Nigériai levelek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nigériai levelek, más néven a "419-es átverés" az egyik leggyakoribb átveréses bűncselekmény. Számtalan variánsa létezik, nevét a nigériai Büntető Törvénykönyv vonatkozó paragrafusáról kapta. Kezdetben hagyományos postai úton illetve faxon terjedt, de ma már az internet elterjedésével az e-mail a leggyakoribb terjedési közege. A legtöbb ilyen jellegű csalás forrása az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Nigéria, Dél-afrikai Köztársaság, Elefántcsontpart, Benin, Togo, Oroszország, Pakisztán, India, Hollandia és Spanyolország.

Története[szerkesztés]

A 419-es csalás formájában nagyon hasonlít ahhoz a XIX. század végén elterjedt csaláshoz, amely az úgynevezett "spanyol fogolyról" szólt. Ott egy magánszemély keresett meg vagyonos embereket azzal, hogy vagyonosnak beállított ismerősét segítsenek megszöktetni egy spanyol börtönből. A segítségért cserébe busás hasznot ígért, azonban az illető legelőször is pénzt kért, hogy lefizethesse a börtönőröket. Egy nagyon hasonló variáns egy "jeruzsálemi levél" volt, melyet Eugène François Vidocq, francia bűnöző és későbbi magánnyomozó rögzített az utókornak. Az illető az üzenetben elnézését fejezi ki, és valószínűsíti, hogy egy vadidegennek nem biztos, hogy segítene a címzett, ám ekkor a busás haszon reményét tárja fel.

A nigériai levelek modern formái az 1980-as években alakultak ki, számtalan variánsban. Az egyik ilyen postai úton terjedt, amelyet nős férfiaknak címeztek, és az egészségükről érdeklődtek benne, majd egy 24,6 millió dolláros befektetés előnyeiről írtak, s az üzenet végére csak egy telefonszám került. Egy másik, szintén hivatalosnak tűnő levelet az állítólagos állami tulajdonú Nigériai Állami Olajtársaság igazgatója írt, aki a címzett bankszámlájára szeretne átutalni húszmillió dollárt, kicsempészési célzattal. A címzett megkaphatja az összeg 30%-át, ha segít, de ehhez meg kell adnia több személyes adatát, ideértve a bankszámlaszámát is. Más változatokban egy nigériai herceg kéri a pénz kijuttatását az országból.

Az Internet elterjedése drámai módon megnövelte ezeknek a leveleknek a számát, hiszen a költségek elhanyagolható mértékűre csökkentek a csalók részéről. Habár a nigériai levelek Nigériáról kapták a nevüket, ma már a legtöbb ilyen nem az országból, hanem az Egyesült Államokból (61%) és az Egyesült Királyságból (15%) érkezik. Az elnevezés alapja valószínűleg a komikus, meglehetősen átlátszó nigériai herceggel összefüggésbe hozható történetvariáns lehet, melynek tényleg csak a leghiszékenyebb emberek képesek bedőlni. Nigéria a 2000-es években sokat tett ennek a bűncselekménytípusnak a visszaszorításáért.

A módszer[szerkesztés]

A csalás elkövetési módja általában egy levél vagy egy e-mail, melyet látszólag egy kiválasztott címzettnek küldenek (valójában rengetegen megkapják ugyanazt), amelyben segítségért cserébe busás összeget ígérnek az áldozatnak. A legutóbbi időkben hivatalosnak látszó profilokat kreálnak közösségi oldalakon is, hogy a potenciális áldozatokat becserkésszék. Az e-mail tárgya legtöbbször "XY ügyvéd asztaláról", "Az Ön segítségére van szükségem", illetve hasonló lehet. A történet is több változatban létezik, de a leggyakrabban egy kormányzati vagy banki tisztviselő van megadva feladóként, aki nagy mennyiségű pénzről vagy aranyról tud, melyhez azonban nem tud hozzáférni, a legtöbb esetben azért, mert nincs hozzá joga. Ezek a személyek vagy kitaláltak, vagy valódi nevek mögé bújt imposztorok játsszák el őket, olyan történetekkel, mint egy afrikai diktátor fia vagy felesége, aki törvénytelenül szerzett vagyont szeretne eljuttatni a jogosultaknak; egy banki alkalmazott, aki ismer egy halálos beteg, és rokonok nélkül élő gazdagot; illetve egy repülőgépbalesetben meghalt külföldi személy más országban rendelkezés hiányában rekedt pénz visszaszerzésével kapcsolatos története, egy amerikai katona Irakban talált kincseinek legendája, illetve menekültek vagyonának visszaszerzése. A megszerezni kívánt vagyon általában aranyrudakban, aranytömbökben, bankszámlán elhelyezett pénzben, véres gyémántokban, illetve csekkekben van elhelyezve. Tízmilliós értékről van szó, a hiszékeny címzettet pedig 10-40 százalék közötti részesedés ígéretével akarják rávenni az együttműködésre. Bár a levelek túlnyomó részére nem érkezik válasz, mégis vannak olyan emberek, akik elhiszik a mesét, és az ő megkárosításukból busás hasznot szednek be a csalók, amely ennek ellenére is jövedelmezővé teszi a dolgot.

