Női 7,5 km-es sprint biatlon a 2014. évi téli olimpiai játékokon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Női 7,5 km-es sprint biatlon
a XXII. téli olimpián
Biathlon pictogram.svg
Adatok
HelyszínLaura biatlon- és síközpont, Krasznaja Poljana
Dátumfebruár 9.
Versenyzők84 résztvevő
33 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Szlovákia Szlovákia
Ezüstérem 
Bronzérem  Ukrajna Ukrajna

 ← 20102018 → 

A 2014. évi téli olimpiai játékokon a biatlon női 7,5 km-es sprint versenyszámát február 9-én rendezték. A verseny helyi idő szerint 18:30-kor, magyar idő szerint 15:30-kor kezdődött. Az aranyérmet a szlovák Anastasiya Kuzmina nyerte. A Magyarországot képviselő Szőcs Emőke a 70. helyen végzett.

A verseny során harminc másodpercenként indították a sportolókat, a versenyzők 7,5 kilométert síeltek. A táv alatt két alkalommal érintették a lövőállásokat, ahol öt-öt célpontot kellett eltalálniuk, az első ötöt fekvő, a második ötöt pedig álló helyzetből. Minden egyes rontott lövés után egy 150 méteres büntetőkört kellett tenniük.

Végeredmény[szerkesztés]

Az időeredmények másodpercben értendők. 2017. november 27-én jelentették be, hogy doppingvád miatt megfosztják a női sprint biatlon versenyszámban ezüstérmet szerzett Olga Viluhinát érmétől, valamint törlik a másik két orosz sportolónő eredményét is.[1]

