Novgorodi Köztársaság
| Novgorodi Köztársaság | |
| 1136 – 1478 | |
 | |
| Fővárosa | Velikij Novgorod |
| Vallás | ortodox kereszténység |
| Államvallás |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Novgorodi Köztársaság témájú médiaállományokat. | |
A Novgorodi Köztársaság (oroszul: Новгоро́дская респу́блика, latin betűkkel átírva "novgorodszkaja reszpublika", óegyházi szláv nyelven Новгородскаѧ землѧ, azaz novgorodszkaję zemlję) középkori keleti szláv állam volt a 12. és a 15. század között, az időszak egyik legnagyobb kiterjedésű európai állama. A Balti-tengertől az Urál hegység északi részéig terjedt. Központja Novgorod városa volt és hozzá tartozott a mai Ladoga-tó régiója. Lakosai így emlegették a várost: „Őfelsége, a Nagy Novgorod Úr”, vagy „Nagy Novgorod Úr”. A tengerparti Hanza-szövetség legkeletibb tagja volt.
Története[szerkesztés]
A 9. század közepén Novgorod a Balti-tengert és a Bizánci Birodalom közti kereskedelmi útvonal egyik pihenőállomása volt. A vidékét finn és szláv törzsek uralták, akik folyamatosan torzsalkodtak egymással a vezető szerepért, de ebbe belefáradva végül stabilitást nyújtó megegyezésre törekedtek, ezért elfogadták a varégok kormányzását.[1] A Novgorodi első krónika, a Novgorod 1016 és 1471 közti történetét elbeszélő írásgyűjtemény szerint a törzsek „oly fejedelmet kerestek, aki uralkodhatik felettünk és ítélkezhet a törvény szerint”.[2][3]
Novgorodot a varégok alapították a 9. század derekán. 882-ben Oleg fejedelem áttette a közigazgatási székhelyet Kijevbe. Ettől az időtől 1019-1020-ig Novgorod a Kijevi Rusz része volt. A novgorodi fejedelmeket a kijevi nagyfejedelem nevezte ki, általában az egyik saját idősebb fiát. Novgorod egyfajta szellemi központ volt, mint a Rusz első városa. Máig körbelengi a kereszténység előtti pogány–nordikus–szláv szellemiség aurája.
Novgorod gyakran játszott kulcsszerepet a Rusz politikájában. Támogatta Nagy Vlagyimir kijevi nagyfejedelmet, majd a novgorodiak segítették a Rusz trónjára a fiát, Bölcs Jaroszlávot. Jaroszláv első dolga volt, hogy szabadságjogokat és privilégiumokat adományozott hűséges novgorodi támogatóinak. Ezzel teremtődtek meg a Novgorodi Köztársaság alapjai. Bár Kijevhez tartozott, Novgorod nagy hatalmú regionális központtá vált, nagy önállósággal.
A 12. század közepéig a kijevi nagyfejedelem nevezte ki a novgorodi poszadnyik (polgármesteri) és tiszjackij (jogi-kereskedelmi főhivatalnok) posztok betöltőit, azonban a novgorodi bojárok ezt kisajátították maguknak. 1136-ban a novgorodiak szélnek eresztették Vszevolod Msztyiszlavics fejedelmet és a következő másfél száz évben több fejedelmet is ők maguk hívtak meg, vagy menesztettek. Ez nem volt valódi önállóság, mert a döntések függtek a kijevi nagyfejedelem személyétől.[4]
A novgorodi területekhez olyan városok tartoztak, mint Sztaraja Russza, Sztaraja Ladoga, Torzsok és Slisszelburg. Egyes beszámolók szerint Sztaraja Ladogát a novgorodi érsek egy helyettese vezette a 13. században. Pszkov városa, amely eredetileg Novgorodhoz tartozott, legalább a 13. századig de facto független volt, amikor csatlakozott a Hanza Szövetséghez. Több fejedelem, mint Dovmont (kb. 1240–1299) és Vszevolod ( (1117 előtt –1138) úgy uralkodott, hogy nem mutatott tiszteletet Novgorod vezetői iránt és nem konzultált velük. Az 1348-as bolotovói szerződés elismerte a Pszkovi Köztársaság függetlenségét. Még ezután is a novgorodi érsek volt a pszkovi egyház feje, és egészen 1589-ig megtartotta a "Nagy Novgorod és Pszkov érseke" címet
A 12–15. században a Novgorodi Köztársaság keleti és északkeleti irányban terjeszkedett. A novgorodiak feltérképezték az Onyega-tó és az Északi-Dvina mellékét és a Fehér-tenger partvonalát. A 14. század elején felkutatták az Északi-sarki-óceánt, a Barents-tengert, a Kara-tengert és a nyugat-szibériai Ob folyót. Az Urál északi részében élő ugor törzsek adót voltak kénytelenek fizetni Nagy Novgorodnak. A várostól északra fekvő, szőrmében, tengeri állatokban, sóban és egyéb javakban gazdag földek nagy gazdasági jelentőséggel bírtak. Ezekért a novgorodiak elhúzódó háborúkat vívtak Moszkvával a 14. század vége felé. Elvesztésük a város hanyatlásához vezetett.
