Octogon
Az Octogon (Octogon architecture&design) 1998-ban alapított magyar építészeti és design magazin.
Története
[szerkesztés]Az Octogon 1998-ban értelmiségi olvasóknak szánt építészetkritikai fórumként jött létre.[1] A lap a kezdetektől küldetésének tekintette az építészeti szakma és a nagyközönség közötti közvetítést, az építészet és a formatervezés, a design, az életmód összefüggéseinek bemutatását, valamint a nemzetközi színtér felől történő közvetítést. A lap címét az Andrássy út és a Nagykörút kereszteződésénél található Oktogon inspirálta.[2]
Első tulajdonosa a McMiller Consulting volt, amelynek csődjét követően a lap főszerkesztője, Bojár Iván András többedmagával saját kiadásában, a Vertigo Publishing Kft. kiadványaként jelentette meg.[3] A kezdetekben külföldi könyvek és folyóiratok terjesztésével is próbálkoztak, majd könyvkiadással, és Körzőgyár néven galériát is üzemeltettek. A lap szerkesztősége nyerte a rendszerváltást követő 15 év magyar építészetéről szóló, Közben című kiállítás rendezésének jogát a Műcsarnokban, emellett ők kezdeményezték az Építészet Hónapja kiállítássorozatát.[4]
A lap online verziója 2003-ban indult.[5]
A szerkesztőség munkáját 2003-ban Joseph Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el.[6]
Octogon Építészetkritikai Műhely
[szerkesztés]A lap szerzőinek közössége, az Octogon Építészetkritikai Műhely 1999-2005 között több száz építészeti kritikát jelentetett meg a Népszabadságban és más magyar közéleti lapokban.[7] A Műhely tagjaként publikált többek között Bacsó Bori, Bojár Iván András, Jancsó Anna, Martinkó József, Sütő András Balázs, Szász Katalin, Szeszlér Vera, Torma Tamás, Varjasi Farkas Csaba. A kollektíva munkájaként készült el a Téglaépítészet Magyarországon című kiadvány is.
Főszerkesztők
[szerkesztés]- 1998-2015. Bojár Iván András
- 2015- Martinkó József[8]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Csóka Attila Róbert – Smiló Dávid: Beszélgetés Bojár Iván Andrással. In: Miklósvölgyi Zsolt (szerk.): Építészet – kritika – írás. Új Forrás Kiadó, Budapest, 2014. 61-69. o.
- ↑ Csóka – Smiló: i. m. 69. o.
- ↑ Kerékgyártó Béla: Az építészeti folyóiratok és a nyilvánosság . Utóirat 2006/4. 7-13. o.
- ↑ Kerékgyártó: i. m. 10. o.
- ↑ Turai Balázs: Az építészet nyilvánossága az interneten. Utóirat 2006/4. 27-47. o.
- ↑ Pulitzer Emlékdíjak a kiválóknak. Dunaújvárosi Hírlap, 2003. március 18. 5. o.
- ↑ Csóka – Smiló: i. m. 62. o.
- ↑ Martinkó József életrajza az Equitone honlapján: (letöltés dátuma: 2025. december 14.)