Nemzetközi Büntetőbíróság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nemzetközi Büntetőbíróság
International Criminal Court
International Criminal Court logo.svg
International Criminal Court logo.svg
A bíróság tagállamai
A bíróság tagállamai

Korábbi neve(i)
  • International Criminal Court
  • Cour pénale internationale
Alapítva 2002. július 1.
Székhely Hollandia Hága
Nyelvek angol, francia
elnök Silvia Fernández de Gurmendi
Kulcsemberek Fatoumata Dembélé Diarra (első elnökhelyettes)
Hans-Peter Kaul (második elnökhelyettes)
Elhelyezkedése
Nemzetközi Büntetőbíróság International Criminal Court (Hollandia)
Nemzetközi Büntetőbíróság International Criminal Court
Nemzetközi Büntetőbíróság
International Criminal Court
Pozíció Hollandia térképén
é. sz. 52° 04′ 05″, k. h. 4° 21′ 11″Koordináták: é. sz. 52° 04′ 05″, k. h. 4° 21′ 11″
A Nemzetközi Büntetőbíróság
International Criminal Court weboldala
A Bíróság hágai átmeneti épülete

A Nemzetközi Büntetőbíróság (angolul International Criminal Court, ICC, vagy ICCt[1]) egy 2002-ben alakult állandó bíróság a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel és az agresszió bűntettével – az agresszió bűntette felett azonban jelenleg nincs hatásköre – vádolt személyek ügyeinek lefolytatására.[2][3] A Bíróság székhelye Hágában található, ugyanakkor tárgyalásait bárhol folytathatja.[4]

A Nemzetközi Büntetőbíróság nem tévesztendő össze a Nemzetközi Bírósággal, melynek szintén potenciálisan az egész világra kiterjedő joghatósága van.

Történelem[szerkesztés]

A nemzetközi bűncselekményekkel vádolt politikai vezetők felelőségre vonására szolgáló nemzetközi bíróság létrehozását először a Párizsi Békekonferencia során, az első világháborút követően, 1919-ben javasolta a Felelősségi Bizottság.[5]

A kérdést ismét a Nemzetek Szövetségének égisze alatt 1937-ben Genfben tartott konferencián vitatták meg, amelynek eredményeként sorkerült az első egyezmény megkötésére, amely előírja egy állandó nemzetközi bíróság létrehozását a nemzetközi terrorizmus cselekedeteinek kivizsgálására. Az egyezményt 13 állam írta alá, de egyik sem ratifikálta, és az egyezmény soha nem lépett hatályba.

A második világháború után a szövetséges hatalmak két ad hoc bíróságot hoztak létre a háborús bűncselekményekkel vádolt tengelyhatalmak vezetőinek megvádolása érdekében. A Nürnbergben székelő Nemzetközi Katonai Törvényszék a német vezetõket vonta felelőségre, míg a Távol-Keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék Tokióban a japán vezetõket vádolta meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 1948-ban először ismerte fel egy állandó nemzetközi bíróság létrehozásának szükségességét, mely lehetővé tenné a második világháború bűntetteit elítélő büntetőeljárásokhoz hasonlóak lefolytatását.[6] A Közgyűlés kérésére a Nemzetközi Jogi Bizottság (angolul International Law Commission, ILC) az 1950-es évek elejéig két alapszabályt készített, ám ezeket a hidegháború alatt félretette, ami a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozását politikai szempontból lehetetlenné tette.[7] Benjamin B. Ferencz, a második világháború utáni náci háborús bűncselekmények nyomozója, valamint az einsatzgruppeni tárgyaláson az Egyesült Államok hadseregének főügyésze a nemzetközi jogállamiság és a nemzetközi büntetőbíróság elkötelezett támogatójává vált. 1975-ben kiadott első könyvében, melynek címe a „Nemzetközi agresszió meghatározása: A világbéke keresése”, egy ilyen bíróság létrehozását szorgalmazta.[8]

A másik nagyhírű ügyvéd Robert Kurt Woetzel volt, aki 1970-ben társszerzője volt az „Egy megvalósítható Nemzetközi Büntetőbíróság felé” c. könyvnek, és 1971-ben létrehozta a Nemzetközi Büntetőbíróság Létrehozásáért Alapot.