A szovjet korszak marxista történészei „feudális köztársaságként” határozták meg a történelmi Novgorod politikai rendszerét.[5] A modern tudomány azonban már azt is megkérdőjelezi, hogy Oroszországban egyáltalán létezett valaha olyan társadalom, ami megfelel a középkori Nyugat feudalizmusának.[6]
Kormányzata[szerkesztés]
A novgorodi városállam olyan kormányzati folyamatokat alakított ki, amelyek a demokratikus részvételt tekintve messze Európa többi része előtt jártak.[7] Mielőtt Moszkva szerezte meg az ellenőrzést, a novgorodi polgárok maguk választhatták meg, ki és hogyan irányítsa a várost. Városi hivatalnokokat választottak, sőt még az is hatalmukban állt, hogy megválasszák, vagy menesszék a fejedelmet. A krónika szerint a mindezekről döntő „városgyűléseken” mindenféle rendű novgorodiak részt vehettek, a magisztrátusoktól (poszadnyiki) a legalsó osztályig, amelynek neve „csornije ljugyi” volt (szó szerint a fekete nép).[8] A középkori Novgorodi Köztársaság alkotmánya részleteiben nem ismert. A hagyományból az bontakozik ki, hogy a városban vecsék (gyűlések) rendszere működött és a kormányzatot a poszadnyikok (polgármesterek) és a tiszjackijek (ezredesek), eredetileg a helyi milícia vezetői, később bírói-kereskedelmi hivatalnokok) adták, arisztokraták és az érsek mellett.
Vezetése[szerkesztés]
Egyes tudósok szerint a novgorodi kormányzat végrehajtó ágának az érsek volt a feje, de nehéz feltérképezni, az egyes hivatalnokoknak pontosan mi volt a feladatuk. Lehetséges, hogy volt egy Főurak Tanácsa (Совет Господ, szovet goszpod), amelynek a feje az érsek volt, és az érseki palotában ülésezett (1433 után egy másik palotában).[9] Újabban Jonas Granberg kétségbe vonta, hogy egyáltalán létezett ilyen testület .[10]
Legalábbis névleg a novgorodi végrehajtó hatalom élén a fejedelem állt. Hatalma a 13–14. század folyamán megfogyatkozott.[11][12] Nem világos, hogy az érsek államfői, vagy kormányfői szerepet töltött-e be, mindenesetre a város fontos hivatalnoka volt. Nem csak az egyházat felügyelte, hanem küldöttségeket vezetett és egyéb világi feladatai is voltak, például bizonyos világi természetű bírósági ügyek felügyelete. A források azt sugallják, hogy az érsek konszenzusra törekedett a bojárokkal és szinte soha nem lépett fel egyedül. Az érsek nem kinevezett hivatalnok volt, a novgorodiak választották és az orosz metropolita hagyta jóvá a választást.[11] Az érsek valószínűleg a legnagyobb földbirtokos volt és egyéb jövedelmei is voltak, mint bírósági díjak vagy a piaci súly és egyéb mértékek használata után fizetett díjak.[13]
A fejedelem[szerkesztés]
Lásd még: Novgorodi fejedelmek listája
A fejedelem, bár a cím nem öröklődött és a hatalmát más helyekhez képest megnyirbálták, fontos szereplő volt. A mintegy 100 novgorodi fejedelem közül sokat, talán a legtöbbet, maguk a novgorodiak hívtak meg, vagy menesztettek. Legalább egy részük rjad (ряд) nevű szerződést írt alá, amely védte a novgorodi bojárok érdekeit és lefektette a fejedelem jogait és feladatait. Ezekből 12 maradt fenn: öt Tverből, négy Moszkvából és három Litvániából meghívott fejedelem szerződése.[14]
A fejedelem legfontosabb feladata a katonai irányítás volt. Védelmezte a város templomait és bíróságot ült, bár utóbbi feladatban gyakran helyettest delegált maga helyett, ha éppen nem volt a városban. A poszadnyiknak állandóan jelen kellett lennie a bíróságon és a jóváhagyása nélkül nem lehetett döntést hozni. Az egyetértése nélkül a fejedelem nem adhatott át novgorodi földeket és nem hozhatott törvényt.[15] A fejedelemnek magának nem lehetett Novgorodban földje és maga nem szedhetett adót. A várostól kapott pénzből élt. B[11]
Több rjad szerint a fejedelem nem adhatott ki novgorodiakat és a novgorodi területen kívül nem is szolgáltathatott igazságot ellenük.[16] a fejedelmeknek két rezidenciájuk volt. Az egyik, a Jaroszláv udvar a piactéren, a másik, a Rjurikovo gorogyiscse több mérföldre délre a piactól.