Helyezés R Versenyző Nemzet Idő Lövőhiba
(F+Á)
Hátrány
1Aranyérem Arany 33 Anastasiya Kuzmina Szlovákia Szlovákia (SVK) 21:06,8 0 (0+0)
visszavonva 56 Olga Viluhina Oroszország Oroszország (RUS) 21:26,7 0 (0+0) +19,9
3Bronzérem Bronz 62 Vita Szemerenko Ukrajna Ukrajna (UKR) 21:28,5 0 (0+0) +21,7
4. 46 Karin Oberhofer Olaszország Olaszország (ITA) 21:34,7 0 (0+0) +27,9
5. 14 Anaïs Bescond Franciaország Franciaország (FRA) 21:36,7 1 (1+0) +29,9
6. 64 Dorothea Wierer Olaszország Olaszország (ITA) 21:37,4 0 (0+0) +30,6
7. 39 Weronika Nowakowska-Ziemniak Lengyelország Lengyelország (POL) 21:37,6 1 (1+0) +30,8
8. 41 Elisa Gasparin Svájc Svájc (SUI) 21:38,2 0 (0+0) +31,4
9. 22 Darja Domracsava Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR) 21:38,6 1 (1+0) +31,8
10. 19 Tora Berger Norvégia Norvégia (NOR) 21:40,6 1 (1+0) +33,8
11. 6 Evi Sachenbacher-Stehle Németország Németország (GER) 21:40,8 1 (0+1) +34,0
12. 43 Valentina Szemerenko Ukrajna Ukrajna (UKR) 21:44,9 1 (0+1) +38,1
13. 58 Selina Gasparin Svájc Svájc (SUI) 21:46,5 1 (0+1) +39,7
14. 11 Susan Dunklee Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 21:48,3 1 (0+1) +41,5
15. 49 Teja Gregorin Szlovénia Szlovénia (SLO) 21:48,9 1 (0+1) +42,1
16. 55 Veronika Vítková Csehország Csehország (CZE) 21:50,8 0 (0+0) +44,0
17. 17 Nadezhda Skardino Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR) 21:50,9 0 (0+0) +44,1
18. 10 Tiril Eckhoff Norvégia Norvégia (NOR) 21:51,4 1 (0+1) +44,6
törölve 81 Jana Romanova Oroszország Oroszország (RUS) 21:53,4 0 (0+0) +46,6
20. 60 Marie Dorin Habert Franciaország Franciaország (FRA) 21:55,0 0 (0+0) +48,2
21. 82 Monika Hojnisz Lengyelország Lengyelország (POL) 21:55,1 0 (0+0) +48,3
22. 34 Andrea Henkel Németország Németország (GER) 22:01,5 1 (0+1) +54,7
22. 47 Tófalvi Éva Románia Románia (ROU) 22:01,5 1 (1+0) +54,7
24. 68 Ann Kristin Flatland Norvégia Norvégia (NOR) 22:10,6 1 (0+1) +1:03,8
25. 71 Rosanna Crawford Kanada Kanada (CAN) 22:10,8 1 (0+1) +1:04,0
26. 30 Olena Pidhrusna Ukrajna Ukrajna (UKR) 22:12,8 1 (0+1) +1:06,0
27. 5 Lisa Hauser Ausztria Ausztria (AUT) 22:15,6 0 (0+0) +1:08,8
törölve 61 Olga Zajceva Oroszország Oroszország (RUS) 22:16,6 1 (1+0) +1:09,8
29. 16 Gabriela Soukalová Csehország Csehország (CZE) 22:17,5 3 (3+0) +1:10,7
30. 51 Kaisa Mäkäräinen Finnország Finnország (FIN) 22:18,4 2 (0+2) +1:11,6
31. 40 Megan Imrie Kanada Kanada (CAN) 22:19,5 1 (0+1) +1:12,7
32. 12 Zina Kocher Kanada Kanada (CAN) 22:25,5 1 (1+0) +1:18,7
33. 8 Krystyna Pałka Lengyelország Lengyelország (POL) 22:27,8 1 (1+0) +1:21,0
34. 65 Nastassia Dubarezava Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR) 22:29,7 1 (0+1) +1:22,9
35. 42 Synnøve Solemdal Norvégia Norvégia (NOR) 22:32,1 2 (1+1) +1:25,3
36. 31 Mari Laukkanen Finnország Finnország (FIN) 22:37,3 2 (0+2) +1:30,5
37. 45 Liudmila Kalinchik Fehéroroszország Fehéroroszország (BLR) 22:37,8 2 (1+1) +1:31,0
38. 27 Michela Ponza Olaszország Olaszország (ITA) 22:47,0 0 (0+0) +1:40,2
39. 25 Fuyuko Suzuki Japán Japán (JPN) 22:47,4 1 (0+1) +1:40,6
40. 67 Magdalena Gwizdoń Lengyelország Lengyelország (POL) 22:51,2 2 (1+1) +1:44,4
41. 50 Franziska Preuß Németország Németország (GER) 22:53,1 2 (2+0) +1:46,3
42. 23 Julija Dzsima Ukrajna Ukrajna (UKR) 22:55,5 3 (1+2) +1:48,7
