Nemes Lívia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nemes Lívia
Nemes Lívia (2020)
Nemes Lívia (2020)
Született 1919. augusztus 13.
Budapest
Elhunyt 2006 (86-87 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása

Dr. Nemes Lívia (Budapest, 1919. augusztus 13.2006. november 6.) pszichoanalitikus, pszichoterapeuta, gyermekpszichológus, klinikai pszichológus.

Jelentős szerepet játszott a magyar pszichoanalitikus mozgalom újjászervezésében, az új pszichoanalitikus nemzedék kiképzésben. Pszichoanalitikus munkája mellett a magyar gyermekpszichológia fejlődéséhez is meghatározóan járult hozzá és kutatta a nyugatos írók kapcsolatát a pszichoanalízissel.

Tanulmányai[szerkesztés]

  • 1950 Pázmány Péter Tudományegyetem, középiskolai tanár (filozófia, társadalomtudomány, lélektan)
Tudományos fokozat
  • 1971 ELTE, bölcsészettudományi doktor

Munkahelyei, beosztásai[szerkesztés]

  • 1948              Budapesti Pedagógiai Főiskola, tanársegéd,
  • 1949-1950         Országos Neveléstudományi Intézet, előadó,
  • 1951-1956         Kispesti Textilgyár
  • 1957-1959         Országos Pedagógiai Intézet, előadó,
  • 1962-1967         Korányi Tbc Intézet, klinikai pszichológus,
  • 1968-1980       Fővárosi Gyermekpszichológiai Szakrendelő, gyermekpszichoterapeuta Klinikai pszichológus és pszichoanalitikus pszichoterapeuta.

Fontosabb életrajzi események[szerkesztés]

Nemes Lívia életének jelentősebb eseményei a magyar történelem fontos sorsfordulóihoz kapcsolódnak. Születése napján dőlt meg a Tanácsköztársaság és vonultak be az antant csapatok Budapestre, miközben vajúdó édesanyjával a mentő a kórházba tartott. Apja Nemes József rövidáru kereskedő volt, anyja, Klein Irma, akinek családja tejfeldolgozással foglalkozott. Anyai nagybátyja Kende (sz. Klein) Zsigmond orvosi diplomát szerzett, aki később a Polgári Radikális Párt alapítója lett, és a Galilei Kör vezetője.

Általános és középiskoláit (Veres Pálné Gimnázium) Budapesten végezte, de a zsidótörvények miatt tanulmányait már nem tudta befejezni, így iparrajziskolába iratkozott be, hogy megélhetéséhez legyen szakmája. A német megszállás alatt családjával kényszerlakhelyre költözött. Rajziskolai tudását felhasználva nővérével együtt iratokat hamisítottak. A felszabadulás után sikerült megszereznie az érettségit és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre (ELTE), ahol filozófiát, pedagógiát és lélektant hallgatott, mellette tanársegédként tanított is. 1949-től 1950-ig az Országos Neveléstudományi Intézetben dolgozott Mérei Ferenc munkatársaként, közben pedagógusként tanított főiskolán, tanítóképzőben, gimnáziumban is. Az ötvenes évek elején politikai okokból megszüntették az intézetet, elvesztette állását és munkanélküli lett. Iparrajziskolai képzettsége alapján textilgyári munkásként dolgozott egészen 1956-ig. Ezután 1957-59-ig az Országos Pedagógiai Intézet előadója volt, majd a Mérei féle politikai koncepciós per során államellenes szervezkedés vádjával 1959-ben letartóztatták és három évig börtönben volt Kalocsán. Nemes Lívia elleni koncepciós per részleteiről Gál Éva írt egy tanulmányt az Élet és irodalomba. Börtönévei alatt írástudatlan roma foglyokat tanított írni, olvasni. A börtön után sokáig nem kapott állást, majd Dr. Levendel László alkalmazta őt 1962-től az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben pszichológusként. 1968-tól 1980-ig a Fővárosi Gyermekpszichológiai Szakrendelő, "a Faludi" vezető pszichológusa volt. Nyugdíjazása után 1980-tól további hat évig a SOTE Pszichiátriai Klinikáján tartott elméleti szemináriumot klinikai területen dolgozó pszichológusoknak a felnőtt kórképekről és még évtizedekig folytatta pszichoanalitikusi gyógyító és kiképző munkáját.

