Nyílfű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Nyílfű
Sagittaria sagittifolia, 2006-07-22.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Rend: Hídőrvirágúak (Alismatales)
Család: Hídőrfélék (Alismataceae)
Nemzetség: Sagittaria
Faj: S. sagittifolia
Tudományos név
Sagittaria sagittifolia
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nyílfű témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nyílfű témájú médiaállományokat és Nyílfű témájú kategóriát.

A nyílfű (Sagittaria sagittifolia) a hídőrfélék (Alismataceae) családjába tartozó, Európában és Nyugat-Ázsiában honos, mocsarakban, tópartokon, lassú folyók mentén élő növény.

Megjelenése[szerkesztés]

A nyílfű 30-120 cm magas, lágyszárú, évelő növény. Gyökerei tarackosak, végükön ősszel áttelelő gumó képződik. Vízből kiálló tőlevelei hosszú nyelűek (nyele 45 cm-es is lehet), széles nyílhegy formájúak, 15–25 cm hosszúak és 10–22 cm szélesek. Mélyebb vízben levelei nagyobbra nőnek. Alámerült levelei szalag formájúak, kb. 2 cm szélesek és akár 80 cm hosszúak.

Júniustól augusztusig virágzik. Szárán több örvben állnak fürtös virágzatai. A 2-2,5 cm-es virágok egyivarúak. A termős virágok kisebbek, rövid kocsányúak, a porzós virágok alatt helyezkednek el. A három sziromszerű lepellevél fehér, tövükben liláspiros folttal.

Termése fejecskeszerű, apró szárnyas résztermésekre esik szét.

Elterjedése és termőhelye[szerkesztés]

Alapvetően európai faj, de elterjedési területe átnyúlik Nyugat-Szibériába, Kazahsztánba és Törökországba is. Magyarországon gyakori.

Lassú folyású folyókban, mocsarakban, csatornákban, tóparti nádasokban él 10-50 cm mély vízben.

Jelentősége[szerkesztés]

Keményítőben gazdag gumói alaposan megfőzve ehetőek, nyersen azonban mérgezőek. Főleg a gyöktörzse, de kisebb mértékben a levelei is illóolajakat és hólyaghúzó hatású gyantát tartalmaznak. A legelő állatoknál hasmenést, és bénulás következtében beálló elhullást is okozhat. Szárítva elveszti mérgező hatását.

Források[szerkesztés]