Olmützi alkotmány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az olmützi alkotmányt (más néven oktrojált alkotmányt) I. Ferenc József császár adta ki császári pátenssel 1849. március 4-én. Két alkotmányos dokumentum alkotja: a Császári alkotmány az osztrák császári birodalom számára[1] és az alapjogi pátens. A morvaországi Kroměřížben ülésező osztrák alkotmányozó birodalmi gyűlés e két tervezetén alapuló alkotmányos jogforrást nevezik együttesen olmützi oktrojált alkotmánynak (németül: Oktroyierte Märzverfassung). Szakítva a népszuverenitással visszatért a monarchikus legitimitáshoz. A közjogi művet megalkotó birodalmi gyűlést azonban március 7-én feloszlatták, azzal az indokkal, hogy nem készített használható alkotmánytervezetet.[2]

Előzményei[szerkesztés]

V. Ferdinánd király 1848. december 2-án[3] Olmütz (magyarosan Alamóc) városában mondott le unokaöccse, Ferenc József főherceg javára. Mindezt azért tette, mivel a Habsburgoknak nem volt érdeke, hogy V. Ferdinánd legyen a király. Mivel V. Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, az ő keze "meg volt kötve".

Főbb rendelkezései[szerkesztés]

Az olmützi oktrojált (azaz uralkodói rendelettel kiadott vagy kényszerített) alkotmány számos egyéni szabadságjogot biztosított – így a törvény előtti egyenlőséget, a nyelvi és nemzeti egyenlőséget, eltörölt minden hűbéri alárendeltséget, – alapjában véve azonban centralizált és abszolutista állam megteremtését jelentette.

Rendelkezéseinek éle különösen a „lázadó” magyarok ellen irányult: Az alkotmány szerint az ausztriai császárság koronatartományokból áll, a Szent Korona országait ezért felosztotta Magyar Királyságra, Erdélyi Fejedelemségre – az uniót Erdéllyel semmisnek nyilvánítva, – Katonai határőrvidékre és Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságra. A császári házhoz lojális Horvátország pedig Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is.

A császárt abszolút vétójog illeti meg és ő gyakorolja a kizárólagos törvényhozó- és végrehajtó hatalmat, de utóbbinál megmarad a miniszteri ellenjegyzés- és felelősség (politikailag a birodalmi gyűlés, jogilag a birodalmi bíróság előtt). Itt a császár által kinevezett birodalmi tanács (Reichsrat) pusztán az ő tanácsadó testülete lesz. A birodalmi gyűlés kétkamarás (lásd kremsieri terv). Ha épp nem ülésezik a Reichstag, fenyegető veszély esetén a császár törvényerejű rendeletet bocsáthat ki, de csak valamennyi miniszter ellenjegyzésével együttesen, s erről be kell számolniuk a birodalmi gyűlés előtt. Ez is a tartományok föderalizmusára épül, fenntartja a közösségi kormányzatot, de nincsenek kerületek.

A bírósági szervezet megegyezik a kremsieri nemzetgyűlés alkotmányával,.

Az alkotmány sohasem lépett életbe, bevezetését a szabadságharc végéig elhalasztották, majd 1851. december 31-én egy császári pátens hatályon kívül helyezte.[4]

Értékelése[szerkesztés]

Az alkotmány Ferenc József kísérlete volt arra, hogy császársága alá tagolja Magyarországot, ahol koronázott királynak ekkor még V. Ferdinándot tekintik. V. Ferdinánd király 1848 decemberében Ferenc József javára lemondott császári címéről, ugyanakkor a magyar királyság átruházása jogilag ilyen módon nem volt kivitelezhető, ahhoz a magyar országgyűlés jóváhagyása és a Szent Koronával történő megkoronázás is szükséges lett volna. A trónfosztás kimondásáig Magyarország Ferdinándot tekintette Magyarország királyának.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Reichsverfassung für das Kaiserthum Oesterreich (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  2. Csizmadia Anna: Hatályba lépett-e az olmützi alkotmány?. ujkor.hu, 2016. január 8. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  3. Lemondott I. Ferdinánd, majd trónra lépett I. Ferenc József (html). duol.hu. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  4. Kaiserliches Patent vom 31. December 1851 (R.G.Bl. 2/1852) (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 15.)

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]