Neokolonializmus
A neokolonializmus (újgyarmatosítás) a gyarmatosítás továbbélésének megnyilvánulása a gyarmati rendszer felbomlása, a gyarmatok túlnyomó többségének függetlenné válása után. Az egykori imperialista gyarmattartóknak és más nagyhatalmaknak a második világháború utáni időszakban, a nemzeti felszabadító mozgalmak sikerei nyomán függetlenné vált gyarmatok feletti gazdasági és politikai ellenőrzés fenntartására irányuló törekvéseinek az összefoglaló elnevezése.[1] (A gyarmati rendszer felbomlása előtt azokat a formálisan független országokat, amelyek a gyakorlatban egy vagy több nagyhatalom túlnyomó befolyása alatt álltak, félgyarmatoknak nevezték.)[2]
A neokolonializmus célja a formálisan független fejlődő országok feletti gazdasági és politikai befolyás megszerzése, természeti kincseik kiaknázása, piacuk megszerzése, munkaerejük kizsákmányolása, katonai támaszpontok létrehozása.[1] A neokolonializmus jellemzően a 20. század utolsó harmadának a jelensége volt, a nagyhatalmak befolyásolási törekvései és lehetőségei később is fennmaradtak, de eszközeikben és módszereikben sokat fejlődtek.
A fogalom eredete[szerkesztés]
A fogalom az 1960-as évek elején született meg, amikor az egykori gyarmatok függetlenné válásának folyamata nagyjából befejeződött. Megalkotója Kwame Nkrumah ghánai politikus volt. Eredetileg elsősorban a volt európai gyarmattartók és korábbi gyarmataik között fennmaradt egyenlőtlen gazdasági és politikai kapcsolatokra vonatkozott.
A fogalom hivatalosan először az Afrikai Egység Szervezete alapokmányának preambulumában jelent meg 1963-ban, majd Nkrumah 1965-ben könyvet is kiadott Neokolonializmus: az imperializmus utolsó szakasza címmel. Nkrumah ebben Lenin művére visszautalva (Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka) fejtette ki elméletét a tőkés nagyhatalmak újgyarmatosító törekvéseiről.
A neokolonializmus módszerei[szerkesztés]
Katonai segélyek[szerkesztés]
A legnyíltabb befolyásolási módszerek közé tartoznak a katonai segélyek, kombinálva a fejlődő országok közötti ellentétek szításával. A fegyverexport emellett általában igen fontos a katonai segélyeket nyújtó nagyhatalmak hadiipara számára is.[3]
Hitelek[szerkesztés]
Különösen fontos szerepet töltenek be a neokolonializmus módszerei között a hitelek. A jellemzően erősen tőkehiányos újonnan felszabadult államoknak nagy szükségük volt az ilyen tőkeinjekciókra, és ezek nyújtása nagy beavatkozási lehetőséget nyújt az egyes volt gyarmati országok gazdaságába és politikájába.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Neocolonialism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- ↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.
- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967)
- ↑ FOL: Kende István (főszerkesztő): Fejlődő országok lexikona. Budapest: Akadémiai. 1973. ISBN 0319001334305
Lásd még[szerkesztés]
- Törökországi törökök Észak-Cipruson
- Marokkói telepesek Nyugat-Szaharában
- Mandzsúriai japán telepesek
- Líbiai olaszok
További információk[szerkesztés]
- Jean-Paul Sartre: 'Colonialism and Neocolonialism, angolra fordította Steve Brewer, Azzedine Haddour, Terry McWilliams; első kiadása: 1964, újra kiadta a Routledge France 2001-ben ISBN 0-415-19145-9.
- Jack Woddis, An introduction to neo-colonialism. London: Lawrence & Wishart, 1967.