Nemzetközileg elismert független országok listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ahhoz, hogy egy államot nemzetközileg elismerjenek, rendelkeznie kell az államiság alapvető ismérveivel. Ezek az (1933-as montevideói egyezmény[1]) szerint: állandó terület, népesség, kormány, illetve képesség arra, hogy a nemzetközi jog más alanyaival kapcsolatba lépjen.

Az un. attributív elméletek szerint a nemzetközi elismerés konstitutív jelleggel az államiságnak mintegy negyedik kritériuma. Ez az elmélet napjainkra visszaszorulóban van, noha hatása azért érezhető. Elfogadottabb a montevideói egyezményben is szereplő deklaratív elmélet, amely szerint egy állam létrejötte ténykérdés, az elismerés a tény deklarálása, és önmagában sem a szuverenitást, sem az államot nem hozza létre, csak elismeri az adott helyzetet.[1][2]

Nemzetközileg elismertnek általában olyan államot tekintünk, amelyet a nemzetközi közösség államainak többsége elismer. Ez jelenleg általában ENSZ-tagságot is jelent.[2]

Az alábbi listában 193 ország neve szerepel. A lista megegyezik az ENSZ tagállamainak listájával, egyetlen különbséggel: Vatikán.

A, Á B C Cs D Dz Dzs E, É F G Gy H I, Í J K L Ly M N Ny O, Ó Ö, Ő P Q R S Sz T Ty U, Ú Ü, Ű V W X Y Z Zs

A, Á[szerkesztés]

B[szerkesztés]

C[szerkesztés]

Cs[szerkesztés]

D[szerkesztés]

Dzs[szerkesztés]

E, É[szerkesztés]

F[szerkesztés]

G[szerkesztés]

H[szerkesztés]

I, Í[szerkesztés]

J[szerkesztés]

K[szerkesztés]

L[szerkesztés]

M[szerkesztés]

N[szerkesztés]

O, Ó[szerkesztés]

Ö, Ő[szerkesztés]

P[szerkesztés]

R[szerkesztés]

S[szerkesztés]

Sz[szerkesztés]

T[szerkesztés]

U, Ú[szerkesztés]

Ü, Ű[szerkesztés]

V[szerkesztés]

Z, Zs[szerkesztés]

Egyéb[szerkesztés]

Az ENSZ nem-tagállam országként ismer el további két, fent nem szereplő területet:

Ezek itt a függő területek listáján szerepelnek.

Nemzetközileg elismert független államok főbb adatai[szerkesztés]