A vecse és a hivatalnokok[szerkesztés]
A vecse, a városgyűlés élén a poszadnyik állt. Ő volt a vecse elnöke és a fejedelem mellett a bíróságoké is. Felügyelte az adóbehajtást és a város egyéb folyó ügyeit. A fejedelem legtöbb fontos döntését a poszadnyiknak is jóvá kellett hagynia. A 14. század közepén a vecse az addigi egy helyett hat poszadnyikot kezdett el megválasztani. Ők egész életükben megtartották azt a státuszt és évente választottak maguk közül egy főposzadnyikot.[17] A vecse pontos összetétele nem ismert, de úgy tűnik, nem csak a városi lakosokból állt, hanem a szabad vidékiekből is. Vitatott, hogy valódi demokratikus intézmény volt, vagy a bojárok domináltak benne. A poszadnyikokat, a tiszjatszkikat és még a püspököket és az érseket is[18] gyakran a vecse választotta, vagy legalábbis hagyta jóvá.[19]
Kereskedők, iparosok[szerkesztés]
Nagy Novgorod politikai életében a kereskedők és az iparosok is részt vettek. A tudományos hagyományosan úgy tartja, hogy öt „végbe” (oroszul "konci") szervezték őket, amelyek körzeteknek feleltek meg, és ezeknek a nevei gyakran azt sugallták, hogy bizonyos foglalkozások a város egy-egy részébe koncentrálódtak. (Például Ács vég, vagy Fazekas vég.) A kereskedők szotnyákba (azaz századokba) tömörültek. (Az Ivan százada nevű novgorodi szotnyáról úgy tartják, ez volt az első orosz céh, bár nincs rá bizonyíték, hogy a németalföldi, német, francia vagy angol céhek megfelelői valóban léteztek Oroszországban.
.svg)
E kereskedő és iparos szervezetek összetétele homályban marad, mint Novgorod középkori életének sok más szelete. Nem szabad összekeverni őket a sokkal szervezettebb nyugat-európai céhekkel. Még az is könnyen lehet, hogy a „végek” és „utcák” egyszerűen csak városrészekhez és nem szakmákhoz kötődő közigazgatási egységeket jelentettek. Annyi ismert, hogy utcák szerveződései templomokat építettek és például a holtak eltemetését szervezték meg járvány idején, de hogy ezen kívül még milyen tevékenységeket végeztek, arról nincs bizonyosság. Az Ivan százada működésének a módja sem ismert. A piactértől északra álló Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templomhoz kötődött és minden tagja egy vég ypres-i posztó belépési díjat fizetett az érseknek. A tagok közti viták elrendezésében a tiszjackijek voltak illetékesek. Ennél többet nem tudni az Iván századáról.
Az „utcák” és „végek” talán egyes bojárcsoportok, vagy a saját érdekeik védelmében vehettek részt a politikai döntéshozásban. Egyezmények, szerződések említést tesznek kereskedők közti „vénekről”. Ezekből mintegy száz maradt fenn, jórészt az 1262 utáni időkből. A források szűkössége miatt kevés bizonyos mondható Novgorod politikai felépítéséről.[20]
Közigazgatási beosztása[szerkesztés]
A fejedelemség közigazgatási felosztásáról kevés információnk van. A vidéket Novgorod központi területein tiszjacsákra osztották, a keleti és északi, gyarmatosítás alatt lévő, vagy csak adófizető területek egységei pedig a volosztyok voltak. Maga Novgorod és még néhány másik város egyik fajta egységhez se tartozott. Pszkov a 13. században autonómiát vívott ki. Több más város is speciális státuszú volt, Novgorod és valamelyik szomszédos állam együttes befolyása alatt.
Gazdasága[szerkesztés]
Apollinarij Vasznyecov képe
A földművelés és az állattenyésztés egyaránt hozzájárult a köztársaság gazdaságához. Az érsek és mások is lovakat tenyésztettek a hadsereg számára. Elterjedt volt a vadászat, a méhészet és a halászat is. A mai Finn-öböl partjainál vasat bányásztak. Jelentős volt a len és a komló termesztése. A vidék termékeit, mint a szőrme, méhviasz, méz, hal, faggyú, komló a piacokon árulták és exportálták is.
