Nicsak, ki vagyok? (első évad)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nicsak, ki vagyok?
1. évad
Ország  Magyarország
Eredeti adó TV2
Sugárzás2020. február 16.
2020. április 26.
Epizódok száma 7
Kronológia
← Előző
Következő →
Második évad

A Nicsak, ki vagyok? című zenés showműsor első évadja 2020. február 16-án vette kezdetét a TV2-ön. A műsorvezető Till Attila, az 1. csapat tagjai Majka, Judy és Hajós András, a 2. csapat tagjai Ganxsta Zolee, Ábel Anita és Kajdi Csaba voltak.

A premieradás első 35 perce rendhagyó módon szimultán a TV2 Csoport tíz csatornáján (TV2, FEM3, Humor+, Izaura TV, Jocky TV, Mozi+, Moziverzum, Prime, Super TV2, Zenebutik) volt látható, annak érdekében, hogy az új műsor minél több nézőhöz eljuthasson.[1]

A COVID–19 koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzet következtetében a március 15-ei 5. adást közönség nélkül rendezték meg, a március 22-ei 6. adás pedig felvételről került adásba, ezért a televíziónézők nem szavazhattak.[2][3] Ekkor úgy tűnt, hogy bizonytalan időre szünetre vonul a műsor, és majd csak a vírushelyzet után kerül sor az utolsó forduló(k) forgatására. Ennek ellenére, négy héttel később, április 18-án a TV2 bejelentette, hogy a még hátralevő két adást összevonva április 26-án megrendezi a szuperdöntőt. Az első évad utolsó adása felvételről kerül adásba, szigorú biztonsági és egészségvédelmi intézkedésekkel, csökkentett létszámú stábbal és közönség nélkül rendezik meg.[4][5][6][7][8]

Az évad hét részes volt, vasárnaponként sugározta a TV2. A döntőre 2020. április 26-án került sor, ahol az első szériát az 1-es csapat nyerte.

Eredmények[szerkesztés]

 A versenyző továbbjutott
 A versenyző kiesett és levette az álarcát
 A versenyző a szuperdöntőbe jutott
  A versenyző nem szerepelt az adásban
# Maszk Versenyző Foglalkozás Adások
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
1. Octopuszi Dukai Regina modell
Panda Maci Malek Andrea énekesnő
Virág Nagy Adri énekesnő, színésznő
Bika Krausz Gábor séf
Gésa Gáspár Evelin valóságshow szereplő, közgazdász
Angyal Tápai Szabina kézilabdázó
2. Béka Jakupcsek Gabriella műsorvezető
Róka Steiner Kristóf színész, műsorvezető
Elefánt Pély Barna énekes
Gladiátor Bereczki Zoltán színész, énekes
Oroszlán Shane Tusup úszóedző
Szőrmók Vajna Tímea modell
3. Farkas Piroska Ambrus Attila keramikus, volt bankrabló
Múmia Feng Ya Ou énekes
Bohóc Völgyi Zsuzsi énekesnő
Popcorn Köllő Babett színésznő
Ördög Curtis rapper
Asztronauta Jolly énekes
4. Tökfej Király Viktor énekes
Szfinx Fodor Zsóka színésznő
Szívkirálynő Ördög Nóra műsorvezető
Busóman Csollány Szilveszter tornász
Pillangó Bíró Ica modell
Bagoly Szőke Zoltán színész

Adások[szerkesztés]

1. adás (február 16.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Bagoly "Du hast" (Rammstein) Szőke Zoltán Kiesett
2 Asztronauta "24K Magic" (Bruno Mars) nem ismert Továbbjutott
3 Szőrmók "Baby Shark" (gyermek dal) nem ismert Továbbjutott
4 Octopuszi "Caruso" (Lara Fabian) nem ismert Továbbjutott
2. kör
5 Szőrmók "Born in the U.S.A." (Bruce Springsteen) nem ismert Továbbjutott
6 Octopuszi "Crazy" (Gnarls Barkley) nem ismert Továbbjutott
7 Asztronauta "Könnyű álmot hozzon az éj" (Charlie) Jolly Kiesett
3. kör
8 Szőrmók "Szeresd a testem" (Baby Sisters) Vajna Tímea Kiesett
9 Octopuszi "Chandelier" (Sia) nem ismert Továbbjutott

