Nemzeti konzultáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nemzeti konzultáció a második Orbán-kormány által intézményesített politikai kérdőív.[1][2]

A nemzeti konzultáció kifejezést Orbán Viktor eredetileg a 2005-ös „országértékelő beszédében” használta, azt a folyamatot leírva vele hogy a Fidesz a 2006-os parlamenti választásokat úgy akarja megnyerni hogy tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel. Ennek következő lépése volt a 2005. március 9-én megalakult Nemzeti konzultációs testület (melynek tagjai között voltak például Pozsgay Imre és dr. Hoffmann Rózsa). Az ezt követő országjáró rendezvénysorozatban a rendezvényeken szóban, kérdőíveken, illetve postai úton kérdezték a választók véleményét politikai és közéleti kérdésekben. A Fidesz tájékoztatása szerint mintegy 1,6 millió emberrel létesítettek kapcsolatot a folyamat során.

Az intézményesítést a 2010-es választásokon elért eredmények után jelentette be Orbán; innentől kezdve 2015-ig a Miniszterelnökség által felügyelt kérdőíveken postázták ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket. A kiértékelést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) végezte.

2015. októbertől az újonnan alakult Miniszterelnöki kabinetiroda nevű, Rogán Antal által irányított minisztérium lépett jogutódként a Miniszterelnökség helyére, és vette át a nemzeti konzultációkkal kapcsolatos feladatokat.

A konzultációk[szerkesztés]

2010 szeptemberében nyugdíjasok kaptak levelet, ahol a nyugdíjakkal és támogatásokkal kapcsolatos kérdőíveket küldtek ki. A több mint 2,8 millió példányban elküldött kérdőívekből mintegy 200 ezer válasz érkezett vissza, a Miniszterelnökség közlése szerint csak az elkészítés és kiküldés 220-230 millió forintba került, melyet a Fidesz tájékoztatása szerint a párt önállóan fizetett.

2011 februárjában készült az „Állampolgári kérdőív az Alaptörvényről” megnevezésű kérdőív, melyhez a kormány tájékoztatása szerint mintegy 920 000 válasz érkezett.[3] A kérdőívek teljes költsége 750-800 millió forint volt, melyet már a Miniszterelnökség központi forrásokból fedezett.

2011. május 1-jén került elindításra a „Szociális konzultáció”, melyet a hivatalos tájékoztatás szerint több mint 1 millióan küldtek vissza. A kérdőív 10 kérdése az idősekkel, a devizahitelesekkel, a közműszolgáltatókkal, oktatási támogatásokkal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. A költség itt is a hivatalos források szerint 750-800 millió forint között mozgott. A kérdőívvel kapcsolatban az adatvédelmi biztos, Jóri András (posztját később megszüntették) határozatban rendelte el a kérdőíveken szereplő személyes adatok törlését, mivel az az adatvédelmi törvény megsértésével megszemélyesített, a politikai vélemény körébe tartozó különleges adatok kezelését valósította meg.[4]

2012 szeptemberében a „Gazdasági konzultáció” nevű kérdőív került kiküldésre, melyből a hivatalos források majdnem 700 ezer visszaküldött ívről beszéltek. A kérdőívek adózással, járulékokkal, a nagyvállalatokkal és közműcégekkel, a minimálbérrel és nyugdíjakkal, a devizahitelesekkel kapcsolatos kérdéseket tartalmaztak. A konzultációra a kabinet 976 millió forintot csoportosított át.

2015 májusában került kiküldésre a „bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív”, melyet a kiküldött több mint 8 millió példányból 1 millió körüli számban küldtek vissza. A kérdőív a terrorizmussal, menekültekkel, bevándorlókkal, az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket tartalmazott.

2017 áprilisában az Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultációs kérdőív nyomdai költsége nettó 68,1 millió forintba került, míg a postai költségek nettó 881,5 millió forintot tettek ki. Április elejétől kezdve valamivel több, mint 100 000 kérdőívet küldtek vissza.[5]

A konzultációk módszertana[szerkesztés]

Mivel a konzultációk nem közvélemény-kutatási, hanem egyszerű politikai kérdőív formában kerülnek megszervezésre, így sem a kérdések összeállításában, sem kiértékelésének módjában nem szerepelnek a közvélemény-kutatással kapcsolatos szakmai szempontok. A kérdőívek kiértékelésének módszertana nem ismert (2015 februárjában a Miniszterelnökség megtagadta a feldolgozási adatok és a feldolgozás körülményeinek nyilvánosságra hozatalát; 2016 januárjában a Fővárosi Törvényszék egy magánszemély által kezdeményezett perben első fokon kötelezte a jogutód Miniszterelnöki Kabinetirodát a közérdekű adatok kiadására,[6] melyet a Kabinetiroda a Fővárosi Ítélőtáblánál megfellebbezett).

A konzultációk kritikája[szerkesztés]

A HVG megbízásából készített Medián-felmérés szerint a közvélemény az alkotmányozásról szóló kérdőíveket nem tekintette valódi beleszólási lehetőségnek.[7] Az ELTE Társadalomtudományi Karának intézetigazgatója a kérdőívet zavaros munkának nevezte, melynek összeállítása nem felel meg a szakma szabályainak; megállapította, hogy annak egyes kérdései sugalmazóak, másoknál a megfogalmazók „elfelejtették, hogy a válaszolók nem mind jogászok”.[8]

A „bevándorlásról szóló kérdőívet” a migrációval foglalkozó szociológusok, kutatók nagy csoportja „szakmaiatlannak”, „erkölcstelennek” nevezte és felszólította a kormányt a politikai kampány leállítására.[9] A kérdőívről a közvélemény-kutató szakma egy része, illetve társadalom-tudósok nyilatkozták, hogy a „nemzeti konzultációk” „közvélemény-kutatásnak álcázott mozgósító célú politikai kommunikációs eszközök”, melyek nélkülözték a közvélemény-kutatások szabályainak betartását. Kiemelték többek között, hogy a kérdések feltevése sok esetben manipulatív és sugallja a választ, a válaszokból gyakran kettő az elfogadásról és egy az elutasításról szól, a kérdések sorrendje manipulatív és fokozatosan kapcsolatot sugall nem összefüggő jelenségek között, valamint a válaszokat visszaküldők nem reprezentatív módon képviselik az összes érintett állampolgárt. Összességében a tudósok, tanárok és kutatók szerint a nemzeti konzultáció manipulációra alkalmas és rontja a közvélemény-kutatás hitelességét, illetve hamis látszatot kelt az állampolgárokban.[10]

Hivatkozások[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A konzultációk[szerkesztés]