Nagy László (műkorcsolyázó)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nagy László
Marianna and László Nagy 1956.jpg
Született 1927. augusztus 13.[1]
Szombathely
Elhunyt 2005. április 19. (77 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása műkorcsolyázó
Szerzett érmek
 Magyarország színeiben
Műkorcsolya
Olimpiai játékok
bronz
1952, Oslo
páros műkorcsolya
bronz
1956, Cortina d’Ampezzo
páros műkorcsolya
Világbajnokság
bronz
1950, London
páros műkorcsolya
bronz
1953, Davos
páros műkorcsolya
bronz
1955, Bécs
páros műkorcsolya
Európa-bajnokság
arany
1950, Oslo
páros műkorcsolya
arany
1955, Bécs
páros műkorcsolya
ezüst
1949, Milánó
páros műkorcsolya
ezüst
1953, Davos
páros műkorcsolya
ezüst
1956, Párizs
páros műkorcsolya
ezüst
1957, Bécs
páros műkorcsolya
bronz
1952, Bécs
páros műkorcsolya
Magyar bajnokság
arany
1950
páros műkorcsolya
arany
1951
páros műkorcsolya
arany
1952
páros műkorcsolya
arany
1954
páros műkorcsolya
arany
1955
páros műkorcsolya
arany
1956
páros műkorcsolya
arany
1957
páros műkorcsolya
arany
1958
páros műkorcsolya

Nagy László (Szombathely, 1927. augusztus 13.2005. április 19.) olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok műkorcsolyázó, orvos, edző, Nagy Marianna műkorcsolyázó bátyja.

Sportolói és edzői pályafutása[szerkesztés]

1943-tól a BKE (Budapesti Korcsolyázó Egylet), 1949-től a MÉMOSZ SE (Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége Sport Egyesület), 1951-től a Budapesti Építők, 1953-tól a Csepeli Vasas, illetve a Csepel SC műkorcsolyázója volt.

1947 és 1958 között szerepelt a magyar válogatottban. Testvérével, Nagy Mariannával versenyzett, páros műkorcsolyázásban több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartoztak. Három téli olimpián vettek részt, 1952-ben Oslóban, majd 1956-ban Cortina D’Ampezzoban a harmadik helyen végeztek. Az 1950. évi oslói és az 1955. évi budapesti Európa-bajnokságon aranyérmesek lettek. Pályafutásukat az 1958. évi pozsonyi Európa-bajnokság után fejezték be.

1965-ben a Sportvezető és Edzőképző Intézetben műkorcsolya-szakedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után az FTC nevelőedzője, 1966-tól 1972-ig a jászberényi Lehel SE vezetőedzője volt. Tanítványai közül Almássy Zsuzsa később világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes lett.

Sporteredményei[szerkesztés]

  • olimpiai 3. helyezett (1952, 1956)
  • olimpiai 7. helyezett (1948)
  • háromszoros világbajnoki 3. helyezett (1950, 1953, 1955)
  • világbajnoki 4. helyezett (1949)
  • világbajnoki 7. helyezett (1948)
  • kétszeres Európa-bajnok (1950, 1955)
  • négyszeres Európa-bajnoki 2. helyezett (1949, 1953, 1956, 1957)
  • Európa-bajnoki 3. helyezett (1952)
  • Európa-bajnoki 4. helyezett (1958)
  • Európa-bajnoki 6. helyezett (1948)
  • főiskolai világbajnok (1950, 1956)
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1949)
  • nyolcszoros magyar bajnok (1950–1952, 1954–1958)

Orvosi pályafutása[szerkesztés]

1954-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi, 1956-ban sportorvosi oklevelet szerzett. 1954-től a budapesti Sportkórház orvosa, 1973-tól vezető főorvosa volt. Közben 1972-től a magyar korcsolyaválogatott, majd 1978-tól a magyar síválogatott melletti sportorvosi feladatokat is ellátta. 1987-ben történt nyugalomba vonulása után a Magyar Labdarúgó Szövetség orvosa lett.

2002-től Budapest VII. kerületének díszpolgára.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)[2]
  • A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[3]
  • A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Sportolókat, szakoktatókat és vezetőket tüntetett ki a népköztársaság elnöki tanácsa. Népsport, VII. évf. 20. sz. (1951. jan. 29.) 3. o.
  3. Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. ápr. 27.) 1–2. o.
  4. Kik nyerték el újabban az érdemes sportolói címet. Népsport, (1954. máj. 28.)

Források[szerkesztés]