Név   Területe (km2) Lakossága Fővárosa Szárazföldi határ (km) Partvonal (km) Határok
 Afganisztán 647 500 33 738 376 Kabul 5 529 0 6
 Albánia 28 748 3 619 778 Tirana 720 362 4
 Algéria 2 381 740 33 769 668 Algír 6 343 998 7
 Andorra 468 83 137 Andorra la Vella 120 0 2
 Angola 1 246 700 12 531 357 Luanda 5 198 1 600 4
 Antigua és Barbuda 443 84 522 St. John’s 0 153 0
 Argentína 2 766 890 40 301 927 Buenos Aires 9 665 7 989 5
 Ausztrália 7 686 850 21 425 948 Canberra 0 25 760 0
 Ausztria 83 870 8 340 925 Bécs 2 562 0 8
 Azerbajdzsán 86 600[13] 8 629 900[14] Bakı 2 013[15] 0 5 / 6
 Bahama-szigetek 13 940 307 451 Nassau 0 3 542 0
 Bahrein 665 760 168 Manáma 0 161 0
 Banglades 144 000 153 546 896 Dakka 4 264 580 2
 Barbados 431 281 968 Bridgetown 0 97 0
 Belgium 30 528 10 666 866 Brüsszel 1 385 66 4
 Belize 22 966 301 270 Belmopan 516 386 2
 Benin 112 620 8 532 547 Porto Novo[16]
Cotonou[17]
1 989 121 4
 Bhután 47 000 685 231 Timpu 1 075 0 2
 Bissau-Guinea 36 120 1 503 182 Bissau 724 350 2
 Bolívia 1 098 540 9 247 816 Sucre[16]
La Paz[17]
6 743 0 5
 Bosznia-Hercegovina 51 209 4 590 310 Szarajevó 1 459 20 3
 Botswana 600 370 1 842 323 Gaborone 4 015 0 4
 Brazília 8 511 965 196 342 592 Brazíliaváros 14 691 7 491 10
 Brunei 5 770 381 371 Bandar Seri Begawan 381 161 1
 Bulgária 110 910 7 262 675 Szófia 1 808 354 5
 Burkina Faso 274 200 15 264 735 Ouagadougou 3 193 0 6
 Burundi 27 830 8 691 005 Bujumbura 974 0 3
 Chile 756 950 16 763 470 Santiago de Chile 6 171 6 435 3
 Ciprus 9 250[18] 792 604[19] Nicosia 152[20] 648[21] 1 / 2
 Comore-szigetek 2 170 731 755 Moroni 0 340 0
 Costa Rica 51 100 4 195 914 San José 639 1 290 2
 Csád 1 284 200 10 111 337 N’Djamena 5 968 0 6
 Csehország 78 886 10 220 911 Prága 1 881 0 4
 Dánia 43 094 5 484 723 Koppenhága 68 7 314 1
 Dél-afrikai Köztársaság 1 219 912 48 782 756 Pretoria[17]
Fokváros[22]
Bloemfontein[23]
4 862 2 798 6
 Dél-Korea 98 480 48 379 392 Szöul 238 2 416 1
 Dominikai Közösség 754 72 514 Roseau 0 148 0
 Dominikai Köztársaság 48 730 9 507 133 Santo Domingo 360 1 288 1
 Dzsibuti 23 000 506 221 Dzsibuti 516 314 3
 Ecuador 283 560 13 927 650 Quito 2 010 2 237 2
 Egyenlítői-Guinea 28 051 616 459 Malabo 539 296 2
 Egyesült Arab Emírségek 83 600 4 621 399 Abu-Dzabi 867 1 318 2
 Egyesült Királyság 244 820 60 943 912 London 360 12 429 1
 Egyiptom 1 001 450 81 713 520 Kairó 2 665 2 450 4
 Elefántcsontpart 322 460 20 179 602 Yamoussoukro[16]
Abidjan[17]
3 110 515 5
 Eritrea 121 320 5 502 026 Aszmara 1 626 2 234 3
 Etiópia 1 127 127 82 544 840 Addisz-Abeba 5 328 0 5 / 6
 Észak-Korea 120 540 23 479 088 Phenjan 1 673 2 495 3
 Észtország 45 226 1 307 605 Tallinn 633 3 794 2
 Fehéroroszország 207 600 9 685 768 Minszk 2 900 0 5
 Fidzsi 18 270 931 741 Suva 0 1 129 0
 Finnország 338 145 5 244 749 Helsinki 2 690 1 250 3
 Franciaország 643 427 64 057 792 Párizs 4 072 4 668 10
 Fülöp-szigetek 300 000 96 061 680 Manila 0 36 289 0
 Gabon 267 667 1 485 832 Libreville 2 551 885 3
 Gambia 11 300 1 735 464 Banjul 740 80 1
 Ghána 239 460 23 382 848 Accra 2 094 539 3
 Görögország 131 940 10 722 816 Athén 1 228 13 676 4
 Grenada 344 90 343 St. George’s 0 121 0
 Grúzia 69 700[24] 4 630 841[25] Tbiliszi 1 461[20] 310[26] 4 / 6
 Guatemala 108 890 13 002 206 Guatemalaváros 1 687 400 4