Gyermekpszichológiai munkássága[szerkesztés]

A szellemi áramlatok közül fiatal korától leginkább a polgári liberális eszmék hatottak rá, családi és baráti köre a tudományos gondolkodást és az értelmiségi létformát tisztelte és tartotta követendőnek. Pszichológiai gondolkodására Freud művei gyakorolták a legnagyobb hatást, majd Mérei és Piaget tanítása nyomán a gyermeklélektan bűvöletébe került. Mérei Ferenc munkatársaként részt vett számos óvodai és iskolai kikérdezésben, felmérésben, a helyrajzi tájékozódás vizsgálatában, a szociometriai módszer kidolgozásában, a pár- és csoportkísérletekben. A „Faludi utcai Rendelő”-ben, amely az akkori időkben szemléletében az egyik legmodernebb, pszichoanalitikus irányultságú gyermekterápiás intézmény volt. Gyermekpszichoterápiás munkáját Piaget fejlődés lélektanára és a pszichoanalitikus fejlődéslélektan ötvözésére alapozta. A rendelő hírnevét azonban nemcsak gyermekterápiáinak köszönhette, hanem annak a páratlan szeminárium sorozatnak is, amelyet Nemes Lívia hívott életre, és amelyet közel két évtizeden keresztül tartott életben. A szeminárium egyfajta posztgraduális képzésnek bizonyult, amelyben a klasszikus és modern pszichoanalitikus elméletek, valamint a gyermekterápia és pszichoanalitikus fejlődéselmélet kérdéseibe nyerhettek betekintést a szakemberek. Nemes Lívia gyógyító tevékenysége külön elismerést érdemel, mert ő volt az első analitikusan képzett gyermekpszichoterapeuta, aki tudását és szemléletét a "terepen" szerezte meg, alakította ki. Klinikai munkája során különösen sokat foglalkozott a pszichoszomatikus tünetektől szenvedő gyermekek, majd felnőttek pszichoterápiájával, de ugyanennyire számottevő a lelkileg beteg gyermekekkel és serdülőkkel több évtizeden át folytatott analitikusi terápiás tevékenysége is.

Pszichoanalitikus munkássága[szerkesztés]

Pszichoanalitikusi képzése a negyvenes évek elején kezdődött Bak Róbertnél még páciensként, majd Székács Istvánnál folytatódott, s szakadt félbe letartóztatása miatt. Kiképző analízisét a hatvanas évek közepétől kezdte újra és fejezte be Hermann Imrénél. 1975-ben közvetlen tagja lett a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság (IPA) – nak. 1980-han a Magyar Pszichiátriai Társaságon belül létrejött a Pszichoanalitikus Munkacsoport. Ez volt az első hivatalosan elfogadott pszichoanalitikus csoport, aminek szervezését és vezetését Nemes Lívia végezte. A munkacsoport, majd az Ideiglenes Pszichoanalitikus Társaság elnökeként, az "ötök" (Hidas György, Linczényi Adorján, Paneth Gábor, Vikár György, Nemes Lívia) egyikeként, döntően hozzájárult a magyar pszichoanalitikus mozgalom ismételt nemzetközi elfogadottságához. 1984-től a magyar analitikusokat az IPA elfogadta ideiglenes társaságnak, amelynek elnöke Nemes Lívia lett. Az ő elnöksége alatt szerveződött a háború utáni első nemzetközi pszichoanalitikus konferencia Budapesten 1986-ban, amelynek központi témája a trauma volt.

Nemes Lívia a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület kiképző analitikusa volt. Évtizedeken át vezetett alapfokú és speciális elméleti szemináriumokat nagy érdeklődés mellett. Hosszú évekig tevékenykedett a Tanulmányi Bizottság elnökeként.

Pszichológiai gondolkodására Freud műveinek tanulmányozása, Mérei és Piaget tanításai voltak a legnagyobb hatással. Pszichoanalitikusként folytatott tevékenységét Hermann Imre munkássága és a nála folytatott, majd befejezett analízis fejlesztette tovább.

Számos publikációja jelent meg magyar és külföldi szaklapokban a magyar pszichoanalízis múltjáról, Ferenczi Sándor és Hermann Imre munkáihoz csatlakozóan és klinikai gyakorlatából.

Irodalom pszichológiai munkássága[szerkesztés]

Pályája végén a pszichoanalízis és a szépirodalom viszonya foglalkoztatta, ill. a századelő nyugatos íróinak kapcsolata a pszichoanalízishez.. Sokat foglalkozott a pszichoanalízis múltjával és esszéiben a század első felében élt írók és költők munkáiban elemezte a pszichoanalízis hatásait.  