2. adás (február 23.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Oroszlán "Can't Feel My Face" (The Weeknd) nem ismert Továbbjutott
2 Panda Maci "Heal the World" (Michael Jackson) nem ismert Továbbjutott
3 Ördög "Mundian To Bach Ke" (Panjabi MC) nem ismert Továbbjutott
4 Pillangó "Zombie" (The Cranberries) Bíró Ica Kiesett
2. kör
5 Panda Maci "Roar" (Katy Perry) nem ismert Továbbjutott
6 Ördög "Night Fever" (Bee Gees) Curtis Kiesett
7 Oroszlán "Can You Feel the Love Tonight" (Elton John) nem ismert Továbbjutott
3. kör
8 Panda Maci "Kung Fu Fighting" (Carl Douglas) nem ismert Továbbjutott
9 Oroszlán "I Want It That Way" (Backstreet Boys) Shane Tusup Kiesett

3. adás (március 1.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Busóman "Honky Tonk Woman" (Z’Zi Labor) Csollány Szilveszter Kiesett
2 Popcorn "Sweet Dreams (Are Made of This)" (Eurythmics) nem ismert Továbbjutott
3 Gladiátor "Dance Monkey" (Tones and I) nem ismert Továbbjutott
4 Virág "Dolly Song (Ievan Polkka)" (Holly Dolly) nem ismert Továbbjutott
2. kör
5 Gladiátor "Bad Guy" (Billie Eilish) nem ismert Továbbjutott
6 Popcorn "Starships" (Nicki Minaj) Köllő Babett Kiesett
7 Virág "Casanova" (Zoltán Erika) nem ismert Továbbjutott
3. kör
8 Virág "Kiss From a Rose" (Seal) nem ismert Továbbjutott
9 Gladiátor "The Most Beautiful Girl in the World" (Prince) Bereczki Zoltán Kiesett

4. adás (március 8.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Elefánt "Freestyler" (Bomfunk MC's) nem ismert Továbbjutott
2 Szívkirálynő "Jackie Chan" (Tiësto & Dzeko ft. Preme & Post Malone) Ördög Nóra Kiesett
3 Bohóc "Cuban Pete" (Desi Arnaz) nem ismert Továbbjutott
4 Bika "Bulibáró" (Pixa feat. Kis Grófo) nem ismert Továbbjutott
2. kör
5 Bohóc "Bang Bang" (Ariana Grande, Nicki Minaj, Jessie J) Völgyi Zsuzsi Kiesett
6 Bika "Szerelmes vagyok" (Bëlga) nem ismert Továbbjutott
7 Elefánt "Party Rock Anthem" (LMFAO ft. Lauren Bennett, GoonRock) nem ismert Továbbjutott
3. kör
8 Bika "Tubthumping" (Chumbawamba) nem ismert Továbbjutott
9 Elefánt "Whataya Want from Me" (Adam Lambert) Pély Barna Kiesett

5. adás (március 15.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Róka "The Fox (What Does the Fox Say?)" (Ylvis) nem ismert Továbbjutott
2 Szfinx "Azok a boldog szép napok" (Beatrice) Fodor Zsóka Kiesett
3 Múmia "Smooth Criminal" (Michael Jackson) nem ismert Továbbjutott
4 Gésa "Sympathique (Je ne veux pas travailler)" (Pink Martini) nem ismert Továbbjutott
2. kör
5 Gésa "Side to Side" (Ariana Grande feat. Nicki Minaj) nem ismert Továbbjutott
6 Múmia "Despacito" (Luis Fonsi feat. Daddy Yankee) Feng Ya Ou Kiesett
7 Róka "The Lion Sleeps Tonight" (The Tokens) nem ismert Továbbjutott
3. kör
8 Róka "Şımarık" (Tarkan) Steiner Kristóf Kiesett
9 Gésa "Loco Contigo" (DJ Snake, J. Balvin, Tyga) nem ismert Továbbjutott

6. adás (március 22.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság Eredmény
1. csapat 2. csapat
1. kör
1 Angyal "It’s Raining Men" (Geri Halliwell) nem ismert Továbbjutott
2 Béka "Gangnam Style" (Psy) nem ismert Továbbjutott
3 Farkas Piroska "Cotton Eye Joe" (Rednex) nem ismert Továbbjutott
4 Tökfej "Riszálom úgyis, úgyis" (Madagaszkár) Király Viktor Kiesett
2. kör
5 Béka "A szex vajon mi?" (Pain) nem ismert Továbbjutott
6 Farkas Piroska "Pocsolyába léptem" (Takáts Tamás) Ambrus Attila Kiesett
7 Angyal "Egy új élmény" (Aladdin) nem ismert Továbbjutott
3. kör
8 Béka "Mindenki táncol /90‘/" (Majka) Jakupcsek Gabriella Kiesett
9 Angyal "Júlia nem akar a földön járni" (Napoleon Boulevard) nem ismert Továbbjutott