 Guinea 245 857 9 806 509 Conakry 3 399 320 6
 Guyana 214 970 770 794 Georgetown 2 462 459 3
 Haiti 27 750 8 924 553 Port-au-Prince 360 1 771 1
 Hollandia 41 526 16 645 313 Amszterdam[16]
Hága[17]
1 027 451 2
 Honduras 112 090 7 639 327 Tegucigalpa 1 520 820 3
 Horvátország 56 542 4 491 543 Zágráb 2 197 5 835 5
 India 3 287 590 1 147 995 904 Újdelhi 14 103 7 00 7
 Indonézia 1 919 440 237 512 352 Jakarta 2 830 54 716 3
 Irak 437 072 28 221 180 Bagdad 3 650 58 6
 Irán 1 648 000 65 875 224 Teherán 5 440 2 440 7
 Izland 103 000 304 367 Reykjavík 0 4 988 0
 Izrael 22 072[27] 7 112 359 Jeruzsálem 1 017 273 5
 Írország 70 280 4 156 119 Dublin 360 1 448 1
 Jamaica 10 991 2 804 332 Kingston 0 1 022 0
 Japán 377 835 127 288 416 Tokió 0 29 751 0
 Jemen 527 970 23 013 376 Szanaa 1 746 1 906 2
 Jordánia 92 300 6 198 677 Ammán 1 635 26 5
 Kambodzsa 181 040 14 241 640 Phnompen 2 572 443 3
 Kamerun 475 440 18 467 692 Yaoundé 4 591 402 6
 Kanada 9 984 670 33 212 696 Ottawa 8 893 202 080 1
 Katar 11 437 824 789 Doha 60 563 1
 Kazahsztán 2 717 300 15 340 533 Asztana 12 012 0 5
 Kelet-Timor 15 007 1 108 777 Dili 228 706 1
 Kenya 582 650 37 953 840 Nairobi 3 477 536 5
 Kína 9 677 009[28] 1 356 710 900[29] Peking 22 117 16 066[30] 14
 Kirgizisztán 198 500 5 356 869 Biskek 3 878 0 4
 Kiribati 811 110 356 Bairiki 0 1 143 0
 Kolumbia 1 138 910 45 013 672 Bogotá 6 004 3 20 5
 Kongói Demokratikus Köztársaság 2 345 410 66 514 504 Kinshasa 10 730 37 9
 Kongói Köztársaság 342 000 3 903 318 Brazzaville 5 504 169 5
 Közép-Afrika 622 984 4 444 330 Bangui 5 203 0 5
 Kuba 110 860 11 423 952 Havanna 0 3 735 0
 Kuvait 17 820 2 596 799 Kuvaitváros 462 499 2
 Laosz 236 800 6 677 534 Vientián 5 083 0 5
 Lengyelország 312 679 38 500 696 Varsó 2 788 491 7
 Lesotho 30 355 2 128 180 Maseru 909 0 1
 Lettország 64 589 2 245 423 Riga 1 150 531 4
 Libanon 10 400 3 971 941 Bejrút 454 225 2
 Libéria 111 370 3 334 587 Monrovia 1 585 579 3
 Líbia 1 759 540 6 173 579 Tripoli 4 348 1 770 6
 Liechtenstein 160 34 498 Vaduz 76 0 2
 Litvánia 65 300 3 565 205 Vilnius 1 273 99 4
 Luxemburg 2 586 486 006 Luxembourg 359 0 3
 Macedónia 25 333 2 061 315 Szkopje 766 0 4 / 5
 Madagaszkár 587 040 20 042 552 Antananarivo 0 4 828 0
 Magyarország 93 030 9 930 915 Budapest 2 171 0 7
 Malajzia 329 750 25 274 132 Kuala Lumpur 3 147 4 675 3
 Malawi 118 480 13 931 831 Lilongwe 2 881 0 3
 Maldív-szigetek 300 385 925 Malé 0 644 0
 Mali 1 240 000 12 324 029 Bamako 7 243 0 7
 Marokkó 446 550[31] 34 343 220 Rabat 2 018[20] 1 835[31] 3 / 4
 Marshall-szigetek 181 63 174 Majuro 0 370 0
 Mauritánia 1 030 700 3 364 940 Nouakchott 5 074 754 4 / 5
 Mauritius 2 040 1 274 189 Port Louis 0 177 0
 Málta 316 403 552 Valletta 0 197 0
 Mexikó 1 972 550 109 955 400 Mexikóváros 4 353 9 330 3
 Mikronézia 702 107 665 Palikir 0 6 112 0
 Moldova 33 843[32] 4 324 450[33] Chișinău 1 389[20] 0 2 / 3
 Monaco 2 32 796 Monaco 4 4 1
 Mongólia 1 564 116 2 996 081 Ulánbátor 8 220 0 2
 Montenegró 14 026 678 177 Podgorica 625 199 4 / 5
 Mozambik 801 590 21 284 700 Maputo 4 571 2 470 6
 Mianmar 678 500 47 758 180 Nepjida 5 876 1 930 5
 Namíbia 825 418 2 088 669 Windhoek 3 936 1 572 4
 Nauru 21 13 770 Yaren[34] 0 30 0
 Nepál 147 181 29 519 114 Katmandu 2 926 0 2
 Németország 357 021 82 369 552 Berlin 3 621 2 389 9
