Nevelés és oktatás az ókori Rómában

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lány olvasás közben – első században készült bronz szobrocska

A nevelés és oktatás az ókori Rómában fokozatosan fejlődött a korai köztársaság informális, családias oktatási megoldásaitól a késői köztársaság és a császárkor már hivatásos oktatókra támaszkodó rendszeréig. A római oktatási rendszer alapvetően görög mintára alakult, és tanárok, magántanárok nagy része is görög származású, vagy görög rabszolga volt. A római oktatási rendszer a provinciákban is elterjedt, és később alapja lett a nyugat-európai civilizáció oktatási rendszerének.

A szervezett oktatás, az iskolák későn alakultak ki és ritkák maradtak. Az i. e. 2. századig nagyon kevés eredeti forrás foglalkozik az oktatással. A római családfő, a paterfamilias által a családja felett gyakorolt szinte korlátlan hatalom következtében a gyermekek nevelése, oktatása is nagy mértékben különbözött az egyes családok között. Az általánosan elfogadott erkölcsi elvek azonban fokozatosan elvárttá tették a családfő számára azt, hogy valamilyen formában, bizonyos mértékig, gondoskodjon a család gyermekeinek szervezett oktatásáról. Azok számára, akik politikai pályára készültek, rendkívül fontos volt a korban elérhető legmagasabb szintű iskolázottság.[1]

Oktatás a római császárkorban[szerkesztés]

Trier közelében talált dombormű, római tanár három tanítványával (i. sz. 180-185)

A római oktatási rendszer legfejlettebb formája a köztársasági kor végére, a császárkor elejére alakult ki. Ekkor már formális iskolák jöttek létre fizető diákok számára. Ingyenes közoktatásnak csak a csírái mutatkoztak helyenként.[2] Az oktatás általában kiterjedt a fiúkra és lányokra is, de nem szükségszerűen együtt.[2]

A római oktatási rendszer a maihoz hasonlóan fokozatokba volt szervezve. Marcus Fabius Quintilianus, a neves szónok és nevelő amellett szállt síkra, hogy a gyermekek oktatását minél fiatalabb korban meg kell kezdeni, mert már akkor fogékonyak a tanulásra.[3] A római iskolások előrehaladása az oktatási rendszerben azonban a maitól kissé eltérően jobban függött az előrehaladásuktól, mint a koruktól.[2] Nagy figyelmet fordítottak a diákok egyéni tehetségére.[4]

A tehetős családok mindennapjaiban az általános gyakorlat az volt, hogy a fiúk és lányok hétéves korukban kezdték tanulmányaikat a ludusban, azaz az elemi iskolákban, vagyis a magister iskolájában. Ide egy házi rabszolga, aki a házi nevelői posztot is betöltötte, kísérte őket, aki vigyázott rájuk, vitte holmijaikat. Az elemi iskolában írni, olvasni, számolni tanultak a gyerekek. Fatáblára öntött viaszba nyomták az íróvesszőt, vagy cserépre karcolták a betűket. A matematika tanulásához számolótáblát használtak segítségül. A testi fenyítés mindennapos volt. Hazatérve az iskolából, a gyerekek a házitanító segítségével ismételgették a feladatokat.[5]

Tizenegy éves korban a gazdagabb családok gyermekei és a tehetségesebbek a grammaticus, szó szerinti fordításban a nyelvtanár, (általában a szülők által fizetett felszabadított görög rabszolga) iskolájában folytatták tanulmányaikat. (A többiek szakmát kezdtek tanulni, leginkább szüleiket követve.) Itt a helyes latin és a görög nyelvet, nyelvtant tanulták, irodalmi szövegekkel foglalkoztak. A legfontosabb tanulmányozott szerzők Vergilius, Terentius, Cicero és Sallustius voltak.[5] A grammatikai oktatás meglehetősen egyoldalú volt, kevés gyakorlati ismeretet nyújtott, bár egyes iskolákban történelmi, mitológiai, földrajzi, mértani, természettudományi témákat is érintettek. Azokkal a tanulókkal, akiket a számtan mélyebben érdekelt, az calculator elnevezésű pedagógus foglalkozott.

A harmadik fokozat, a korabeli felsőoktatás a rétor iskolája volt, ahová főleg az előkelő családok gyerekei jártak. Itt a fő vagy gyakorlatilag az egyetlen tantárgy a szónoklat elmélete és gyakorlata volt. A diákoknak jártasságot kellett szerezni mind a vitatkozó (controrversia), mind pedig a tanácsadó (suasoria) jellegű beszédformában. Sokat használták az idősebb Seneca beszédgyűjteményét.[6]

Vespasianus császár uralkodásától egyes magasabb fokú iskolák állami támogatást kaptak. Hadrianus római császár nyitotta meg az első állami főiskolát, ez volt a híres Athenaeum, ahol grammatikát, filozófiát, valamint jog- és orvostudományt tanítottak.

A harmadik tanulási szakasz általában 18 éves korban fejeződött be, ezután az ifjú anyagi lehetőségei függvényében még elmehetett Athénbe vagy Rodosz szigetére, hogy egy neves filozófus mellett gyarapítsa ismereteit, vagy Berütoszba, ahol a leghíresebb jogtudósok tevékenykedtek. Ezek után kezdte csak meg politikai, katonai vagy üzletemberi pályáját.[6]

A tanárok megbecsülése[szerkesztés]

A pedagógusoknak csekély volt a társadalmi megbecsülése. A legtöbb nevelő rabszolga, vagy szegény szabados volt. A szülők nagy tudást, figyelmet, lelkiismeretességet vártak el a tanártól, de a tandíjat gyakran nem akarták befizetni, olykor a hatóságoknak kellett azt beszedni.

A bevándorolt görög nevelők igen keresettek voltak, főleg a gazdagok körében. A szónoklat tanárai valamivel jobb helyzetben voltak, több fizetést kaptak, és néhányan át is léphették a pálya szűkre szabott határait. Julius Caesar sokra becsülte a nevelőket: egy rendeletével megadta a tanároknak a polgárjogot, ez a rabszolga jogállású nevelőknek a felszabadulást jelentette. Néhány rétortanárt pedig a császárok már a lovagrendbe is emeltek, vagy titkári hivatalukba fogadták őket.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Michael Chiappetta, “Historiography and Roman Education,” History of Education Journal 4, no. 4 (1953): 149-156.
  2. ^ a b c Oxford Classical Dictionary, Edited by Simon Hornblower and Antony Spawforth, Third Edition. Oxford; New York: Oxford University Press, 1996
  3. Quintilian, Quintilian on Education, translated by William M. Smail (New York: Teachers College Press, 1966).
  4. Yun Lee Too, Education in Greek and Roman antiquity (Boston: Brill, 2001).
  5. ^ a b Salles 20. o.
  6. ^ a b Salles 21. o.

Fordítás[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Salles: Catherine Salles – ford: Aczél Ferenc: Hétköznapi élet a római császárok korában. Budapest: Corvina. 2008. ISBN 9789631357660  

További információk[szerkesztés]