Naturálgazdálkodás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A naturálgazdálkodás közgazdasági fogalma azt a kezdetleges termelési tevékenységet takarja, amikor a gazdálkodó egység – jellemzően parasztgazdaság – elsősorban a saját (gazdasági és személyi) szükségleteinek a kielégítésére termel. A fogalom tartalma és használata a nemzetközi közgazdasági irodalomban erősen keveredik, sőt gyakorlatilag egybeesik az önfenntartó gazdálkodás(wd) (subsistence economy) fogalmával. Ebben a cikkben nem teszünk különbséget a két fogalom között.

A gazdálkodásnak ezt a formáját a termelés technikai és emberi tényezőinek, a termelőerőknek a fejlődésével fokozatosan kiszorította az áru- és pénzgazdálkodás.

A naturálgazdálkodás vagy önfenntartó gazdálkodás a modern korban is időnként és helyenként divatossá válik a „vissza a természethez” mozgalmak, különböző környezetvédői irányzatok soraiban.

Meghatározásai[szerkesztés]

A naturálgazdálkodás az emberi gazdálkodás eredeti formája, ami közvetlenül a szűkebb közösség, család szükségleteinek kielégítésére irányul, anélkül, hogy igénybe venné az árucsere – esetleg nem is létező – lehetőségét.

A fogalom egyik klasszikus meghatározása szerint a naturálgazdálkodás olyan kezdetleges gazdálkodási forma, amelynek elsődleges célja a termelőegység belső gazdasági és személyi szükségleteinek kielégítése.[1] Ennek során a termelők létrehozzák mindazt, amire az adott körülmények között feltétlenül szükségük van, és annak túlnyomó részét el is fogyasztják vagy saját fogyasztásukra tartalékolják. A megtermelt javak nem vagy csak igen kis arányban válnak áruvá. Árucserére esetleg cserekereskedelem formájában kerül sor, pénzhasználat alig vagy egyáltalán nem létezik.

Egy másik meghatározás arra helyezi a hangsúlyt, hogy a naturálgazdálkodás során nem kerül sor pénz használatára. A forrásokat és a termékeket szükség esetén természetbeni csere (barter) formájában, esetleg a hagyományaik által diktált formában, vagy a közösség törvényei alapján osztják el egymás között. A naturálgazdálkodás fejlettebb, összetettebb formáiban bizonyos árucikkek felvehetik a pénz szerepét, de az ilyen formában zajló árucsere csak kivételes lehet. A termékek nagy többsége közvetlen felhasználásra kerül.[2]

Az önfenntartó gazdaság (subsistence economy) fogalma az egyén közvetlen létfenntartása, az élelem, ruházat, lakás biztosítása felől közelíti meg a tárgyat.[3] Itt is hangsúlyozzák, hogy a gazdálkodásnak ez a formája nem használja a pénzt. Az önfenntartó gazdálkodás formái a vadászat és gyűjtögetés, valamint a kezdetleges önfenntartó mezőgazdaság.[4][5] A rendelkezésre álló természeti erőforrásokat az ilyen gazdálkodás során általában – de nem mindig – a lehetőségekhez képest csak csekély mértékben hasznosítják.[6]

A naturálgazdálkodás során érdemleges többlettermék nem keletkezik, az esetleges tartalékok csak a nehéz időszakok áthidalására szolgálnak. Az időszakos bőség idején keletkező többletterméket gyakran közös ünnepek, lakomák során fogyasztják el.[7]

A fogalom használata a történeti szakirodalomban[szerkesztés]

A fogalmat leggyakrabban más gazdálkodási formáktól, különösen a kapitalizmustól való eltérések kimutatására alkalmazzák.[2] Rosa Luxemburg véleménye szerint a naturálgazdálkodás felszámolása a kapitalizmus létrejöttének szükségszerű előfeltétele volt.[8] Karl Marx az Inka Birodalom gazdálkodását naturálgazdálkodásnak nevezte a környező területektől való elszigeteltsége miatt és mivel az a természetbeni cserét alkalmazta profit létrehozása helyett.[9]

Henri Pirenne belga gazdaságtörténész arra mutatott rá, hogy a középkori Európa gazdálkodása is nagyrészt naturálgazdálkodás volt, mivel a pénz, létezése ellenére, sokkal kisebb szerepet játszott, mint a későbbiekben.[10]

Az önfenntartó naturálgazdálkodás egyes történelmileg kialakult formái, válfajai[szerkesztés]

Az emberi társadalmak, különböző népcsoportok a lakóhelyük szerinti természeti viszonyokhoz alkalmazkodva az önfenntartó gazdálkodás különböző stratégiáit alakították ki.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Polgazd 298. o.
  2. a b (1985. május 13.) „The Natural Economy Revisited”. Economic Development and Cultural Change 33 (4), 829–850. o. DOI:10.1086/451497.  
  3. 'Subsistence agriculture' in: Alan Barnard and Jonathan Spencer, eds. (1996) Encyclopedia of Social and Cultural Anthropology, London and New York: Routledge, p.624.
  4. What is subsistence economy? definition and meaning. BusinessDictionary.com . [2017. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 7.)
  5. Archived copy. [2008. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 1.) Chief Seattle to President Pierce regarding sale of land
  6. Marshall Sahlins (1972) Stone Age Economics, Chicago and New York: Aldine-Atherton, passim e.g. pp.17,34,42,50.
  7. http://www3.brandonu.ca/cjns/30.2/03boyd.pdf
  8. The Accumulation of Capital. London: Routledge & Kegan Paul, 369. o. (1951. május 13.) 
  9. Capital, volume 2. Moscow: Progress Publishers, 67. o. (1956. május 13.) 
  10. Economic and Social History of Medieval Europe. London: Routledge & Kegan Paul, 103–104. o. (1936. május 13.) 

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Natural economy című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Subsistence economy című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • Polgazd: Sipos Aladár (főszerk): A politikai gazdaságtan kisszótára. Budapest: Kossuth. 1984. ISBN 963 09 2329 7  
  • Közgazdasági kislex: Földes István (főszerk): Közgazdasági kislexikon. Budapest: Kossuth. 1968.