 Nicaragua 129 494 5 785 846 Managua 1 231 910 2
 Niger 1 267 000 13 272 679 Niamey 5 697 0 7
 Nigéria 923 768 146 255 312 Abuja 4 047 853 4
 Norvégia 323 802 4 644 457 Oslo 2 551 28 735 3
 Olaszország 301 230 58 145 320 Róma 1 932 7600 6 / 7
 Omán 212 460 3 311 640 Maszkat 1 374 2 092 3
 Oroszország 17 075 200 140 702 096 Moszkva 20 017 37 653 14
 Örményország 29 743 2 968 586 Jereván 1 254 0 4 / 5
 Pakisztán 803 940 172 800 048 Iszlámábád 6 774 1 016 4
 Palau 458 21 093 Melekeok 0 1 519 0
 Panama 78 200 3 309 679 Panamaváros 555 2 490 2
 Paraguay 406 750 6 831 306 Asunción 3 920 0 3
 Pápua Új-Guinea 462 840 5 931 769 Port Moresby 820 5 152 1
 Peru 1 285 220 29 180 900 Lima 5 536 2 414 5
 Portugália 92 391 10 676 910 Lisszabon 1 214 1 793 1
 Románia 237 500 22 246 862 Bukarest 2 508 225 5
 Ruanda 26 338 10 186 063 Kigali 893 0 4
 Saint Kitts és Nevis 261 39 817 Basseterre 0 135 0
 Saint Lucia 616 159 585 Castries 0 158 0
 Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 389 118 432 Kingstown 0 84 0
 Salamon-szigetek 28 450 581 318 Honiara 0 5 313 0
 Salvador 21 040 7 066 403 San Salvador 545 307 2
 San Marino 61 29 973 San Marino 39 0 1
 São Tomé és Príncipe 1 001 206 178 São Tomé 0 209 0
 Seychelle-szigetek 455 82 247 Victoria 0 491 0
 Sierra Leone 71 740 6 294 774 Freetown 958 402 2
 Spanyolország 504 782 40 491 052 Madrid 1 917 4 964 5
 Srí Lanka 65 510 21 178 772 Colombo[35]
Sri Jayawardenapura Kotte[16]
0 1 340 0 / 1
 Suriname 163 270 475 996 Paramaribo 1 707 386 3
 Svájc 41 290 7 581 520 Bern 1 852 0 5
 Svédország 449 964 9 223 766 Stockholm 2 233 3 218 2
 Szamoa 2 944 217 083 Apia 0 403 0
 Szaúd-Arábia 2 149 690 28 146 656 Rijád 4 431 2 640 7
 Szenegál 196 190 12 853 259 Dakar 2 640 531 5
 Szerbia 88 361[36] 10 159 046[37] Belgrád 2 129[38] 0 8
 Szingapúr 693 4 608 167 Szingapúr 0 196 0
 Szíria 185 180 19 747 586 Damaszkusz 2 253 196 5
 Szlovákia 48 845 5 402 273 Pozsony 1 524 0 5
 Szlovénia 20 273 2 007 711 Ljubljana 1 334 47 4
 Szomália 637 657[39] 9 558 666[40] Mogadishu 2 340[20] 3 025[41] 3
 Szudán 2 505 810 40 218 456 Kartúm 7 687 853 9
 Szváziföld 17 363 1 128 814 Mbabane 535 0 2
 Tádzsikisztán 143 100 7 211 884 Dusanbe 3 651 0 4
 Tanzánia 945 087 40 213 160 Dar es-Salaam[17]
Dodoma[16]
3 861 1 424 8
 Thaiföld 514 000 65 493 296 Bangkok 4 863 3 219 4
 Togo 56 785 5 858 673 Lomé 1 647 56 3
 Tonga 748 119 009 Nuku’alofa 0 419 0
 Törökország 780 580 71 892 808 Ankara 2 648 7 200 8
 Trinidad és Tobago 5 128 1 047 366 Port of Spain 0 362 0
 Tunézia 163 610 10 383 577 Tunisz 1 424 1 148 2
 Tuvalu 26 12 177 Vaiaku 0 24 0
 Türkmenisztán 488 100 5 179 571 Aşgabat 3 736 0 4
 USA 9 826 630 303 824 640 Washington 12 034 19 924 2
 Uganda 236 040 31 367 972 Kampala 2 698 0 5
 Ukrajna 603 700 45 994 288 Kijev 4 663 2 782 7 / 8
 Uruguay 176 220 3 477 778 Montevideo 1 564 660 2
 Új-Zéland 268 680 4 173 460 Wellington 0 15 134 0
 Üzbegisztán 447 400 27 345 026 Taskent 6 221 0 5
 Vanuatu 12 200 215 446 Port Vila 0 2 528 0
 Vatikán 1 824 Vatikánváros 3 0 1
 Venezuela 912 050 26 414 816 Caracas 4 993 2 800 3
 Vietnam 329 560 86 116 560 Hanoi 4 639 3 444 3
 Zambia 752 614 11 669 534 Lusaka 5 666 0 8
 Zimbabwe 390 580 11 350 111 Harare 3 066 0 4
 Zöld-foki Köztársaság 4 033 426 998 Praia 0 965 0