Az igazi gazdagság a szőrmekereskedelemből származott. A város a Rusz és Északnyugat-Európa közti kereskedelem fő átrakodó állomása volt. A kínai selyemút északnyugati végpontja volt és a Hanza szövetség balti-tengeri kereskedelmi hálózatának a keleti végpontja. Novgorod északnyugati területeitől („a hajóutakon túl”, ahogy a krónikák emlegették ezeket) a Ladoga és az Onyega tavaktól északra fekvő vidékekig a Fehér-tengerig, és keletre az Urál hegységig[21] olyan sok volt a szőrme, hogy a középkori úti beszámolók szerint a szőrmés állatok az égből potyogtak.[22] A novgorodi kalmárok a svédekkel, a németekkel és a dánokkal kereskedtek. Kezdetben a novgorodiak maguk hajóztak a Balti-tengeren. A novgorodi első krónika számos novgorodiakat érintő gotlandi és dániai incidensről számol be. Gotlandon novgorodi kereskedők ortodox templomainak a maradványait tárták fel. Hasonlóképpen a gotlandi kalmároknak meg Novgorodban volt Szent Olaf temploma és kereskedőháza. A Hanza azonban később már vitatta a novgorodiak jogát az önálló tengeri kereskedésre és teherszállításra a saját hajóikkal.
Földbirtokosság, parasztság[szerkesztés]
A 14-15. századra 40-50 bojár család kezébe koncentrálódott a novgorodi magánföldek több, mint fele. Ez erős politikai befolyást biztosított a nagy vidéki udvarházakkal rendelkező bojárok számára. A földbirtoklásban fő vetélytársuk a Szent Szófia-székesegyház volt, a novgorodi egyházi élet központja. Votcsinái (birtokai) a novgorodi földek gazdaságilag legfejlettebb vidékein voltak. A Jurjev, az Arkazsszkij és az Antonyij kolostorok és más privilégiumokkal rendelkező kolostorok jelentős földbirtokosok voltak. Kisebb földjeik voltak a zsityji ljugyi osztályhoz tartozóknak és még kevesebb volt a szvojezemciknek. Ezeket a földeket tipikusan terménybérleti (felesbérlet) rendszerben műveltették. Házi földjeiken többnyire rabszolgák szolgáltak, fokozatosan csökkenő számban. A 15. század második felére termény helyett már jelentős arányban vártak pénzbeli fizetséget a földtulajdonosok.
Egyes tudósok szerint a feudális urak megpróbálták röghöz kötni a parasztjaikat. A parasztok bizonyos csoportjai, mint a davnyije ljugyi (давние люди), polovnyiki (половники), porucsnyiki (поручники), dolzsnyiki (должники) , csakugyan nem rendelkeztek a szabad költözködés jogával. A bojárok és a kolostorok a többiek jogát is igyekeztek korlátozni. Azonban Oroszországban az volt a hagyomány, hogy a paraszt elhagyhatta a földeket, ha kifizette az összes adósságát. Erre a Szent György őszi napját megelőző és követő hetekben kerülhetett sor. Ezt a hagyományt ugyan Rettegett Iván „ideiglenesen” felfüggesztette, de ez már több, mint egy évszázaddal azután történt, hogy Moszkva meghódította Novgorodot, vagyis a teljes jobbágyság a Novgorodi Köztársaságban nem létezhetett. (Az „ideiglenes” felfüggesztést aztán az 1649-es Ulozsenyije törvénykönyv véglegessé tette.
A marxista tudósok, mint Alekszandr Horosev gyakran beszéltek osztályharcról Novgoroddal kapcsolatban is. Mintegy 80 jelentős felkelésről tudunk, amelyek gyakran fegyveres konfliktusba torkolltak. A legjelentősebbek 1136-ban, 1207-ben, 1228–29-ben, 1270-ben, 1418-ban és 1446–47-ben történtek. Valójában nem ismert, milyen mértékben volt ezeknek a konfliktusoknak „osztályharc” jellege. Gyakran a bojárok csoportjai között robbant ki konfliktus és ha részt is vettek benne parasztok, vagy kereskedők, nem a társadalmi rendet akarták felborítani, hanem általában jobb kormányzást akartak. Nem tudni olyan követelésről, hogy szűnjön meg a fejedelmi hatalom, vagy hogy a parasztok vegyék át a város irányítását.
Külkapcsolatai[szerkesztés]
A Kijevi Rusz időszakában Novgorod a volgai kereskedelmi útvonal és a Bizáncig futó, Dnyeper-menti varég út északi kereskedelmi központja volt. Áruk rendkívül széles választéka áramlott ezeken az utakon és a novgorodi kereskedők kezén át. A gotlandi élelemtermelők a 12. századig fenntartották a Szent Olof kereskedőházat Novgorodban. Később német kalmárok hoztak létre kereskedőházakat a városban. A skandináv királyi családok és a fejedelmek családjai házasodtak egymással.