Az állandó nemzetközi büntetőbíróság felé vezető út[szerkesztés]

1989 júniusában Trinidad és Tobago miniszterelnöke, A. N. R. Robinson újjáélesztette az állandó nemzetközi büntetőbíróság gondolatát, javasolva egy ilyen bíróság létrehozását az illegális kábítószer-kereskedelem megfékezésére.[9][10] Trinidad és Tobago javaslatát követõen a Közgyûlés megbízta az Nemzetközi Jogi Bizottságot az állandó bíróság statútumának megfogalmazásával. [11] Miközben elkezdték kidolgozni a tervezetet, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa az 1990-es évek elején két ad hoc bíróságot hozott létre: a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszéket, amelyet 1993-ban hoztak létre a Jugoszláv háborúk során a fegyveres erők által elkövetett nagyszabású atrocitásokkal kapcsolatban, és a Ruandával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszéket, amelyet 1994-ben hoztak létre a ruandai népirtás után. Ezen bíróságok létrehozása tovább hangsúlyozta az állandó nemzetközi büntetőbíróság szükségességét.[12]

1994-ben az Nemzetközi Jogi Bizottság benyújtotta a Közgyűlésnek a Nemzetközi Büntetőbíróság végleges statútumtervezetét, és egy konferencia összehívását javasolta egy olyan szerződés megtárgyalására, amely a Bíróság alapokmánya lenne.[13]

A statútum-tervezetben szereplő lényegi kérdések megvitatása céljából a Közgyűlés létrehozta a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásával foglalkozó ad hoc bizottságot, amely 1995-ben kétszer ülésezett. A bizottság jelentésének megvizsgálása után a Közgyűlés létrehozta az a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozására az egységes szövegtervezetet. 1996 és 1998 között az előkészítő bizottság hat ülését tartották az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén, New Yorkban, amelynek során a civil szervezetek hozzájárultak és részt vettek a Nemzetközi Büntetőbíróság koalíciójának ernyőszervezete keretében zajló üléseken. 1998 januárjában az elõkészítõ bizottság elnöke és koordinátorai az ülésszakok közötti ülésre hívtak össze a hollandiai Zutphenben, hogy a cikktervezetek terveit technikailag konszolidálják és újra strukturálják.

Végül a Közgyűlés konferenciát hívott össze Rómában 1998 júniusában azzal a céllal, hogy a szerzõdést véglegesítése, hogy az a Bíróság alapokmánya legyen. 1998. július 17-én a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát 120 szavazattal fogadták el 7 ellenében, 21 ország tartózkodott. A hét ország, amely a szerződés ellen szavazott, Kína, Irak, Izrael, Líbia, Katar, az Egyesült Államok és Jemen. [14]

Izrael azért utasítja el a szerződést, mert a háborús bűncselekmények listájába felvették "a népesség megszállt területre történő áttelepítését".[15]

A Római Statútum 60 ratifikációt követően, 2002. július 1-jén lépett hatályba, és evvel hivatalosan létrejött a Nemzetközi Büntetőbíróság. [16] Az 18 tagú első bíróság tagjait a részvevő államok közgyűlése választotta meg 2003. februárjában. A Nemzetközi Büntetőbíróság 2003. március 11-i alakuló ülésén a megválasztott bírák esküt tettek.[17] A Bíróság 2005. július 8-án adta ki első elfogatóparancsát, az első tárgyalásait pedig 2006-ban tartotta.[18] A Bíróság 2012-ben hozta meg első ítéletét, amikor Thomas Lubanga Dyilo kongói hadurat bűnösnek találta a gyermekkatonákkal kapcsolatos háborús bűncselekményekben.[19] A pernek, 2008. június 23-án kellett volna kezdődnie, de 10 nappal korábban leállítottak, mert a bírók úgy ítélték meg, hogy azzal, hogy az ügyész nem volt hajlandó a potenciálisan felmentő anyagok bemutatására, sérült Lubanga tisztességes eljáráshoz való joga.[20][21] Lubanga tárgyalását végül 2009. január 26-án indították meg ismét. A 2005-ös elfogását és 2006-os Hágába vitelét követően végül 2012-ben hirdettek ítéletet. Miután az év márciusában megállapították bűnösségét,[22] július 10-én tizennégy év börtönre ítélték.[23]

2010-ben a Római Statútum államai az ugandai Kampalában tartották a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának első felülvizsgálati konferenciáját.[24] A felülvizsgálati konferencia két olyan határozat elfogadásához vezetett, amely módosította a Bíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmények körét. Az 5. határozat módosította a háborús bűncselekményekről szóló 8. cikkelyt bizonyos típusú fegyverek használatának bűncselekménnyé nyilvánításával a nem nemzetközi konfliktusokban, amelyek használatát a nemzetközi konfliktusokban már korábban is tiltották. Az alapokmány 5. cikkelye 2. bekezdésének megfelelően a 6. határozat rögzítette az agresszió bűncselekmény joghatóságának fogalmát és eljárását.[25]

A Bírósággal szembeni kritikák[szerkesztés]