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ^ a b [1] Az 1933 Montevideoi egyezmény szövege (angol)
  2. ^ a b Nguyen Quoc Dinh-Patrck Daillier-Alain Pellet-Kovács Péter: Nemzetközi közjog, ISBN 9633794595 Osiris:1998
  3.  Törökország nem ismeri el.
  4.  Észak-Korea nem ismeri el.
  5.  Dél-Korea és  Japán nem ismeri el.
  6.  Afganisztán,  Algéria,  Bahrein,  Banglades,  Brunei,  Comore-szigetek,  Csád,  Dzsibuti,  Egyesült Arab Emírségek,  Guinea,  Indonézia,  Irak,  Irán,  Jemen,  Katar,  Kuvait,  Libanon,  Líbia,  Malajzia,  Maldív-szigetek,  Mali,  Pakisztán,  Szaúd-Arábia,  Szíria,  Szomália,  Szudán nem ismeri el.
  7.  Belize,  Burkina Faso,  Dominikai Köztársaság,  Gambia,  Guatemala,  Haiti,  Honduras,  Kiribati,  Malawi,  Marshall-szigetek,  Nauru,  Nicaragua,  Palau,  Panama,  Paraguay,  Salamon-szigetek,  Salvador,  Saint Kitts és Nevis,  Saint Lucia,  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek,  São Tomé és Príncipe,  Szváziföld,  Tuvalu,  Vatikán nem ismeri el.
  8.  Szlovákia nem ismeri el.
  9. Több állam nem ismeri el hivatalos nevét.
  10.  Pakisztán nem ismeri el.
  11.  Liechtenstein nem ismeri el.
  12.  Afganisztán,  Bhután,  Botswana,  Brunei,  Comore-szigetek,  Észak-Korea,  Kína,  Laosz,  Maldív-szigetek,  Mauritánia,  Malajzia,  Mianmar,  Omán,  Szaúd-Arábia,  Szomália,  Tuvalu,  Vietnam nem ismeri el.
  13. Hegyi-Karabahhal együtt. Nélküle: 75 052 km².
  14. Hegyi-Karabahhal együtt. Nélküle: 8 491 900.
  15. De facto: .
  16. ^ a b c d e f Alkotmány szerinti főváros.
  17. ^ a b c d e f Kormányzati székhely.
  18. Észak-Ciprussal együtt. Nélküle: 5 905 km².
  19. Észak-Ciprussal együtt. Nélküle: 530 428.
  20. ^ a b c d e De facto: km.
  21. Észak-Ciprussal együtt. Nélküle: 261km.
  22. Parlamenti székhely.
  23. Bírói székhely.
  24. Abháziával és Dél-Oszétiával együtt. Nélkülük: 57 368 km².
  25. Abháziával és Dél-Oszétiával együtt. Nélkülük: 4 344 841.
  26. Abháziával együtt. Nélküle: 90 km.
  27. Nemzetközileg elismert területe: 20 770 km².
  28. Tajvannal együtt. Nélküle: 9 640 821 km².
  29. Tajvannal együtt. Nélküle: 1 333 710 900.
  30. Tajvannal együtt. Nélküle: 14 500 km.
  31. ^ a b Nyugat-Szahara nélkül.
  32. Dnyeszter Menti Köztársasággal (Transznisztriával) együtt. Nélküle: 26 680 km².
  33. Dnyeszter Menti Köztársasággal (Transznisztriával) együtt. Nélküle: 3 787 450.
  34. De facto főváros, hivatalosan nincs főváros.
  35. Kereskedelmi székhely.
  36. Koszovóval együtt. Nélküle: 77 474 km².
  37. Koszovóval együtt. Nélküle: 7 959 046.
  38. De facto: 2 027 km.
  39. Szomálifölddel együtt. Nélküle: 500 057 km².
  40. Szomálifölddel együtt. Nélküle: 6 058 666.
  41. Szomálifölddel együtt. Nélküle: 2 285 km.

*Olyan független állam, melynek védelmi- és/vagy külügyeiet, megállapodás alapján más állam intézi. Nemzetközi jogilag és e lista szempontjából is független államnak számít.