7. adás – szuperdöntő (április 26.)[szerkesztés]

# Maszk Dal Találat Személyazonosság
1. csapat 2. csapat
1 Panda Maci "Rock Me Amadeus" (Falco) Malek Andrea
2 Angyal "Sweet Child o’ Mine" (Guns N’ Roses) Tápai Szabina
3 Gésa "Happy" (Pharrell Williams) Gáspár Evelin
4 Octopuszi "Muro Shávo" (Ternipe) Dukai Regina
5 Virág "Oops!… I Did It Again" (Britney Spears) Nagy Adri
6 Bika "Doo Wah Diddy Diddy" (Manfred Mann) Krausz Gábor

A műsort Majka, Judy és Hajós András csapata nyerte 9:5-ös eredménnyel.

Nézettség[szerkesztés]

A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18–59-es adatok a célközönségre vonatkoznak. A táblázat csak a TV2 által főműsoridőben sugárzott adások adatait mutatja.

Adás Dátum Sugárzás Idősáv Teljes lakosság (+4) Célközönség (18–59) Forrás
Kezdés Vége AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés
1. 2020. február 16. 18:47:43 22:31:39 vasárnap 18:50 839 765 19,5 4. 440 887 18,6 3. [9]
2. 2020. február 23. 18:44:44 22:22:07 896 931 20,5 4. 473 762 20,2 3. [10]
3. 2020. március 1. 18:51:21 22:20:43 834 147 18,5 6. 441 857 17,9 4. [11]
4. 2020. március 8. 18:46:26 22:36:44 762 955 17,7 8. 385 439 16,4 6. [12]
5. 2020. március 15. 19:01:27 22:49:12 893 326 20,1 5. 483 108 19,7 5. [13]
6. 2020. március 22. 19:01:30 22:43:43 833 075 17,9 9. 441 908 17,0 7. [14]
7. 2020. április 26. 18:45:23 21:41:01 1 015 548 23,0 1. 506 415 22,0 1. [15]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A TV2 vitte a vasárnapot! (magyar nyelven). kreativ.hu, 2020. február 17. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  2. Felvételről adja a TV2 vasárnap este a szuperprodukcióját (magyar nyelven). TV2 Sajtóközlemények. tv2.hu, 2020. március 20. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  3. Blonszki Renáta: A Nicsak, ki vagyok műsora is leáll a koronavírus miatt (magyar nyelven). 24.hu, 2020. március 20. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  4. Jövő vasárnap Nicsak, ki vagyok? – szuperdöntő a TV2-n (magyar nyelven). TV2 Sajtóközlemények. tv2.hu, 2020. április 18. (Hozzáférés: 2020. április 18.)
  5. Sixx: A TV2 mintha nem igazán hinne a koronavírusban (magyar nyelven). Index.hu, 2020. április 17. (Hozzáférés: 2020. április 18.)
  6. Tesztelik a Nicsak, ki vagyok szereplőit (magyar nyelven). borsonline.hu, 2020. április 18. (Hozzáférés: 2020. április 18.)
  7. Elsőre hihetetlen, de igaz: visszatér a Nicsak, ki vagyok? (magyar nyelven). nlc.hu, 2020. április 18. (Hozzáférés: 2020. április 18.)
  8. Váratlanul folytatja a TV2 a legnézettebb műsorát (magyar nyelven). SorozatWiki, 2020. április 17. (Hozzáférés: 2020. április 18.)
  9. Nézettségi adatok 2020 – 7. hét (magyar nyelven). brandtrend.hu, 2020. február 19. (Hozzáférés: 2020. február 19.)
  10. Nézettségi adatok 2020 – 8. hét (magyar nyelven). brandtrend.hu, 2020. február 26. (Hozzáférés: 2020. február 26.)
  11. Nézettségi adatok 2020 – 9. hét (magyar nyelven). brandtrend.hu, 2020. március 5. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  12. Televíziós nézettség 2020. 10. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  13. Televíziós nézettség 2020. 11. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2020. március 16. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  14. Televíziós nézettség 2020. 12. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  15. Televíziós nézettség 2020. 17. hét (magyar nyelven). onbrands.hu, 2020. március 27. (Hozzáférés: 2020. március 28.)

További információk[szerkesztés]