Háborúi[szerkesztés]
A nagy egyházszakadás után, a 13. század kezdetétől Novgorodnak svéd, dán és német hódítók ellen kellett harcolnia. Az 1240-es novgorodi–svéd háború során a svédek olyan területeket hódítottak meg, ahol a népesség egy része a novgorodiaknak fizetett adót. (Lásd még: Finn–novgorodi háborúk.) A németek a 12. század végén igyekeztek meghódítani a Baltikumot. Novgorod 26 alkalommal háborúzott a svédek ellen és 11-szer a kardtestvérek rendje, a rigai püspök alapította lovagrend ellen, s nagyjából ugyanennyiszer az Észak-Észtföldet uraló dánok ellen. A német lovagok, a dán és svéd feudális urak 1240 és 1242 között több, nem egyeztetett támadást indítottal. A novgorodi források szerint a svéd hadsereget 1240-ben a névai csatában megverték. A németek balti hadjáratának a Csúd tó jegén elszenvedett vereségük vetett véget 1242-ben (ez azonban nem lehetett az Eizenstein filmjében is megörökített hatalmas dimenziójú ütközet). Viborg megalapításával 1293-ban a svédek megvetették a lábukat Karéliéban. 1323 augusztus 12-én Novgorod megkötötte a svédekkel a nöteborgi békét határaikról.
A tatárok[szerkesztés]
A tatárjárás borzalmaitól Novgorod megmenekült. A tatárok a várostól mintegy száz kilométerre visszafordultak, valószínűleg, mert a parancsnokok tartottak a várost körülvevő mocsarak közti manőverezéstől. Bár a mongolok soha nem hódították meg, a köztársaság a többi orosz vidékhez hasonlóan adót fizetett az Arany Hordának. 1259-ben politikai felforduláshoz vezetett, amikor mongol adószedők érkeztek Novgorodba. Alekszandr Nyevszkij vlagyimiri nagyfejedelem Novgorod korábbi fejedelme, hadseregével kényszerítette Novgorodot a kán iránti engedelmességre, és több városi hivatalnoknak még az orrát is levágatta. A 14. században a vikingekhez haosnló életmódot folytató novgorodi kalózok (uskujnyikok) egészen Kazanyig és Sztrahanygig tartották rettegésben az embereket. A Moszkva elleni háborúkban segítették Novgorodot.
A moszkvai hódítás[szerkesztés]
A mongol iga vége felé, a 15. században Novgorod szövetséget keresett a katolikus Litvániával, hogy együtt tartsák kordában a moszkvai III. Iván nagyfejedelmet. III. Iván ezt nem csak a Rusz, hanem maga az Isten elleni támadásnak bélyegezte, és megtámadta Novgorodot. Csapatai 1471 júliusában a Selony folyó melletti csatában, a város határában győzelmet arattak a novgorodiak felett. Ezzel vége szakadt Novgorod független „demokráciájának”, innentől III. Iván hívei uralták a várost.
A novgorodi krónika eddig a pontig negatívan festi le a cárt, innentől azonban megváltozik róla a hangnem: "Imígy haladt a knyáz minden kíséretével novgorodi birtoka felé, népének lázadó hajlama, büszkeség és latin hitre térte miatt. Nagyszámú és elsöprő erejével elfoglalta Novgorod országát, határtól határig, elhintve minden részébe a rettegést tüze és kardja hatalmától.".[23] A krónika ezzel az évvel véget is ért.