Az Obama adminisztráció idején az Egyesült Államok elutasítása a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben "pozitív elkötelezettséggé" változott, bár a Római Statútum ratifikálására nem mutatott hajlandóságot. [26] Később, a Trump adminisztráció újra lényegesen ellenségesebb lett a Bírósággal szemben, vízumkorlátozásokat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság alkalmazottaival szemben azon aggályainak hangot adva, hogy nyomozást lehet indítani az amerikai állampolgárok ellen afganisztáni állítólagos háborús bűncselekmények kapcsán.[27]

Burundi, Dél-Afrika és Gambia, miután ismételten kijelentették, hogy a bíróság elfogult az afrikai államokkal szemben, 2016. októberében bejelentették a Római Statútumból való kilépésüket. [28] Azonban az az évi, későbbi elnökválasztás után, amely Yahya Jammeh hosszú uralmát szakította meg, Gambia visszavonta kilépési szándékát.[29] A Dél-afrikai Legfelsőbb Bíróság 2017. elején meghozott döntése szerint a kilépés alkotmányellenes lenne, és arra kötelezte a dél-afrikai kormányt, hogy tájékoztassa az ENSZ-t arról, hogy visszavonja a kilépésére vonatkozó határozatát. [30] Végül is Burundi 2017. október 27-én ténylegesen kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróság tagjai közül. A burundi kormány szerint a Bíróság kettős mércét alkalmazva túlzottan összpontosít az afrikai országokra.[31] Több elemző 2016-2017-re a Nemzetközi Büntetőbíróságból további afrikai kilépéseket prognosztizált. Úgy vélték, hogy Kenya, Namíbia és Uganda hamarosan követheti a bíróságból való kilépés burundi példáját. Az elemzők jóslata nem bizonyult igaznak, mint ahogy korábban az a feltételezésük is tévesnek bizonyult, hogy Dél-Afrika nem vonja vissza a kilépését.[32][33]

Működése[szerkesztés]

2013-ban 122 állam tagja a bíróságnak, köztük Magyarország.[34]

Mostanáig a bíróság négy helyzetet kezdett vizsgálni: észak Ugandát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, a Közép-afrikai Köztársaságot és Dárfúrt.[35] A bíróság 12 személy ellen adott ki elfogatóparancsot, közülük hatan szabadlábon vannak, ketten meghaltak, és négyen a bíróság fogságában vannak.


Jelenleg a bíróságnak magyar tagja Kovács Péter, korábbi alkotmánybíró, akit 2015-től 2024-ig választották a bíróság tagjának. 35 további állam aláírta, de nem ratifikálta a Római Statútumot.[36] A jelentős államok közül Kína, India, Oroszország, Izrael és az Egyesült Államok nem tagjai a bíróság rendszerének.[37]

A bíróság csak akkor gyakorolhatja joghatóságát egy eset felett, ha a vádlott egy, a szerződéshez csatlakozott ország állampolgára, vagy ha a feltételezett bűncselekmény egy ilyen állam területén történt vagy ha az esetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalja a bíróság elé.[38] A Bíróság a nemzeti bírósági rendszerek kiegészítésére jött létre: csak akkor gyakorolhatja joghatóságát, ha a nemzeti bíróságok nem hajlandóak vagy nem tudnak kivizsgálni és ítéletet hozni ilyen bűnök esetén.[39][40] A bűnök kivizsgálásának és a büntetések kiszabásának elsődleges felelőssége az egyes államoknál maradt.[41]

A Nemzetközi Büntetőbíróság és Magyarország[szerkesztés]

A Magyar Köztársaság a Római Statútumot 1999. január 15-én aláírta, majd az Országgyűlés azt 2001. november 6-án ratifikálta (72/2001. OGY határozat[42]). A Statútum szövege magyar nyelven a mai napig nincsen kihirdetve, a ratifikáló országgyűlési határozat T/4490. sz. alatt törvényjavaslatként 2003-2006 között folyamatosan az Országgyűlés előtt volt, ám végül visszavonták azt. Így a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának formálisan a mai napig nincsen hivatalos, jogszabály-erejű magyar nyelvű szövege - a törvényjavaslathoz csatolt hivatalos fordítást tekinthetjük annak.[43]

Források és jegyzetek[szerkesztés]

