Nagy Magellán-felhő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy Magellán-felhő
Large.mc.arp.750pix.jpg
Megfigyelési adatok
Epocha J2000
Csillagkép Táblahegy/Aranyhal
Rektaszcenzió 05h 23m 34,5s[1]
Deklináció -69° 45′ 22″[1]
Vöröseltolódás 278 ± 3 km/s[1]
Távolság 163 000[2] ,
49 974 pc
Típus SB(s)m[1]
Látszólagos magnitúdó (V) 0,9m[1]
Más elnevezések LMC, ESO 56- G 115, PGC 17223[1]
Megjegyzések A legfényesebb galaxis, amely a Tejútrendszer körül kering

A Nagy Magellán-felhő (angolul Large Magellanic Cloud, rövidítve LMC) törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering, nagyjából ötven kiloparszek (163 000 fényév) távolságra. Átmérője kb. 1/20-a a mi galaxisunkénak, csillagainak száma pedig 1/10 része (ez nagyjából 1010 csillagot jelent), és felfedeztek benne egy 9 naptömegű fekete lyukat is. [3] Bár jórészt szabálytalan az alakja, fellelhetőek a spirális szerkezet nyomai. A NASA Extragalactic Database az Irr/SB(s)m típusba sorolja (Hubble-sorozat).

Az LMC valaha küllős spirálgalaxis lehetett, mely a Tejútrendszer zavaró hatására nagyjából szabálytalan alakúvá vált, még mindig van egy központi küllős szerkezete. A Lokális Csoport negyedik legnagyobb tagja az Androméda-galaxis (M31), a Tejútrendszer és a Triangulum-galaxis (M33) után.

Fényes objektumként látható a déli égbolton, az Aranyhal (Dorado) és a Táblahegy (Mensa) csillagképek határán. Ferdinand Magellanról nevezték el, aki megfigyelte ezt és a Kis Magellán-felhő nevű társát Föld körüli útja során. 964-ben 'Abd Al-Rahman Al Sufi is megemlítette Állócsillagok könyve című művében.

Távolság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint minden galaxis esetében, az LMC pontos távolságának megállapítása is nagy kihívás, és az eredmények az évek során alaposan változtak. A fő nehézség a mi galaxisunkban található standard gyertyák parallaxismérésének bizonytalanságából származnak, ezen alapul ugyanis az extragalaktikus távolságok kalibrációja; például cefeida és RR Lyrae típusú változókon; másik nehézség az LMC fémszegénységének hatása ezeknek a változócsillagoknak a fényerősségére (luminozitására). Az elmúlt évtizedek becslései a 155 ezer és 165 ezer fényév tartományba estek. Az utóbbi egy évtized mérései alapján, 2013-ban közzétett adatok szerint, amit ritka kettőscsillagok megfigyelésével nyertek a kutatók, a Nagy Magellán-felhő távolsága 163 000 fényév.[2]

A Nagy Magellán-felhő pontosabb távolsága a Cefeida-típusú változócsillagok távolságának pontosítására használható, amiket standard gyertyaként távolabbi galaxisok távolságának meghatározására alkalmaznak. A Hubble-állandó pontosabb értékének meghatározásához is használható.

A Nagy Magellán-felhő átlagos sajátmozgása keleti irányban 2,03 ± 0,08 ezred ívmásodperc/év, észak felé pedig 0,44 ± 0,05 ezred ívmásodperc/év. Ezekből a szögelmozdulásokból kiszámítható a Nagy Magellán-felhő Tejútrendszerhez viszonyított sebessége. Látóirányban 89 ± 4 km/s, arra merőlegesen 367 ± 18 km/s. A két sebességkomponens aránya arra utal, hogy a felhő nemrég jutott túl Tejútrendszer körüli keringésének pericentrumán.[4]

Tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint sok szabálytalan galaxis, a Nagy Magellán-felhő is gazdag gázban és porban, és jelenleg is élénk csillagkeletkezési terület.[5] Itt található a Tarantula-köd, a Lokális Csoport legaktívabb csillagkeletkezési helye.

Az LMC telis-tele van olyan galaktikus objektummal és jelenséggel, mely miatt a „csillagászati kincsesház, a csillagok születésének és fejlődésének óriási égi laboratóriuma” elnevezést kapta Robert Burnham, Jr. csillagásztól[6] A galaxis kutatása során nagyjából 60 gömbhalmazt, 400 planetáris ködöt és 700 nyílt halmazt találtak, emellett százezres nagyságrendű óriás és szuperóriás csillagot.[7] Az 1987a szupernóva – az utóbbi évek legközelibb szupernóvája – szintén itt robbant fel.

LH 95 csillagbölcső a Nagy Magellán-felhőben. Credit: NASA/ESA

Magellán-híd[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két Magellán-felhőben hatalmas mennyiségű (több százmillió naptömegnyi) semleges hidrogén van a csillagközi térben. A gáz egy része - a felhők egymásra kifejtett árapályereje, illetve a Tejútrendszer és a Magellán-felhők közötti gravitációs kölcsönhatás következtében - hídként húzódik a két felhő között. A híd körvonalait a két galaxisból kiszabadult hidrogént tartalmazó felhők rajzolják ki, de fiatal csillaghalmazok is találhatók benne. A Magellán-hídban több tucat fősorozat előtti fejlődési állapotú emissziós csillagot (HAe/Be-csillagokat) találtak, ami arra utal, hogy jelenleg is keletkeznek csillagok az intergalaktikus anyagban.[8]

Látvány a Nagy Magellán-felhőből[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy Magellán-felhő egy elképzelt bolygójáról a Tejútrendszer lenyűgöző látvány lenne. Galaxisunk teljes látszólagos magnitúdója -2,0 lenne – azaz 14-szer fényesebb, mint az LMC a Földünkről – és nagyjából 36 °-os területet érne át az égbolton, mely 70 telehold átmérőjének felel meg. Továbbá a Nagy Magellán-felhő galaktikus kiterjedése miatt, a szemlélőnek egy burkolt képe lenne az egész galaxisról, tisztán mindenféle csillagközi portól, ami a Tejútrendszer vizsgálását nehézzé teszi a Földről. A szomszédjának az SMC-nek (Small Magellanic Cloud) a látszólagos magnitúdója 0.6 körül lenne, ami lényegesen fényesebb, mint ahogy az LMC nekünk látszik.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f NASA/IPAC Extragalactic Database. Results for Large Magellanic Cloud. (Hozzáférés: 2006. október 29.)
  2. ^ a b Universe Measured More Accurately Than Ever Before: New Results Pin Down Distance to Galaxy Next Door 2013-03-04
  3. Simon és Jacqueline Mitton: Bevezetés a csillagászatba, (179. oldal); Gondolat, Budapest, 1991, ISBN 963-282-356-7
  4. Csillagászati évkönyv 2007 - Szabados László: A Nagy Magellán-felhő sajátmozgása (182.oldal). (Hozzáférés: 2008. április 4.)
  5. Thomas T. Arny, Explorations: An Introduction to Astronomy, 2nd ed., (Boston: McGraw-Hill, 2000), 479.
  6. Robert Burnham, Jr. Burnham's Celestial Handbook: Volume Two, (New York: Dover Publications, Inc., 1978), 837.
  7. Ibid., 840-848.
  8. Csillagászati évkönyv 2008 - Szabados László: A Lokális Csoport (252.oldal). (Hozzáférés: 2008. április 4.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Magellán-felhő témájú médiaállományokat.