43. 1 Jana Gereková Szlovákia Szlovákia (SVK) 22:58,0 3 (1+2) +1:51,2
44. 74 Sara Studebaker Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 22:59,5 1 (1+0) +1:52,7
45. 37 Eva Puskarčíková Csehország Csehország (CZE) 23:00,9 1 (1+0) +1:54,1
46. 73 Laura Dahlmeier Németország Németország (GER) 23:03,2 2 (0+2) +1:56,4
47. 84 Anaïs Chévalier Franciaország Franciaország (FRA) 23:03,4 1 (0+1) +1:56,6
48. 79 Johanna Talihärm Észtország Észtország (EST) 23:09,3 0 (0+0) +2:02,5
49. 59 Zhang Yan Kína Kína (CHN) 23:09,4 0 (0+0) +2:02,6
50. 24 Jitka Landová Csehország Csehország (CZE) 23:16,9 2 (1+1) +2:10,1
51. 54 Diana Rasimovičiūtė Litvánia Litvánia (LTU) 23:18,6 2 (1+1) +2:11,8
52. 3 Victoria Padial Spanyolország Spanyolország (ESP) 23:21,5 1 (0+1) +2:14,7
53. 57 Annelies Cook Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 23:23,4 2 (0+2) +2:16,6
54. 80 Nicole Gontier Olaszország Olaszország (ITA) 23:26,3 4 (1+3) +2:19,5
55. 52 Tang Jialin Kína Kína (CHN) 23:26,7 2 (0+2) +2:19,9
56. 53 Marie-Laure Brunet Franciaország Franciaország (FRA) 23:27,4 0 (0+0) +2:20,6
57. 29 Elena Khrustaleva Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 23:29,6 2 (2+0) +2:22,8
58. 66 Darya Usanova Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 23:33,3 1 (1+0) +2:26,5
59. 78 Megan Heinicke Kanada Kanada (CAN) 23:34,5 3 (1+2) +2:27,7
60. 7 Jekatyerina Sumilova Oroszország Oroszország (RUS) 23:38,4 2 (0+2) +2:31,6
61. 48 Desziszlava Sztojanova Bulgária Bulgária (BUL) 23:48,1 1 (1+0) +2:41,3
62. 77 Martina Chrapanová Szlovákia Szlovákia (SVK) 23:48,3 2 (0+2) +2:41,5
63. 21 Song Chaoqing Kína Kína (CHN) 23:49,5 1 (1+0) +2:42,7
64. 9 Galina Vishnevskaya Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 23:52,0 2 (2+0) +2:45,2
65. 63 Hannah Dreissigacker Egyesült Államok Egyesült Államok (USA) 23:55,0 4 (1+3) +2:48,2
66. 2 Laure Soulie Andorra Andorra (AND) 23:57,8 2 (1+1) +2:51,0
67. 69 Daria Yurlova Észtország Észtország (EST) 24:01,1 1 (1+0) +2:54,3
68. 72 Yuki Nakajima Japán Japán (JPN) 24:12,9 2 (1+1) +3:06,1
69. 38 Kadri Lehtla Észtország Észtország (EST) 24:13,3 4 (2+2) +3:06,5
70. 44 Szőcs Emőke Magyarország Magyarország (HUN) 24:15,4 2 (0+2) +3:08,6
71. 15 Grete Gaim Észtország Észtország (EST) 24:18,2 2 (1+1) +3:11,4
72. 70 Paulina Fialková Szlovákia Szlovákia (SVK) 24:27,1 3 (3+0) +3:20,3
73. 83 Marina Lebedeva Kazahsztán Kazahsztán (KAZ) 24:31,9 2 (1+1) +3:25,1
74. 4 Mun Ji-Hee Dél-Korea Dél-Korea (KOR) 24:32,0 1 (0+1) +3:25,2
75. 20 Amanda Lightfoot Nagy-Britannia Nagy-Britannia (GBR) 24:48,9 3 (2+1) +3:42,1
76. 28 Katharina Innerhofer Ausztria Ausztria (AUT) 24:49,0 4 (1+3) +3:42,2
77. 18 Jaqueline Mourão Brazília Brazília (BRA) 25:06,4 0 (0+0) +3:59,6
78. 26 Tanja Karišik Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina (BIH) 25:06,8 1 (1+0) +4:00,0
79. 32 Žanna Juškāne Lettország Lettország (LAT) 25:36,5 6 (2+4) +4:29,7
80. 75 Rina Suzuki Japán Japán (JPN) 25:40,6 2 (0+2) +4:33,8
81. 35 Miki Kobayashi Japán Japán (JPN) 25:52,3 5 (1+4) +4:45,5
82. 36 Lucy Glanville Ausztrália Ausztrália (AUS) 26:57,1 2 (0+2) +5:50,3
83. 76 Song Na Kína Kína (CHN) 27:01,5 4 (3+1) +5:54,7
84. 13 Alexandra Camenscic Moldova Moldova (MDA) 27:37,0 2 (2+0) +6:30,2

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]