Hogy könnyebben elhitessék az áldozattal a történetet, gyakran mellékelnek hamis iratokat, amelyeken például szerepel az adott ország hivatalos bélyegzője vagy pecsétje. A legtöbb levélben nemlétező címeket adnak meg, a fényképmellékletek pedig az Internetről összeollózott képek. A legtöbbször a mellékelt fényképen lévő illetőnek egyáltalán nincs semmi köze az egészhez. Ha elnyerték az áldozat bizalmát, következik a második lépés, melyben közlik, hogy a pénz megszerzésének útjába váratlan akadály csúszott - példának okáért az átutaláshoz le kellene fizetni egy banki tisztviselőt. Ezt a pénzt a becsapott áldozattól szedik be az elkövetők, többnyire nehezen lekövethető utakon és módokon. Ezután azonban újabb akadályokról számolnak be, ahol a nagy összeg átutalásának ígérete továbbra is fennmarad, s így többször is pénzt tudnak kicsalni. Az áldozatok rendszerint nem beszélnek erről a dologról másoknak, egyrészt azért, mert úgy tűnik, mintha magas rangú hivatalnokokat kellene megvesztegetni pénz reményében, másrészt pedig a pénz kétes eredete miatt - egyszerűen félnek attól, hogy a kétes üzlettel ők maguk is bűncselekményt követnek el, méghozzá határokon átnyúlót. Néha pszichológiai módszerekkel is próbálkoznak a csalók, amikor sajnálkozva fejezik ki, hogy el kell adni a vagyontárgyaikat, hogy pénzhez jussanak, vagy például ha az afrikai és a nyugati életkörülményeket hasonlítják össze levelükben. A lényeg az, hogy az érdeklődést fenntartsák, s egy idő után maguk az áldozatok is beleélik magukat, azt gondolván, hogy ha már ennyi gonddal jár a pénz megszerzése, akkor majd az egészet megtartják maguknak.

Természetesen az ígért pénz sohasem jut el a károsultakhoz, mivel igazából nem is létezik. Addigra azonban a becsapott illető már akár több ezer dollárt is elküldött a csalóknak, sőt talán több ezres-tízezres kölcsönöket is felvett ugyanerre a célra, amelyet már nem tud visszaszerezni, mert a csalók lekövethetetlenné válnak. A bankszámlaszám elkérése a folyamat elején csak azt a célt szolgálja, hogy meggyőződjenek a potenciális károsult hiszékenységéről, hiszen a bankszámláról közvetlenül történő pénzleemelést egyből észre lehetne venni. Ehelyett a különféle szolgáltatók, mint például a Western Union és a MoneyGram által rendszeresített átutalásokat kedvelik. Ritkán az is előfordul azonban, hogy a megszerzett banki adatokat eladják más csalóknak, akik az illető megmaradt vagyonát is ellopják. Az üzenetekben megadott telefonszámok valódiak, egy olcsó készülékhez és pre-paid előfizetéshez kötődnek. Ha túl gyanússá válnának és lekövetnék őket, a telefontól megszabadulnak és vesznek egy másikat. Az e-maileket tömbösítve, hatalmas mennyiségben küldik szét, előre megszerzett címekre.

A bűncselekmény sikerességi rátája nehezen számítható ki, de egyes beszámolók szerint 500 e-mailből 7-re érkezik válasz, és ez már 70%-os esélyét jelenti annak, hogy a csalók pénzt is látnak belőle.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Advance-fee scam című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]