Novgorod legyőzése után Iván levetette a vecse harangját, a kormányzásban való részvétel, a civil társadalom és jogok ősi szimbólumát. Ezzel megszűnt Novgorod önállósága.[24]
Kultúrája[szerkesztés]
Művészet, ikonográfia[szerkesztés]
A novgorodi köztársaság messze földön híres volt kultúrájáról. A korszak fontos keleti művészi alkotásainak nagy része Novgorodban készült. A novgorodiak nagy mennyiségben készítettek műalkotásokat, főképp ikonokat. A művészetet a virágzó gazdaság is segítette magas színvonalat elérni. Nem csak a vezető bojár családok rendeltek ikonokat, a művészeket gyakran szponzorálták tehetős kereskedők és iparosok is.[25] Az ikonok annyira elterjedtté váltak, hogy a 13. század végére már nem kellett gazdagnak lennie valakinek, hogy vásárolhasson belőlük. Exportra, a templomoknak és az otthonokba is festettek ikonokat.[26] However, scholars today have managed to find and preserve only a small, random assortment of icons made from the 12th century to the 14th century in Novgorod.[26] Ennek ellenére a 12-14. század közt Novgorodban készült ikonokból kevés maradt fenn.[26]
A fennmaradt képek több stílus keveredését mutatják: a hagyományos oroszét, a bizánci művészetét (amely korábban Kijevben is virágzott), a romanikáét és a gótikáét.[27] A novgorodi művészek és közönségük főképp az olyan szenteket szerették, akik a gazdaság valamelyik ágának védelmezői voltak. Illés próféta a villémok ura volt, aki esőt adhatott a parasztok földjeinek. Szent György, Szent Balázs, Szent Florus és Laurus a mezőket, vagy az állatokat, vagy a nyájakat védelmezték. Szent Ikonioni Paraszkevi és Szent Anasztázia a kereskedelmet és a kalmárokat oltalmazták. Szent Miklós az ácsok gyámolítója volt és védte az utazókat meg a szenvedőket. Szent Miklós és Illés a tűz ellen is védelmeztek. A tüzek gyakoriak voltak a mezőkön és a városban is.[28] Ezeknek a szeneteknek az ábrázolása a köztársaság idejében végig népszerű volt. A 14. századtól azonban új ikondivat bontakozott ki: a Könyörületes Szűz ábrázolása. Ezeken a képeken Szűz Mária Konstantinápolyi Andrásnak jelenik meg és az emberiségért imádkozik.[29] A moszkvai hódítás a novgorodi ikonográfiai stílus végét is jelentette. 1478 után az orosz földön elterjedt egységes módszereket kezdték le alkalmazni Novgorodban is.[30]
Építészete, városrajza[szerkesztés]
A köztársaságot a Volhov-folyó osztotta két részre. Egyik oldal volt a kereskedelmi negyed a fő piactérrel. A másik oldalon volt Szófia-katderális és a kreml.[31] A katedrálist és a kremlt vastag városfalak vették körül. Novgorodban és körülötte sok volt a templom és a kolostor.[32] A város nagy lakossága – 30 ezer ember – miatt zsúfolt volt. A gazdagok (bojárok, iparosok, kalmárok – nagy kőházakban éltek a falakon belül, a szegények meg ahol tudtak.[33] Az utcák fatégla burkolatúak voltak és a tűz ellen fa vízcső rendszer védte őket, ami bizánci találmány volt.[34]
Novgorod építészetét a bizánci stílus és a romaniak uralta.[35] Sok gazdag család építtetett templomot, kolostort. Ebben az időszakban mintegy 83 templom működött, majdnem mind kőből.[36] Két fő templomépítési stílus volt. Az egyikben egyetlen apszis volt, lejtős (lopasztnyi) tetővel. Oroszországban ebben az időben ez a stílus volt legelterjedtebb. A második stílus a köztársaság kezdetein és végnapjaiban volt népszerű.[37][38]
Irodalma[szerkesztés]
Fő szócikk: Nyírfakéreg kéziratok
A tudósok többnyire egyetértenek, hogy a korhoz képest a Novgorodi Köztársaságban magas volt az írástudók aránya. A régészek több, mint ezer 11–15. századi nyírfakéreg iratot találták a korai Rusz városaiban. Ezek közül mintegy 950 novgorodi. Az írások jelentős része elpusztult, de még akár húszezer is rejtőzhet még a városban a becslések szerint.[39]
Ezeket a szövegeket bojárok, parasztok, kereskedők, kézművesek írták. Még nők is.[39] A fennmaradt gyűjtemény vallási dokumentumokat, az érsek írásait, üzleti üzeneteket és útleírásokat tartalmaznak, különösen zarándoklatokét. Bilinákat, epikus verseket is tartalmaznak. Ezek hősei tipikusan olyan emberek, akik a novgorodi köztársaság szabad és kalandra kész szellemét képviselték. A korszak egyik ilyen népszerű alakja volt Szadko, az üzletember és utazó. Egy másik alak volt Vaszilij Buszlajev, egy fiatal óriás, aki folyton csetepatékba keveredik a szomszédaival.
A nyírfakéreg írások mellett Novgorodban találták a legrégebbi fennmaradt orosz kéziratot: három viasztáblát a 65., 75. és a 76. zsoltár szövegével, a 11. század első negyedéből.[40]
A köztársaság bukása[szerkesztés]
Novgorod ellenőrzéséért és hatalmas gazdagságáért Tver, a Moszkva és Litvánia harcolt a 14. századtól. A tveri Mihail Jaroszlavics, miután vlagyimiri nagyfejedelem lett, kormányzókat küldött Novgorodba. De Mihaillal a novgorodiak nehezen értettek szót és ez György moszkvai fejedelem idejében (1303-1325) közelebb sodorta őket Moszkvához. A szomszédos Tver közelsége miatt is fenyegetést jelentett Novgorodra. A novgorodaik attól tartottak, hogy a tveri fejedelem elfoglalja a novgorodi földeket és gyengíti a köztársaságot. Moszkva ebben az időben nem ártott Novgorodnak és távolabb is volt, tehát elfogadhatóbb, hogy fejedelmet adjon. Szükség esetén Novgorod segítségére jöhettek a moszkvaiak, ahhoz viszont túl messze voltak, hogy túl sokat beleavatkozzanak a köztársaság ügyeibe.