  1. „A Nemzetközi Büntetőbíróságot időnként rövidítik ICCt-ként, hogy megkülönböztessék sok más szervezettől, melyek szintén ICC-ként rövidítik magukat”.  
  2. A Római Statútum Archiválva 2013. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben ötödik cikke.
  3. United Nations Department of Public Information, 2002. december The International Criminal Court.
  4. A Római Statútum Archiválva 2013. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 3. cikke.
  5. „Commission on the Responsibility of the Authors of the War and on Enforcement of Penalities.”. The American Journal of International Law 14, no. 1/2 (1920): 95-154. doi:10.2307/2187841.  
  6. The International Criminal Court. web.archive.org, 2006. december 5. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  7. The Case against the Proposed International Criminal Court. web.archive.org, 2006. december 28. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  8. Benjamin B. Ferencz: Web Site. web.archive.org, 2008. január 9. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  9. The Case against the Proposed International Criminal Court. web.archive.org, 2006. december 28. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  10. International Criminal Court : Article. web.archive.org, 2007. szeptember 27. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  11. Coalition for the International Criminal Court | Global justice for atrocities. www.coalitionfortheicc.org. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  12. History of the ICC - CICC. web.archive.org, 2007. március 7. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  13. Wayback Machine. web.archive.org, 2013. október 19. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  14. The American Society of International Law ASIL Insights - Results of the Rome Conference for an International Criminal Court. web.archive.org, 2012. április 14. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  15. UN DIPLOMATIC CONFERENCE CONCLUDES IN ROME WITH DECISION TO ESTABLISH PERMANENT INTERNATIONAL CRIMINAL COURT | Meetings Coverage and Press Releases. web.archive.org, 2018. június 30. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  16. Wayback Machine. web.archive.org, 2014. szeptember 10. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  17. ICC - Warrant of Arrest unsealed against five LRA Commanders. web.archive.org, 2012. augusztus 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  18. „web.archive.org/web/20070709002335/http:/www.icc-cpi.int/press/pressreleases/201.html” 
  19. BBC News - ICC finds Congo warlord Thomas Lubanga guilty. web.archive.org, 2014. október 15. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  20. International Criminal Court, 2008. június 13. Decision on the consequences of non-disclosure of exculpatory materials covered by Article 54(3)(e) agreements and the application to stay the prosecution of the accused, together with certain other issues raised at the Status Conference on 10 June 2008PDF(2.11 MB).
  21. International Criminal Court, 16 June 2008. Trial Chamber I ordered the release of Thomas Lubanga Dyilo - Implementation of the decision is pending.
  22. MTI: Életfogytiglant kaphat a gyermekkatonákat kiképző kongói hadúr (magyar nyelven). origo.hu, 2012. március 14. (Hozzáférés: 2012. július 11.)
  23. origo: Tizennégy évet kapott a gyerek katonákat kiképző kongói hadúr (magyar nyelven). origo.hu, 2012. július 10. (Hozzáférés: 2012. július 11.)
  24. United Nations Treaty Collection (angol nyelven). treaties.un.org. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  25. https://www.pgaction.org/ilhr/rome-statute/kampala-amendments.html
  26. https://www.nytimes.com/2018/09/10/us/politics/trump-plo-bolton-international-criminal-court.html?action=click&module=Top%20Stories&pgtype=Homepage” 
  27. Avenue, Human Rights Watch | 350 Fifth; NY 10118-3299 USA |: US Threatens International Criminal Court (angol nyelven). Human Rights Watch, 2019. március 15. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  28. „web.archive.org/web/20161027060357/https:/www.washingtonpost.com/world/gambia-latest-african-country-deciding-to-pull-out-of-international-criminal-court/2016/10/26/7f54d068-c4ca-440f-848f-e211ba29dc34_story.html” 
  29. Burundi Quits International Criminal Court - The New York Times. web.archive.org, 2017. november 9. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  30. South Africa Reverses Withdrawal From International Criminal Court - The New York Times. web.archive.org, 2017. október 28. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  31. Burundi leaves International Criminal Court amid row. BBC News, 2017. október 27. (Hozzáférés: 2017. október 27.)
  32. https://www.independent.co.uk/news/world/africa/international-criminal-court-icc-withdrawal-south-africa-racist-jacob-zuma-president-a7594346.html” 
  33. Gambia is the latest African country deciding to pull out of International Criminal Court - The Washington Post. web.archive.org, 2016. október 27. (Hozzáférés: 2019. szeptember 17.)
  34. International Criminal Court, 2013. The States Parties to the Rome Statute Archiválva 2013. március 23-i dátummal a Wayback Machine-ben. (angolul)
  35. International Criminal Court, 2007. Situations and Cases.
  36. United Nations. Multilateral treaties deposited with the Secretary-General: Rome Statute of the International Criminal Court.
  37. Rome Statute of the International Criminal Court. Multilateral treaties deposited with the Secretary-General. (Hozzáférés: 2008. július 27.)
  38. A Római Statútum Archiválva 2013. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 12-es és 13-as cikke.
  39. A Római Statútum Archiválva 2013. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 17. cikke.
  40. A Római Statútum Archiválva 2013. szeptember 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 20. cikke.
  41. International Criminal Court. Office of the Prosecutor.
  42. Magyar Közlöny 2001/123 (XI. 7.)
  43. A szöveg online elérhető: http://www.parlament.hu/irom37/4490/4490.htm

Ez a szócikk részben vagy egészben az International Criminal Court című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Nem kormányzati szervezetek: