartó elv volt, de kerületek itt nem voltak.

Az alkotmány szerinti bírósági szervezet felépítése megegyezett a kremsieri nemzetgyűlés alkotmányában foglaltakkal.

Sorsa és értékelése[szerkesztés]

Az olmützi alkotmány sohasem lépett életbe. Az alkotmánnyal Ferenc József többek között azt akarta elérni, hogy császársága alá tagolja Magyarországot. Magyarországon azonban ekkor még nem ismerték el ő mint uralkodót, hanem egészen a trónfosztás kimondásáig V. Ferdinándot tekintették koronázott királynak.[4] Így a Ferenc József nevéhez fűződő dokumentumot sem tekinthették hatályosnak.

Az alkotmány bevezetését a szabadságharc miatt elhalasztották, s végül 1851. december 31-én egy császári pátens hatályon kívül helyezte.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Reichsverfassung für das Kaiserthum Oesterreich (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  2. Csizmadia Anna: Hatályba lépett-e az olmützi alkotmány?. ujkor.hu, 2016. január 8. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  3. Lemondott I. Ferdinánd, majd trónra lépett I. Ferenc József (html). duol.hu. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  4. V. Ferdinánd 1848 decemberében Ferenc József javára lemondott császári címéről, ugyanakkor a magyar királyság átruházása jogilag ilyen módon nem volt kivitelezhető, ahhoz a magyar országgyűlés jóváhagyása és a Szent Koronával történő megkoronázás is szükséges lett volna. Ferenc József megkoronázása csak 1867-ban történt meg.
  5. Kaiserliches Patent vom 31. December 1851 (R.G.Bl. 2/1852) (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 15.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]