Nyugati vöröskolobusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Nyugati vöröskolobusz
Piliocolobus temminckii 0004.jpg
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok
Törzs: Gerinchúrosok
Altörzs: Gerincesek
Osztály: Emlősök
Rend: Főemlősök
Család: Cerkóffélék
Alcsalád: Karcsúmajomformák
Nemzetség: Piliocolobus
Tudományos név
Piliocolobus badius
Kerr, 1792
Szinonimák

Procolobus badius

Elterjedés
A naranccsal jelölt helyekről feltehetően kipusztultA naranccsal jelölt helyekről feltehetően kipusztult
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nyugati vöröskolobusz témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugati vöröskolobusz témájú médiaállományokat és Nyugati vöröskolobusz témájú kategóriát.

A nyugati vöröskolobusz (Piliocolobus badius) a cerkóffélék családjába tartozó, Nyugat-Afrikában honos majomfaj.

Megjelenése[szerkesztés]

276166916 3071abdf94 o.jpg

A nyugati vöröskolobusz közepes méretű majom, testhosszuk 45–67 cm, amihez még 52–80 cm-es farka járul. A hímek valamivel nagyobbak, testsúlyuk 9,1-12,2 kg közötti, míg a nőstények 6,8-9,1 kg között lehetnek. Arcuk csupasz. Bundájuk a hátukon barna, szürke vagy fekete színű, míg pofaszakálla és végtagjaik vörösek vagy vörösesbarnák. Ágyékuk környéke fehér. A rokon fajoktól eltérően nincsenek hosszú fürtjeik, szőrzetük többé-kevésbé egyforma hosszú. Ujjaik hosszúak, az erősen megrövidült hüvelykujj kivételével. Érdekesség, hogy a fiatal hímeken kívülről nincs nyoma pénisznek vagy heréknek és a nőstényekéhez hasonló rózsaszín ivarszervi duzzanata van. Ennek oka feltehetően az, hogy így kevésbé vannak kitéve az idősebb hímek agressziójának.

Három alfaja van:

  • P. badius badius: homloka fekete, combja külső oldala a hátszőrzettel azonos színű
  • P. badius temmincki
  • P. badius waldroni: homloka és combja vörösebb, mint a P.b. badius

Elterjedése[szerkesztés]

Nyugat-afrikai faj. A P.b. badius Elefántcsontparton, Sierra Leonéban és Libériában fordul elő, míg a P.b. waldroni Kelet-Elefántcsontpart és Nyugat-Ghána, a P.b. temminicki Szenegál, Guinea, Gambia és Bissau-Guinea lakója.

A nyugati vöröskolobusz esőerdők lombkoronájában, annak valamennyi szintjében él, de a legtöbb időt a talajtól 20–30 m közötti magasságban tölti. A P.b. temmincki alfaj hegyi erdőkben, trópusi esőerdőkben, valamint Szenegál száraz erdeiben honos. A P.b. waldroni a sűrű, magas lombkoronájú erdőket preferálja.

Életmódja[szerkesztés]

A nyugati vöröskolobusz 1897-es ábrázolása

Nappal aktív. Élete nagy részét a lombok között tölti, a talajra csak ritkán ereszkedik le. Néha Diana-cerkófokkal verődik össze.

A nyugati vöröskolobusz nagy, több mint húsz (esetenként akár 90) főből álló csoportokban él, amelyek fiatal és idősebb hímekből és nőstényekből állnak. A nőstények időnként csoportot váltanak, míg a hímek abban maradnak, ahol születtek, esetleg saját csoportot alapítanak. Territoriális állatok. A P.b. temmincki alfaj csoportjai 0,089-0,22 km2-es territóriumot védelmeznek, míg a P.b. badius területe meghaladhatja az egy négyzetkilométert. A P.b. temmincki-csoportok egyébként is eléggé lazán szerveződnek és gyakran összeállnak másokkal, esetleg szétválnak.

Tápláléka elsősorban zsenge levelekből áll és kisebb mértékben ugyan, de megeszi az idősebb leveleket, magvakat, éretlen gyümölcsöket és a hajtásokat. A P.b. temmincki elsődleges táplálékforrásai a Terminalia macroptera, Celtis integrifolia, Erythrophleum guineense, Pterocarpus erinaceus és Dichrostachys glomerata növényfajok. Rokonaihoz hasonlóan gyomra több rekeszből áll, ami segíti megemészteni a levelek cellulóztartalmát. A felső rekeszekben baktériumok fermentálják a táplálékot, míg az alsókban gyomorsav segíti az emésztést. Gyomra igen nagy, egy jóllakott állat esetében testsúlya negyedét teszi ki.

Természetes körülmények között főleg leopárdok és csimpánzok vadásznak rá. A két ellenségükre másképp reagálnak: csimpánzt látva vészkiáltást hallatnak majd utána elcsendesülve felmásznak a fák legtetejére. Leopárd felbukkanása esetén több hím vészkiáltásokat adva megpróbálja elűzni a ragadozót. A nyugati vöröskolobuszra az ember is vadászik a húsáért és bőréért. A vadászat következtében a P.b. waldroni alfaj a kihalás szélére került.

Szaporodása[szerkesztés]

Ennél a fajnál a csoportról csoportra vándorló nőstények választják ki, hogy melyik hímmel pározzanak. Nem teljesen egyértelmű, hogy monogámak, vagy a nőstény több hímmel is kapcsolatban áll. Az ovulációt az ivarszerv rózsaszín duzzanata jelzi. A nőstények kétévente lesznek vemhesek. A vemhességi idő 6-6,5 hónap. Mivel fogságban nehezen tarthatók, utódnevelési szokásaik alig ismertek.

Életük első hat hónapjában a nyugati vöröskolobuszok 30%-a elpusztul, egyéves korukig pedig további 18%-uk. Élettartamuk nem ismert.

Környezetvédelmi helyzete[szerkesztés]

A nyugati vöröskolobusz a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján veszélyeztetett státusszal szerepel. Létszáma az utóbbi harminc évben kevesebb, mint a felére csökkent. A P.b. waldroni alfaj súlyosan veszélyeztetett, az is lehet, hogy már kipusztult. Elsősorban az erdőirtás és a vadászat fenyegeti. A faj megtalálható a washingtoni egyezmény (CITES) II. mellékletében, vagyis kereskedelme korlátozott.

Források[szerkesztés]