Ahogy nőtt Moszkva ereje, a fejedelmei annál nagyobb fenyegetést jelentettek Novgorodra. I. Iván, Büszke Simeon és más moszkvai uralkodók Novgorod önállóságának a megnyirbálására törekedtek. 1397-ben kenyértörésre került sor, amikor Moszkva elfoglalta az Északi-Dvina folyó mentét. Ezek a területek alapvetően fontosak voltak Novgorod jóléte szempontjából, hiszen a prémek jórésze innen jött.[41] A rákövetkező évben Novgorod visszaszerezte a területeket.
Moszkva nyomását ellensúlyozandó, Novgorod Lengyelország–Litvániával keresett szövetséget. A novgorodi bojárok java meg akarta őrizni a függetlenséget, hiszen ha a várost meghódítják, a gazdagságuk a nagyfejedelemhez és moszkvai bojárjai kezébe folyt volna át.[42] a hagyomány szerint Marfa Boreckaja, Iszak Boreckij poszadnyik felesége volt a lengyelekkel és litvánokkal való szövetség támogatóinak vezére.
A legenda szerint Boreckaja a litván főnemes Mihajlo Olelkovicsot, aki egyébként III. Iván moszkvai nagyfejedelemnek is az unokatestvére volt, hogy legyen a férje és Novgorod uralkodója. Tető alá hozott egy szövetséget IV. Kázmér lengyel királlyal és litván nagyfejedelemmel is. A közrangúak közt nagy zavart okozott az új szövetség. Janet Martin és Gail Lenhof történészek szerint Boreckaját Feofil érsek keverte a fő felelős hírébe. Ezzel arról akarta elterelni a figyelmet, hogy ő maga fittyet hányt az 1456-os jazselbici szerződésre, amely megtiltotta Novgorodnak, hogy külpolitikai döntéseket hozzon a moszkvai nagyfejedelem hozzájárulása nélkül.[43]
Bár Boreckaja hagyományosan feltételezett szerepe valószínűleg eltúlzott, Noivgorod valóban egyezkedett a lengyel királlyal. Létezett egy szerződéstervezet is, amelyet állítólag a selonyi csata orosz zsákmánya között találtak.[44]
A moszkvaiak a jazselbici szerződés megszegésének tekintették Novgorod nyugati tapogatózását és háborúba vonultak. A moszkvai had a selonyi csatában döntő győzelmet aratott 1471 júliusában. A következő hét évben Novgorod névleg még megtartotta függetlenségét. 1478-ban III. Iván újra hadsereget küldött Moszkvából, hogy vegyék birtokba a várost. a moszkvaiak vérfürdőt rendeztek Novgorodban, lerombolták a vecsét és elégették a könyvtár és a levéltár tartalmát. Ezzel véget ért a Novgorodi Köztársaság története.[45]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Sixsmith, Martin. "Chapter 1." Russia: A 1,000 Year Chronicle of the Wild East. New York, NY: Overlook Pr., 2012
- ↑ Primary Chronicle
- ↑ Martin, Janet. "Kievan Rus: the final century." Medieval Russia: 980-1584. N.p.: n.p., n.d. 103. Print.
- ↑ Michael C. Paul, "Was the Prince of Novgorod a 'Third-rate bureaucrat' after 1136?" Jahrbücher für Geschichte Osteuropas 56, No. 1 (Spring 2008): 72-113.
- ↑ Karl Marx and Friedrich Engels, The Communist Manifesto.
- ↑ See, for example, Igor Froianov, Kievskaia Rus; ocherki sotsial’no-ekonomicheskoĭ istorii. (Leningrad: Leningrad State University, 1974).
- ↑ Sixsmith, Martin. "Chapter 3." Russia: A 1,000 Year Chronicle of the Wild East. New York, NY: Overlook Pr., 2012. 19. Print.
- ↑ Sixsmith, Martin. "Chapter 3." Russia: A 1,000 Year Chronicle of the Wild East. New York, NY: Overlook Pr., 2012. 20. Print.