Kitüntetések[szerkesztés]

Publikációk[szerkesztés]

  • 1958. Az érzelmi fejlődés és gondolkodás szakaszai Piaget műveiben. In: Pszichológiai Tanulmányok I. Budapest, Akadémiai Kiadó, 27-40.
  • 1958. Okos, gyermek, buta gyermek. In: Öröm és gond a gyermek Budapest, Bibliotéka Könyvkiadó, 52-59 .1958. Kísérjük figyelemmel a gyermekek iskolai előmenetelét. In: Öröm és gond a gyermek, Budapest, Bibliotéka Könyvkiadó, 86-94.
  • 1958. Csavargó gyermekek. In: Öröm és gond a gyermek. Budapest, Bibliotéka Könyvkiadó, 202-210.
  • 1977  A neurotikus személyiségfejlődés kezdetei. In: Baj van a gyerekemmel. (Szerk.: F. Várkonyi Zsuzsa). Budapest, Gondolat Kiadó, 9-49.
  • 1980. Biographical notes of Professor Imre Hermann . International Review of Psychoanalysis, 7, 1-2. (Magyarul lásd1984)
  • 1984. Hermann Imre munkássága. In: Hermann Imre Az ember ősi ösztönei. Budapest, Magvető, 1984, 586-612.
  • 1985. The fate of the Hungarian psychoanalysts during the time of fascism. In:Sigmund Freud House Bulletin, 9, 20-28.
  • 1986 Psychoanalisys in Hungary: Its Past and Present Situation. Bulletin of European Federation, 26/27, 1986, 83-92. Németül: S. Freud-House Bulletin, 10, Special Issue, 1986, 325-333.
  • 1988. Freud and Ferenczi: A Possible Interpretation of their Relationship. In:Contemporary Psychoanalysis, 24:240-249.; Magyarul lásd „Adalék a Freud-Ferenczi viszonyhoz: Egy lehetséges interpretáció'' címmel, in: Alkotó és alkotás (1994), 144-158.
  • 1990. A szeretet pszichológiája Hermann Imre és Bálint Mihály felfogásában, Pszichológia, 1990.3.sz.,369-384; In: Alkotó és alkotás.(1994),159-182.
  • 1992. József Attila tárgykapcsolatai. In: miért fáj ma is: Az ismeretlen József Attila. Budapest, Balassi Kiadó és KJK, 1992, 163-190; Alkotó és. alkotás (1994), 91- 125 .
  • 1993. Karakter és korszellem.. Párhuzamok Ferenczi Sándor és Karinthy Frigyes között. Thalassa, (4) 1993, 1: 81-89. In: Alkotó és alkotás (1994), 71-96.
  • 1993. Kosztolányi Édes Annájának pszichoanalitikus értelmezése. Pszichológiai Szemle, 1992-93/1-2. szám, 31-44.In: Alkotó és alkotás (1994), 11-30.
  • 1993. Lélektani ábrázolás Babits regényeiben. (Előadásként elhangzott a Magyar Pszichoanalitikus Egyesületben 1993.november 20-án) In: Alkotó és alkotás 1994), 36-70.
  • 1994. Adalék a Freud-Ferenczi viszonyhoz: Egy lehetséges interpretáció. In: Alkotó és alkotós (1994), 144-158.
  • 1994. Előszó Sigmund Freud: A patkányember. Klinikai esettanulmányok című kötethez. In: Erős Ferenc (szerk.) Sigmund Freud Művei II. kötet, Budapest, Cserépfalvi, 7 -15.
  • 1994. Illyés Gyula és a pszichoanalízis. In: Alkotó és alkotás (1994), 126-143.
  • 1994. Székely Lajos kilencven éves. Thalassa, (5), 1994, 1_2: 288.
  • 1996. Az enfant terrible alakja a pszichoanalízisben. Thalassa, (7), 1996, 3:40-52.
  • 2000. A szenzorikus működés fejlődése a környezethez való alkalmazkodásban. In: A bennünk élő gyermek.
  • 2000. FantáziáIt anyalép egy állami gondozott kislány gondolatvilágában. Thalassa, (11), 2000, 1: 104-112
  • 2001. Az elveszett gyermekkor traumájának ábrázolása Radnóti Miklós szépprózájában. Thalassa, (12), 2001, 2-3 : 137 -143.
  • 2002. Egy halálból megmenekült levele: Hollós István Paul Federnhez (Nemes Lívia bevezetőjével). Thalassa, (13) 2002, 1-2: 118-120.
  • 2006. Gyermeklélektan és gyermekábrázolás Mérei Ferenc műveiben. In: Borgos Anna, Erős Ferenc, Litván György (szerk.): Mérei élet-mű: Tanulmányok. Budapest, Új Mandátum, 65-70.

Önálló kötetek[szerkesztés]

  • 1974. Pszichogén tünetképződés a kisiskolás korban. (Pszichológia a gyakorlatban sorozat). Budapest, Akadémiai Kiadó
  • 1987. A szervlibidó. MPT Pszichoterápiás Szekció kiadása
  • 1994. Alkotó és alkotás. Pszichoanalitikus esszék T-Twins kiadó. 1994; 2. kiadás: Animula, 1998.
  • 2000. A bennünk élő gyermek. Filum Kiadó, Budapest

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]