- ↑ V. O. Kliuchevskii, Boiarskaia Duma drevnei Rusi; Dobrye liudi Drevnei Rusi (Moscow: Ladomir1994), 172-206; Idem., Sochinenii, vol. 2, pp. 68-69; George Vernadsky, Kievan Russia (New Haven: Yale University Press, 1948), 98, 197-201;
- ↑ Jonas Granberg, “The Soviet Gospod of Novgorod, in Russian and German Sources,” Jahrbücher für Geschichte Osteuropas 47 (1998): 396-401
- ↑ a b c Valentin Yanin "Outline of history of medieval Novgorod.
- ↑ Paul, "Was the Prince of Novgorod a 'Third-rate bureaucrat' after 1136?" passim.
- ↑ Michael C. Paul, “Secular Power and the Archbishops of Novgorod Before the Muscovite Conquest.” Kritika: Explorations in Russian and Eurasian History 8, no. 2 (Spring 2007): 231-270; Idem, “Episcopal Election in Novgorod, Russia 1156-1478.” Church History: Studies in Christianity and Culture 72, No. 2 (June 2003): 251-275.
- ↑ Valentin Yanin Novgorod acts of 12th 15th centuries
- ↑ Valentin Yanin "Sources of Novgorod statehood.
- ↑ Paul, "Was the Prince of Novgorod a 'Third-rate bureaucrat' after 1136?" 100-107.
- ↑ Valentin Yanin Novgorod posadniks
- ↑ Starting from 1156, elevated to archiepiscopal status in 1165
- ↑ Michael C. Paul, "The Iaroslavichi and the Novgorodian Veche 1230-1270: A Case Study on Princely Relations with the Veche," Russian History/ Histoire Russe 31, No. 1-2 (Spring-Summer, 2004): 41.
- ↑ Valk, ed. Gramoty Velikogo Novgoroda i Pskova
- ↑ Janet Martin, Treasure of the Land of Darkness: the Fur Trade and its Significance for Medieval Russia (Cambridge: Cambridge University Press, 1985).
- ↑ Paul, "Secular Power and the Archbishops of Novgorod Before the Muscovite Conquest," 258.
- ↑ Sixsmith, Martin. "Chapter 3." Russia: A 1,000 Year Chronicle of the Wild East. New York, NY: Overlook Pr., 2012. 40. Print.
- ↑ Sixsmith, Martin. "Chapter 3." Russia: A 1,000 Year Chronicle of the Wild East. New York, NY: Overlook Pr., 2012. 41. Print.
- ↑ Viktor Nikitich Lazarev, Gerolʹd Ivanovich Vzdornov, and Nancy McDarby, The Russian Icon: From Its Origins to the Sixteenth Century (Collegeville, MN: Liturgical, 1997), 47.
- ↑ a b c Lazarev, Vzdornoc, and McDarby, The Russian Icon, 48.
- ↑ Anonymous, "Novgorod" in World Heritage: Archaeological Sites and Urban Centres (Paris: Unesco, 2002), 138.
- ↑ Lazarev, Vzdornoc, and McDarby, The Russian Icon, 53.
- ↑ Lazarev, Vzdornoc, and McDarby, The Russian Icon, 56.
- ↑ Lazarev, Vzdornoc, and McDarby, The Russian Icon, 67.
- ↑ Nicholas V. Riasanovsky and Mark D. Steinberg, “Lord Novgorod the Great” in A History of Russia (New York: Oxford UP, 2011), 75.
- ↑ Anonymous, “Novgorod,” 143.
- ↑ Riasanovsky and Steinberg, “Lord Novgorod the Great,” 75.
- ↑ Riasanovsky and Steinberg, “Lord Novgorod the Great,” 76.
- ↑ Anonymous, “Novgorod,” 183.
- ↑ V. L. Ianin, "Medieval Novgorod" in The Cambridge History of Russia: From Early Rus' to 1689. Vol. 1 (Cambridge: Cambridge UP, 2008), 208-209.
- ↑ Ianin, “Medieval Novgorod ,” 209.
- ↑ V. K. Laurina and V. A. Puškarev, Novgorod Icons: 12th-17th Century (Leningrad: Aurora, 1980), 21.
- ↑ a b Ianin, “Medieval Novgorod,” 206.
- ↑ Riasanovsky and Steinberg, “Lord Novgorod the Great,” 80.
- ↑ Martin, Treasure of the Land of Darkness; Paul, "Secular Power and the Archbishops of Novgorod Before the Muscovite Conquest," 258-259.
- ↑ Richard Pipes, Russia under the old regime, page 80
- ↑ Gail Lenhoff and Janet Martin. "Marfa Boretskaia, Posadnitsa of Novgorod: A Reconsideration of Her Legend and Her Life." Slavic Review 59, no. 2 (2000): 343-68.
- ↑ Paul, "Secular Power and the Archbishops of Novgorod," 262.
- ↑ Richard Pipes, Russia under the old regime, page 93
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Novgorod Republic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.